1. A magyarországi ősnyomtatványgyűjtemények

Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1957. 147–163.

A nyomtatás, a feltalálását követő néhány évtized alatt – elsősorban Olaszországban – rendkívüli gyorsasággal terjedt el. Ehhez – az egyetemeken kívül – a legjelentősebb támogatást a kor szellemi áramlata, a renaissance biztosította. Az olasz félszigetről plántálódott át a humanizmus hazánkba is. Itt azután Mátyás király személyében valóban fejedelmi mecénásra talált. Az ő budai udvarába csoportosuló humanisták hamar felismerték az új találmány óriási jelentőségét. Ezzel magyarázható, hogy Budán már 1473 pünkösdjekor Hess Andrást[1] sajtója alól kikerült az első Magyarországon nyomtatott könyv: a Chronica Hungarorum (GW 6686). Így hazánk e téren számos más országot megelőzött, hisz Skandináviában, vagy akár Angliában később kezdtek el Gutenberg világra szóló találmányával dolgozni.

Érdemes itt még megjegyezni, hogy Mátyás király az elsők közé tartozott, akik a nyomtatás lehetőségét felhasználták és saját politikai céljaik szolgálatába állították. Nagy ellenfele III. Frigyes császár elleni röpiratai, illetve plakátjai sajnos nem maradtak fent, de azokról a korabeli feljegyzésekből tudunk.[2] Ezek java részét azonban már nem hazai nyomdákban állíthatták elő, mert Hess budai műhelye kérészéletűnek bizonyult. A nyomda egy másik terméke, a Basilius Magnus (GW 3702) még fennmaradt, de utána nemsokára beszüntethette tevékenységét. A legutóbbi évek kutatásai arra az eredményre vezettek, hogy 1477–1480. években egy másik nyomda működött még hazánkban[3].

A nyomtatványok gyűjtése már maguknak a könyveknek megjelenésével egyidőben nálunk is elkezdődött. Talán az első gyűjtemény az országban, mely már nyomtatott könyveket is tartalmazott, éppen Mátyás király híres könyvtára a Bibliotheca Corvina (röviden csak Korvina) volt. Ezt a már saját korában megcsodált, kiemelkedően értékes könyvtárat egy életen át tartó szenvedéllyel, nagy hozzáértéssel és rendkívüli anyagi erőfeszítéssel gyűjtötte össze Mátyás király, ki maga is – lelkes humanista módjára – gyakran forgatta annak köteteit. De nemcsak ő és szűkebb környezete, hanem a külföldi humanisták egész sora (Celtes, Cuspinianus stb.) merített évtizedeken keresztül a Budán őrzött gyűjtemény kincseiből. A Korvinából ma több mint másfél száz fennmaradt kötetet ismerünk és ezeket a könyvtárak világszerte nagy becsben tartják.[4]

Mátyás király gyűjteményében már nyomtatott művek is helyet kaptak, melyek közül négy máig is fennmaradt.[5] Mindegyiken megtalálható Mátyás családi címeréből a holló (corvus), illetve a tulajdonra vonatkozó korabeli bejegyzés. Így eredetük kétségtelen.

Nyilván nem csupán ezek a nyomtatványok voltak a Korvinában, hiszen például Pomponius Laetus már 1471-ben nyomtatásban küldte Budára a Silius Italicus-t.[6] Ezen kívül számos ősnyomtatvány Mátyás királynak és feleségének Beatrice-nek van ajánlva.[7] Ezekből nyílván díszes példányt küldtek a bőkezű uralkodónak.[8]

Több hazai könyvtárban (Győr, Pannonhalma, Gyöngyös, stb.) őriznek még olyan ősnyomtatványokat, melyeket csak a későbbi századok bejegyzései alapján tartanak korvináknak. A nyomtatott korvinák nem különösen díszesek (kivétel a párizsi Aristoteles), így feltehető, hogy ezeknek a fent említett korvinagyanús könyveknek legalább is egy része valaha valóban a híres budai könyvtárban volt.

A Bibliotheca Corvina az akkori világ egyik legjelentősebb és legismertebb könyvtára volt, így a többi hazai gyűjtemény – főleg méreteiben – nem versenyezhetett vele. Meg kell azonban említeni, hogy a korabeli magyar humanisták: főpapok és főurak is rendelkeztek kisebb-nagyobb könyvgyűjteménnyel.[9] Mégis az egyház különböző intézményei voltak azok, melyek rendszeres és huzamos gyűjtéssel, biztos anyagi bázis segítségével nagyobb könyvtárakat tudtak létrehozni és fenntartani. Hogy ez nem csak puszta feltevés, szolgáljon bizonyítékul a háborúktól kevésbé sújtott Felvidék és Erdély egy-egy máig is egyben fentmaradt könyvtárának eredete.

Bártfán a szent Egyed templom könyvtárának története a XIII. századba nyúlik vissza. Már a XVI. század legelején több tucat ősnyomtatvánnyal rendelkezett, mikor a reformáció során városi könyvtárrá lett.[10] A máig fennmaradt könyvek közül 47 az ősnyomtatvány. Ezeket ma is az eredeti, 1500 táján készült szekrényben őrzi az Országos Történeti Múzeum Budapesten.[11]

Nagyszebenben az ún. Kapellenbibliothek ősnyomtatványai a korabeli bejegyzések tanúsága szerint, ugyancsak a megjelenésüket közvetlen követő években kerültek a városba. A középkori könyvtárakból – elsősorban a feloszlott domonkos rendházból – a reformáció során itt is városi könyvtár lett. Ez képezi a zömét annak a 320 kötetnyi ősnyomtatványnak, melyet ma is Nagyszebenben őriz a híres Brukenthal múzeum.[12]

E kor könyvkereskedői is elsősorban az egyházi intézmények (kolostorok, káptalanok, iskolák, stb.), illetve a magánosok (humanisták, plébánosok, polgárok stb.) könyvtárainak ellátását voltak hivatva biztosítani. Ezzel kapcsolatban kell megemlíteni, hogy egyedül Budán negyven év alatt (1486–1526) tizenegy olyan könyvkereskedő működéséről tudunk, kiknek könyvkiadói tevékenységéről is maradt fenn emlék.[13] Ebből joggal fejlett könyvigényekre és könyvforgalomra következtethetünk. Megerősíti a fentieket az a körülmény is, hogy egyedül az esztergomi főegyházmegye misekönyvéből (Missale Strigoniense) alig három évtized alatt (1486–1518) megjelent huszonegy kiadást ismerünk.[14]

A könyvkultúra ilyen komoly arányú fellendülését akasztotta meg a magyarországi török uralom. Ennek az időnek állandó háborúságai és pusztításai csaknem teljesen megbénították a hazai könyvgyűjtés fejlődését, sőt a meglevő könyvtárakat majdnem kivétel nélkül megsemmisítették. Áll ez a Korvinától a legkisebb plébániai könyvtárig majd mindegyikre.

Megakadt, vagy csaknem teljesen megszűnt ebben az időben az ősnyomtatványok beáramlása hazánkba. Ez a közvetlen háborús eseményeken kívül még más okokra is visszavezethetők. A reformáció a XVI. század folyamán csaknem teljesen meghódította Magyarországot. Az új vallás követői nem sok érdeklődést mutattak az előző korszak nyomtatványaival szemben, hiszen azok zöme katolikus teológiai, pasztorációs mű, szertartáskönyv, stb. A nyelvi önállósulás sem kedvezett a csaknem kizárólag latin nyelvű ősnyomtatványok gyűjtésének. Hazánknak Európa többi országaival összekötő kereskedelmi kapcsolatai a török veszedelem miatt igen meglazultak. Végül, de nem utoljára – ez a háborús világ természetes velejárója – az érdeklődés és főleg az anyagi lehetőség az ilyen könyvek gyűjtésére rendkívül megcsappant.

A magyarországi könyvtárak ősnyomtatványainak egy – sajnos igen kicsiny – hányada úgy kerülte el a pusztulást, hogy az eredeti székhelyüket elhagyni kényszerült püspökségek, főúri udvarok, rendházak, stb. legértékesebb könyveiket magukkal vinni igyekeztek. Így a Korvina egyes kimagasló értékeit a mohácsi vész után az özvegy királyné, Habsburg Mária Flandriába vitte magával.[15] Másokat az évek folyamán a bécsi humanisták „bibliokleptomániája” mentett meg az utókor számára. Az általuk elvitt korvinák legtöbbje a Habsburgok bécsi udvari könyvtárába került. Az esztergomi főszékesegyházi könyvtár egy része Nagyszombatban, a délvidéki ferences kolostorok könyveinek egy kis hányada pedig Kassán vészelte át a török pusztítás viharait. Ezek azonban csak kivételes esetek, mert a könyvek többsége sajnos elpusztult.

A magyarországi humanisták a XVI. század második felében már vagy külföldön tartózkodtak, vagy az országnak a török által kevésbé zaklatott peremvidékeire szorultak. Könyvtáraikat ma is ott őrzik. Például Batthyány Boldizsár († 1599) könyvei a németújvári ferencesek könyvtárát, Zsámboki János hazánkfia (1531–1584) világhíres könyvgyűjteménye[16] pedig a bécsi Nationalbibliothek (az egykori Hofbibliothek) kincseit gyarapítja.

A magyar humanisták itthon maradt része, elsősorban a katolikus főpapok (Oláh Miklós, Mossóczy Zakariás, Napragy Demeter, stb.) könyvtárainak egy része szétszóródva bár, de fennmaradt a hazai gyűjteményekben (Budapesti Egyetemi Könyvtár, Győr, stb.). Ők azonban zömmel már nem ősnyomtatványokat, hanem olcsóbb és megbízhatóbb szövegű, korabeli kiadásokat szereztek be.

Az ősnyomtatványgyűjtést nehezítő okok (reformáció, pénzszűke, új kiadások kedvelése, anyanyelvűség térhódítása, stb.) általában jellemzőek a XVII. századra is. A tulajdonképpeni magyar állami lét és a renaissance utolsó hullámként fellendülő kulturális élet csupán az önállósult Erdélyben élt tovább, hol a protestáns vallások domináltak. Így nem csoda, hogy e kor kulturált főúri családjainak könyvtáraiba (Bethlenek, Rákócziak, Zrínyiek, stb.) az ősnyomtatványok csak kivételes esetben kerültek.[17]

Ebben a magyarság számára oly nehéz században, az erősödő ellenreformáció rendezte csatasorait, majd megindította ellentámadását. Ennek során hazánk jelentős része ismét katolizált, a protestánsok szerepe csökkent ugyan, de jelentőségük – különösen Erdélyben – csaknem változatlan maradt. Ennek az ellenreformációnak szellemi főhadiszállása a jezsuiták nagyszombati kollégiuma, illetve az ebből kifejlődött egyetem (1635) volt, mely a mai budapesti tudományegyetem őse. E nagyszombati könyvtár megalapításával jött létre egy újabb és a mai napig is együtt maradt ősnyomtatvány-gyűjtemény.

A törökvilág súlyos sebeiből nehezen gyógyult az ország, és a kulturális ájultságból is csak lassan tért magához. Először a kisebb egyházi könyvtárak (rendházak, plébániák, stb.) álltak talpra. Ezek jelentősége az ősnyomtatványok szempontjából csak mérsékelt. A protestáns kollégiumok (Debrecen, Sárospatak stb.) Nyugat-Európát járó diákjai értékes könyvekkel, köztük ősnyomtatványokkal gyarapították „alma mater”-üket a XVIII. század első felében.

A főurak és főpapok anyagi helyzete a háborús idők után – a század közepére – annyira konszolidálódott, hogy már módjukban állt bibliofil hajlamunknak is áldozni. Ekkor kezdenek újból – jelentősebb mértékben – ősnyomtatványok hazánkba áramlani. Ez a folyamat – hála a mindenkori bibliofileknek – ha nagyobb kihagyásokkal is és változó intenzitással, de egész 1914-ig tartott. Ez alatt a másfél század alatt több ősnyomtatvány került a mai magyarországi könyvtárakba, mint amennyi a török pusztítása előttről összesen fennmaradt.

Jelenlegi szempontunkból a XVIII. század számos főúri könyvtáralapítás közül négy jelentős, mert ezek általában ritkaságokat, így ősnyomtatványokat is gyűjtöttek. A Ráday család több generáción keresztül tartó gyűjtését dicsérik a volt péceli könyvtár ciméliái. A század második felében kezdték a Festetich-ek keszthelyi, Teleki Sámuel gróf pedig marosvásárhelyi könyvtáruk[18] kialakítását. Magyar szempontból különös jelentőségű gróf Széchényi Ferenc nagycenki könyvtára, mely igen tervszerű gyűjtés eredménye volt: elsősorban magyar vonatkozású műveket tartalmazott.[19]

A legtöbb ősnyomtatványt a század utolsó évtizedeiben a főpapok gyűjtötték össze. A kalocsai, egri és gyulafehérvári érseki, illetve püspöki könyvtárak sok ritkasága az ő áldozatkészségüket és hozzáértésüket dicséri. Gróf Batthyány Ignác (1741–1798) gyulafehérvári, gróf Eszterházy Károly (1725–1799) egri püspök, báró Patachich Ádám (1717–1784) és gróf Kollonich László (1736–1817) kalocsai érsekek külön ügynököket tartottak Bécsben, Münchenben és Rómában, hogy ezek az árveréseken sok-sok értékes művet vásároljanak megbízóik számára. A könyvek és főleg az ősnyomtatványok legnagyobb  része az akkoriban Európa-szerte feloszlatott rendházakból került ki. Ugyancsak hasonló forrásokból és módon gyarapította könyvtárát ősnyomtatványokkal is Szily János († 1799) szombathelyi és Klimó György (1710–1777) pécsi püspök.

II. József a rendházak jelentős részét hazánkban is feloszlatta. Ezek könyvtárából – a bécsi udvari könyvtár elsőbbségének biztosítása után válogatási jogot adott a pesti egyetemi könyvtárnak. Ilyen módon számos nagymúltú és értékes ősnyomtatványokkal rendelkező könyvtár anyaga került – elsősorban a Felvidékről – a pesti egyetemi könyvtárba.

A napóleoni idők hazánkat viszonylag nem érintették olyan közvetlenül, mint Európa java részét, így a könyvtárak fejlődése tovább folytatódhatott. 1802-ben alapította meg könyvtárának felajánlásával gróf Széchényi Ferenc a ma s róla elnevezett Országos Széchényi Könyvtárat. Ugyanez évben állították vissza a feloszlatott pannonhalmi bencés főapátságot is. Mindkettő hamarosan jelentős ősnyomtatvány-gyűjteményre tett szert.

1826-ban – egy másik, igen jelentős főúri könyvtárral, a gróf Teleki család gyűjteményével – alapították meg a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárát. Az ekkor odakerült közel félezer ősnyomtatvány az évtizedek során az ország egyik legjelentősebb ősnyomtatvány-gyűjteménye lett.

Ugyancsak a XIX. század első felében keletkeztek az első jelentősebb gyűjtemények, melyek tulajdonosai már nem főurak, vagy főpapok, hanem köznemesek, illetve polgárok. Ezek közül a legkiemelkedőbb bibliofilek: Jankovich Miklós (1773–1846) és Nagy István (1799–1863) földbirtokosok, Horvát István (1784–1846) egyetemi tanár.

Az első világháború előtti félévszázad a magyar bibliofilia újabb fénykora. Ekkor a XVIII. század végéhez hasonló arányokban gazdagodtak ősnyomtatványokkal a magyarországi könyvtárak. Jelentős anyagi áldozatokkal és nagy szeretettel állították össze gyűjteményeiket főurak (gróf Apponyi Sándor, gróf Vigyázó Ferenc, stb.), főpapok (Simon János prímás, Schlauch Lőrinc, Pauer János püspök stb.), tudósok (Nagy Iván, Ráth György stb.) és módos magángyűjtők (Emich Gusztáv, Todoreszku Gyula, Somogyi Károly, Kornfeld Móric, stb.). Könyvtáraikban az ősnyomtatványok száma egy-két tucattól több száz kötetig terjedt. A gyűjtő halála után vagy árverésre kerültek és bel- illetve külföldön szétszóródtak könyvtáraik (Nagy István, Schlauch Lőrinc, Emich Gusztáv, stb.), vagy valamelyik nagy hazai közgyűjteményt gyarapították. Szerencsére ez utóbbi volt a gyakoribb eset. A könyvtárak közül vétel útján elsősorban az Országos Széchényi Könyvtár (az akkor Nemzeti Múzeum Könyvtára) gyarapította ezekben az években a hazai ősnyomtatvány állományt.

Az első világháború óta eltelt évtizedek nem nagyon kedveztek az ősnyomtatvány-gyűjtésnek, így azóta a hazai könyvtárak ilyen művekkel alig gyarapodtak. A bibliofilek között egyre kevesebb lett az ősnyomtatványgyűjtő. A magángyűjtemények jelentős része fokozatosan a közkönyvtárakba került és így az előző időszakban megindult koncentráció fokozódott. Mind az állami, mind az egyházi könyvtárak gyűjteményeket egyre összébb és összébbvonják, hol a szakszerű feldolgozás és a megfelelő megőrzés, valamint a hozzáférhetőség jobban van biztosítva. Ez a fejlődés az állami vonalon természetesen lényegesen gyorsabban halad, mint egyházi téren, ahol a történeti keretek és hagyományok ennek a koncentrációnak lényegesen kisebb lehetőséget hagynak.

Az említett központosításnak erőteljes lökést adott a legtöbb szerzetesi könyvtárnak 1950-ben bekövetkezett államosítása. Főleg ferences rendházakból – melyeket a XVIII. századi feloszlatás kevésbé érintett származó néhány száz ősnyomtatvány központilag az Országos Széchényi Könyvtárhoz került.

A helyzet ma hazánkban az, hogy az ősnyomtatványok csaknem kivétel nélkül állami, illetve egyházi közgyűjteményekben vannak, míg a magánkönyvtárakban levő ősnyomtatványok száma jelentéktelen.

E cikk keretei arra szorítanak, hogy az ősnyomtatvány-gyűjtemények közül csak a jelentősebb állománnyal rendelkezőket emeljem ki és ezek rövid történetébe ágyazva – csupán a legfontosabb adatok (kötetszám, a rájuk vonatkozó irodalom, stb.) megjelölésével – ismertessem.[20]

Országos Széchényi Könyvtár, Budapest.

Ősnyomtatvány-gyűjteménye a legnagyobb az országban: 1711 művet számlál. Az alapító Széchényi Ferenc könyvtárában csupán néhány tucat ősnyomtatvány volt, de ez a szám hamarosan magnövekedett. Jankovich Miklós nagyhírű bibliofil gyűjteményének megvételével ugyanis több, mint öt és félszáz XV. századi nyomtatvánnyal gazdagodott. Ajándékozás és vásárlás útján az a szám egy évszázad alatt megkétszereződött. Az első világháborút követő évtizedekben két nagy magyar könyvgyűjtő hagyatékával ismét kimagasló értékek kerültek: Todoreszku Gyula félszáz és Apponyi Sándor másfélszáz ősnyomtatványa. Az 1945 óta eltelt időkben további, több mint kétszáz 1500 előtt nyomtatott művel gyarapodott, melynek legnagyobb része – 161 darab – a megszüntetett rendi könyvtárakból került oda.

·             Horváth Ignác: A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának ősnyomtatványai. Budapest, 1895; majd ennek pótlása a Magyar Könyvszemlében (1900. 362–385.). Összesen 1026 ősnyomtatványt ölel fel.

·             Akantisz Viktor: Dr. Todoreszku Gyula és neje Horváth Aranka régi magyar könyvtára. Budapest 1922. 55. és 85–86. A gyűjtemény 56 ősnyomtatványát ismerteti.

·             Apponyi, Alexander: Hungarica. Ungarn betreffende im Auslande gedruckte Bücher und Flugschriften. München 1900-1925. Bd. I, III. E kötetek 96 ősnyomtatvány leírását közlik.

·             Végh Gyula: Rariora et curiosa gróf Apponyi Sándor gyűjteményéből. Budapest 1925. További 39 ősnyomtatványt ismertet ugyanabból a gyűjteményből.

Külön ki kell emelni az Országos Széchényi Könyvtár három vidéki, műemlékkönyvtárát. Ezek interieurjei is figyelemreméltók. Mindegyik egy-egy jellegzetes típust kíván megőrizni az utókor számára: a gyöngyösi (volt ferences) a középkori szerzetesi, a zirci (volt ciszter apátsági) a papi és a keszthelyi (volt Festetich) a főnemesi könyvtárat.

A gyöngyösi volt ferences könyvtár a XV. századtól – a török hódoltság ellenére is – töretlenül létezik és ebből a szempontból a legrégibb az országban. Az eredetileg itt összegyűlt könyvekhez járult a XVIII. század végén idekerült kassai ferences bibliotéka. A gyűjtemény XVI. századi könyvekben is különösen gazdag. A korhű környezetben elhelyezett könyvtárban ma 198 ősnyomtatvány van. – A zirci könyvtár ma mindössze egy ősnyomtatványt őriz. – A keszthelyi könyvtár közel ötven ősnyomtatványa ma Budapesten, a könyvtár központjában találhatók.

·             (Kaiser Nándor:) Index librorum saeculi XV. et XVI. bibliothecae PP. Franciscanorum. Gyöngyösini. Budapest 1930. A jegyzék 194 nehezen azonosítható ősnyomtatványról ad hírt.

·             Klempa Károly: A Festetich könyvtár 1500-ig terjedő ősnyomtatványai. Keszthely (1940). Az ismertető 47 műről szól.

A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Budapest.

Ősnyomtatvány-gyűjteményére nagy és értékes hagyatékok a jellemzők. Ezek közül az első maga az alapító Teleki-könyvtár (1826), mely egymagában 356 XV. századi nyomtatványt tartalmaz. Néhány évtized alatt igen jelentős fejlődést ért el és hamarosan az ország egyik legjelentősebb tudományos könyvtárává lett. 1926-ban – tehát pontosan az alapítás századik évfordulóján – történt az újabb, rendkívül jelentős gyarapodás: Vigyázó Ferenc hagyatékaként négyszáz ősnyomtatvány került oda. A könyvtár ma 1104 XV. századi nyomtatvánnyal rendelkezik.

·             Berlász Jenő: Az akadémiai könyvtár történetének vázlata. (Magyar Könyvszemle 1956. 202–216.)

·             Hellebrant Árpád: A Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában levő ősnyomtatványok jegyzéke. Budapest 1886. A kötet 466 ősnyomtatvány leírását tartalmazza.

·             Ráth György könyvtára. (Akadémiai Értesítő 1901. 609. és 620–623.) Összesen 141 darab XV. századi nyomtatványt sorol fel.

Eötvös Loránd Tudományegyetem Könyvtára, Budapest

Számos régi, részben még középkori gyűjtemény anyagából keletkezett. Ezek egyike és legjelentősebbje a nagyszombati jezsuita kollégiumé volt, mely 1635-ben, az egyetem alapításakor annak könyvtárává lett. 1777-ben az egyetemmel együtt Budára, majd 1784-ben Pestre költözött. Ekkorra már igen jelentős régi könyvanyaggal, köztük igen sok XV. századi nyomtatvánnyal rendelkezett. Ezek száma jelentősen megnőtt Mária Terézia és II. József szekularizációs rendelkezései alapján, mely a feloszlatott – elsősorban jezsuita és pálos – rendek könyvtárait ide utalta. Így az évszázadok során Magyarországon még megmaradt ősnyomtatványok jelentős része itt gyűlt össze. Ezért a hazai könyv- és könyvtörténeti szempontból kimagasló értéket képvisel ez a ma 1094 darabból álló ősnyomtatvány-gyűjtemény.

·             Pray Georgius: Index rariorum librorum bibliothecae universitatis regiae Budensis. I–II. Budae 1780–1781.

Főszékesegyházi Könyvtár, Kalocsa

E dunamenti város ősi érseki székhely, melynek értékes középkori könyvtárára ma csupán híres humanista érsekeinek díszes sorából (Várady István, Handó György, Váradi Péter és Geréb László) következtethetünk. Ebből azonban a török pusztítása következtében csupán két ősnyomtatvány maradt meg. Azokat is csak a gyöngyösi ferences könyvtár tudta megőrizni az évszázadok viharaiban. A mai könyvtár igazi alapjait Patachich Ádám vetette meg több, mint 16 000 kötetes könyvtárával (1784). Utóda Kollonich László érseksége alatt a könyvtár tovább fejlődött. Ők ketten szerezték a ma meglevő 511 ősnyomtatvány túlnyomó többségét. A könyvtár állománya meghaladja a 86 000 kötetet.

·             Winckler Pál: A kalocsai érseki kastély és Főszékesegyházi könyvtár története. Kalocsa 1932.

Püspöki könyvtár, Székesfehérvár

A könyvtárat 1777-ben alapították, de csak Pauer János püspöksége alatt († 1891) emelkedett a mai színvonalára. Pauer különösen ősnyomtatványokat gyűjtött, melyeket első sorban a bécsi és müncheni udvari könyvtárak duplumaiból szerezte be antikváriusok közbejöttével. A könyvtár ma kb. 30 000 kötetes, ősnyomtatvány-gyűjteménye pedig 506 művet számlál.

·             Kuthy István: Emlékek a székesfehérvári könyvtár múltjából. Székesfehérvári Szemle 1937.

Főszékesegyházi Könyvtár, Esztergom

A könyvtár középkori eredetre vezethető vissza. Az érseki és főkáptalani könyvtár egyesítéséből 1876-ban keletkezett. A törökök elől az egész akkori esztergomi klérus a felvidéki Nagyszombatba menekült. Idekerült a Lippay György érsek († 1614) által megvett közel kétezer kötetes Fugger Antal-féle könyvtár, mely a saját és Szelepcsényi György († 1685) érsek könyvtárával együtt a ma is külön kezelt ún. bibliotheca vetus-t képezik. Csak 1821-ben költözött vissza a könyvtár Esztergomba. Állománya meghaladja a 150 000 kötetet, ősnyomtatványainak száma pedig ma 306.

·             [Pribély Franciscus:] Incunabula typographiae… in ven. Capituli E. M. Strigoniensis bibliotheca prefulgentia. Tyrnaviae 1840. Ez az első magyarországi kizárólag ősnyomtatványokat tartalmazó nyomtatott jegyzék. Meglehetősen primitíven leírva, csupán 32 ősnyomtatványt foglal magában.

Simor Könyvtár, Esztergom

A könyvtárat Simor János hercegprímás († 1891) gyűjtötte össze. Ma is a prímási palotában van elhelyezve, mint egységes történelmi gyűjtemény. A 30 000 kötetet meghaladó könyvtárban több, mint négyszáz ősnyomtatvány volt, melyek közül ma csupán 263 található. E könyvtár helyiségében tárolják ma az esztergomi papnevelde könyvtárát is, mely további 28 ősnyomtatvánnyal rendelkezik.

·             [Sulyánszky Antonius:] Catalogus bibliothecae Joannis cardinalis Simor. Strigonii 1887. E katalógus a supplementummal együtt 276 évszámos ősnyomtatványról tesz említést.

Szent Benedekrend Központi Könyvtára, Pannonhalma.

E gyűjteményt tartjuk a legrégibb hazai könyvtárnak, melynek 80 kódexétől már egy XI. századi oklevél említést tesz. A könyvtár 1658-ból fentmaradt katalógusa pedig 2018 műről számol be 2318 kötetben. A rendház 1786–1802 között fel volt oszlatva, könyvtára pedig a pesti Egyetemi Könyvtárba került, melyből kb. kétszáz kötet került csak vissza az újraalapításkor. Az azóta rohamosan fejlődött könyvtárnak ma közel negyedmillió kötetes állománya van, közöttük 251 ősnyomtatvány.

·             Csapodi Csaba: A legrégebbi magyar könyvtár belső rendje. (Magyar Könyvszemle 1957. 13–22.)

·             Catalogus librorum omnium conventus S. Martini de S. Monte Pannoniae anno 1658. Edidit et praefatione illustravit Victor Récsey. Budapest 1902.

·             Récsey Viktor: Ősnyomtatványok és régi magyar könyvek a pannonhalmi könyvtárban. Budapest 1904. A kötet 232 ősnyomtatvány leírását adja.

Püspöki Papnevelőintézet Könyvtára, Győr

A könyvtárat 1688-ban alapították. A szépen fejlődő könyvtárba 1872-ben olvasztották bele a XVII. század elején alapított székesegyházi könyvtárat. Ez utóbbi gyűjteménnyel került a könyvtárba a legtöbb ősnyomtatvány is, melyeknek száma ma 201. Magának a könyvtárnak állománya meghaladja a 65 000 kötetet.

·             Aistleitner József: A győri püspöki nagyobb papnevelő intézet könyvtárának ősnyomtatványai. Győr 1932. Korszerűen ismertet 172 művet.

Tiszavidéki Református Egyházkerület Nagykönyvtára, Debrecen

A könyvtár több, mint négyszáz évig a református kollégiumé volt. Mint ilyen, hazánk igen jelentős tudományos könyvtárává fejlődött. Az évszázadok során – főleg a külföldet járt diákok ajándékaiból – igen értékes, régi könyvek is gyűltek itt össze. A ma több, mint 300 000 kötetes könyvtár így 146 műből álló ősnyomtatvány-gyűjteményt tart nyilván.

·             Varga Zsigmond: A debreceni református főiskola nagykönyvtára írásban és képben. Debrecen 1934. I-II. kötetben, mely 144 darab XV. századi nyomtatványt ír le.

Főegyházmegyei Könyvtár, Eger

Eszterházy Károly püspök alapította a könyvtárat (1793), ki azt az általa tervezett, de létre hozni nem sikerült egyetem könyvtárának szánta. A nagy költséggel és szorgalommal összegyűjtött könyvtárba számos XV. századi nyomtatvány is került az akkori külföldi aukciókról. Ennek köszönhető, hogy a ma kb. 76 000 kötetes könyvtár, mely részben az egyik legszebb hazai könyvtárteremben van elhelyezve, 99 ősnyomtatványt mondhat magáénak.

·             [Michalek Manó:] Az egri érseki könyvtár szakszerű címjegyzéke. Eger 1893. + két pótfüzet az 1894. és 1900. évekből. Összesen 78 ősnyomtatványt sorol fel.

Egyházmegyei Könyvtár, Szombathely

A ma kb. 55 000 kötetből álló könyvtárat Szily István püspök alapította († 1799). Ugyancsak ő volt, aki a 96 műből álló ősnyomtatvány-gyűjteményt is megszerezte. Különgyűjteményként kezelik Szily utódjának, Herzan Ferenc bíborosnak érdekes könyvtárát, melyben további hat ősnyomtatvány található.

·             Pálinkás Géza: A szombathelyi székesegyházi könyvtár régi kéziratainak és ősnyomtatványainak jegyzéke. (Vas megyei régészeti egylet évkönyve 1891/2. 25–44.) 93 ősnyomtatványt említ.

A felsoroltakon kívül hazánk még egy-két tucat más könyvtárában is vannak ősnyomtatványok. Ezek közül egyenként negyven-ötven darabbal rendelkezik: Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Országos Történeti Múzeum, Kegyestanítórend Központi Könyvtára, Központi Papnevelde Könyvtára, Ráday Könyvtár, Magyarországi Evangélikus Egyházegyetem Könyvtára, (valamennyi Budapesten), Szegeden a Városi Somogyi Könyvtár és a soproni Berzsenyi (volt evangélikus) gimnázium könyvtára.

·             Segesváry Viktor: A Ráday könyvtár ősnyomtatványainak katalógusa. (A Ráday gyűjtemény évkönyve 1955. 96–102.) Az összeállítás 46 ősnyomtatvány címet közöl.

·             Németh Sámuel: A soproni evangélikus líceum könyvtárának érdekességei; inkunábulák, unikumok. Sopron (1939). A jegyzék 42 ősnyomtatványt sorol fel.

·             Müllner Mátyás: Adatok a soproni ev. lyceumi könyvtár történetéhez. (Magyar Könyvszemle 1880. 3–4.) Csupán 22 darab XV. századi nyomtatványt tartalmaz.

Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a hazai könyvtárakban ma kb. 7000 ősnyomtatványt őriznek. Ezzel Magyarország a többi országok között viszonylag előkelő helyet foglal el, hiszen hozzávetőleg hasonló számú XV. századi nyomtatvánnyal rendelkezik Belgium és Hollandia is.[21] A kb. 7000 mű közel a kétharmada a három nagy, állami könyvtáré (Országos Széchényi Könyvtár, Budapesti Egyetemi Könyvtár és a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára) Budapesten. Miután a mai nagyobb gyűjtemények rendszerint több, régebbi könyvtár anyagából tevődtek össze, a duplumok száma meglehetősen magas.

Az ősnyomtatványok jelentős része, kb. harminc százaléka egyházi, elsősorban katolikus könyvtáré. A XV. századi nyomtatványok megoszlása e könyvtárakban lényegesen egyenletesebb, mint az államiakban. Miután a ma egyházi kézen levő könyvtárak zömmel komoly történelmi múltra tekinthetnek vissza, nem meglepő, ha azok csaknem valamennyiében találunk – természetesen különböző mennyiségben – ősnyomtatványokat. A katolikus könyvtárak közül kettőben több, mint félezer, további négyben pedig egyenként 2–300 ősnyomtatvány található. A hazai könyvtárakban őrzött XV. századi nyomtatványok zöme, az akkori könyvtermelésnek megfelelően, német és olasz eredetű. Ha kisebb számban is, de képviselve van Franciaország, valamint Belgium, illetve Hollandia több nyomdája. Az ibériai félszigetről csupán egy-két ősnyomtatvány jutott el Magyarországra. A skandináv és az angol nyomdászat értékes termékeiből azonban egy sem. Csehország és a Balkán-félsziget – ez utóbbi igen ritka – nyomdatermékei viszont szerepelnek a gyűjteményekben, ez azonban földrajzi helyzetünkből csaknem természetszerűleg következik.

A gyűjteményekben több, eddig teljesen ismeretlen, a Gesamtkatalog der Wiegendrucke szerkesztősége számára is új ősnyomtatvány található; számos olyan, amelynek megfelelő leírását illetve nyomdász-meghatározását hiába keressük a nemzetközi szakirodalomban.[22] Szép számban vannak még variánsok és olyan ritkaságok, melyekből a GW csupán néhány példányt ismer.

A fent közölt ismertetés, illetve áttekintés saját kutatásaim eredménye, így azt nem lehet sem teljesnek, sem tökéletesnek mondani, bár nagyjából a tényleges helyzettől nem állhat messze.

A magyarországi könyvtárakban őrzött ősnyomtatványok pontos és részletes feltárása kollektív munka keretében a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából már folyik. Az adatgyűjtés már meglehetősen előrehaladott állapotban van, így remélhető, hogy egy-két év múlva sajtó alá kerülhet könyvtáraink közös ősnyomtatvány-katalógusa.[23]

FÜGGELÉK

A hazai könyvtárakban levő legrégibb (1470 előtt készült) és általam ismert ősnyomtatványok rövid jegyzéke:

MAINZ

A 42 soros biblia nyomdásza (Gutenberg, Johann).

   1.  (1454/55 táján)                                                                GW 4101 = H 3031
Biblia.

a.  Budapest, Országos Széchényi Könyvtár (csupán egy hártya levél negyede);

b.   Weinberg József közlése szerint (Könyvtáros 1957. 368.) volt belőle Szegeden egy csonka példány, melyet a később híressé vált Wells (Weisz) Gabriel antiquárius vitt magával külföldre, ahol azt levelenként értékesítette. Ez azonban tévedés. A Wells-féle példány ugyanis 1921-ben Mannheimből (Zouche bárónő könyvtárából) került New Yorkba. (Vö. Stöwesand, Rudolf: Noch unbekannte Gutenbergbibeln. Börsenblatt für den deutschen Buchhandel. Frankfurt 1957. 1571.);

c.    Bpest, MTA könyvtárában volt egy levélnyi töredék a fent említett példányból Wells ajándékából, mely azonban 1945 óta nem található.

Fust, Johann & Schöffer, Peter

   2.  1459. X. 6.                                                                  GW 9101. = HR 6471 
Duranti Guillelmus: Rationale divinorum officiorum.
Esztergom, Bibliotheca (hártya példány).

   3.  1462. VIII. 14.                                                               GW 4204 = HC 3050 
Biblia.
(A gyöngyösi volt ferences könyvtár példánya jelenleg nem található).

   4.  [1467 március előtt]                                                        GW 2872 = H 1957 
Augustinus Aurelius: De arte praedicandi.

a.       Budapest, Országos Széchényi Könyvtár.
b.       Budapest, Egyetemi Könyvtár.

Schöffer, Peter

   5.  1469. VI. 13.                                                     H 1481 = BMC I. 25. (IC 135)
Thomas de Aquino: Super quarto libro Sententiarum.
Budapest, Országos Széchényi Könyvtár.

STRASSBURG

Mentelin, Johann

   6.  [nem 1466 után]                                              H 5034 = BMC I. 51. (IB 504a)
Johannes Chrysostomus: Homilae super Matthaeum.
Budapest, Egyetemi Könyvtár.

   7.  [1466 táján]                                                                    GW 2871 = H 1956
Augustinus Aurelius: De arte praedicandi.
a. Budapest, Egyetemi Könyvtár.
b. Budapest, MTA könyvtára.

   8.  [nem 1469 után]                                                              GW 2749 = H 1888
Astesanus: Summa de casibus conscientiae.
Kalocsa, érseki könyvtár.

Rusch, Adolf

   9.  [1467. VII. 20 előtt]                                        H 13 669 = BMC. I. 60. (IC 638)
Rabanus Maurus: De sermonum proprietate.
a. Győr, papnevelde könyvtára.
b. Székesfehérvár, püspöki könyvtár.

Eggestein, Heinrich

10.  1466. V. 24.                                                                   GW 4205 = H 3037
Biblia.
Pécs, Egyetemi Könyvtár (hártya példány.).

11.  [1468–70 táján]                                                               GW 4207 = H 3035
Biblia.
Budapest, MTA könyvtára.

A Henricus Ariminensis nyomdásza

12.  [nem 1468 után]                                            H 10 184 = BMC. I. 76. (IC 848)
Petrus Lombardus: Sententiarum libri IV.
a. Budapest, Országos Széchényi Könyvtár.
b. Budapest, Egyetemi Könyvtár.

KÖLN

Zell, Ulrich

13.  [1466/67 táján]                                                                GW 1554 = H 7631
Alphabetum divini amoris.
Budapest, Országos Széchényi Könyvtár.

14.  [1466/67 táján]                             HC 7694 = H 7666 = BMC. I. 179. (IA 2706)
Gerson Johannes: De pollutione nocturna.
Budapest, Országos Széchényi Könyvtár (töredék).

15.  [1467 táján]                                                   H 7690 = Vounlliéme: Köln 486
Gerson Johannes: Tractatus de cognitione castitatis.
Budapest, Országos Széchényi Könyvtár.

AUGSBURG

Zainer, Günther

16.  1469                                                                              GW 2852 = H 2124
Auerbach, Johannes: Summa de auditione confessionis.
Budapest, MTA könyvtára.

SUBIACO

Sweynheym, Konrad & Pannartz, Arnold

17.  [1465. IX.30 előtt]                                                            GW 6742 = H 5098
Cicero Marcus Tullius: De oratore.
Budapest, Országos Széchényi Könyvtár.

RÓMA

Sweynheym, Konrad & Pannartz, Arnold

18.  [1469. IX. 13 előtt]                                                           GW 4183 = H 3004
Bessarion: Adversus calumniatorem Platonis.
a. Budapest, Országos Széchényi Könyvtár.
b. Budapest, Ráday gyűjtemény.

19.  1469                                                        H 10 231 = BMC IV. 9. (IB 17 134)
Lucanus Marcus Annaeus: Pharsalia.
Veszprém, püspöki könyvtár.

VELENCE

Johann von Speyer

20.   [1469. IX. 18. előtt]                                H 13 087 = BMC V. 153. (IC 19 506)
Plinius Secundus Gaius: Historia naturalis.
Debrecen, református nagykönyvtár.

A fenti jegyzék folytatása az 1470. évtől kezdve már ugrásszerű emelkedést mutatna: így egyedűl a következő, 1470. esztendő további kb. negyven tételt jelentene.

Wiegendruck-Sammlungen in Ungarn

Wenn auch die Druckkunst im 15. Jahrhundert in Ungarn von kurzer Dauer war, begann das Sammeln von gedruckten Büchern doch ziemlich früh. Auch in dieser Hinsicht, nahm die berühmte Bibliothek des Königs Matthias Corvinus, die „Bibliotheca Corvina” einen hervorragenden Platz ein. Heute kennen wir nur mehr wenige Wiegendrucke, die aus dieser Bibliothek stammen. Die Buchsammlungen der ungarischen humanistischen Zeitgenossen des Königs Matthias hatten ein ähnliches Gepräge, waren eben natürlich viel bescheidenerer Art. Auch die lebhafte Verlagstätigkeit der damaligen Ofner Buchhändler weist auf den großen Aufschwung der zeitgenössischen Buchkultur hin.

Die länger als 150 Jahre währende Türkenherrschaft (1526–1686) zerstörte aber diese Kultur fast vollkommen. Nur in den, der Verwüstung weniger ausgesetzten Teilen des Landes, in Oberungarn und Siebenbürgen, sind Reste dieses blühenden Kulturlebens erhalten geblieben.

Im Laufe des 16. und 17. Jahrhunderts traten mannigfaltige, lange dominierende Umstände auf, die das Sammeln von Inkunabeln nicht begünstigten (Kriege, Reformation, Geldmangel, die Bevorzugung von Neuausgaben, die Verbreitung des Gebrauchs der Muttersprache in der Literatur, etc.). Aus diesem Grunde kann vom zielbewussten und intensiven Sammeln der Wiegendrucke in Ungarn wieder nur von der zweiten Hälfte des 18. Jahrhunderts an gesprochen werden. Nur in den letzten Jahrzehnten dieses Jahrhunderts fanden sich in den Reihen des hohen Klerus und der Aristokratie Sammler, die für diese Passion über entsprechende Geldmittel verfügten: es wurden zu jener Zeit fast so viele Inkunabeln erworben, wie seit dem 15. Jahrhundert insgesamt in Ungarn erhalten geblieben sind. Ein ziemlich großer Teil dieser Wiegendrucke gelangte auf Grund einen Verordnung des Kaisers Joseph II. aus den Bibliotheken der aufgelösten Orden in die Bestände der Pester Universitätsbibliothek. In den ersten Jahrzehnten des 19. Jahrhunderts wurden die Nationalbibliothek Széchényi und die Bibliothek der Ungarischen Akademie der Wissenschaften gegründet. Zur Zeit verfügen im Lande die drei genannten Bibliotheken über die bedeutendsten Wiegendruck-Sammlungen.

Von der zweiten Hälfte des vergangenen Jahrhunderts an befanden sich auch in den Reihen des Kleinadels und des Bürgertums mehrere Bibliophile von Bedeutung. Die Epoche vor dem Ausbruch des ersten Weltkrieges – ähnlich derjenigen von dem Ende des 18. Jahrhunderts – zeigt wieder einen großen Aufschwung im Sammeln der Wiegendrucke in Ungarn.

Für die Ietzten Jahrzehnte ist, in größeren Sammlungen, die Anhäufung der aus dem 15. Jahrhundert stammenden Drucke kennzeichnend: die bereits vorhandenen Wiegendruck-Bestände wurden durch Nachlass vieler Bibliophilen und durch Bibliotheken aufgelöster Orden bereichert. Fest ohne Ausnahme befinden sich heute die in Ungarn erhalten gebliebenen Wiegendrucke in staatlichem oder kirchlichem Besitz.

Im weiteren gibt der Artikel eine kurze historische und literarische Übersicht jenen ungarischen Bibliotheken, die über mehr als 100 Inkunabeln verfügen.

Die ungarischen Bibliotheken verwahren insgesamt annähernd 7000 Wiegendrucke, von denen fest 2000 im kirchlichen – hauptsächlich katholischen – Besitze sind. Die Sammlungen sind konzentriert: in den bereits erwähnten drei grossen staatlichen Bibliotheken werden annähernd 4000 aus dem 15. Jahrhundert herrührende Drucke betreut.

Die im Artikel enthaltene Zusammenstellung beruht auf einer Privatübersicht; gegenwärtig ist die Anfertigung eines gemeinsamen Inkunabel-Kataloges mittels kollektiver Arbeit im Gange.

Der Artikel enthält einen Anhang, der eine Aufstellung über die ältesten, vor 1471 erschienenen und in ungarischen Bibliotheken verwahrten Wiegendrucke darstellt.