6. A római Szent Péter bazilika építése javára hirdetett búcsú
magyarországi terjesztésére készült nyomtatványok (1508–1509)

Az Országos Széchényi Könyvtár 1963–1964. 179–186

II. Gyula pápa 1506. április 18-án helyezte el ünnepélyesen Rómában az új Szent Péter bazilika alapkövét. A kora középkorból származó épület ugyanis már erős javításra szorult. Ehelyett inkább egy nagyobb, szebb templomot akartak emelni, amely azonban szükségzerűen együtt járt a régi teljes lebontásával. A pompakedvelő és a művészeteket bőkezűen pártoló pápa mindent elkövetett, hogy az új bazilika építése még uralkodása idején (1503–1513) minél nagyobb előrehaladást érjen el. Ezért – a kor bevett szokásának megfelelően – bűnbocsátó búcsút is rendelt el az építkezés támogatására. Ezen önmagában akkoriban csakúgy nem botránkoztak meg, mint manapság jóléti, vagy művészeti célra rendezett sorsjátékon. A templomépítés javára hirdetett búcsúk általában igen elterjedtek voltak egész Európában abban az időben.

1507. február 12-én kelt bullájában („Salvator noster”) felhatalmazta azokat, akik a nevezett célra bizonyos összeget („10 grossi Julii”), vagy annál többet helyeznek el a gyűjtőládába, hogy haláluk órájában gyóntatójuktól teljes bűnbocsánatot nyerjenek. Aki kevesebbet adott, az túlvilági büntetése egyharmada alól kapott felmentést. Ez a búcsúlehetőség eredetileg csupán egy évre szólt, de már 1507. május 12-én korlátlan határidőre meghosszabbították.

A búcsú előfeltételei között az adomány Rómában történő átadása szerepelt, amihez vagy személyes megjelenés, vagy megbízott kiküldése volt szükséges. Így bizony csak korlátozott számban vették igénybe a búcsú lehetőségét. Ezért 1507. november 4-én kelt bullájával („Et si ex commisso nobis”) – eltekintve a személyes római megjelenéstől – a búcsú elnyerését a pápa kiterjesztette gyakorlatilag az egész akkori keresztény világra, annak lebonyolítását pedig az obszerváns ferencesekre bízta. 25 rendtartományban – közöttük a magyarban és a csehben – Hieronymus Torniello generálvikárius személyre szólóan kapott búcsúbiztosi felhatalmazást ugyancsak 1507. november 4-én. Az ő hamarosan, 1508. augusztus 8-án bekövetkezett halála után az említett feladatot 1508. szeptember 20-án Franciscus Zenóra ruházták, aki ezt egészen 1512. április 10-én bekövetkezett haláláig végezte.

Korban már nem tartozik szorosan a mostani témánkhoz a búcsú további sorsa, így arról röviden csak az említhető meg, hogy Torniello, illetve Zeno utódai közül az obszerváns ferences generálvikáriusi poszton még az 1528-ban elhunyt. Christophoro de Forli is ellátta e búcsúbiztosi tisztet. 1518. január 5-én pedig a búcsút a római Szent Péter bazilika építésére újra megindították az említett 25 ferences rendtartományban, így Magyarországon is. Az eredetileg egy évre hirdetett búcsút ez alkalommal is további intézkedésig meghosszabbították.[1]

A Szent Péter bazilika építése javára szóló búcsú hirdetését tehát hazánkban is az obszerváns ferencesek végezték. Erről 1508. szeptember 26-án külön pápai bulla intézkedett.[2] Ebben az időben a magyarországi rendtartományt az irodalmi munkássága alapján híres Laskai Osvát vezette.[3]

Akárcsak Lengyelországban, hazánkban is az építés céljaira befolyt összeg kétharmadát – az 1500. évi jubileumi búcsú mintájára[4] – a pápa a törökök elleni hadviselés költségeire a királynak engedte át.[5]

A búcsúval kapcsolatos pénzadományok összegyűjtésére szolgáló ládák három kulcs egyidejű használatával nyíltak. Ez alkalommal az egyik kulcsot a király, a másikat az illetékes káptalan, a harmadikat pedig a Fuggerek megbízottja őrizte. Ez az augsburgi bankárcsalád bonyolította le ugyanis ebben az időben a pápaság pénzügyeit – csaknem kizárólagos módon – Magyarországon. Miután a Fuggerek e tevékenységének kialakulásában Magyarország lényeges szerepet játszott, az alábbiakban rövid áttekintést kívánunk erről nyújtani.[6]

A pápai kamara számadáskönyveinek a Fuggerekkel kapcsolatos első feljegyzése 1476. augusztus 18-án kelt. A család rendkívül gyors és hihetetlen méretű meggazdagodása szoros összefüggésben állt a Thurzó Jánossal 1495-ben a felső-magyarországi rézbányák kiaknázására kötött szerződéssel, amelyben a két család – amely rokoni kapcsolatokba is lépett egymással – a rézszállítás szempontjából gyakorlatilag felosztotta egymás között Európát. A Thurzók – a Fuggerek támogatásával – befolyásukat egyre növelték, aminek kézzel fogható jele, hogy a család tagjai sorra nyerték el a püspökségeket. Így Thurzó Szaniszló Olmützben (1497–1540), Zsigmond előbb Nyitrán (1503. augusztus 4), majd Erdélyben (1504. november 15), végül Váradon (1505–1512) és János Boroszlóban (1506–1520; de már 1503. június 21-től koadjutor) volt püspök.

A Fuggerek ezzel párhuzamosan magában Rómában szélesítették és erősítették pénzügyi hatalmukat. Ehhez a döntő lépést azok a nagy összegű kölcsönök jelentették, amelyeket VI. Sándor pápa az 1501–1503 években éppen a Magyarországnak nyújtott évi 40 000 arany támogatás céljaira vett fel.[7] Ezt azután a pápai kincstár egymásba ölelkező és egyre növekvő összegű további hitelügyletei követték a Fuggereknél. A kamat havi 3,75%, azaz évi 22,22% volt! Így azután nem csoda, hogy az augsburgi bankárok egészen rövid idő alatt csaknem teljes terjedelmében átvették és ellenőrizték Észak- és Közép-Európának Rómával kapcsolatos fizetési forgalmát. A kölcsönök fedezetéül, illetve azok kielégítésére a német, magyar, lengyel, skandináv stb. annaták és servitiák szolgáltak.[8]

A Fuggerek tehát – mint a pápai kincstár megbízottjai – Magyarországon már a gyűjtés első állomásánál biztosították maguknak az összegből a pápa által Róma számára fenntartott egyharmad részt.

A fenti előzmények után és az említett keretek között Magyarországon is meghirdetésre került a búcsú a római Szent Péter bazilika építésére. Akik e feltételeknek eleget tettek, írásos igazolást kaptak a búcsú elnyeréséről, ami ebben az időben már általában nyomtatott űrlap kitöltésével történt. Így volt ez hazánkban már a korábbi években is. Az Országos Levéltár két ilyen kiadványt is őriz: az egyiket (DL 21.859) 1508. július 18-án állították ki, a másikat pedig (DL 82.293) 1509. március 28-án. Mindkettő – a nyomdai kiállítás alapján teljes bizonysággal – a bécsi Winterburger-féle műhelyben készült, akárcsak az 1501–1502, illetve az 1505–1506. években Magyarországon használt hasonló jellegű több más nyomtatvány.[9]

A két egyleveles nyomtatvány azonban nem azonos szöveget tartalmaz: az első még Hieronymus Torniello ferences generálvikárius nevében készült, akinek meghatalmazása 1508. február 12-én nyert újabb megerősítést. A másikban viszont már Franciscus Zeno a búcsúbiztos, akinek meghatalmazása 1508. szeptember 20-án kelt. A két oklevél kiállítási időpontját figyelembe véve mindkét nyomtatvány megjelenésének ideje meglehetősen pontosan meghatározható: az elsőnél 1508 második negyede, a másodiknál 1508 utolsó vagy 1509 első hónapjai. A két kezdőbetű, valamint a szövegtípus mindkettőben ugyanaz: furcsa módon –- de Winterburgernál már nem az első eset – a részben rituális szöveghez (a feloldozási formula) a korabeli szokástól eltérően nem gót (fraktur), hanem latin (antiqua) betűtípus került felhasználásra.

Az első nyomtatványt (DL 21.859) „egregio domino Petro Sadobrych de Scardona” nevére „In Sancto Johanne” „Stephanus de doroslo gwardianus Budensis” állította ki és írta alá. A búcsút elnyerő személy mind neve (Sadobrics), mind származása alapján (Scardona = Skradin dalmáciai püspöki székhely) nyilván dalmát volt. Doroszlói István budai gvardiánról („in Sancto Johanne” = a budai ferences rendház) tudjuk, hogy 1506-ban az esztergomi rendházban volt, többször járt el, a ferences helytartó megbízottjaként, és 1510-ben a nagy pestisjárványban halt meg.[10]

A másik nyomtatványt (DL 82.293) „magnifico domino Nicolao de Kyswarda” részére „Franciscus de Zelees G. de Keleed” állította ki „in Keleed”. A kisvárdai Várday (Wárday) család genealogiájáról meglehetősen tájékozottak vagyunk.[11] Így ismerjük Várday Miklós szüleit (Miklós szabolcsi főispán és Perényi Katalin), testvéreit (Simon, Mátyás boszniai püspök és Aladár), feleségét (Eufémia) és hét gyermekét (Anna, István, Ferenc erdélyi püspök, János, Mihály, Imre és Ambrus). Sőt arról is maradt reánk adat, hogy Várday Miklós a búcsúk lehetőségét máskor is szívesen igénybe vette. Így a XV. század végén feljegyezték nevét a római Szentlélek-társulatba, amely tagjainak ugyancsak gazdag búcsúszerzési lehetőségeket helyezett kilátásba.[12] Az említett búcsúlevelet, bár a helynév korabeli alakjai igen változatosak (Külünd, Kylynd, Bel-Kulud, Kywlewd, Keled stb.), kétségtelenül a kölyüdi ferenceseknél („in Keleed”) állították ki. A Duna mentén a zombori járásban fekvő községet ma Jugoszláviában Kolutnak hívják, utolsó hivatalos magyar neve Küllőd volt. A ferencesek rendházát itt 1430 tájt építették és 1526-ban elpusztult.[13]

Az oklevél kiállítója „Franciscus de Zelees G. de Keleed” a helyi zárda gvardiánja volt.[14] A házfőnök talán abból a Szöllősi családból származik, amely 1416-ban a közeli Hercegszántót kapta királyi adományként.[15] A Várday család a XV. század derekán a Töttösök kihalásával – Várday István kalocsai érsek (1457–1471) révén – számos községet szerzett itt Bács megyében.[16] Felmerül még a nevezett házfőnök eredetével kapcsolatban az ugocsa megyei Nagyszőllős is, ahol ugyancsak épült a XVI. század elején obszerváns ferenceseknek kolostor. Sőt 1535-ből – több más délvidéki mellett – két „Kölyüdi” is tartózkodott: Ferenc gyóntató és Barnabás orgonista.[17]

Nem lehetetlen, hogy a mohácsi csata után a kölyüdi kolostor tagjai éppen ide menekültek. Ebben akár a gvardián származása, akár a közelben honos Várdayak játszhattak szerepet.

Az Országos Levéltár őriz még egy további nyomtatott űrlapot (DL 93.743), amely ugyancsak a római Szent Péter bazilika építése javára hirdetett búcsú elnyerését igazolja „nobili Georgio Gerssei de korlathfewld et katharina conthorali sua” részére. Az oklevelet „Ambrosius de Pylzna Pragensis ecclesiae decanus et administrator” állította ki „datum in castro Pragensi die 8 mensis Aprilis 1509”.

Jóllehet a nyomtatott űrlapot nem Magyarországon, hanem Prágában töltötték ki, számunkra – a jelenlegi őrzési helyén túlmenően – mégis érdekes. Gerssei György, akié az okmány volt, feltehetően azonos azzal a gersei Pethő Györggyel, aki a család genealogiai tábláiban 1506 tájt szerepel.[18] Prágai tartózkodása nyilván összefüggésben állott Ulászló király útjával, aki Lajos fia 1509. március 11-én tartott koronázására utazott oda, és az év további részében is a cseh fővárosban maradt.[19] Az oklevél kiállítója Ambrosius de Pylzna, családi nevén Chrt, aki 1499–1510 között a prágai érsekség adminisztrátora volt. Ismeretes búcsúbiztosi tevékenysége már az 1500. évi jubileumi búcsú során.[20]

Megemlíthető még a prágai búcsúlevél kapcsán, hogy abban Hieronymus Tornielo szerepel, jóllehet ő – mint tudjuk – már 1508 augusztusában meghalt, és utóda Franciscus Zeno a következő hónaptól ellátta a legfőbb búcsúbiztosi tisztet. Magyarországon a prágai oklevél keltezése előtt két héttel Kölyüdön, mint erről már fentebb szó volt – már Zeno nevében írták alá. Így joggal feltételezhető, hogy a prágai kiállítású búcsúlevél nyomtatására még 1508 első felében került sor.

A nyomda helyét ez az űrlap sem tünteti fel, azonban a betűtípusok vizsgálata egyértelműen a felső-magyarországi származású Mikuláš Štetina Bakalár pilzeni nyomdájára utal, aki ott 1493–1520 között dolgozott. Összesen mintegy harminc nyomtatvány ismeretes tőle, amely mind cseh nyelven készült.[21] Ez a kiadvány tehát az első, amely nem cseh nyelvű, amelyben azonban felhasználta rövidítésekként a jellegzetes cseh betűket (č, ř) is, ezért nyomdatörténetileg is igen érdekes ez a búcsúlevél.

Őriz az Országos Levéltár kézzel írt búcsúlevelet is, amelyet ugyancsak a római Szent Péter bazilika újjáépítésére hirdetett akció során állítottak ki. Ilyen például az az 1509. június 20-án a budai ferences kolostorban („in praedicto loco Sancti Johannis”) kelt levél, amely „Georgio Marchione Brandemburgensi unacum … Beatrice consorte sua et liberis” részére szólt és „frater Blasius” írt alá (DL 37 855). Brandenburgi György és felesége, Frangepán Beatrix (Corvin János özvegye) 1509. január 21-én tartották esküvőjüket, majd részt vettek a kis Lajos cseh királlyá koronázásának ünnepélyén Prágában. Ezután keresték fel az őrgróf németországi otthonát, ahol Heilsbronn várában töltötték a nyarat, és csak ősszel tértek vissza Magyarországra.[22] Így a búcsúlevél kiállítására feltehetően távollétükben került sor, annak aláírója „frater Blasius” pedig valószínűleg Dézsi Balázs a budai kolostor gvardiánja volt.[23]

A római Szent Péter bazilika újjáépítése kapcsán még mint további érdekes magyar vonatkozású adat megemlíthető, hogy Mátyás király özvegye, Aragóniai Beatrix halála napján (1508. szeptember 13) kiadott fiókvégrendeletében 15 000 aranyat hagyott hozományából e célra. Ezzel kívánta ugyanis részben érdekeltté tenni II. Gyula pápát, aki az építkezést rendkívüli energiával szorgalmazta, hogy a régóta hiába követelt hozományt Ulászló királytól megkaphassa. A pápa meg is kísérelte, hogy hozzájusson e pénzhez, de nincs adatunk rá, hogy ez eredményre vezetett volna.[24]

A római Szent Péter bazilika építésére és az 1500. évi jubileumi évre hirdetett búcsú során begyűlt összegek kezelése együtt történt, miután a király 2/3 és a pápa 1/3 arányban mindkettőből egyformán részesült. Az augsburgi Fugger levéltárban fennmaradt az az elszámolás, amelynek értelmében 1510 augusztus 10-én Johann Tratkopf (Dratkopf) boroszlói vikárius mindkét búcsúból begyűlt és a római kúriát illető részt a Fuggerek megbízásából éppen a fentiekben említett prágai Ambrosius de Plznától átvette.[25]

Hazánkban a búcsút a ferencesek hirdették, a begyűlt pénzt viszont más egyházi személyek kezelték a jubileumi búcsú során adományozott összegek módjára. A kétféle pénz, illetve fogalom azután keveredik is és sokszor csak az egyik neve szerepel, bár a pénz a két búcsúból egyaránt származik. A pénzügyi kezelés azonban nyilván nem volt megnyugtató a római kúria részére, mert 1512. február 28-án Pécsváradi Gábor tartományfőnöksége idején a pápa ezt is a ferencesekre bízta, mint akiknek az ügyről a legjobb áttekintésük volt.[26] Ez az intézkedés azután számos nézeteltérés és gyanúsítgatás alapját képezte a továbbiakban a ferencesek és a pénzt korábban kezelő más papok között.[27] Az ilyen módon begyűlt összegről némi fogalmat nyújt a Fuggereknek a pápai kamaránál 1511. május 14-én végzett kifizetése „6743 duc. 8 sol. 8 den. auri” összegről, amely a Magyarországon 1510. szeptember végéig a fenti célokra befolyt és a pápát illető 1/3 részből származott.[28] Hasonló eredetű pénzt nyugtáztak „821 duc. 13 sol. 4 den.” összegben még 1515. január 13-án is.[29] Erre az állandósuló, bár egyre csökkenő jövedelemforrásra a pápai kamara számított is, így 1512. március 26-án 2819 dukát kölcsönt a Magyarországból, Lengyelországból és Sziléziából várható búcsúpénzek fedezetével vett fel a Fuggerektől.[30]

Függelék

A) Universis præsentes litteras inspecturis pateat, quod … in subsidium fabricae basilicæ apostolorum principis in Romana urbo concessum est. (Viennae 1508 Johannes Winterburger.)
Egyleveles, egyik lapján nyomva, szedéstükre 126×230 mm, 27 soros, 12. betűtípus, α rubrikajel, lombard 9 mm.           
1. sor: (U2)Niuerſis preſentes litteras inſpecturis pateat. Quod propter contributionē elemoſinariã factam: ſecundũ formã apoſtolici indulti infraſcripti in ║ ſubſidiũ Fabrice Baſilice Apoſtolorũ principis in Romana urbe: cõceſſum eſt.                     ║ … gaudere      
21. sor: … Dat.          Die          Menſis. ║¶ Forma Abſolutionis plenarie premiſſa confeſſione. ║(M2)Iſereaţ …        
27. sor: ║ ſalua ſit tibi nihilominus iſta gratia: quãdo alias fueris in articulo mortis. In nomine Patris. @. & Filii. @. & Spirituſſancti. @. Amen.  
Budapest, Országos Levéltár (DL 21 859)

B) Universis praesentes litteras inspecturis pateat, quod … in subsidium fabricae basilicae apostolorum principis in Romana urbe concessum est. (Viennae 1508–1509 Johannes Winterburger.]
Egyleveles, egyik lapján nyomva, szedéstükre 135×224 mm, 29 soros, 12. betűtípus, α rubrikajel, lombard 9 mm.           
1. sor: (U2)Niuerſis preſentes litteras inſpecturis pateat. Quod üpter contributionē elemoſinariã factã: ſecundũ formã apoſtolici indulti infraſcripti: in ║ ſubſidiũ Fabrice Baſilice Apoſtoloź principis in Romana urbe cõceſſum eſt. ║                      gaudere …
23. sor: … Daţ.          Die          ║ Menfis               ║ ¶ Forma abſolutionis plenarie premiſſa confeſſione. ║ (M2)Iſereaţ …  
29. sor: nõ morieris: ſalua ſit tibi nihilominus iſta gratia: quãdo alias fueris in articulo mortis. In nomine Patris. @ & Filii. @ & Spirituſſancti. @. Amen. 
Budapest, Országos Levéltár (DL 82 293)

Druckwerke, die für die ungarländische Verbreitung des Ablasses wegen der Förderung des Baues der neuen St. Peter Basilika in Rom in den Jahren 1508–1509 hergestellt wurden

Im Jahre 1501 hat Papst Julius II. zur Förderung des Baues des neuen St. Peter in Rom einen Ablass für fast das ganze damalige Christentum verkündigt. Im Ungarischen Staatsarchiv zu Budapest sind zwei gedruckte Ablassbriefe aufbewahrt, die bei dieser Gelegenheit in Ungarn ausgestellt wurden. Die beiden im Satz von einander abweichenden Drucke wurden – wie es von den Buchstabentypen bekräftigt wird – in der Offizin des Johann Winterburger in Wien hergestellt. Das Ungarische Staatsarchiv besitzt außerdem noch einen weiteren gedruckten Ablassbrief zu diesem Bau. Diese Urkunde wurde im Jahre 1509 in Prag ausgestellt. Zur Herstellung des Formulars wurden die Buchstabentypen des Druckers Bakalár in Pilsen in Anspruch genommen.

Der Artikel behandelt außer den historischen Ereignissen, die sich mit der ungarländischen Verbreitung des genannten Ablasses in Verbindung stehen, noch die Rolle der Augsburger Bankier-Familie Fugger, sowie die Modalitäten der Einsammlung des Geldes.