58. Adalékok a „Hungern Chronica” 1534. évi kiadásának történetéhez

Magyar Könyvszemle 1961. 286–290.

Az első német nyelvű magyar krónika, „Der Hungern Chronica” első, 1534. évi kiadása nem tartozik az ún. elfelejtett művek közé, amelyeket megjelenésük után hosszabb vagy rövidebb idő után újra kell felfedezni. A munkát igen sokan forgatták, és széleskörű elterjedettségnek örvendett: két év múlva újabb kiadásban is napvilágot látott. Mindkét kiadásból tucatnyi példányt őriznek ma is a könyvtárak világszerte. Az ezekben fennmaradt kézírásos bejegyzések azt tanúsítják, hogy a hazánk története iránti érdeklődés a német nyelvű olvasók körében hosszú időn keresztül jelentős részben e munkából nyert kielégítést.

Ha a munka maga nem is merült feledésbe, de megjelenésének számos körülménye igen: Czwittinger Dávid[1] még azt állította, hogy olaszból fordították. De hamarosan tisztázódott, hogy a munka forrása nem más, mint Thuróczy János mester 1488-ban megjelent latin nyelvű krónikája.[2] Michael Denis pedig már pontosan megállapította[3] hogy a 158 fejezet közül az első 140 készült Thuróczy alapján, erősen rövidítve, főleg a német olvasóra terhes sok magyar név elhagyásával. Az utolsó 18 fejezet forrása azonban, amely Mátyás király ausztriai hadjáratától a mohácsi vészig terjedő korszakot tárgyalja, a mai napig is tisztázatlan.

Haner[4] tudni vélt egy 1534 előtti kiadásról is. Erre a feltevésre őt feltehetően a kolofonban szereplő „newlich verteutscht” kifejezés juttatta. De ez csupán azt jelenti, hogy a krónikát ugyan már korábban megírták, de most fordították le németre. Ugyancsak ő hívta fel elsőnek a figyelmet egyes metszeteknek a köteten belüli ismétlődésére. Pray György[5] utalt először a már említett második kiadásra.[6]

A krónika forrására vonatkozó helyes megállapítást egyesek – így Pray[7] és később Kertbeny Károly is[8] – úgy értelmezték, hogy Thuróczyt e műnél mint szerzőt tüntettek fel. Pedig ezt a megjelölést a kompilálás és a fordítás munkáját végző Hans Hauge zum Freystain érdemli, aki e tevékenységét a kolofonokban kifejezetten fel is tüntette.

Sajnos a szerzőség kérdése ezzel még nem zárult le. A szakirodalom az összeállító nevét ugyanis a legváltozatosabb formákban közölte: Hauge von Freyenstein Johannes,[9] Haugenhans,[10] Hans von Haugen,[11] Joann. Haug de Freistein,[12] Joannes Hauge von Freyenstein[13] stb. De nem csupán a XVIII. század tudósai, hanem meg Apponyi Sándor is[14] a Haugen zum Freystain, Hans névformát használta. Nyilván az ő tekintélye alapján Josef Benzing 1958-ban – egyik alább részletesebben ismertetésre kerülő cikkében – „Hauge” alatt közli e nevet. Pedig már Denis[15] és nyomában Ballagi Aladár[16] felhívták a figyelmet arra, hogy Hauge nem más, mint a Hugó keresztnév délnémet változata. A Hungern Chronica összeállítójának és fordítójának neve tehát helyesen: Freistein (Freystein, Freystain), Hans Hauge zum.

Nem kevesebb probléma, illetve megoldási kísérlet merült fel az 1534. évi kiadás nyomtatási helye körül is. Ebben a kérdésben határozottan Michael Denis[17] foglalt állást elsőnek, amikor is azt bécsinek minősítette. Erre a következtetésre nyilván annak alapján jutott, hogy a könyv kiadója a Johann Metzker ismert bécsi könyvkereskedő volt, akinek meglehetősen élénk kiadói tevékenységéről 1513-töl kezdve évtizedeken keresztül elsősorban Bécsben megjelent tucatnyi munka tanúskodik.

Ezt a véleményt azután és azóta is számosan magukévá tettek, helyesebben szólva átvették. Így a legutóbbi időben Hedwig Gollob,[18] aki ezt a fametszetekkel díszített szép kötetet az első bécsi renaissance könyvnek tartja.

Ezzel szemben Apponyi szerint[19] a nyomtatvány egész külleme a leghatározottabban ellene mond a bécsi származásnak. Véleménye szerint e kiadás „kétségtelenül” Heinrich Steiner augsburgi műhelyéből származik. Ezt a megállapítást azonban nem támasztotta alá semmi érvvel sem. Megemlítette még, hogy a szöveg között elhelyezett számos fametszetes illusztráció egy része P. F. monogrammal van ellátva. Szerinte ezek, de a kötet illusztrációja is a nürnbergi Peter Flöhner (Flötner) kezétől származik. Ez utóbbi helyes megállapítás a német szakirodalom eredményeire támaszkodik.[20]

A nyomdahely kérdését azonban megnyugtató módon csupán Josef Benzing tisztázta az Amor librorum c. tanulmánykötetben megjelent cikkében[21] . Beható tipográfiai kutatás alapján meggyőzően bizonyította, hogy e kötet Johann Petreius nürnbergi nyomdájából került ki. A helybeli Peter Flötner illusztrációi csak erősítik ezt a különben is helyes megállapítást.

Rendkívül érdekes Benzingnek az említett cikkben tett közlése, amely szerint a betűtípusok, a lombardok és a vízjel tanúsága szerint a kötetben két helyen két-két levél (K2 + K3, illetve p1 + p4) nem az említett nürnbergi műhelyből, hanem Johann Singriener (Singrenius) bécsi nyomdájából származik. Benzing megállapítása ez esetben is helytálló. A kiadó Metzker bécsi székhelye is kézenfekvővé teszi ezt, hiszen egy utólagos pótlást vagy igazítást a kiadó legkönnyebben nyilván egy helyi nyomdával tudott elvégeztetni.

Benzing megállapítását a göttingeni és wolfenbütteli példányok vizsgálata alapján tette, feltételezve azt, hogy a többi reánk maradt kötetben is hasonló a helyzet. Az Országos Széchényi Könyvtár három példánnyal is rendelkezik ebből az 1534. évi kiadásból. Összehasonlítva ezeket, megállapítható, hogy két kötetben[22] valóban a Benzing által leírt bécsi betétlapok találhatók, ezzel szemben a harmadik, Apponyi Sándor könyvtárából származó példányban az említett négy levél nem a Singrenius-féle, hanem az eredeti nürnbergi betűkkel készült. Egy tehát nem az összes példányban végrehajtott kiegészítésről van itt szó, ahogy ezt Benzing feltételezte, hanem két variánsról: egy nürnbergiről és egy bécsiről.

Hogy egy már kész műhöz miért nyomják utána annak egyes lapjait, annak több oka is lehet: a kész ívek egy része megrongálódott vagy megsemmisült; otromba sajtóhibát kívántak kiigazítani; a szövegben magában kívántak változtatást eszközölni.

Összevetve a két változatot már az első pillanatban is több eltérés állapítható meg, így a szedők helyesírási gyakorlatában: a nürnbergi p-vel szemben Bécsben inkább a b-t használták (Pebst, Babst stb.). Bécsben a 38. és 60. levélszám után pontot tettek, míg Nürnbergben egyik levélszám után sem. A nürnbergi nyomat egyenletes, laponkénti 39-es sorszáma helyett a bécsi változatban több helyen csak 38 (39a, 39b és 57b lapokon), sőt egy helyen (a 60. levél rektóján) csupán 36 sor található. Mindezek azonban csak kisebb jelentőségű eltérések, ezeknél sokkal lényegesebb a szövegösszehasonlítás, amelynek alapján fény derül az utánnyomás okára is. A 39. (K3) levél rektójának alsó felében a 90. fejezetben, ahol arról van szó, hogy Nagy Lajos nápolyi uralmáról a pápa nyomására lemondott, az eredeti nürnbergi szövegben a következő mondat áll zárójelben: „Nota, wie die Pebst zu merung irer macht vnd weltlichen ehren, mit dem Bann vnd troung König vnd Fürsten genött, vmb land vnd leut gedrungen vnd geässt haben.” Ez a Luther fellépése utáni évtizedek Németországában könnyen érthető és az eredeti Thuróczy–krónikában természetesen nem szereplő betoldás hiányzik a bécsi változatban. Ennek oka teljesen világos: a Rómához mindig hű Habsburgok székhelyén, Bécsben nyilván nem lehetett forgalomba hozni a könyvet ezzel a pápaságra egyáltalában nem hízelgő kitétellel.

További lényeges szövegeltérést a 60. (p4) levélen a 142. és 143. fejezetekben találunk, ahol a krónika Mátyás király ausztriai hadjáratairól és Bécs elfoglalásáról emlékezik. Jól megfigyelhető ezeken a lapokon, hogy a bécsi variánsban, több esetben helyre igazították a nürnbergi szedő és korrektor előtt ismeretlen és kezük alatt eltorzult személyneveket.[23] Az eredeti szöveget Bécsben ott is korrigálták, ahol abban értelemzavaró sajtóhiba volt, („die Ungern von tag zu tag mereten” (Nürnberg) – „der Hunger von tag zu tag merete” (Bécs), vagy ahol pl. egy sor kimaradt stb.

A leglényegesebb azonban annak a szövegnek a kihagyása, amely arról szólt, hogy Frigyes császár milyen komoly mértékben járult hozzá különmegbízottjának (Dr. Hans Keller) tevékenységén keresztül a Mátyás király által ostromzár alatt tartott város polgárainak elkeseredéséhez.[24] A Habsburgok és a bécsiek közötti eme feszültséget, illetve Frigyes császár meghatalmazottjának ekörüli „érdemeit” úgy látszik szükségesnek látták Bécsben kiiktatni. A második, augsburgi kiadás két év múlva már a bécsi hatalmasságok szájíze szerint módosított szövegben adta közre a művet illusztrációk nélkül és kisebb formátumban.

A teológiai művek előzetes könyvcenzúrájáról már egy 1501-ben kelt pápai bulla intézkedett, de a többi munkák ellenőrzéséről V. Károly császár a wormsi birodalmi gyűlésen rendelkezett először. Öccse, Ferdinánd Bécsben már 1521-ben és 1523-ban drasztikus, könyvégető rendeleteket hozott Luther munkái ellen. 1528. november 5-én kelt mandátumával pedig már rendszeres cenzúrahatóságot hívott életre, amelynek egyidejűleg utasításokat is adott tevékenységük körvonalazásával. A szűkkörű egyházi és világi nagyságokból, ill. tudósokból álló testület feladatává tette Ferdinánd, hogy a fennálló egyházi és állami rendet gúnyoló, sértő nyomtatványokat, képeket azok előállítóinál, ill. forgalombahozójánál lefoglalja és megsemmisítse.[25]

Rekonstruálva tehát az esetet, nyilván a Nürnbergben kinyomott könyv egyes kötetei, így az Apponyi-féle példány is, már Németországban olvasók kezébe került, míg a kötetek zöme a kiadóhoz, a bécsi Metzker könyvkereskedőhöz jutott. Ezek forgalomba hozatalát azonban ebben a formában nyilván a bécsi könyvcenzúra akadályozta meg, és szorította rá a kiadót a kifogásolt részeknek új szövegekkel szedett lapokkal történő kicserélésére. Ezt megkönnyítette az a körülmény, hogy a kifogásolt szövegű leveleken nem volt illusztráció. A végrehajtott szövegcsonkulást úgy igyekeztek ellensúlyozni, hogy (pl. a 143. fejezetben) a dátumokat szám helyett betűvel írták ki. Azonban ez sem vezetett teljes terjedelemkiegészitéshez, mert – ahogy ezt már említettük – egyes leveleken a sorszámot is csökkenteni kellett. Jóllehet csak két helyen történt szövegcsonkítás, mégis négy levél utánnyomását végeztek. Ez azzal magyarázható, hogy e két levéllel összefüggő, és azokat a fűzésben tartó, az ív másik felét képező levelet – bár változatlan szöveggel újra kellett szedni és nyomni.

Itt említhető meg az az érdekesen hasonló eset, amelyet éppen a Thuróczy-féle latin nyelvű krónika 1488-ban Augsburgban megjelent, második kiadásával kapcsolatban már régen ismerünk.[26] Itt ugyancsak két variáns készült: egy bővebb és egy rövidebb. Az első leírja Mátyás király ausztriai hadisikereit, és az ajánlásban szerepel az „Austrieque ducis” kitétel. A másik változatban mindez hiányzik. Ez esetben a változtatás okát elsősorban meg nem a cenzurában, hanem az üzleti meggondolásokban kell keresnünk: Németországban, Frigyes császár birodalmában nyilván csökkentette volna a kötet eladásának esélyeit Becs elfoglalásának és a többi rájuk nézve egyáltalában nem előnyös eseménynek ismertetés. Bár elképzelhető, hogy a nyomdász tartott a császár esetleges fellepésétől is. Tudunk ugyanis arról, hogy Frigyes 1485-ben tiltakozott Strassburg és Nürnberg tanácsánál, mert e városokban Mátyás javára szolgáló nyomtatványok készültek.[27]

Közelebbről megvizsgálva a Thuróczy-krónika augsburgi kiadásának „v” füzetet, amely a szövegváltozatot tartalmazza, azt találjuk, hogy jóllehet mindkét variáns két levélre terjed, a bővebb változatban a második levél is ívjellel (v2) van ellátva, míg a másikban csupán az első levél. A v1 levél mindkét lapja mindkét változatban teljesen azonos szedésű, ezzel szemben a második levélé végig eltérő. Az ajánlásban szereplő osztrák fejedelmi cím elhagyása nem csupán két sor újraszedését vonta maga után, ahogy ezt a szakirodalom eddig tudta, hanem az „a” füzet első és a vele összefüggő nyolcadik levelének mind a négy lapjáét.

Ebből az első pillanatban furcsa szedési megoldásból azonban bizonyos következtetéseket lehet levonni. A „v” füzet esetében a bővebb változatban az eltérő szedésű második levélnél feltehetően még hosszabb szövegre voltak elkészülve. Ezért jelölték nyilván a második levelet a „v2” signatúrával. Feltételezték, hogy a szöveg legalább még egy levelet fog igénybe venni. Az első füzet említett két levelének teljesen eltérő újraszedése Mátyás király osztrák címének kihagyása miatt arra mutat, hogy ezt a kifejezést csupán utólag, az ív kinyomása és a szedés szétdobása után vették észre. Ezt a következtetést a vízjelek is megerősítik: a bővebb változat „a” füzetnek valamennyi ívében azonos vízjel szerepel, míg a rövidebb változat a1 + a8 ívének papírjában ettől eltérő. A német olvasók vagy magának a császárnak érzékenységét elkerülendő tehát, akinek e rövidebb változatot szánták, újra kellett szedni és nyomni e négy lapot, hogy Mátyás osztrák fejedelmi címe eltűnjék az ajánlásból.

A fenti apróbb megállapításokat azért kötöttük egy csokorba, hogy igazoljuk, érdemes a már ismert, régi nyomtatványainkat behatóbb vizsgálat alá vonni, mert azok esetleges eltéréseiből érdekes következtetéseket lehet levonni, a mi esetünkben a korabeli cenzúráról, könyvkereskedelemről és nyomdászfogásokról.

Beiträge zur Geschichte der Ausgabe der „Hungern Chronica” des Jahres 1534

Das lateinisch verfaßte Buch über die Geschichte der Ungarn von János Thuróczy erlebte schon 1488 gleich zwei Ausgaben: in Brünn und in Augsburg. Seine deutsche Übersetzung, die Hans Hauge zum Freistein verfertigte, erschien 1534. Der Verleger war der Wiener Buchhändler Johann Metzker. Der Typograph steht im Buch nicht verzeichnet, aber nach Beweis der Buchstabentypen ist das Werk in der Nürnberger Werstatt des Johann Petreius hergestellt worden. In den einzelnen Exemplaren des Bandes sind auf zwei Blattparen Varianten zu beobachten, die in der Wiener Werkstatt von Johann Singriener verfertigt waren.

Bei dem Vergleich der zwei Texte konnte eindeutig festgestellt werden, warum die erwähnten zwei Blattpaare in Wien ausgetauscht wurden. Im ersten Fall ist im lutherischen Nürnberg ein papstfeindlicher Teil eingeschoben worden, der bei Thuróczy nicht vorkam. Im zweiten Fall wurde bei der Eroberung von Wien durch Matthias Corvinus ein nicht eben schmeichelhafter Teil auf die Habsburger verändert bzw. weitere Fehler verbessert, welche die Verständigung störten, z. B. der „Hunger” und nicht die „Hungern” haben sich verstärkt.