A magyar csízió átdolgozásai

Eddig már két korábbi tanulmányban igyekeztem összeállítani egyrészt a magyar csízió kialakulásának[1], másrészt kiadásainak történetét.[2] Most ezek folytatásaként a fentiekhez kapcsolódó témakör feldolgozására teszek az alábbiakban kísérletet. Ez pedig a 19. század végén és a 20. század elején már elhalóban levő hagyományos csízió átalakításának felderítése és ismertetése.

A magyar csízió, jóllehet a századok során többször is igyekeztek, hogy más, hasonló témakörű, de igényesebb kiadványokkal helyettesítsék, ezeket egytől egyig túlélte. lassú elmúlását nem is ezek a „konkurensek” okozták, hanem önnön maga konzervativizmusa. A csízió hagyományos szövege, amely végleges formájában a 17. század derekán keletkezett, gyakorlatilag ugyanis szinte teljesen megmerevedett. A 19. század utolsó évtizedeiben azután az általános műveltség lassú, de állandó növekedésével, hovatovább a legigénytelenebb olvasói számára is elfogadhatatlanná vált.[3] A kalendáriumok, de általában a népkönyvek megjelentetésével foglalkozó, nagy – elsősorban budapesti – kiadók ezért az így válságba került, korábban oly népszerű művet szövegének erőteljes átdolgozásával igyekeztek ismét vonzóbbá – és ami számukra a legfontosabb volt – eladhatóbbá tenni. Az átalakítás és modernizálás során még általában megtartották a csízió jellegét, mind szövegének, mind illusztrációinak jelentős részével együtt.

Bartalits Imre csíziója

Címszövege: „Legújabb magyar csízió, vagyis a mai csillagászati tudományok s bölcs élettapasztalatok kis tükre. A königsbergi Müller János, és Nostradamus, híres csillagászok, valamint Theophrastus Paracelsus híres orvos után magyarítva és a kor tudományos tapasztalataival bővítve.”

A címlap alján olvasható: „Budapest 1874. Kiadja, nyomatott és kapható Bartalits Imre könyvnyomdájában.” A nyolcadrét alakú kis könyv 120 számozott lapból áll, és bibliográfiailag ismeretlen.[4]

A kötet beosztása és tartalma – szembesítve a hagyományos csízióval[5] – a következő: A második lapon olvasható a „Nehány szó a t. olvasóhoz” című ajánlás, amelynek datálása „Buda-Pest, 1874” és aláírása „a kiadó”. A „Kedves atyámfiai s leányai az Úrban” már csak távolról emlékeztet a magyar csízió „A keresztény olvasónak Istennek kegyelmét és áldását kívánja” szövegű megszólításra. A továbbiakban azután teljesen hiányzik a hagyományos csízió antik példázata. Helyette rövid ismertetés olvasható a Bartalits-féle ajánlásban a kiadványban található sok hasznos témáról. „Aki ezeket figyelemmel végigolvassa, mintegy újjászületik, világosság támad agyában, s mindent tisztán fog látni, és az átkos babonának – mely a lelket és testet egyaránt megrontja – nem fog többé hitelt adni.” Bár egyetlen szóval sem hivatkozik a korábbi csízióra, nem szól annak átdolgozásáról sem, mégis az előző mondat egyértelműen annak rendkívül éles és határozott kritikája, amellyel egyben – hallgatólagosan – az átdolgozást is indokolta. A befejező mondat így hangzik: „Vajha az én minden jóra és szépre oly hajlandó és fogékony keblű magyar népem úgy fogadná e kis könyvecskét, mint legjobb, leghűbb és legbiztosabb házi barátját, kinek tanácsait szívesen követi mindenkor és mindenben: akkor fáradságáért nagyon meg lesz jutalmazva.” Ebből a kiegyezés utáni idők lelkes nemzeti érzése mellett az új összeállítás sikeréért aggódó, vállalkozó kiadó hangja csendül ki.

Az alábbiakban a Bartalits-féle csízió szövege kerül szembesítésre a hagyományos csízióéval. Az öröknaptárban (3–14. l.) minden hónap elején álló legfontosabb adatok közül hiányzik a holdhónap korábban feltüntetett napszáma. Ezzel szemben viszonylag kiadós „Teendők” című új szöveg olvasható, amelynek első bekezdése az elvégzendő mezőgazdasági munkákról szól, a második pedig tapasztalatok alapján összeállított időjárási előrejelzéseket tartalmaz. Elmaradt minden hónapnál a csíziónak nevet adó „Cisio Janus”, a hónapvers, továbbá februárnál a szökőév magyarázata. A „Cisio Janus” szótagjainak elhagyása következtében a hónap egyes napjainak szövege megrövidült, ami módot adott a takarékosabb, két hasábban történt szedésre. Ugyancsak kimaradt a csízió hagyományos „Sequuntur officia XII mensium” című verse.

„I. A föld kerekségéről, nagyságáról és szélességéről” (15. l.) cím még a régi csízióból cseng vissza, de tartalma pontos csillagászati adatokkal (pl. az év hossza másodperc pontossággal) nyert kifejtést. – „II. Földünknek s a többi planétáknak távolsága a naptól, azok száma és nagysága” (15–16. l.) már címében is merőben új, modern felfogást tükröz heliocentrikus szemléletével a hagyományos csízió archaikus geocentricitásával szemben. Az 1846-ban felfedezett Neptun-nal bezárólag ismeri a, nagybolygókat, sőt még további 76 kisbolygóról is tud.[6] – „III. Az esztendőről” (16–17. l.) című fejezet az adatok pontosításától eltekintve lényegében megegyezik a hagyományossal. – „IV. A szökő-évről” (17. l.) rövidebbre fogja mondanivalóját, hiszen a katolikusok és a protestánsok közötti naptáreltérés már megszűnt. – „V. A nap kezdete” (17. l.) című fejezet szövege csupán stilisztikai korszerűsítést nyert. – „VI. Azon tábla, mely óránként mutatja, melyik planéta uralkodik mind éjjel, mind nappal” (17–18. l.) című fejezet esetében ugyanaz történt mint az előzőnél. – „VII. A napfogyatkozásról” (18. l.). – „VIII. A holdfogyatkozásról” (18–19. l.). – „IX. A hold befolyása földünkre” (19. l.). Ez a három, rövid fejezet egészen új: szövege a korszerű természettudományi ismeretek alapján magyarázza a címekben megjelölt témát.

Újra a hagyományos csízió szövegéhez közelít a folytatás: „X. Némely planéták és égitestek természete, járása a az emberre való befolyása” (19–27. l.) a sorrendben itt is érvényesül a korszerű, heliocentrikus szemlélet, amikor is a bolygók – a hagyományos csíziótól eltérő módon – a Naptól távolodó sorrendben[7] követik egymást, majd a végén a Nap és a Hold áll. Egyrészt tehát a Bartalits-féle összeállítás modern szempontokon alapszik, másrészt azonban – nyilván az olvasói igény kielégítésére – megtartotta a hét „bolygót”, az ahhoz tartozó jövendölések jelentős részével együtt. Egyedül a Nap és a Hold esetében került bele a szövegbe nagyobb terjedelmű, új magyarázat e két égitestnek a többitől eltérő jellegének magyarázatára. – „XI. A nap járása a 12 jegyben” (28. l.) a bevezető szöveg elhagyásával a táblázatos rész megmaradt korábbról. – „XII. Az állatkör 12 jegyeinek természete s a napnak azokra való hatása” (28–40. l.) lényegében a régi szöveg rövidített és a bonyolultabb asztrológiai (horoszkóp) elemek elhagyásával készült változata némi igazításokkal. – „XIII. Mutató-tábla” (41. l.) a csízió megfelelő fejezetének pontos átvétele.

Ezt követően kimaradt Bartalitsnál a csíziónak az a fejezete, amely arról szól, hogy miképpen uralkodik a hét planéta a Holdnak fénye szerint. Ennek magyarázata alighanem az, hogy a már lassan feledésbe merülő asztrológiai fogalmakkal terhelt szöveg a 19. század utolsó évtizedeire szinte érthetetlenné, így haszontalanná vált. „XIV. Hány óráig fog a hold világítani az éjjel?” (41–42. l.) című fejezet a hagyományossal megegyező, fametszetes táblázatot a korábbival szinte pontosan megegyező szöveggel magyarázza. – „XV. A hold fényéből hogy lehet az időjárást megjósolni?” (42. l.) szövege a csízió XIII. fejezetének átdolgozása. A végéről viszont lemaradt a vers latin címe, továbbá az ízlésesnek aligha mondható, és az időjárási prognózishoz nem tartozó néhány sor[8]

Szorosan összefügg a három következő fejezet: „XVI. Az év négy szakasza” (42–43. l.) – „XVII. Az évnek négy szakasza s azoknak tulajdonságai, hónapjai, égi jegyei s az azokban uralkodó szelek” (44–45. l.) – „XVIII. A szelekről” (46–47. l.) című három rész átvétel a magyar csízióból, de az első két fejezet sorrendje felcserélődött. Ennek feltehető oka az, hogy ilyen módon az évszakok szerinti szelek felsorolása közvetlenül megelőzi azok leírását, ami logikusabb is. Az évszakoknak a szentek ünnepeivel történő kijelölése korábban igen hibás volt, ezt most megigazították.[9] Elmaradt a „Complexiones quatuor partium anni” vers címe, de megmaradt maga a szöveg, amelyhez hozzácsapták a következő fejezet végén álló hasonló két sort ugyancsak cím nélkül. Ez az összesen négy sor az egyetlen latin nyelvű rész a Bartalits-féle összeállításban. Az összes többit eltávolították az átdolgozás során, hiszen a latin nyelv ismerete a csízió 19. század végi olvasóinál számításba sem jöhetett. Az évszakok négyféle jellemzője (a hónapok neve, a csillagképek, az uralkodó szelek és az időjárási tulajdonságok) mellől kihagyták azoknak a négyféle emberi vérmérsékletre történt kivetítését. Hogy ez mennyire indokolt volt, jól bizonyítja az új szövegnek a nyárról szóló részében található mondat, amely szerint: „Kholerás időben nem jó fürödni, mert meghűlhet az ember, s ebből támad leghamarább a betegség; nem kell ekkor eret vágatni, ellenben kevés itallal és étellel kell élni, mert mértékletes és tiszta élet legjobb óvszer a kholera és egyéb betegség ellen.” Ugyanez a hagyományos csízióban így szól: „A cholerikusok nyárban meg ne fürödjenek, eret ne vágassanak, és semmi orvossággal ne éljenek, és kevés étellel és itallal megelégedjenek.” Az új kiadvány szerkesztője a korábbi időkben olyan szívesen emlegette négyféle embertípus megjelölését (szangvinikus, melancholikus, cholerikus és flegmatikus) e fejezetből az elemekkel (föld, víz, ég és tűz) történő összevetéssel együtt kihagyta, egyedül nyáron vette át azt az eredeti szövegnek fentebb ismertetett félremagyarázással: cholerikus = cholerás. A szelekről szóló fejezet új szövege kiadós és korszerű magyarázatát nyújtja ennek a meteorológiai jelenségnek, majd igen rövidre fogja a szelek ismertetését azok latin nyelvű megjelölését megtartva. A régiek négy elemének említett tudatos kihagyása után természetes, hogy a csízió hagyományos szövegének következő, erről szóló egész fejezete az új szerkesztés során kimaradt. – „XIX. Az ember négyféle véralkatáról” (47–48. l.) erősen rövidítve szól csak a különböző vérmérsékletű embertípus jellemzőiről. – „XX. Az embernek életrendjéről” (48–49. l.) az egészséges életre vezető gyakorlati jótanácsokat tartalmaz részben átvéve, részben kivonatosan összevonva a régi csízió következő három fejezetét.[10] – „XXI. Az alvásról” (49–51. l.) modernizált változata a magyar csízió azonos témájú fejezetének. Az új szerkesztésből ezt követően kimaradt a réginek következő három fejezete „Purgácíóról.” – „Orvoslásról.” – „Fürdésről”. – „XXII. A tizenkét hónapban mit míveljen és hogyan éljen az ember?” (51–60. l.) című fejezet. rövidebb prózai részei még emlékeztetnek a csízióra, azonban jótanácsait főleg olyan rigmusok formájában közli, amelyek viszont ismeretlenek a hagyományos szövegből. – „XXIII. Jövendőmondó, ki megmondja, melyik hónapban milyen ember születik? (60–66. l.) a csízióból ugyancsak ismeretlen versekben adja elő mondanivalóját, tehát egészen új betoldás. Ezen a helyen teljesen kimaradt a hagyományos szövegnek az erek vágásáról szóló fejezete. – „XXIV. Az arcz-isme (Phisiognomia), vagyis hogyan lehet az ember tagjainak állásáról, a külsőről megismerni az ember belső természetét? (66–67. l.) az átdolgozás során igen jelentősen megrövidült. – „XXV. A kéz-jóslás (Chiromantia)” (67–69. l.) esetében ugyanez történt. – „XXVI. A Karácsony napja” (69–70. l.) az ezen az estén, illetve az ezt követő napokban tapasztalható időjárásból következtet a jövő esztendő időjárására, illetve az azzal szorosan összefüggő terméskilátásaira. A korábbi szövegben ez a téma két fejezetben és valamivel részletesebben nyert kifejtést. – „XXVII. Házi gyógytár (patika)” (70–75. l.) teljesen új szöveg, amely feltehetően feledtetni kívánta a már említett és fentebb kihagyott három korábbi fejezetet a purgációról, az orvoslásról és a fürdésről.

A hagyományos csízióból nem került itt be az új szerkesztésbe egész sor további fejezet „Paraszt embernek regulái az időnek változásáról” – „A villámlásról” „Mennyütő kőről” – Mennyütő kőnek miképpen kell Isten után ellenállni” – „Az üstökös csillagról” – „A szivárványról” – „Az újságról és holdfogyatkozásról való tanúság” – „A földnek építéséről” – „Miképpen ismertetnek meg az órák az embernek bal kezén való öt ujjain” – „Miképpen ismerjed meg kezedben az órát” – „Figura, mi módon álljon az ember, aki az órát akarja megnézni.”

A Bartalits-féle kiadvány következő „XXVIII. A házi-állatok betegségei elleni szerek” címet viseli, amelynek részei: „A lovaknál (75–77. l.) – „A szarvasmarháknál” (77–79. l.) – „A juhokról” (79–80. l.) – „A sertésekről” (80–81. l.). Ezek közül az első tematikailag még megfelel a hagyományos csízió következő, igen terjedelmes fejezetének, de a szövege attól teljesen független. A többi háziállatról szóló rész egészen új. Ugyanez áll az új összeállítás ezt követő több fejezetére is: „XXIX. A hold befolyása a ruhafehérítésre” (82. l.). – „XXX. Kézmosó szer” (82. l.). – „XXXI. Az üszögről” (82. l.). – „XXXII. A villanyosságról” (83–84. l.). logikusan kapcsolódik az előzményhez a „XXXIII. A villámlás- és mennydörgésről” című fejezet (84–87. l.), amelynek a régi csízió három – ott sorrendben jóval előbb álló – fejezetet is szentelt.[11] Az új szöveg azonban teljesen mentes a korábbi babonás hiedelmeitől, mert pontos tudományos magyarázatát adja ennek a természeti jelenségnek, beleértve a Franklin féle villámhárító ismertetését is.

Ugyanilyen igényességgel fogalmazódott a két következő fejezet is: „XXXIV. A délibábról” (87–88. l.) és „XXXV. A szivárványról” (88–89. l.). Az előbbi új téma, míg az utóbbit – más helyen – a magyar csízió külön fejezetben már tárgyalta, de természetesen nem az új kiadványban olvasható, korszerű fogalmazásban. Ismét új a „XXXVI. A lidérci-, vagy bolygótűzről” (89–91. l.) és „XXXVII. A visszhangról” (91. l.) című két fejezet. – „XXXVIII. Tapasztalatok az idő változásáról” (91–93. l.) a korábban „Paraszt emberek regulái” elnevezésű fejezet rövidített átdolgozása.

Bartalits kiadványának utolsó, viszonylag terjedelmes része (94–119. l.) csupa olyan szöveget tartalmaz, amelyek a hagyományos csízióban nem találhatók: „XXXIX. A 12 hónap időjárása” (94–95. l.) tapasztalatokon alapuló időjárási előjelzések hónaponként csoportosítva. – „XL. Bölcs tanúságok” (95–96. l.) közmondások kis gyűjteménye. – „XLI. Az északi fényről” (96–98. l.). – „XLII. A delejtű, vagy iránytű” (98–100. l.). – „XLIII. A naprendszer s keletkezése” (100–104. l.). – „XLIV. A csillagos ég” (104–109. l.) mind a négy legutóbbi, ismeretterjesztő fejezet a csíziónak a természettel foglalkozó témáihoz csatlakozik korszerű ismeretek felhasználásával. – „XLV. Eldorádó. Természettudományi csemege.” (109–114. l.) utópisztikus utazást ír le az Eldorádó-nak nevezett Mars bolygóra. – „Emléksorok” (114–116. l.) hat emlékkönyvbe írható versikéből áll. – „Adomatár” (116–119. l.) tíz tréfát tartalmaz. – A könyvet „Tartalom” (120. l.) című és lapszámra utaló tartalomjegyzék zárja.

Összevetve a hagyományos csízió és a Bartalits-féle kiadvány megegyező, átdolgozott és eltérő szövegrészeit, a következő állapítható meg. Az új szerkesztés során teljes egészében kimaradtak a korábbi bevezető részek,[12] az örök naptár utáni latin vers,[13] a hét bolygó által „regnált” évek időjárási kilátásai,[14] a négy elem (tűz, ég, víz és föld) szerinti meteorológiai prognózisok,[15] az érvágási tanácsadó,[16] az üstökösök hatása alapján vélt következmények,[17] a földműves elvégzendő feladatairól szóló és szövegében az elhagyott „Cisio Janus”-hoz szorosan fűződő vers,[18] a primitív napóráról, az ún. kézi kompasztomról szóló három fejezet,[19] végül bizonyos országok és városok csillagképeinek jegyzéke.[20]

Csupán a csízió témáját érinti az új kiadvány, de teljesen modern szövegezésben ír e tárgyban három egészségügyi[21], két csillagászati[22] és egy állatorvosi[23] fejezet esetében. Ide tartozik még egész sor további szövegrész, amely az új szerkesztés során szinte teljesen eltérő fogalmazást kapott.[24] Ezen kívül még további tucatnyi fejezet szövege került jelentős mértékben átfogalmazásra, így viszonylag kevés az olyan részlet, ahol az átdolgozás csupán stabilizálásbeli változtatást hozott.

A Bartalits-féle kiadványban az ajánláson kívül még legalább húsz olyan fejezet, illetve szövegrész található, amely teljesen új a hagyományos csízióhoz képest.[25] Ezek túlnyomó része új természettudományi ismereteket közlő, népszerűsítő írás, amit a címlap szövege is hangsúlyoz: „a mai kor tudományos tapasztalataival bővítve”. Kisebb a száma és terjedelme a szórakoztató céllal a kötet végére beiktatott szövegeknek. Mindössze két olyan új rész akad, amely a hagyományos csízió igénytelenségéhez igazodó jövendöléseket tartalmaz.[26]

Az alábbi ismertetés során a Bartalits-féle kiadvány illusztrációi természetesen a hagyományos csízió képeivel is szembesítésre kerülnek. A címlap dísze keret nélküli, 40×60 mm méretű metszet (1. ábra), amely tudós csillagászt mutat be munkaeszközei (távcső, éggömb, homokóra stb.) között. Ez a fajta ábrázolás már a 18. században felkerült több hazai naptár címlapjára. Ezzel is nyilván az igényes tudományosság látszatát kívánta az olvasók szemében kelteni az új kiadvány megjelentetője. Ugyanez a szándék olvasható ki különben a címben foglalt neves személyiségek (Regiomontanus, Nostradamus és Paracelsus) nevének feltüntetésével is. Valójában természetesen semmi összefüggés sincs a Bartalits-féle kötet szövege és az említett tekintélyek írásai között. A hagyományos csízió ezzel szemben végig megőrizte címlapján az időjárást vizsgáló földművesek alakját.[27]

Az öröknaptárt az eredeti csízióban hónapképek díszítették,[28] ezzel szemben Bartalits – nyilván az önköltség csökkentése végett – az állatövi jelek képeit alkalmazta itt is (3–14. l.). A 28×28 mm méretű fekete alapon 26 mm átmérőjű kettős körben látható a csillagképek szimbolizált ábrázolása, a sarkokat pedig egy-egy háromszög alakú dísz tölti ki (2–13. ábra). Ugyanez a sorozat – immár funkciójának megfelelő módon megismétlődik a köteten belül a XII. fejezet illusztrálására (28–40. l.). Két esetben azonban a második alkalommal az elsőtől eltérő dúc került felhasználásra: a Rák (31. l. – 14. ábra) és a Vízöntő (39. l. – 15. ábra). A hagyományos csízióban még egy további – ez esetben a XII. – fejezetet szoktak még ilyen, vagy ehhez hasonló képsorozattal illusztrálni. Ezt azonban úgy látszik Bartalits meg kívánta takarítani.

A X. fejezet illusztrálására (19–26. l.) szolgáló hét metszetből álló bolygókép keret nélküli és mérete 61–66×38–40 mm között változik (16–22. ábra). A közepes tudású rajzolóra valló metszeteken a klasszikus istenek felhők között ábrázolva láthatók. Az öt valódi bolygó esetében a jobb alsó sarokban azok csillagászati jele húzódik meg, míg a Nap és a Hold esetében e két égitest szimbolikus ábrázolása a bal alsó részben tűnik fel. Tehát az illusztrációk is felismerhető módon különbséget tesznek a merőben különböző jellegű égitestek között, amint ezt a szöveg is kiemeli.

Az éjszakai holdfény időtartamát mutató kör alakú tábla (41. l.) pontos mása a hagyományos csízióban találhatóknak (23. ábra). A városkép feletti csillagok száma 11. Ez a budai Landerer-nyomdában a 18. században használt metszet[29] viszonylag színvonalas utánmetszésének tűnik.

A négy évszak ábrázolása (44–45. l.) minden más csíziótól eltér a metszet feltűnően nagy formátumával: a keret nélküli képek mérete 52–55×99–105 mm között változik (24–27. ábra). Az alakok öltözete – akárcsak a Bagó-féle csíziók némelyik, hasonlóan nagyméretű illusztrációjában[30] jellegzetesen magyaros. A jeleneteket meglehetősen romantikus felfogásban rajzolták meg, és eredeti kompozíciójuk egy-egy nemzetközileg évszázadokon át használt hónapképábrázolás.[31]

A tenyérjóslásról szóló fejezet illusztrálására két keret nélküli kép is szolgál. Az egyik (68. l.) mind méretben (65×40 mm) mind rajzolatában (28. ábra) szinte megtévesztésig hasonlít a Bagó-féle csíziókban 1873-tól látható metszethez.[32] Az ábrán látható betűk mind említést nyernek a hagyományos csízió szövegében: azt pontosan magyarázzák. A Bartalits-féle kiadványban azonban ezekről szó sincs, tehát az illusztráció már tulajdonképpen meghaladott volt. A másik tenyérkép a hagyományos csízióban nem a kézjóslás, hanem a primitív napóra, az ún. kézi kompasztom használatát volt hivatott bemutatni. Miután azonban szerepel rajta a „Mons Veneris” és a „Linea vitae” felirat, a Bartalits-féle kiadványba bekerült (67. l.), jóllehet abban a kompasztomra vonatkozóan egyetlen sor szöveg sem olvasható. A keret nélküli 40×65 mm méretű metszetet (29. ábra) itt is csak néhány betűben és a ruházat vonalkázásában lehet megkülönböztetni a késői Bagó-féle ábrától.[33]

A könyvben még nem kevesebb, mint 11 további, részben nagy méretű metszet található,[34] ezek azonban már a hagyományos csíziótól független, új fejezetek illusztrálását szolgálják, így ismertetésük e tanulmány kereteibe már nem kívánkozik. Kimaradtak természetesen ezzel szemben e modern csízióból a hagyományos csízió elhagyott fejezeteihez szóló képek.[35]

Mindent összefoglalva megállapítható, hogy a Bartalits-féle 1874. évi átdolgozás célja egyértelműen a hagyományos csízió olyan jellegű és mérvű átalakítása volt, amely a számításba jöhető olvasóközönség viszonylag alacsony műveltségi szintje szerint is már meghaladott, illetve érthetetlenné vált részek elhagyása, átdolgozása mellett, igyekezett minél többet átmenteni az eredetiből, és részben korszerű ismeretterjesztő, részben szórakoztató részekkel kiegészíteni.

A fentiekben kimerítően leírt, 1874. évi kiadás után még többször is kiadta a Bartalits-cég a csíziót. Ezek közül példány alapján ismertetni csak egyet sikerült:[36] „Csízió-könyv a magyar nép számára. Közhasznú tanácsadó és házi barát, úgy a mai csillagászati tudományok és bölcs élettapasztalatok kis tükre. A königsbergi Müller János és Nostradamus, híres csillagászok, valamint Theophrastus Paracelsus híres orvos nyomán kidolgozva és a mai kor tudományos tapasztalataival bővítve. Harmadik javított és bővített kiadás. Budapest 1904 nyomtatott és kapható Bartalits Imre könyvnyomdájában.”[37]

A 188 számozott lapot még négy számozatlan követi. Ezzel a legterjedelmesebb valamennyi hagyományos csízió, illetve annak átdolgozásai között. Papírméret tekintetében azonban a többiek hagyományos nyolcadrét alakjánál jóval kisebb: szedéstükre ugyanis 16–17×19 cm helyett alig több, mint 13×8 cm. Ezt azonban ellensúlyozza a többi csízió többségében használtnál jóval kisebb fokozatú betűtípus. Így szövege rendkívül bő, amelynek részletesebb ismertetése – az első kiadással történő összevetéssel a következő:

„Előszó” (3. l.) azonos az 1874. évi kiadás „Néhány szó a t. olvasóhoz”-zal, aláírása: „Budapest, III., Remetehegy, a kiadó Bartalits Imre”. – Jellegzetes ebben az 1904. évi nyomtatványban, hogy a mintegy félszáz fejezetet a szerkesztő öt nagyobb csoportba foglalta öszsze, amelyek külön címet is kaptak. Ezek közül az első: „Naptári rész. Az ég, föld és tüneményei.” (5–67. l.) További fejezetei:

„1. A hónapok s az azokban tenni valók. Naptár.” (5–18. l.) azonos Bartalits első csízió-átdolgozásának öröknaptár részével. – „2. A csillagos ég” (19–24. l.) azonos a korábbi XLIV. fejezettel. – „3. A naprendszer és keletkezése s bővebb tudnivaló a nap és holdról” (24–31. l.) megfelel az egész régi XLIII, valamint a X. fejezetnek a Napról és Holdról szóló népszerű asztronómiai ismertetésének szövegével. – „4. Eldorádó. (Természettudományi csemege.)” (32–38. l.) azonos az első kiadás XLV. fejezetével. – „5. A föld kerekségéről, nagyságáról és szélességéről” (39. l.). – „6. Földünknek s a többi planétáknak távolsága a naptól, azok száma és nagysága” (39–40. l.). – „7. Az esztendőről.” (41. l.). – „8. A szökő-évről” (41. l.). – „9. A nap kezdete” (42. l.). – „10. Azon tábla, mely óránként mutatja, melyik planéta uralkodik mind éjjel, mind nappal” (42–43. l.). – „11. A napfogyatkozásról” (43. l.). – „12. A holdfogyatkozásról” (43. l.). – „13. A hold befolyása földünkre” (43–44. l.) az előtte levő fejezetekkel együtt egészen az ötödiktől kezdve azonos a korábbi kiadás I–IX. részeivel. Csak az új tizedikben fordult meg a tábla és a magyarázó szöveg sorrendje, de csupán a megfelelő tördelés miatt. – „14. Hány óráig fog a hold világítani az éjjelt” (44–45. l.). – „15. A hold fényéből hogy lehet az időjárást megjósolni?” (45. l.). – „16. Az év négy szakasza” (45–46. l.). – „17. Az év négy szakaszának hónapjai és égi jegyei” (47–50. l.). – „18. A szelekről.” (51–52. l.).

Ez a legutóbbi öt fejezet azonos az egykori XIVXVIII. részekkel, de bizonyos kihagyásokkal. Kimaradt minden latin vers, kifejezés és szó a XVI–XVIII-ból, továbbá az érvágásról szóló mondat a XVI-ból. – „19. A villanyosságról” (52–54. l.). – „20. A villámlás és mennydörgésről” (54–57. l.). – „21. A délibábról” (57–59. l.). – „22. A szivárványról” (59–60. l.). – „23. A lidérci-, vagy a bolygótűzről” (60–62. l.). – „24. A visszhangról”. (62–63. l.).

A mostani hat fejezet azonos a régi XXXII–XXXVII. részekkel, egyedül a XXXIII. utolsó mondata a villámhárítóról maradt el: „Ezen eszközt nagy épületeken, gyárakon és puskaporos tornyokon láthatni.” Nyilván a két kiadás között eltelt harminc esztendő alatt általánossá vált e berendezés, és így meghaladottá a korábbi mondat.

„25. Az északi fényről” (63–66. l.). – „26. A delej- vagy iránytű” (66–67. l.) azonos az egykori XLI. és XLII. fejezet szövegével, csak ez utóbbi utolsó mondatát lerövidítették.

A második főrész címe: „Hasznos tudnivalók az emberről” (69–82. l.). Ennek fejezetei: „27. Az emberi test főbb részei képekkel” (69–72. l.) új szöveg. – „28. A négy féle véralkatról” (72–73. l.) csak címében és tárgyában egyezik a korábbi XIX. fejezettel, de szövege egészen más. – „29. Az ember életrendjéről” (73–75. l.) a régi XX. fejezet szövegét átdolgozták ez alkalommal. – „30. Az alvásról” (76–78. l.) azonos az egykori XXI. fejezettel, de a végén egy bekezdéssel kibővítve. – „31. Az arci-isme (Physiognomia), vagyis hogyan lehet az ember tagjainak állásáról, a külsőről megismerni az ember belső természetét?” (78–82. l.) a XXIV. fejezet pontos átvétele, amely azonban a végén az alábbi kiegészítő mondatot kapta „mindezek alól azonban szintén van kivétel, miután a nevelés az emberben rendkívül sok jót vagy rosszat eszközölhet”.

A harmadik főrész címe: „Jó tanácsok és tapasztalatok tára.” (83–149. l.) Ennek fejezetei: „32. A tizenkét hónapban mit míveljen az ember?” (83–94. l.) a régi XXII. fejezet verseinek pontos átvétele és a prózai szöveg némi átdolgozása. – „33. A nap járása a 12 jegyben” (95. l.) azonos a XI. fejezettel. – „34. Házi gyógytár (patika)” (95–100. l.) a XXVII. fejezet átvétele, csak a receptekben szereplő mértékek kerültek átszámításra az első csízió-átdolgozás megjelenését követően (1876-ban) hazánkban is bevezetett méterrendszerre. A fejezet végén egyetlen bekezdésnyi új tanács áll. – „35. A házi-állatok betegségei elleni szerek” (101–110. l.) azonos a XXVIII. fejezettel, csupán – nagy ritkán – a bekezdések cserélődtek fel, továbbá itt is érvényre jutott a méterrendszer. – „36. A hold befolyása a ruhafehérítésre” (110–111. l.). – „37. Kézmosó szer” (111. l.). – „38. Az üszögről” (111. l.) ez a három fejezet a régi XXIX–XXXI. résszel azonos. – „39. Tapasztalatok az idő változásáról” (112–114. l.). – „40. A 12 hónap időjárása” (115–116. l.). – „41. Bölcs tanulságok.” (116–117. l.). Ez az utolsó három rész azonos az egykori XXXVIII–XL. fejezetekkel. Csak az utolsó rész vége maradt le, feltehetően azért, mert már nem fért el több szöveg a lapra. „42. Fatenyésztés” (118–130. l.) igen kiadós, új szöveg. – „43. Gazdasági naptár” (131–149. l.) ugyancsak terjedelmes, új szöveg, amely rövid bevezető után az alábbi alcsoportokra oszlik: „A ház és udvar körül” (132–134. l.) – „Az állatok körül” (134–136. l.) – „A szántóföldeken” (136–138. l.) – „A réten” (138–139. l.) – „A szőlőben” (140–141. l.) – „A pincében” (141–143. l.) – „Az erdőben” (143–145. l.) – „A kertben” (146–149. l.). Mind a nyolc agrártevékenység esetében hónapokra bontva olvashatók az elvégzendő feladatok.

A negyedik főrész címe sokat mondó: „A hajdani csíziók nehány cikkelye, vagyis oly dolgok, amelyeket azelőtt hittek.” (151–171. l.) Ennek fejezetei: „44. Jövendőmondó, ki megmondja, melyik hónapban milyen ember születik” (151–156. l.) verses szövege azonos a régi Bartalits-féle átdolgozás XXIII. fejezetével. – „45. Némely planéták és égi testek természete” (157–163. l.) az egykori X. fejezet igen lerövidített változata. – „46. Az állatkör 12 jegyeinek hatása” (164–168. l.) a korábbi XII. fejezet ugyancsak rövidített változata. Elöl kimaradt az illető állatövi jegy „természete” és az időjárási előrejelzés, a végéről pedig az ebben a jegyben született fiúk és lányok természetének és várható sorsának ismertetése. Igaz ez utóbbiakról – igen röviden bár – már előbb, a 32. fejezetben is olvasni lehetett. – „47. A kézjóslás. (Chiromantia)” (168–170. l.). – „48. A karácsony napja” (170–171. l.). Ez a két legutóbbi rész azonos a korábbi XXV. és XXVI. fejezettel.

A külön címmel ellátott főrészeken kívül áll a „49. Gazdasági tanácsadások” (172–176. l.) új szöveggel.

Az utolsó, ötödik főrész címe: „Gondűző.” (177–188. l.) Itt már az egyes írásokat nem látták el fejezetszámozással: „Találós kérdések. (Talányok)” (177–180. l.) új szöveg. – „Emléksorok” (181–183. l.) csak címében azonos a régi kiadvány végén álló fejezettel, azonban a nyolc vers egészen új. – „Dalok „A falu rossza” című népszínműből” (183–184. l.) új szöveg. – „Adomák” (185–188. l.) csak a címében emlékeztet a korábbi kiadás „Adomatár”-ára, de szövegében egészen más. Az utolsó négy, számozatlan lap közül az első kettő „Bartalits Imre könyvkiadóhivatala. Budapest, III., Remetehegy. A fenti cég kiadásában megjelent vallásos füzetek jegyzéke.”, az utolsó kettő pedig a „Tartalom” címet viseli.

A kimerítő tartalmi ismertetés alapján megállapítható, hogy az 1904. évi kiadás csaknem egészében hasznosította a harminc esztendővel korábbi, ugyancsak Bartalits-féle csízió-átdolgozás szövegét. Teljességgel csupán egyetlen, igen rövidke fejezet maradt ki: „XIII. Mutató-tábla”. Ez azt volt hivatva megmutatni, hogy melyik csillagjegyben milyen tevékenység (útra kelni, venni, eladni stb.) „jó” vagy „mértékletes”, illetve „rossz”. Csak a cím maradt meg régről, de a szöveg teljesen új három esetben: „XIX. fejezet”. „Emléksorok”, „Adomatár”. Erősen megrövidült két fejezet (X., XII.) és átdolgozást nyert két további (XX., XXII.). Máshol kimaradtak a latin sorok és szavak (XVI–XVIII.), illetve az érvágásról szóló mondatok (XVI.). Mindezek a változtatások egyértelműen azt mutatják, hogy a szerkesztő a három évtized alatt már leginkább elfogadhatatlan babonává süllyedt vagy érthetetlenné vált részeket hagyta el. Szándéka egyértelműen a korszerűsítés volt. A betoldások is hasonló jellegűek, elég ha itt csak a 31. fejezetet befejező bekezdésre gondolunk, amely az „arcisme”-nek a külső alapján történő jellemmagyarázatával szemben a nevelés hatását emelte ki. Az átalakítás során azonban a szerkesztő nem nyúlt mélyebben bele az első kiadásból átvett szövegrészekbe, jóllehet azokban még akadt volna modernizálni való a 20. század elején.

Feltűnő a korábbi beosztás jelentős átcsoportosítása a már említett, újonnan kialakított főrészekbe. Ezek némi, ha nem is tökéletes, logikai rendet teremtettek a korábbihoz képest. Különösen érdekes a harmadik főrész kialakításának szempontja, amelyet a címe is elárul: „A hajdani csíziók nehány cikkelye vagyis oly dolgok, amelyeket azelőtt hittek” (151. l.). Ez nyomatékosan megerősíti az előzőekben tett megállapítást a szerkesztő enyhén kritikus szellemű, korszerűsítésre törekvő szándékára vonatkozólag. Ráadásul az így megtartott részek is sorra a korábbinak lerövidített változatai. A korabeli igényekhez alkalmazkodtak az új szövegrészek is,[38] amelyek természettudományos, mezőgazdasági és szórakoztató jellegűek.

Az 1904. évi Bartalits-féle kiadvány illusztrációinak többsége megegyezik az 1874. éviben találhatókkal. Ilyen a címlap díszítése (1. ábra), az öröknaptár (5–18. l.) csillagképei (3–6, 8–15. ábra), az éjjeli holdfény hosszát mutató tábla (44. l. – 23. ábra), három bolygó metszete[39] (158. l. – 17. ábra; 160. l. – 19. ábra; 162. l. – 21. ábra), a megismételt 12 csillagkép (164–168. l. – 3–6, 8–15. ábra) és a két tenyeret ábrázoló illusztráció (168–169. l. – 28–29. ábra).

A hagyományos csízióból átörökített szövegrészekhez tartozó képek egy része azonban más, az 1904. évi Bartalits-kiadásban, mint az elsőben, illetve teljesen új. Részben újak a bolygók képei. Ezek közül három feltehetően azonos sorozatból származik. A lekerekített téglányalakú, keret nélküli metszetek alapja sűrűn vízszintes sávozású. Az egyedülálló módon fekvő alak Merkur (157. l.) mérete 60×69 mm (30. ábra), a Marsé (159. l.) 78×61 mm (31. ábra) és a Holdé (163. l.) 75×67 mm (32. ábra). Ezzel szemben Saturnus (161. l.) azzal, hogy nincs sávozott alapozása közelebb áll a régi kiadásból megismert bolygósorozathoz, de attól 74×66 mm méretével mégis világosan elkülönül (33. ábra). Mind a négy kép ábrázolási módja megegyezik az első kiadásban láthatóval, de míg „Mercur” és „A Hold” testtartásában is azonos a korábbival, „Mars” és „Saturnus” tükörképét mutatja annak.

Bár a másik Merkur-kép is egyértelműen a hagyományos csízióra utal, de elhelyezése mint illusztráció (82. l.) nem a szöveghez igazodik, hanem inkább csak helytöltő szerepe van. A 70×48 mm keretbe zárt metszet igen lendületesen ábrázolja a hírvitel szokásos jelvényeit (bot, kalap stb.) hordó antik istent (34. ábra).[40] Mind felfogásában, mind rajzolatában teljesen új a négy évszak illusztrációja (47–50. l.), bár hatalmas méretével (64–68×118–120 mm) erősen emlékeztet az 1874. évi kiadásában láthatóra (24–27. ábra). Az új képek közül a tavaszé (47. l.) keret nélküli, és a hozzá tartozó három csillagkép közül a Kost és az Ikreket ábrázolja (35. ábra), így csak a Bika hiányzik. A többi három kép keretezett, és azokon csak egy-egy csillagkép látható: nyáron (48. lap) a rák (36. ábra), őszön (49. lap) a mérleg (37. ábra), télen (50. lap) a bak (38. ábra).

A hagyományos csízió szövegéhez tartozik még a 12 hónapképből álló sorozat (83–94. l.), amelynek mérete 27×79 mm. Ezek felirata elárulja, hogy a német nyelvterületről származnak (39–50. ábra). A kompozíció eltér a több évszázadon át nemzetközileg elterjedt és az egy-egy évre megjelentetett naptárakban állandóan visszatérő hónapképekétől: a múlt század végének hétköznapjaiból vett jelenetek ezek.

Az 1904-ben megjelent Bartalits-féle kiadvány a fentieken kívül még egész sor további metszetet is tartalmaz, amelyek azonban nem a hagyományos csízió, hanem az annak kiegészítésére készült szövegrészek illusztrálására szolgálnak. Ezek egy része már ismeretes az 1874. évi kiadásból. Miután ezek ismertetése már nem tartozik közvetlenül e tanulmány témájához, így csak mint érdekesség megjegyezhető, hogy a szedéstükörnek már fentebb említett csökkentése több, nagy alakú metszet jelentős megcsonkításához vezetett (20., 23., 25., 64, lap). Egy alkalommal pedig a korábban magyar feliratú kép (98. l.) most német szöveggel látható (65. l.). A nem a csízióhoz tartozó fejezetekhez igen sok új illusztráció is található ebben a kiadásban, ami nyilván annak a következménye, hogy a Bartalits-féle nyomda az évtizedek során egyre bővülő dúcanyaggal rendelkezett. Ezt azután ott mindenkor rendkívüli leleményességgel és sokoldalúan használták fel.

Mindent összefoglalva tehát Bartalits harmadik kiadása, amelybe a hagyományos csízió megítélése szerint még hasznosítható elemeit beemelte, a harmadik főrészben, egyedülálló módon, külön csoportosította az általa már megkérdőjelezetteket a még hitelt érdemlőnek ítélt jóslásoktól és közlésektől. Egészen eredeti módja ez a kritikának, amellett, hogy azért az olvasók szokásból fakadó óhajainak a legmesszebbmenőkig igyekezett eleget tenni. Ennek különben a Bartalits-cég mindig mestere volt. Az 1904. évi kiadás címlapján a „Harmadik javított és bővített kiadás” megjelölés olvasható. Miután az 1874. évi feltehetően az első csízió-átdolgozása volt Bartalitsnak, joggal felételezhető, hogy létezett a két említett év között megjelentetett második kiadás is. Szinte bizonyossá teszi ennek közreadását a méterrendszernek 1876-ban hazánkban történt bevezetése, amelyről a fentiekben már szó esett. A bibliográfiákban és az átvizsgált gyűjtemények katalógusaiban azonban ennek sehol sem akadt nyoma. Így az is bizonytalan, hogy ez a ma ismeretlen, második kiadás vajon egyszerű utánnyomata volt az elsőnek vagy már az is további átdolgozás lett volna. Ez utóbbi esetben számításba vehető az is, hogy a második kiadás esetleg mind az elsőtől, mind a harmadiktól eltérő szerkesztésű volt.

Bartalits csízió-átdolgozásai kapcsán érdemes magát a céget, illetve jellegzetes munkamódszereit is egy kicsit közelebbről megvizsgálni. Bartalits Imre 1862-ben vette meg a tönkrement Gyurián József nyomdáját.[41] Gyurián 1847-ben vált ki az egykori budai Landerer-nyomdából, amelyet 1833-ban Bagóval együtt vett át. Így tehát jól felrajzolható az a „családfa”, amelyen Bartalits összekapcsolható a hagyományos csíziót messze legtöbb alkalommal megjelentető Landerer-Bagó vonallal.[42] A múlt század hatvanas éveinek első felétől tevékenykedő Bartalits-cég megtartotta, sőt még hangsúlyozottabbá tette, az elődei által is már erőteljesen körvonalazott kiadói profilt. Ennek legfőbb jellemzője az igénytelen, de rendkívül népszerű ponyvák megjelentetése volt.[43] Bár több jelentős versenytársa is volt a gyorsan fejlődő fővárosban, ennek ellenére – különösen a múlt század hetvenes és nyolcvanas éveiben – sikerült ezen a speciális kiadói területen az elsők közé verekednie magát.[44]

Bartalitsnál különösen jól észlelhető az a módszer, amellyel a birtokába került szöveg- és illusztrációs anyagot igen ügyesen, többszörösen is felhasználta. Természetesen ez nem volt ismeretlen sem a korábbi évszázadokban, sem a nálánál igényesebb kiadóknál (pl. Franklin Társulat) sem. A ponyva és ponyvajellegű nyomtatványok árban és ízlésben a társadalom ama rétegei számára készültek, ahol olvasni ugyan már tudtak – legalább a családban valaki –, de szegények és főleg műveletlenek voltak. Ennek tudható be, hogy az olcsóságot lehetővé tevő többszörös szöveg- és illusztráció-felhasználását éppen az ilyen igénytelen vásárlóknak szánt kiadványokban lehetett leginkább – szinte gátlástalanul – alkalmazni.

Miután a csízió eredetileg öröknaptár volt, kézenfekvő volt az összevetés Bartalitsnak egy-egy adott évre szóló kalendáriumaival. Ilyeneket ugyanis, mint a legelterjedtebb népkönyveket, kiadói profiljának megfelelően a cég egész működési ideje alatt nagy számban és igen változatos formában adott közre. Eleinte magyarul és németül, a múlt század nyolcvanas éveinek közepétől már kizárólag csak magyar nyelven. A számításba vehető piac a naptárak esetében jóval szélesebb és árnyaltabb volt, mint a kifejezett ponyva esetében. A kereslethez igazodott természetesen az akkor korszerűen termelő, kapitalista kiadó is. Így olcsóbb és valamivel drágább, igénytelen és valamivel színvonalasabb kalendáriumokat párhuzamosan egyaránt megjelentetett minden évben több, az első világháború előtti években már éppen kilencféle változatban. Ezek jelentős részükben nem önálló kiadványok voltak, hanem különböző nyomtatványok íveinek ügyes összehordásai. A szoros értelemben vett naptári rész – hónaponként csak egy lapon – mindegyik változathoz felhasználható volt, akár csak az országos vásárok jegyzéke stb. Az ismeretterjesztő és szórakoztató részben azután már váltogatni kellett a szövegrészeket. A gazdaságos manipulációt az tette lehetővé, hogy formátumban lehetőleg minél több kiadvány (pl. az összes naptár) azonos volt.

A többszörös felhasználásra szolgáljon néhány – távolról sem a teljességre való törekvés szándékával összeszedett – példa, amelyek kizárólag a csízió-átdolgozások és a naptárak[45] közötti összefüggésekre utalnak. Az 1874. évi kiadás képanyagának leírása során fentebb szó esett már arról, hogy a négy évszak megjelenítése (24–27. ábra) hónapképekkel történt. Valóban ezek mind megtalálhatók a Bartalits-féle naptárakban 1868 és 1892 között: tavasz – június, nyár – július, ősz – szeptember, tél – november.[46] Az 1904. évi csízió-átdolgozásban látható négy évszak metszetét (35–38. ábra) eredetileg ugyancsak hónapképként használták a Bartalits-nyomdában. Így az 1879. és 1882. évre készült naptárakban is: tavasz március, nyár – június, ősz – szeptember, tél – december. Ugyancsak a kalendáriumokat díszítik 1866 és 1895 között azok a csillagképek, amelyek mind az 1874, mind az 1904. évi csízió-átdolgozásban szerepelnek (2–13. ábra).[47]

Különösen hosszú ideig használták a Bartalits-nyomdában a bolygókat megjelenítő metszeteket. A naptárak ugyanis akkoriban általában kiemelt helyen és jól látható módon tüntették fel az illető évnek „regnáló” bolygóját, illetve annak képét. Ezeknek, a minden hetedik évben visszatérő képeknek egy része majd félévszázadon át fellelhető a kalendáriumokban is.[48]

Az illusztráció újbóli felhasználása szöveggel is párosulhatott. Így „A kézjóslás” című fejezet, amely a csízió-átdolgozások állandó szövegét alkotta[49] a hozzá tartozó egyik metszettel (28. ábra) együtt, de új, szélesebb tükörű szedésben több naptárban is viszontlátható.[50] A Bartalits-féle átdolgozásoknak ugyancsak visszatérő fejezete volt az, amely „A házi állatok betegségei elleni szerek” címet viselte.[51] Ez a szöveg – új, szélesebb szedésben – naptárakban is előfordul.[52] Ugyanez a helyzet „A karácsony napja” című fejezet esetében is.[53]

Az 1904. évi átdolgozásban több, a harminc esztendővel korábbi kiadásban nem szereplő, új szövegrész olvasható, amelyekről a részletes ismertetés során a fentiekben már szó volt. Ezek közül – más, szélesebb tükörű szedésben ugyan – de több is megtalálható a naptárakban. Így pl. a „Találós kérdések” című rész (177–180. l.) 1905-ben a szöveg első két, számozatlan lapján. A „Gazdasági naptár” című 43. fejezet már 1899-ben, majd újabb szedésben 1905-ben és 1906-ban is olvasható a Bartalits-féle naptárakban. Ugyanez a helyzet az 1904. évi csízió-átdolgozás másik, legterjedelmesebb bővítményével, amely a „Fatenyésztés” címet viseli (42. fejezet). Ez a szöveg 1905–1909 között rendszeresen megjelent a kalendáriumokban.[54] A fenti példák arra utalnak, hogy az 1904. évi csízió-átdolgozás során a korábbitól eltérő, új szövegek szoros összefüggésben állnak az egy-egy konkrét évre kiadott Bartalits-féle naptárakban olvashatókkal: részben már korábban közreadottak (pl. a „Gazdasági naptár”) kerültek be az újfajta csízióba, részben ebből később és más formában is felhasználtak részeket (pl. a „Fatenyésztés”).

A két utóbbi, nagyobb terjedelmű szöveg önálló kiadványként is készülhetett, legalábbis az 1–6, illetve 1–8. lapszámozás erről árulkodik. Az így elkészített kis füzetet azután minden további nélkül bekötötték a különféle Bartalits-féle naptárakba, de nem is csak egy évben, hanem – ameddig a készletből futotta – nem ritkán több esztendőn keresztül is. Ha pedig elfogytak ezek az ívek, úgy megtörtént, hogy egyszerűen újraszedték, illetve nyomtatták, majd folytatták ezek felhasználását a korábbi módon. Az sem volt ennek során akadály, hogy ugyanazt a szövegrészt ugyanabba a Bartalits-féle naptársorozatba több éven át újra meg újra befűzték. A rendszeres vásárlónak tehát idővel már „visszaköszöntek” ezek a részek.

Új kiadványoknak heterogén elemekből történő összeállítását Bartalits minden különösebb aggály nélkül végezte. Ez a manipuláció különösen jól tettenérhető az időnként alkalmazott ívjelzések alapján. Így az Ország Világ Naptár-nál többször is látható a füzet első lapján baloldalt lent a jelzés: „OV 1” vagy „Ov 2” stb. Ezekből az ívekből azután egész sor másik naptárban is találhatók ugyanabban az évben. Azonban az sem volt ritkaság, hogy későbbi esztendőkben is felkötötték, különösen a többnyire hirdetéseket tartalmazó füzeteket a különböző naptárakban.[55] Az „Unaloműző” című füzetes kiadványainak egyes íveit minden további nélkül belekötötte a drágább, nagyobb naptáraiba. Szemmel láthatóan sem őt, sem olvasóit nem zavarta az a körülmény, hogy a lapszámozás így nem ritkán teljesen zavarossá vált: többször is újrakezdődött, máskor hiányos volt stb. Az igazsághoz tartozik azonban az is, hogy Bartalits nemegyszer azért vállalkozott arra is, hogy ugyanazt a füzetet ugyanabban az esztendőben kiadott, különböző kalendáriumaihoz igazodva átpaginálta.[56]

A füzetekkel történő és a fentiekben példákkal illusztrált mutálásoknak alapfeltétele az volt, hogy az íveket az előtte és az utána következő szövegtől független, önmagukban is egészet képező egységekként szedjék. Erre Bartalits különösen vigyázott. Természetesen ez nem minden kiadványára és azok nem minden egyes ívére vonatkozik, hiszen hosszabb és összefüggő szövegek el sem fértek egyetlen füzetben, de ha számításba vehette a permutációs lehetőséget, úgy figyelt erre. Ha kellett az általában nyolcadrét alakú kiadványok füzeteinek utolsó, 16. vagy akár már esetleg korábbi lapjára helykitöltésül apróságokat (versike, hirdetés stb.) szedett, hogy így érje el az ívek önállóságát és ezzel azok variálási lehetőségét.

Természetesen nem csupán egész, már korábban kinyomtatott füzeteket lehetett utólag újra és újra különböző kiadványok részeként felhasználni, hanem – az illusztrációk analógiájára – kisebb-nagyobb szövegrészleteket is, mégpedig ún. állószedésben hagyva. Ekkor tehát nem egész füzetekkel történt a manipuláció, hanem egy-egy íven belül a tördeléskor emeltek be korábbi alkalmakkor már kiszedett és kinyomott, de vissza nem osztott részeket. Ennek az ugyancsak gazdaságos megoldásnak – hiszen a visszaosztás és újraszedés munkáját akár többszörösen is meg lehetett takarítani – Bartalits nagymestere volt. Azok közé a hazai nyomdászok, illetve kiadók közé tartozott mindenkor ez a cég, amelyik az állószedésnek többszörös felhasználását az átlagosnál sokkal nagyobb mértékben vette igénybe.

A fentiekben csupán inkább csak jelzett, semmint részletekbe menő ismertetéssel kifejtett módszerekkel természetesen nemcsak Bartalits, de számos kortársa ia elérte célját: csökkentett önköltséggel a kiadványok olcsóbbakká váltak. Ezen a téren azután pontosan fedte egymást a termelők éa a fogyasztók vagyis a kiadók és az olvasók érdeke, hiszen akkoriban fogalom volt a „kis haszon nagy forgalom”, mint a nyereség egyik szolid, de megbízható bázisa.

A szövegrészeknek és illusztrációs anyagnak többszöri felhasználása tehát mind Bartalitsra, mind számos kortársára jellemző volt, amit jól lehetett érzékelni a fentiekben is, jóllehet a példák mindenkor szigorúan csak a csízió-átdolgozásaira szorítkoztak. E téren Bartalits nem járt egyéni utakon, legfeljebb az átlagosnál nagyobb mértékben vette igénybe e módszereket és megoldásokat. Azonban különösen erre a cégre volt rendkívül karakterisztikus az a mód, amilyen eredeti módon kiadványait reklámozta. Az ezzel kapcsolatos alábbi vizsgálódás is kizárólag a csízió-átdolgozására, közelebbről annak 1904. évi kiadásának hirdetésére korlátozódik.

A kapitalista termelés korában természetes és általános jelenséggé vált, hogy a kiadók könyveik borítékait vagy a nyomtatványok szövege után a füzet végén még különben üresen maradó lapokat arra használják fel, hogy saját kiadványaikat akár egyedi formában, akár jegyzék alakjában hirdessék. Élt természetesen ezzel a lehetőséggel szinte működése kezdetétől fogva a Bartalits-cég is. 1904-től fogva számos nyomtatványában olvasható ilyen jegyzékekben a „Csízió-könyv a magyar nép számára”, amelynek harmadik, javított és bővített kiadása rengeteg képpel 60 fillérért kapható. Már ritkább az a megoldás, amikor szöveg között lényegében csak a szolid üzletek szokásainak megfelelő adatokat tartalmazó reklámszöveg volt olvasható egyetlen kiadványról. A csízió-átdolgozásról ilyen látható a „Bartalits-féle Nagy Képes Naptár” 1906. (40. l.) és 1907. évre szóló kötetében. Sőt ez utóbbi kiadványon belül ugyanazt a szöveget, ugyanabban a szedésben kétszer is lenyomtatták (25. és 79. l.), ami bizony nem az igényesség jele. Viszonylag ritkán alkalmazta Bartalits azt a megoldást, hogy kiemelt kiadványait nagy, egyedi hirdetésben is reklámozta. Ez történt az 1906. évi naptáraiban,[57] amikor is a különböző című kalendáriumok borítékaira, a címlap hátára egységesen 140×93 mm méretű keretben nyomtatva az 1904. évi csízió-átdolgozásának adatait címszerűen sorolja fel „Legújabb és legnagyobb csízió” kezdettel az annak címlapján látható metszettel együtt (51. ábra).

Jóval egyénibb és Bartalitsra különösen jellemző volt az a közvetlen, csevegő hangú fogalmazás, amellyel olvasóihoz verses formában fordult. Ennek Bartalits Károly Imre, aki többnyire Tüzér Károly álnév vagy T. K. betűjel mögé rejtezett, illetve névtelen maradt, amúgy is mestere volt.[58] „Halljátok emberek …” kezdetű és 12 soros, döcögő versikével hirdette „Fontos tudnivaló” címmel „Nagy Csízió-könyv”-ét T. K. megjelöléssel, valamint egy kis figyelmet felhívó ábrával az 1906. évi naptárakban (28, illetve 44. l.). Ugyanezt a szedést térzővel megritkított sorokkal a következő évi kalendáriumban (55. lap) is megjelentette (52. ábra). Utóbb elhagyta a metszetet, valamint a T. K. szignót, és a régi szedést visszasűrítette eredeti állapotára, ráadásul a „Megszívlelésül” szövegű új címmel látta el. Ilyen formában ez azután 1908-ban többször is megjelent.[59] Később ezzel az utóbbi címmel a hirdetés szövegét újra szedték, amikor is a kiemelés a korábbi félkövér betűtípus helyett kurzívval történt. Így látható későbbi naptáraiban előbb két hasábba tördelve és keret nélkül[60], majd egy hasábban és keretbe zárva.[61]

„Csízíó-könyv”-ét Bartalits egy másik, ugyancsak 12 soros versezetében is reklámozta, amelynek címe nem volt, kezdő sora pedig így szólt: „E képhez nem kell magyarázat”. A melléje tördelt 36×47 mm metszet a szoba közepén egymással szemben álló, magyaros öltözetű párt mutat, akik közül a férfi bal karját felemelve és jobbját csípőjére téve táncol, mulat. Az 1906. évi naptárakban a kép bal oldalon látható (hátulról a 11. számozatlan lapon), de a következő évi kiadásokban ez jobb oldalra került (72, illetve 104. l.), akárcsak 1908-ban ([12.] l.), 1910-ben (40. l.), 1911-ben (104. l.) és 1912-ben (104. l.). Egyik kisalakú kiadványában 1908-ban is ugyanígy kerül lenyomtatásra.[62] 1907-ben, 1908-ban, 1911-ben és 1912-ben a reklámvers felett a csízióhoz nem tartozó, de Bartalits ötletes figyelemfelkeltésére igen jellemző kéthasábos szöveg látható (53. ábra) „Abczug mider” címmel. Az első ezek közül a fűzőbe szorítás ellen szól, a második a fűző nélküliséget dicséri. A szedés kaligrammaszerűen, igen plasztikusan adja vissza a két különböző női alakot.[63]

„A leghíresebb képes csízió” hirdetéséről további vers is szól: nyolc szakaszban egyenként 8–8 sorban „Ádám és Éva meg a Csízió” címmel írta meg Tüzér a témát. Felette 46×113 mm méretű, naiv metszet az első emberpárt ábrázolja a paradicsomban, amint kezükben könyvvel (a csízióval!) buzgón olvasnak (54. ábra). Ez az 1908. évre szóló naptáraiban jelent meg ([14.] l.), de hamarosan újraszedték jóval kisebb betűfokozattal. Most azonban az előzőtől minimálisan eltérő rajzolatú és kisebb, 47×83 mm méretű képpel (55. ábra), Tüzér Károly megjelölés nélkül látott ilyen alakban előbb napvilágot az ő neve alatt kiadott gyűjteményes könyvecskében,[64] majd utóbb ismét nevével együtt.[65]

Bartalits, vagyis Tüzér Károly továbbra is kifogyhatatlannak bizonyult egyedül ennek az 1904. évi csízió-átdolgozásnak verses reklámozásában. Újabb elmeszüleményét „Lucifer uram kudarcteljes kirándulása” címmel tíz szakaszban, amely egyenként hat sort tartalmaz, játékos szedéssel és két illusztrációval jelentette meg az 1909. évi naptáraiban (22–24, illetve 86–88. l.). Az aktuális politikai személyek (Kossuth Ferenc és Wekerle Sándor) szerepeltetését, valamint az antiszemita színezetet nyilván ugyancsak a figyelemfelkeltés általa bevált módszerének tekintette (56a–c ábra). A 131×86 mm méretű metszet csak hangsúlyozta a már említett antiszemita tendenciát (56b ábra). A másik illusztráció 24×83 mm-es keretében nyomdai anyagból ügyesen kialakított csontváz (56a ábra), ami nem kevés szakmai felkészültséget és fantáziát árul el. Ugyanennek a versnek szövegét áttördelve a két kép és az aláírás nélkül újra megjelentette Tüzér Károly a „Képes képtelenségek” című összeállításában.[66] Ebben a kis gyűjteményében Bartalits tehát – nyilván némi szerzői öntudattal – közreadta mind a négy versikéjét, amelyet az 1904. évi csízió-átdolgozás hirdetése céljából írt.

Az előbb leírt csontváz a „Legújabb és legnagyobb Csízió-könyv” prózában és Bartalits jellegzetes humorával fogalmazott másik hirdetésben is szerepel (57. ábra). Ez a tréfás „figyelmeztetés” olyan munkásról szól, aki nem hozatta meg a Bartalits-féle csíziót: „Ezen bősz mulasztásánál fogva minden tisztességes munkás úgy kerülte őt, mint a bűnét és minthogy senki sem akart vele, sztrájkbontó létére, dolgozni, nyomorultan elpusztult.”[67] A „Szózat a jó magyar közönséghez!” cím alatt megjelent reklám azonos szedésben, de más alkalommal „A magyar munkásokhoz!” címmel is napvilágot látott.[68]

Ez a legutóbbi, prózában írt humoros hirdetés rendkívül figyelemreméltó. Igen érzékletesen mutatja ugyanis azt a változást, amely a csízió átalakításával párhuzamosan e század elejére annak olvasóközönsége összetételében is beállott. A hagyományos csízió, valamint ennek átdolgozásai korábban szinte kizárólag a parasztság érdeklődését tartották szem előtt. Bartalits azonban világosan felismerte, hogy a földművesek mellett kiadványainak vásárlói között egyre nagyobb a fontossága – különösen a fővárosban – a számszerűleg is egyre jelentősebb új osztálynak, az ipari munkásságnak.

A Bartalits-cég telephelyének megválasztásánál is szemmel láthatólag követte igénytelen, de olcsó kiadványainak legfőbb vásárlóit. Működése első éveiben, 1867-ig Pest belvárosában a Lipót utca 5. sz. alatt vagyis a mai Váci utca déli felében, majd 1868-ban az ugyancsak belvárosi Sebestyén tér 2. sz. alatt dolgozott.[69]1870-ben a nyomda valamivel kijjebb, a Józsefvárosban ütötte fel sátorfáját az akkori Ötpacsirta utca 5. szám alatt. Ráadásul a kiadványokon Bartalits Imre neve mellett szerepelt a „saját háza” megjelölés is, amely 1874-től azután eltűnt. A nyomda maga azonban maradt ugyanott. Az Ötpacsirta utcát 1875-től Eszterházy-nak hívták (1880-tól pedig a 12. sz. ház), ma Puskin nevét viseli. 1893-ban – rövid időre – az Üllői út 25. szám (Köztelek) alatt dolgozott a műhely, majd 1894-től közvetlenül az első világháborút követő évekig az óbudai Remetehegyen.[70]A helyváltoztatásokból és azok időpontjaiból jól leolvasható, hogy a fővárosnak – különösen a kiegyezést követő – viharos fejlődésével párhuzamosan, az egyre inkább előkelővé és így drágává váló Belvárosból miként szorult ki a csak ponyvájáról ismert Bartalits-nyomda egyre inkább a perifériára, ezzel mintegy követve a kiadványait leginkább vásárló szegény és egyben műveletlen rétegeket Budapesten belül.

Visszatérve az 1904. évi csízió-átdolgozásra figyelemreméltó az a nagy igyekezet, amelylyel a Bartalits-cég ezt megjelentetése pillanatától hosszú éveken át szinte egészen az utolsó kiadványaiig újra meg újra hirdette. Talán nem elhamarkodott ebből azt a következtetést levonni, hogy eredetileg nagyobb érdeklődésre számítottak, és így a magas példányszámban előállított „csízió-könyv” sokáig terhelte a különben is lassan a megszűnés felé tántorgó vállalkozás raktárát. Ebben talán szerepe lehetett a megszokottnál kisebb formátumnak és főleg az emiatt alkalmazott kisebb fokozatú betűtípusnak. Ez ugyanis az idősebb és nehezen olvasók számára a használatot nehezítette. Azonban arra is lehet gyanakodni, hogy Bartalits, bármennyire is igyekezett potenciális vásárlói igényéhez a csíziót átalakítani, ez mégsem így sikerült.

Müller Ignác csíziója

Címszövege: „Csízió. Az ember sorsát igazgató planéták leírása szóval és képpel. A csillagászati tudománynak rövid és értelmes leírása. A csillagok, üstökösök és égi jelek s a t. különféle természetéről arról, hogy mindenik hónapban micsoda rendet tartson az ember ételben, italban, alvásban és fürdésben. Molnár J. irataiból magyarra fordíttatott és sok helyen megbővíttetett. Budapest, Müller Ignácz kiadása.” A nyolcadrét alakú kis könyv bibliográfiailag ismeretlen.[71] Az ezt megelőző borítékon, amely az OSzK példányán megtalálható, a szöveg a fentivel azonos, csak a „Molnár J.” kezdetű rész helyén Luna képe látható.

A kiadvány beosztása és tartalma – összevetve a hagyományos csízióval[72] és a Bartalits-féle 1874. évi átdolgozással[73] – a következő: „A becses olvasóhoz. Isten kegyelmét és áldását kívánja a kiadó” című ajánlás „A csillagokról a jó embereknek” alcímet viseli (2. lap). Amíg a főcím csupán egyetlen, bár jelentős szóban tér el a csíziótól („keresztény” helyett most „becses”), addig az alcím egészen új. Az ajánlás három bekezdésnyi szövegéből az első kettő a hagyományos csízióból származik: az első ott is az első, míg a második abban az utolsó bekezdés. Müllernél tehát kimaradt a Filemon-féle ókori história, amely nyilván a csíziónak csak a korábbi századok akkor még jelentősebb arányban művelt olvasói számára mondhatott egyáltalában valamit. Az új harmadik bekezdés a csízió „Más előszó” című részének második bekezdésével azonos. Tehát a bevezető rész teljes szövege – szinte szóról szóra – a csízióéval azonos, de annak igen lerövidített változata.

Az öröknaptár és a „Cisio Janus” teljesen hiányzik, ami jól mutatja, hogy a cím „csízió” fogalma immár teljesen elvált az eredetileg nevét adó naptári rigmustól. Helyette a „Miként éljen s mit míveljen az ember az esztendőben s annak 12 hónapjában” (3–11. l.) címmel különböző alkalmakra (pl. étkezéshez) adott tanácsok mellett időjárási előrejelzések és a születendőkre vonatkozó jóslatok olvashatók. Ezek egy része – jócskán lerövidítve – a csízió XXVI. fejezetéből származik. A kivonatoláshoz igénybe vehették a Bartalits-féle átdolgozás XXII. fejezetét is, mert pl. a január hónapnál ugyanaz a vers olvasható. Megjegyzendő azonban, hogy az öröknaptárból – csupán annak bevezető részeként – megmaradtak a hónapok legfontosabb adatai (a nap és az éj hossza stb.).

„A tizenkét hónap időjárása” (12–13. l.) a hagyományos csízióból ismeretlen Bartalits-féle XXXIX. fejezet csaknem egészen pontos átvétele. – „Az évnek négy szaka” (13–14. l.) a Bartalits-féle XVI. fejezet szövegével azonos, amely a csízió XV. fejezetének átdolgozása. Itt már végleg elmaradt a már Bartalits-nál is anakronisztikusnak ható latin nyelvű kis vers. – „Az esztendőnek elejéről” (14. l.) a csízió és nem a Bartalits-féle III. fejezetnek átvétele. – „Az esztendőnek van 365 napja, 6 órája” (14. l.) a csízió öröknaptár februárja végén álló és a szökőévről szóló ismertetés, amelyet itt önálló fejezetté alakítottak. – „A szökő esztendőről” (15. l.) az előbbi téma most még a Bartalits-féle IV. fejezetének átdolgozásában is olvasható. – „A csillagok a földtől milyen messze vannak és a planéták mily nagyok? (15. l.) a csízió elavult adatokkal terhes lI. fejezetét követi csaknem egészen pontosan. – „Tábla, mely óránként bemutatja, melyik planéta uralkodik mind éjjel, mind nappal” (16. l.) a csízió VI. fejezetének szövegét csupán átstilizálással közli, amely azonban eltér a lényegét illetően a különben azzal azonos, Bartalits-féle VI. fejezet fogalmazásától. Az ehhez csatlakozó táblázat mindhárom kiadványban egyformán helyet kapott.

„A planéták természete” (17–24. l.) a csízió VII. fejezetének szövegét dolgozta át, azonban a bolygók sorrendjében a Bartalits-féle X. fejezet korszerű, heliocentrikus felfogását követi: „Mercur. Vénus. Mars. Jupiter. Saturnus. A nap. A hold.” – „A hold fényéből miként lehet az időjárást megjövendölni?” (24–25. l.) a Bartalits-féle XV. fejezet viszonylag pontos átvétele, amely a csízió XIII. fejezetére támaszkodik. – „A szelekről” (25. l.) a csízíó XVI. fejezetének a Bartalits-féle XVIII. fejezethez hasonló, de azzal nem azonos, lerövidített átdolgozása. – „A karácsony napja” (25–26. l.) a csízió XXX. és XXXI. fejezetének a Bartalits-féle XXVI. fejezethez közel álló, de attól eltérő fogalmazású lerövidítése. – „Az ember életrendjéről” (27–29. l.) címében azonos a Bartalits-féle XX. fejezettel, de eltérő szövegezésében annak az alvásról szóló XXI. fejezetét is magában foglalja. Mindez a csízió XIX–XXII. részének kivonatos átvétele. – „Házi gyógyszertár” (29–32. l.) rövid, új szövegezésű bevezető után a Bartalits-féle XXVII. fejezetnek viszonylag pontos utánnyomása, csupán a gyógyszerek sorrendjében különbözik mintájától. Nem tartalmazza azonban mintájának utolsó szakaszait a vérzés elállításáról, a fogfájás elleni szerekről, valamint a méh- és darázscsípés elleni orvosságról.

A Müller-féle csízió mindkét ismert példánya itt véget ér. Tekintettel azonban arra, hagy mind a hagyományos csízió, mind a Bartalits-féle átdolgozás még számos témáról tartalmazott részeket, elvben nem zárható ki, hogy Müller kiadványa is folytatódott a ma ismert két íven túl. Bizonytalanná teszi a helyzetet még az is, hogy mindkét példányhoz további füzetek vannak hozzákötve meglehetősen bizonytalan eredettel.

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár példányában[74] egy ívnyi, tehát 16 lapnyi további szöveg található közvetlen e Müller-féle kiadvány után kötve. „Az ember sorsát a csillagzatok állásából meghatározni” ([1–11.] l.) témáját illetően ugyan igen közel áll a hagyományos csízió IX. és a Bartalits-féle átdolgozás XII. fejezetével, azonban a hónaponként csoportosított szöveg ezekkel nem mutat összefüggést. Az ezt követő „A kath. egyház szentjeinek rövid névnaptára” ([12–16. ] l.) újszerű összeállításnak tűnik a csízió szemszögéből nézve, bár lényegét illetően ez sem teljesen idegen ennek öröknaptárától. Míg a Müller-féle csíziónak lapszámozása van, addig e lapok tetején ennek helyén öntött cifrából álló dísz látható. Ez mintha ellene mondana a két egymás után kötött kiadvány közötti összefüggésnek. Esetleg függeléknek szánták? Sajnos az ívjelek hiányoznak, így biztos eligazítást innen sem lehet nyerni.

Az OSzK példánya[75] is zavarosan összekötött. A fentiekben részletesen ismertetett 32 lap terjedelmű csíziót követően ugyanannak a nyomtatványnak második ívéből a következő lapszámozással ellátottak találhatók: 29–32, 17–28, 25–32, 17–24. Tehát ebből az ívből – felbolydult sorrendben – összesen három példányt is belekötöttek e kis füzetbe, amelynek legvégén 49–64. illetve 81–96. lapszámozással egy álmoskönyv két íve is található. A 81. lap alján álló hatos ívszám mintha elhatárolná a csíziót az álmoskönyvtől: utólag önkényesen összekötött íveknek tűnik. Mindezt azonban feltehetően még Müllernél követték el, mert a végén álló borítólap összefügg a már ismertetett és „Csízió” címet viselő, elöl álló borítéklappal. Mindkettő „Müller Ignácz” könyv- és papírkereskedő nevét, illetve hirdetését viseli, akinek üzlete „Budapest, VI. laudon- és Király-utcza sarkán” volt található. Tovább bonyolítja a dolgot, hogy a Müller-féle „Csízió” harmadik lapjának alján a „8*” ívjel látható, mintha ezt megelőzően hét másik ív is tartozott volna a kiadványhoz.

Ennyi sok bizonytalanság ellenére is az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a Müller-féle csízió eredetileg is csak 32 lapot tartalmazott, mert mindkét ismert példánya ma ennyit tartalmaz. Ezt látszik megerősíteni Müller hirdetése is,[76] amely az ugyancsak 32 lap terjedelmű Szerencsekönyv-ét 25 krajcárért, míg a Csízió-t 20 krajcárért kínálta. Feltehető, hogy a hozzájuk kötött ívek hasonló jellegű, de más kiadványokból származnak.

Végignézve a Müller-féle csízió összevetését a hagyományossal és a Bartalits-féle átdolgozással megállapítható, hogy egyrészt terjedelmében azoknál jóval rövidebb, másrészt minden része visszavezethető e két másik kiadványra. A Müller-féle szerkesztő mindkettőt igénybe vette, de az átemelt részeken jelentős mértékű stilizálást hajtott végre.

Müller Ignác csíziója elején (3–11. l.) a 12 állatövi csillagkép szimbolikus rajza látható azok csillagászati jelével együtt. A 25×25–29 mm méretű keret és az abban látható 18–20 mm átmérőjű kör közötti mező sűrű vízszintes sávozású, amelyben fehéren maradt, levélszerű díszek láthatók (58–69. ábra). A hét bolygó képe (17–24. l.) közül öt az egységes stílusjegyek alapján összetartozónak tűnik: Mars, Jupiter, Saturnus, a Nap és a Hold (19–24. l.). Valamennyi keret nélkül 52–55×41–43 mm méretű. Két jellemzője is akad e sorozatnak: az egyik a – különösen a ruházatoknál tapasztalható – dús vonalkázás, a másik az alakok körül elhelyezkedő, pamacsszerű felhőfoszlányok (70–74. ábra). Ezektől erősen eltér Mercurius kevés vonallal megrajzolt, 63×44 mm méretű képe (17. l.), amely az egykori keretnek csak nyomait viseli (75. ábra). Venus ábrázolása (18. l.) kifejezetten szokatlan, eredetileg nyilván nem a klasszikus istennőt kívánták ezzel illusztrálni, ezért itteni felhasználása másodlagosnak tekinthető. A 63×46 mm keretbe zárt metszeten (76. ábra) a nem túl ügyes mester tetőtől talpig felöltözött nőt rajzolt, aki sután széken ülve az asztalra könyököl, míg másik kezében levelet vagy könyvet tart. Ügy tűnik, hogy a kép eredetileg inkább valamilyen história szomorkodó hősnője volt, semmint a szerelem és vonzó nőiesség istennője.

Tehát a Müller-féle csízió nem csupán szövegében, de illusztrációiban is csak részben követte vagy vette át a hagyományos csíziót, illetve a Bartalits-féle átdolgozást. Ezt a rostálást, nem túlságosan igényes szerkesztési munkát a címlap szerint „Molnár J.” végezte, akinek „irataiból magyarra fordíttatott és sok helyen megbővíttetett”. Itt először is a hagyományos csízió címében is feltüntetett „Királyhegyi János”-ra lehet gondolni vagyis Joannes Regiomontanus-ra, akinek eredeti neve Johann Müller vagyis magyarra fordítva Molnár János. Ennél nagyobb azonban a valószínűsége annak a feltevésnek, hogy az összeállító maga a kiadó vagyis Müller Ignác volt. A fordításra történt hivatkozás a címszövegben inkább csak az ilyen jellegű népkönyvekben szokásos és jól bevált fogásnak minősíthető, amely a vevők érdeklődését volt hivatott felkelteni. Reálisnak tűnik, hogy Müller Ignác családnevét magyarra fordította, keresztnevének pedig csupán betűjelét tette ki, hiszen az „Ignác” nem kifejezetten magyaros jellegű. Megerősíteni látszik ezt a feltevést a „Müller Ignác népies könyvtára” elnevezésű sorozat, illetve annak két, ismert tagja:[77] az egyik a Szerencsekönyv című sorsvetőkönyve[78]a másik az ő vőfélykönyve. Összeállítóként ezeken „Molnár Ig.”, illetve „Molnár I.” szerepel.

További gond a Müller-Molnár-féle csízió megjelenési ideje. Az OSzK példánya[79] a növedéknapló tanúsága szerint 1903. február 25-én Müller Ignác antikváriustól vétel útján került beszerzésre. Szükségszerűen ez előtt az időpont előtt kellett tehát elkészülnie a kis könyvnek.[80] A szövegösszevetésből egyértelműen megállapítható, hogy a Müller-féle csízió nyelvében jóval modernebb, mint az 1874. évi Bartalits-féle átdolgozás.[81] A fentiekben említett „Müller Ignác népies könyvtára” című sorozat eredeti borítékain Müller jelentős számú és hasonló, népkönyvjellegű kiadványainak jegyzéke található, amelyen a Csízió is szerepel. A borítékon az árazás forint-krajcárban olvasható. Mind ez a körülmény, mind az, hogy e sorozatból a fentebb már említett Szerencsekönyv-et Petrik Géza az 1885 és 1900 közötti ciklusban regisztrálta, arra enged következtetni, hogy Müller csíziója a 19. század legvégén jelent meg.

Bálint Lajos csíziója

A hagyományos csízió a mostani tanulmány első részében ismertetett ellenlábasait tehát mind jócskán túlélve végül is az átdolgozások sorsára jutott, amelyekről közvetlenül ezt megelőzően esett szó. „Az öregkori végelgyengülés” félreismerhetetlen jeleként értelmezendő folyamattal párhuzamosan megkezdődött maga az „agónia” is, a csízió „életének” utolsó stádiuma. Ekkor a csíziót már önálló átdolgozással sem tekintették megmenthetőnek, hanem csak több-kevesebb elemét igyekeztek átemelni más, kelendőbb kiadványba, annak csupán részeként. Az ehhez felhasznált főmű többnyire az álmoskönyv volt. E két, eredetileg önálló és egymástól független kiadvány összefonódására jó példa a csíziónak időrendben az az utolsó ismert átdolgozása, amelynek ismertetésére az alábbiakban kerül sor.

Még a 19. század legvégén kezdte Bálint Lajos, budapesti kiadó a „Legújabb képes álmoskönyv” című könyvet megjelentetni. Amint ez a népkönyvek esetében immár évszázadok óta bevált szokásnak mondható, a könyvön évszám nem található. Ez ugyanis sok esetben az eladás kerékkötőjévé válhatott volna. A legrégibb kiadást a magyar nemzeti bilbiográfia 1899-ből tartja nyilván.[82] Valóban ebben az esztendőben szolgáltatták be kötelespéldányként ezt a „Kálmán M. és társa” nyomda által előállított és az említett Bálint Lajos által kiadott „Legújabb képes álmoskönyv”-et.[83]

A 64 lap terjedelmű kiadvány első kétharmada kizárólag álmoskönyv: „Előszó” (2. l.) – „Az éjjeli álmoknak, jelentéseknek és látásoknak magyarázata és megfejtése a, b, c sorrendben” (3–47. l.). Ennek szemléltetésére az álmoskönyvek további szerves részét képező éa a lutri céljait is szolgáló, 90 számozott illusztráció található a kis könyvecske végén „Itt következnek az álommagyarázó képek” címmel (53–64. l.). Ezt megelőzően mindössze hat lapon – vagyis az egész terjedelemnek nem is egészen egytizedén más, a szorosabb értelembe vett álmoskönyvhöz nem tartozó, babonás jóslások olvashatók: „A mindennapi éhomra való trüsszentések fejtegetései” (48–49. l.) – „Szerencse-tábla” (49. l.) – „Természeti észlelések az ember alkatáról” (50–52. l.) – „Jegyzéke a szerencse és szerencsétlenségi napoknak” (52–53. l.). E meglehetősen vegyes tartalmú írások közül csak egy, bár éppen a legterjedelmesebb rész (50–52. l.) emlékeztet a hagyományos csízió asztrológiai jövendöléseire. Ez az egyes csillagképek alatt születettek természetéről szól, és a 12 állatövi jel primitív kivitelű képe illusztrálja. Mindez a magyar csízió „Az égi XII jeleknek természetéről” szóló IX. fejezetének havonként mindössze egyetlen mondattá zsugorított kivonata.

Igen sikeresnek bizonyulhatott ez a Bálint-féle álmoskönyv, mert a következő másfél évtizedben gyors egymásutánban majd minden esztendőben újra meg újra közreadták. Az évszámot továbbra sem tüntették fel, így az egyetlen eligazítást az az esztendő jelenti, amelyben a kötelespéldányt beszolgáltatták. A ma ismertek ezek közül 1910. évvel bezárólag a következők: 1900,[84] 1903,[85] 1904,[86] 1906,[87] 1910.[88] A magyar nemzeti bibliográfia ezzel szemben csupán egyetlen, évszám nélküli tétel alatt regisztrálta ezeket a kiadásokat. [89] A Bálint-féle álmoskönyv a világháború évéig a következő esztendőkben is sorra megjelent: 1911-ben,[90] 1912-ben[91] és 1913-ban.[92] Az évszámot továbbra is csak a kötelespéldánynapló és nem maga a kiadvány árulja el.[93] E másfél évtized során megjelent[94] számos kiadás két csoportra oszlik, miután az 1906. évben megjelent[95] felépítése némileg eltérő a fentebb már leírt korábbiakétól. Az ekkori átdolgozás során több rész került be az előző változathoz képest a hagyományos csízióból, illetve a Bartalits-féle átdolgozásból[96] „Előszó” (2. l.) végére toldás került. – „Az éjjeli álmoknak, jelentéseknek és látásoknak magyarázata és megfejtése abc-sorrendben” (3–43. l.) terjedelme átszövegezéssel és áttördeléssel a korábbiakéhoz képest lerövidült. – „A nap járása a tizenkét jegyben” (43. l.) amely a Bartalits-féle XI. fejezettel azonos vagyis a csízió VIII. fejezetének táblázata magyarázó szöveg nélkül. – „A mindennapi éhomra való trüsszentések fejtegetése” (44–45. l.) – „A föld kerekségéről, nagyságáról és szélességéről” (45. l.) betűszerint azonos Bartalits I. fejezetével. – „Szerencse-tábla” (46. l.) – „A kártyavetés mestersége” (47–48. l.) – „A nap kezdete” (49. l.) egyetlen félmondat kihagyásával megegyezik Bartalits V. fejezetével. – „Azon tábla, mely óránként mutatja, melyik planéta uralkodik, mind éjjel, mind nappal” (49. l.) a csízió és Bartalits VI, fejezetéből csak a táblázat. – „Holdfényből, hogy lehet az időjárást megjósolni?” (50. l.) azonos Bartalits XV. fejezetével. – „Az évszázadról” (50–51. l.) – „Az ünnepekről” (51–52. l.) – „Természeti észleletek az ember alkatáról” (53–56. l.) a korábbi Bálint-féle jóskönyvben is szerepelt már. A hagyományos csízió IX. fejezetének a születendő gyermek várható jellemére vonatkozó és egyetlen mondatra szorítkozó kivonata. – „Jegyzéke a szerencsés és szerencsétlen napoknak” (56–57. l.) – „A képek szerencse-számai” (57–64. l.).

A fentiekből tehát kiderül, hogy míg korábban a Bálint-féle rövid álmoskönyv csupán egyetlen részt vett át kivonatosan a hagyományos csízióból, addig az új szerkesztés során abba további négy fejezet is került be teljes egészében a Bartalits-féle átdolgozásból, valamint egy táblázat, amely mind az eredeti csízióban, mind Bartalitsnálnál megtalálható. Ez tehát határozott lépésnek tekinthető a csízió 1874-ben korszerűsített szövegének életben tartására.

Ebből az összeállítású Bálint-féle álmoskönyvből három szövegváltozat is ismeretes. Jóllehet ezek szinte szóról szóra, és sorról sorra megfelelnek egymásnak, egy helyen, „Az évszázadokról” című fejezet utolsó bekezdésében (51. l.) ez a különben időtlennek szánt könyvecske konkrét évszámot közöl: „Kezdették pedig az emberek számlálni a mi mostani esztendeink sorát a Krisztus születésének esztendejével, mely ezelőtt 1842 esztendővel történt, s így mostan – a 18-dik század betelvén – már a 19-dik évszázadban élünk.” Így olvasható ez az 1906-ban megjelent, először átdolgozott kiadásban.[97] Azonnal szembeötlő, hogy ez teljesen anakronisztikus volt már megjelenése pillanatában. Úgy tűnik, hogy a szerkesztő, aki átalakította a kiadvány szerkezetét mechanikusan átvett valamilyen öreg, több mint félévszázados szöveget az akkori pontos évszámmal, nem gondolva annak teljesen meghaladott voltára. Az 1910-ben közreadott kiadásban azután ezt a hibát észrevéve a számokat kijavították 1908. évre, illetve 19. és 20. századra.[98] E konkrét évszám azután arra kényszerítene Bálintot hogy a későbbi kiadásokban újra változtasson. Így került 1912-től a korábbi 1842, illetve 1908. helyére az 1911. évszám.[99]

Az 1911–1920. évek összefoglaló nemzeti bibliográfiája csupán egyetlen tételben és a következő szöveggel regisztrálta a Bálint-féle álmoskönyvet: „Legújabb képes álmoskönyve. Bp. 1912/13. Kálmán M. 64, 126 [3] l.”[100] A kiadó helyett tehát a nyomdász neve nyert feltüntetést. Mind az évszám, mind a terjedelem összetett megjelölést kapott. A megjelenés éve, ahogy erről már fentebb szó volt, nincs feltüntetve a Bálint-féle álmoskönyveken, így a bibliográfia nyilván a kötelespéldány beszolgáltatásának esztendejét kívánta megadni. Ez esetben a leírás első fele az 1912-ben beszolgáltatott 64 lap terjedelmű példányra[101] illik, míg a másik fele egy 1913-ban megjelent és 126 számozott és két számozatlan lapot tartalmazó álmoskönyvet kívánt jelölni.

Valóban, a Bálint-féle kiadó, amely jelentős tevékenységet fejtett ki a ponyvakiadványok megjelentetése terén[102] élt azzal a fogással, amely a századfordulón szinte állandó jelenségnek számított Budapesten és Bartalits kapcsán e tanulmányon belül már részletes ismertetést nyert. Ez abból állt, hogy az egyszer kinyomtatott íveket különböző kiadványok részeként felkötve adták közre. Így járt el a „Legújabb képes álmoskönyv” esetében is Bálint. Az eredetileg elkészült 64 lap terjedelmű négy ívhez pontosan ugyanennyit tett hozzá, amivel azután a terjedelem összesen 128 lapra nőtt. Bár a címben – lévén az az első, változatlanul átvett rész elején – nem történt módosítás, ezzel mégis életre hívta a korábbi kis álmoskönyvvel párhuzamosan a terjedelmesebb változatot is.

Már az 1901–1910 közötti évek retrospektív nemzeti bibliográfiánkban található két adat, amely erre a bővített kiadásra vonatkozik: „Legújabb képes álmoskönyve. Bp. én. N. Kálmán M. és tsa ny. (8r. 120 l.)” – „Legújabb képes álmoskönyve. 18. 11. 7. 28. 64. Bp. é. n. Bálint Lajos. (8–r. 126, 2 l.)”.[103] Akad is olyan kiadvány az 1910. évben beszolgáltatott kötelespéldányok között, amelyre a fenti leírások – némi kiigazítással – ráillenek.[104]

A két tétel nyilván ugyanarra a kiadványra vonatkozik, amelyet a bibliográfia először a nyomdász, majd másodszor a kiadó neve alatt közölt. Az első leírásban olvasható 120 lap terjedelem feltehetően sajtóhiba, hiszen a nyolcadrét alakú nyomtatványok esetében nyolc ív nem ennyit, hanem 128 lapot tesz ki. A második tételben olvasható számsor nem más, mint e kiadvány valamennyi címlapján a szedett szöveg alatt figyelemre méltó illusztrációként álló jós kitárt kezei között tartott széles szalagon látható számok.[105] Ez utal ugyanis a késői álmoskönyveknek arra a másodlagos funkciójára, hogy álomfejtésen kívül azok „számértékét” is közli. Ez módot nyújtott a hiszékeny embereknek, hogy a mai lottó ősén, az egykori lutrin ezeket a megálmodott számokat megjátsszák.

Azonosítva a fentiekben a hivatkozott bibliográfiai leírásokat az említett példánnyal, következzék ez utóbbinak részletes ismertetése. Ennek a bővített kiadványnak első 64 lapja, amint ez a fentiekben már kifejtést nyert, nem más, mint az önállóan is megjelent kis álmoskönyv 1906 utáni vagyis új szerkesztésű változata, amely már jelentős arányban tartalmaz csíziószerű részeket. A könyvecske másik fele, amely a továbbfejlesztést jelentette, a következő részekből áll: „A tizenkét hónap magyarázata” (65–70. l.) a csízió öröknaptár részének rendkívül leegyszerűsített változata, amely nem hogy a „Cisio Janus”-t, de egyáltalában a hónapok napjait sem tartalmazza. Viszont hónapvers közlésével a legrégibb csíziókra és naptárakra mutat vissza.[106] – „A csillagászat tudománya” (71–72. l.) sem a hagyományos csízióból, sem a Bartalits-féle átdolgozásból nem ismeretes, de azok témájához közelítő, új szöveg. Korszerű, ismeretterjesztő jellegű szövegére, amellyel a babonás felfogás ellen küzdött, az utolsó bekezdés igen jellemző: „A világ végét sem csillagokból, sem másból nem lehet előre megjósolni”. – „Az uralkodó planéták” (73. l.) című rész a hagyományos csízió II. fejezetével azonos, csupán a rövid, első bekezdés maradt el. – „Az esztendő elejéről” (74. l.) csak címében azonos a csízió III. fejezetével, de szövege új. Az átmenő évekre közölt példái: „1894/5, 1895/6”. Ez is mintha arra utalna, hogy az átdolgozás korábbi szövegeket használt fel, akárcsak az 51. lap kapcsán már említett esetben. De az sem zárható ki, hogy a Bálint-féle bővített összeállítás már jóval a ma ismert legkorábbi, 1910. évi kiadás előtt keletkezett. – „A hét planéta természetéről” (75–81. l.) a csízió VII. fejezetének erősen rövidített kivonata, amely – ellentétben a Bartalits-féle átdolgozással – megtartotta mintájának elavult, geocentrikus szemléletét a bolygók felsorolásának rendjében. – „Meddig lesz fönn a hold?” (82. l.) a csízió XII. fejezetét közli a Bartalits-féle kiadás XIV fejezetében olvasható fogalmazásban, amelynek ez pontos utánnyomata. „A hét planéta milyen időt jelent?” (83. l.) a csízió XI. fejezetének átvétele, amelyet a Bartalits-féle átdolgozás kihagyott. „Az elemekről. Az esők.” (83–84 l.) csak címében emlékeztet a csízió XVII. fejezetére, de tartalma merőben új: modern felfogásban magyarázza a babonás hiedelmek alapjául szolgáló különleges esőfajtákat: „vér-eső, béka-eső, kénkő-eső, tinta-eső” stb. – „A villámlás” (84–85. l.) című fejezetnek csak a témája felel meg a csízió XXXIV. és XXXV., illetve a Bartalits-féle átdolgozás XXXIII. fejezetében olvashatókkal. Korszerű természettudományos szemléletével azért nyilván az utóbbihoz áll közelebb. – „Az időjárás nem boszorkányság” (86–87. l.) részben prózában, de ezt követően terjedelmesebben, kilenc versben tapasztalaton alapuló időjárási előrejelzéseket ad, amelyekhez hasonlókat a csízió XXXII, illetve Bartalits-féle átdolgozásának XXXVI. fejezete tartalmaz. Ez a Bálint-féle szöveg azonban ezektől teljesen eltérő. „Hogyan óvakodj a tűztől” (87–89. l.) – „Az állatok betegségére való szavatosság” (90. l.) – „Időjárási tapasztalatok” (90–92. l.) című fejezetek szövege ismeretlen mind a csízióból, mind a Bartalits-féle kiadványból. – „Az állatok hűsége” (92–93. l.). – „A jó egészség regulái” (94. l.) csupán témájában hasonlít a csízió XIX., illetve a Bartalits-féle XX. fejezetére, de azoktól teljesen független, új szöveg. – „A levegőről” (94–95. l.). – „A ruházatról” (95–96. l.). – „Az evésről” (96–97. l.) csak tartalmában, de nem szövegében mutat összefüggést a csízió XXI. és a Bartalits-féle átdolgozás XX. fejezetével. – „Az ivásról” (97–98. l.) az előzőhöz logikusan csatlakozik, ennek ellenére nincs előzménye az összevetés alapjául szolgáló másik két kiadványban. – „A tisztaságról'' (98–99. l.) ugyancsak témájában egyezik a csízió XXII. és a Bartalits-féle XXI. fejezettel, de fogalmazása mindkettőtől merőben eltérő. – „Gyors segítség némely eseteknél” (100–101. l.) csupán tartalmi összefüggést mutat a Bartalits-féle XXVII. fejezettel. – „A jó gazdálkodás regulái” (101–103. 1.) csak tematikusan áll a csízió XXXIX. fejezetével kapcsolatban. – „A veteményes kert ellenségei” (103. l.) – „A gyümölcsfák ellenségei” (104. l.) – „A szöllő műveléséről” (105. l.) – „A lovak gondozása” (106–107. l.) csupán érinti a csízió XLIV. és Bartalits XXVIII. fejezetének témáját, de azoktól teljesen független. – „Kitűnő népmondások” (107–109. l.) ugyanúgy közmondások gyűjteménye, mint a Bartalits-féle XL. fejezet, de egészen más népi bölcsességekből áll. – Phisiognomia. (A külsőről hogy lehet megismerni az ember természetét.) (109. l.) tartalmában fedi, de fogalmazásában teljesen eltér a csízió XXVIII. és Bartalits XXIV. fejezetétől. – „Az esőcsinálás” (110–112. l.). – „A gyúlékony anyagokról” (112–113. l.). – „A növényekről” (113–115. l.). – „A méz gyógyító ereje” (115–116. l.). – „A sertés hizlalása” (116–117. l.). – „Milyen időt kapunk?” (118–120. l.) két korábbi részhez (86–87., 90–92. l.) hasonlóan a csízió XXXII, illetve Bartalits XXXVI. fejezetének témájához áll közel. – „Végrendelet” (120–121. l.). – „A váltó” (121. l.). – „A kezes” (122. l.). – „A kamat” (122–123. l.). „Ha végrehajtanak” (123–124. l.). – „A hasznos madarak” (124–126. l.). Ez az utolsó hat szövegrész korábbról ismeretlen. – „Tartalom” (127–128. l.).

A fentiekből kiviláglik, hogy amíg a Bálint-féle kiadvány önállóan közreadott első felében a címet adó álmoskönyv témája az uralkodó, addig a bővítmény jellegű második felében a hagyományos csízióban, illetve a Bartalits-féle átdolgozásban szereplő, továbbá az ezekhez hasonló tárgyú szövegek alkotják a túlnyomó többségét. fgy a bővített álmoskönyv összességében már sokkal inkább tekinthető csíziónak, semmint álmoskönyvnek. Utal is erre az OSzK egyik példányában[107] fennmaradt eredeti, zöldesszínű borító. Ennek címe: „Legnagyobb képes perzsa-egyptomi álmoskönyv és csízió. A csillagászat, jövendölés és hasznos emberismeretek tudományának ismertetése”. (77. ábra.) Elképzelhető, hogy Bálint előzetesen ilyen címmel jelentette meg ezt a könyvecskéjét, amelynek legkorábbi, ismert kiadása ma 1910-ből származik, és belső címlapja már nem említi a csíziót.

A Bálint-féle kiadványban, bár jelentős részeket vett át a hagyományos csízióból, illetve a Bartalits-féle átdolgozásból, mégis sok önálló vonás ismerhető fel. Tehát amíg Müller csak az említett két előzményre támaszkodott, addig a Bálint-féle átdolgozás más forrásokat is igénybe vehetett, illetve a korábbiaktól független szerkesztés jegyeit mutatja. Figyelemre méltó, hogy az 1904. évi Bartalits -féle kiadás hatása nem mutatható ki benne. Ez vagy annak tudható be, hogy Bálint nem ismerte, illetve nem kívánta igénybe venni, vagy annak, hogy a szerkesztés már korábban megtörtént. Ez utóbbi feltételezést látszik erősíteni az ismertetés során már említett két, 19. századi évszám, amely azonban a források mechanikus átvételéből is eredhet. Bár több részlet (pl. a források kérdése) nem teljesen tisztázott, az azonban kétségtelen, hogy a bővített, Bálint-féle kiadvány azoknak a rétegeknek számára készült, amelyek a korábbi csíziót ismerték és használták.

Érdemes felfigyelni arra is, hogy a Bálint-féle új szövegek szinte kizárólag a régi csízió érdeklődési körébe vágó gyakorlati tanácsokat adtak mindenek előtt a földműveseknek, az utolsó lapokon azután szükségesnek látta a szerkesztő, hogy a kapitalista-liberális korszaknak a századfordulóra kialakult és különösen a tanulatlan, illetve szegény néprétegeket veszélyeztető jelenségeit mintegy jogi tanácsadás formájában magyarázza: „Végrendelet. – A váltó. – A kezes. – A kamat. – Ha végrehajtanak”. (120–124. l.)

Őriz még az OSzK két további ilyen bővített, 128 lap terjedelmű kiadást is: az egyiket[108]1911-ben, a másikat[109] 1913-ban szolgáltatták be kötelespéldányként. Ez utóbbira vonatkozhat az 1911–1920. évek retrospektív nemzeti bibliográfiájában a fentiekben már említett, összesített leírás második fele.[110] E bővített változat három példányában jól érzékelhető a külön–külön kinyomtatott kétszer négy-négy ívből, azaz 64–64 lapból történt utólagos öszszeállítás. Ugyanezt erősíti a 64. lapon alul, tehát az összerakás után éppen a kötet közepén olvasható nyomdászmegjelölés: „Nyom. Kálmán M. és Társa Budapest, Vadász utcza 26.”.

Az 1910. és 1911. évi bővített kiadás példányának első fele egymással azonos, és egyben pontosan megegyezik az ezekben az években önállóan is közreadott kis álmoskönyvvel.[111] Ezek mindegyikében az 51. lapon a fentiekben már ismertetett 1908. évszám olvasható. Az 1913. évi bővített kiadásban itt az 1911. évszám látható, és ezzel azonos a kis álmoskönyv 1912. és 1913. évben beszolgáltatott példányaival.[112] Pontosan ennek fordítottja tapasztalható a kötet bővítményeként kiadott második felében vagyis a 65–128. lapok esetében. Itt ugyanis az 1910. évi kiadás különbözik az 1911-ben és 1913-ban megjelenttől.[113] A két utóbbi egymással azonos nyomat. Az eltérő szedés – azon kívül, hogy a szöveg betűtípusai sem egyeznek – legkönnyebben arról ismerhetők fel, hogy a „szőlő” szó a későbbi változatban a mai helyesírásnak megfelelően, míg a korábbi „szöllő” alakban olvasható a 105. lapon.

A fentiekben is jól megfigyelhető tehát az a korabeli gyakorlat, amelyről a fentiek során már többször is szó esett, vagyis hogy a korábban kinyomtatott íveket különböző kiadványokhoz és különböző időben használták fel. Mind az első 64, mind a második 64 lapból egyaránt két-két szedés készült, amelyeket azután 1910 és 1913 között legalább hét alkalommal, illetve változatban jelentettek rneg.[114] E Bálint-féle kiadványok képei közül a következőkben csakis a hagyományos csízióból jól ismert illusztrációk kerülnek ismertetésre,[115] míg a szorosabb értelemben vett álmoskönyvei figyelmen kívül maradtak. A „Természeti észleletek az ember alkatáról” című fejezet (53–55. l.)[116] illusztrálására a 12 csillagkép átlagosan 26×26 mm méretű, meglehetősen primitív rajza szolgált. A képek – azok csillagászati szimbólumaival együtt – egy-egy kb. 24 mm átmérőjű, 12 ágú csillagba zárva láthatók. Minden csillagszár tövéből kifelé indul egy-egy – összesen tehát 12 – átlagban három vonásból álló sugár (78–89. ábra). A hangsúlyozottan csíziójellegű bővítés első fejezete „A tizenkét hónap magyarázata” címet viseli. Hónapképek helyett itt is a 12 csillagkép áll a szöveg között, ezek azonban egészen mások, mint az előző sorozat (65–70. l.). Az átlagosan 25×25 mm méretű képek emlékeztetnek a Bartalits-kiadványokban már megismert, de ott fekete alapon fehér rajzolatú sorozatra (2–13. ábra). Nem állanak messze a késői Bagó-féle csíziókban megismertektől sem.[117] A kettős, négyzet alakú keret közepén ugyancsak kettős kör alakú, 21 mm átmérőjű keretbe foglalva láthatók a csillagképek azok csillagászati szimbólumával együtt. A négy, háromszög alakú sarokrészben egy-egy kis levéldísz foglal helyet (90–101. ábra).

Az előző sorozatokhoz hasonlóan igénytelen kivitelűek a hét bolygót ábrázoló metszetek „A hét planéta természetéről” című fejezetben (75–81. l.). Bár magasságuk 69 és 80, míg szélességük 38 és 48 mm között változik, egyértelműen egyetlen sorozat tagjai. Mindegyiknél a jobb alsó sarokban látható a csillagászati szimbólum. Feltehetően ezeket a képeket (102–108. ábra) is ugyanaz a kéz rajzolta, mint az előző két sorozatot (78–89. és 90–101. ábra). Áll ez a feltevés a Bálint-féle csízió-átdolgozás utolsó illusztrációjára is, amely a „Meddig lesz fönn a hold?” című rész magyarázatára szolgál (82. l.). A csízió összes kiadásában, valamint az eddigi valamennyi átdolgozásban ez az éjjeli holdfény hosszát mutató és kerek tábla közepén középkoriasan zord, falakkal és kapuval megerősített városkép látható felette csillagokkal. Az itteni 66 mm átmérőjű metszet közepén azonban ezzel szemben idilli hangulatú falu képe látható kéttornyú templommal és az ahhoz vezető fasor mögött meghúzódó kis házzal. Az égen csak felhőfoszlányok láthatók csillag nélkül (109. ábra).

ZÁRÓSZÓ

A Bálint-féle kiadvánnyal lezárult a hagyományos csíziónak átdolgozás formájában történt közreadása. Ettől kezdve már, rendkívül kivonatos formában, apró részletek maradtak csak fenn belőle, és azok sem önállóan, hanem csupán más tartalmú művek részleteként. Az ebben az irányban történő fejlődésre már maga a Bálint-féle nyomtatvány szerkezete és jellege is utal, hiszen álmoskönyvnek nevezi magát. Az ilyen, kizárólag csak kisebb részleteket fel-felcsillantó változatok a lassan a feledés homályába merülő csízió utóéletét alkotják, amelynek megtárgyalására ez az írás már nem vállalkozott. Ugyancsak tudatosan kirekesztésre kerültek a magyar csízióhoz sok tekintetben igen közel álló, más nyelvű kiadványok még akkor is, ha azok Magyarországon jelentek meg.[118]

A mostani tanulmány, amely a magyar csízíó átdolgozásairól szól, éppen úgy, mint az előző, amely a hagyományos csízió kiadástörténetének felrajzolására törekedett,[119] e célkitűzésen túl egyetlen műben, mint tükörben, be kívánta mutatni az utóbbi századok, illetve évtizedek hazai könyvnyomtatásának és -kiadásának néhány jellegzetes vonását is. Ez természetesen nem volt, de nem is lehetett teljességre törekvő, hiszen a csízió mentén haladva csakis egyetlen metszetben lehetett e képet felvázolni.

Bizonytalanná teszi a helyzetet még az is, hogy e mű kiadásainak jelentős része szinte az utolsó példányig megsemmisült, illetve a még meglevők többségét is inkább magánszemélyek, semmint az áttekintett hazai közgyűjtemények (könyvtárak, múzeumok) őrzik. Jogos tehát a feltételezés, hogy – akárcsak a sokat emlegetett jéghegy-hasonlat esetében – e kiadványok többsége a jelenlegi vizsgálódás látóhatára alatt maradt. Miután a fentiekben ismertetettek esetében majdnem minden példány más és más kiadásból származik, nem zárható ki, hogy további egy-kettőnek előkerülte is jelentősen módosíthatja majd az eddigi ismereteket, illetve a fentiekben előadottakat.

Die Aufsätze der beiden letzten Jahrbücher der Széchényi-Nationalbibliothek befassten sich mit der Entfaltung des ungarischen Cisio Janus und der Geschichte seiner VeröffentIichungen. Der etwa Mitte des I7. Jahrhunderts entstandene Text wurde bis zum Anfang des 20. Jahrhunderts in immer neuen, kaum abgänderten Ausgaben gedruckt. Die Folge davon war, dass der Cisio Janus bis zum Ende des 19. Jahrhunderts infolge der raschen Entwicklung von Naturwissenschaft und Allgemeinbildung immer mehr űberholt wurde. Eine Bearbeitung des Cisio-Janus wurde, wenn er noch abgesetzt werden sollte, unumgänglich.

Nach der Niederlage des Freiheitskrieges 1848–49 erfolgte der Ausgleich mit Österreich 1867. Es kam die Österreich-Ungarische Monarchie zustande. Von diesem Zeitpunkt an nahm die ökonomische, politische und kulturelle Entwicklung Ungarns einen sprunghaften Aufschwung. Im Mittelpunkt dieser ganzen Entwicklung stand die 1872 aus drei Städten vereinigte Hauptstadt Budapest. Hier konzentrierte sich alles Buchwesen und das Drucken, die beiden, befreit von den feudalen Gebundenheiten der vorangegangenen Jahrhunderte, infolge der liberal-kapitalistischen Wirtschaftspolitik sich kräftig zu entwickeln begannen. Bald bildeten sich kennzeichnende Verlagsprofile. So spezialisierten sich einige zur Herausgabe von Volksbüchern. Diese erkannten bald, dass der Cisio-Janus mit seinem bis fast zur Unverständlichkeit veralteten Text immer unverkaufbarer wurde. Nach dieser Vorgeschichte kam es endlich zur Überarbeitung.

Die erste Überarbeitung liess Imre Bartalits 1874 erscheinen. Sowohl der Text als auch die Illustrationen stammten dabei noch immer grösstenteils aus der herkömmlichen Fassung. Es wurden lediglich Textteile, die auch für weniger gebildete Menschen überholt und unverständlich geworden waren, ausgelassen, bzw. stilistisch und inhaltlich überarbeitet. Ausgelassene Textteile wurden überwiegend durch der Zeit gemässe naturwissenschaftliche Teile in volkstümlicher Form ersetzt. Von 1904 blieb die dritte Auflage des Cisio Janus von Bartalits erhalten, die auch noch weitere Überarbeitungen enthielt.

Der Verleger Ignác Müller stützte sich teilweise auf den herkömmlicher Cisio Janus Text, aber auch auf die Bearbeitung von Bartalits von 1874, als er am Ende des 19. Jahrhunderts in einer sehr verkürzten Fassung den überarbeiteten Cisio Janus in neuer Form selbst herausgab. Als nächster Herausgeber folgte Lajos Bálint, der die ihm noch brauchbar erscheinenden Teile des Cisio Janus mit einem Traumbuch verband, wobei er die Cisio Janus-Teile natürlich auch noch entsprechend überarbeitete. Diese Fassung erlebte zwischen 1899 und 1913 zahlreiche Ausgaben.

Wie die vorangegangenen Aufsätze versucht auch dieser Aufsatz im Rahmen der Cisio Janus-Darstellung das zeitgenössische Budapester Verlags- und Druckereiwesen zu zeigen. Die in den vier Jahrzehnten vor dem ersten Weltkrieg herausgegebenen Bearbeitungen des Cisio Janus bieten eine gute Gelegenheit die verschiedenen „Kunstgriffe”, vom Wiederverwenden der alten Drucksätze bis zum Gebrauch ganzer Bögen von alten Auflagen, kennenzulernen. Der Aufsatz geht auch auf den ständig zunehmenden Reklameteil der Ausgaben ein.

[1] Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1974–1975. 265–347.

[2] Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1976–1977. 307–378.

[3] Jól példázza ezt az 1809. évi kiadásnak az OSzK-ban őrzött példányában (814.377, B5b lap) olvasható, erősen kritikus, kéziratos bejegyzés, amely az új naptár bevezetése alapján hibásan datálva a művet (vö. 1. jegyzet, 329.) a következőképpen szól: „így az 1583-dik esztendőben koholták ezt a' bolond Cisiót”.

[4] OSzK Ponyva 3378.

[5] 1875. évi kiadása: OSzK 176.130 (5).

[6] Miután a 76. kisbolygót 1862-ben fedezték fel, ezt a szöveget vagy jóval az ajánlás 1874. évi kelte előtt írták, vagy a szerkesztő nem tartott napra pontosan lépést a csillagászat eredményével, hiszen azokban az esztendőkben már évente több új kisbolygót fedeztek fel.

[7] Merkur, Venus, Mars, Jupiter, Saturnus.

[8] „Hasas leány soha meg nem csal téged. – Hasas leány vagy kövér, vagy hordoz gyermeket.”

[9] II. 22, VI. 29, VIII. 24. és IX. 23. helyett III. 21, VI. 24, IX. 21. és XII. 29.

[10] „Miképpen éljen ember, hogy egészséges legyen. – Az ember mint tartsa magát étel előtt. – Az embernek életéről közönségesen.”

[11] „A villámlásról. – Mennyütő kőről. – Mennyütőkőnek miképpen kell Isten után elleneállni.”

[12] „Előszó. – A keresztény olvasónak. – Más előszó.”

[13] „Sequuntur officia XII mensium.”

[14] „XI. A hét planéták miképpen uralkodnak …”

[15] „XVII. A négy elementomról.”

[16] „XXVII. Erek vágásáról.”

[17] „XXXVI. Az üstökös-csillagról.”

[18] „XXXIX. A földnek műveléséről.”

[19] „XLI. Kézi-kompasztom és árnyékóra. – XLII. Mikép ismertetnek meg az órák az ember balkezén való öt ujjain. – XLIII. Ábra, mi módon álljon az ember, aki órát akarja megnézni.”

[20] „Az országokról és fővárosokról.”

[21] „XXIII. Purgációról. – XXIV. Orvoslásról. – XXV. Fürdésről.” – Vö. Bartalits XXIII–XXV. fejezete.

[22] „XXXVIII. A napfénynek fogyatkozásáról. – XXXIX. Az újságról és holdfogyatáról …” – Vö. Bartalits VII–VIII. fejezete.

[23] „XLIV. A lovak betegségeiről.” – Vö. Bartalits XXVIII. fejezete.

[24] „II. A csillagok a Földtől mily messze legyenek. – XXXIII. A villámlásról. – XXXIV. A mennykőről. – XXXV. Mennykőnek miképpen kell Isten után ellene állni. – XXXVII. A szivárványról.” – Vö. Bartalits II, XXXIII. és XXXV. fejezet.

[25] VII , VIII , IX, XXIII, XXIX, XXX, XXXI, XXXII, XXXIV, XXXVI, XXXVII, XXXIX–XLV. fejezet, az „Emléksorok” és az „Adomatár”.

[26] XXIII. és XXXIX. fejezet.

[27] Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1974–1975. 337.

[28] Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1974–1975. 332.

[29] Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1976–1977. 326. l. és 37. ábra.

[30] Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1976–1977. 358–359. I. és 125–132. ábra.

[31] Így a „Tavasz” a május, a „Nyár” az augusztus. – Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1974–1975. 332–333.

[32] Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1976–1977. 363. I. és 134. ábra.

[33] Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1976–1977. 363. l. és 135. ábra.

[34] 61, 88, 97, 98, 99, 100, 102, 105, 108, 111, 119.

[35] Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1974–1975. 338, 340–341. l. és 36, 38. és 40. ábra.

[36] Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár: Szüry 8737. – Az OSzK Phys. 795n eltűnt legutóbbi időkben.

[37] Magyar Könyvészet 1901–1910. Szerk. Petrik Géza. I. Budapest 1917. 174.

[38] 27, 28, 42, 43, 49. fejezet, „Találós kérdések”, „Emléksorok”, „Dalok”, „Adomák”.

[39] „Venus – Jupiter – A Nap.”

[40] Meglepő ez a gazdagság: Bartalits két csíziókiadásában összesen három, különböző Merkur-kép található (16, 30. és 34. ábra).

[41] Nyomdászati Lexikon. Szerk. Biró Miklós, Kertész Árpád, Novák László. Budapest 1936. 41.

[42] Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1976–1977. 310–363.

[43] Pogány Péter: A magyar ponyva tüköre. Budapest 1978. 295.

[44] Érdemes megfigyelni, hogy Békés Istvánnak a bűnügyi ponyváról írt könyvében a 19. század utolsó negyedében készültekről közreadott illusztrációinak többsége éppen Bartalits-nyomdájában készült. (Békés István: Magyar ponyva pitaval a XVIII. század végétől a XX. század kezdetéig. Budapest 1966. 280–381.)

[45] Az OSzK-ban őrzött Bartalits-féle húsz naptársorozat jelzete: 777, 790, 1008, 1009, 1011–1018, 1021–1028.

[46] Érdekes, hogy a korábbi századok nemzetközileg igen elterjedt hónapábrázolásait a 19. század második felében eredeti értelmüket feledve már sok esetben felcserélve használták. Ennek tudható be, hogy a tavaszt jelölő és eredetileg májusi kép pl. júniushoz került.

[47] A Vízöntő és a Rák korábbi változata (2. és 7. ábra) 1866 és 1868 között látható, míg a későbbi (14. és 15. ábra) 1869-től.

[48] Így pl. az 1874. évi csízió-átdolgozás a Merkur (16. ábra) 1886-ban, a Venus (17. ábra) 1906-ban, Mars (18. ábra) 1883-ban, Jupiter (19. ábra) 1875 és 1910-ben, a Nap (21. ábra) 1898-ban és 1905-ben, míg az 1904. évi kiadásból a Merkur (30. ábra) 1865-ben, a Mars (31. ábra) 1911-ben, a Hold (32. ábra) 1866-ban és 1873-ban, a Saturnus (33. ábra) 1867-ben látható a naptárakban.

[49] 1874-ben a XXV, majd 1904-ben a 47. fejezet.

[50] 1905-ben (28–29. l.), majd ismét új, az előzőektől eltérő szedésben 1910-ben (16. l.), 1911-ben (78. l.), 1912-ben (77. l.). E három utóbbi azonos szedésről készült.

[51] 1974-ben a XXVIII, majd 1904-ben a 35. fejezet.

[52] 1905-ben 27–32, vagy 43–48, vagy 59–64.

[53] 1874-ben a XXVI, majd 1904-ben a 48. fejezet.

[54] 1905–1908 között azonos, majd 1909-ben újabb szedésben.

[55] Például az Országos Világ Naptár 1907. évi 7. ívét még 1911-ben és 1912-ben is változatlanul befűzték a kalendáriumokba.

[56] Így járt el pl. 1905-ben „A házi állatok betegségei elleni szerek” című fejezetet is tartalmazó ív esetében, amikor is ez a csízió-átdolgozásból ismert szöveg „Bartalits Imre Nagy Képes Naptára”-ban (OSzK 1021) az 59–64, az „Országos Világ Naptár”-ban (OSzK 777) a 43–48, mig a „Bartalits Imre Honi Képes Naptára”-ban (OSzK 1027) a 27–32. lapszámot kapta. Mindegyik esetében kétségtelenül azonos szedésű szövegről van szó, amelynek csupán lapszámozását változtatták meg esetenként.

[57] Így például a „Bartalits Imre képes unaloműző Naptárá”-ban (OSzK 1026).

[58] Pogány Péter: A magyar ponyva tüköre. Budapest 1978. 344 és 211.

[59] Így az 1909. évre szóló naptárak 24., illetve 88. lapján, továbbá Tüzér Károly: Képes képtelenségek című 1909. évi kiadványának 56. lapján (OSzK L. eleg. m. 1151 mq). Hogy minden alkalommal mindig pontosan arról a szedésről nyomtatták ezt a hirdetést, azt jól bizonyítja a versike utolsó sorának utolsó szavában levő „á” betű, amelynek lenyomata minden esetben egyformán hiányos.

[60] 1909, 37.

[61] 1912, hátulról a hatodik számozatlan lapon.

[62] Tüzér Károly: Képes képtelenségek. Budapest 1908. A hátsó boríték belső lapján (vö. 59. jegyzet).

[63] Bartalits más alkalommal is élt ilyen ügyes szedési fogással, hogy hirdetései minél szembetűnőbbek legyenek.

[64] Tüzér Károly: Képes képtelenségek. Budapest 1908. 35.

[65] 1910, hátulról a 9. számozatlan lapon – 1911, [41.] l. – 1912, hátulról a 2. számozatlan lapon.

[66] Tüzér Károly: Képes képtelenségek. Budapest 1908. 53–56.

[67] 1908, hátsó borítójának külső lapján.

[68] Reprodukciója: Pogány Péter: A magyar ponyva tüköre. Budapest 1978. 209.

[69] Ez a tér, amelyet – többek között – Búza-piacnak is hívtak, az Erzsébet-híd építése során eltűnt. Egykor a mai Molnár és Irányi utca találkozásánál helyezkedett el.

[70] Ez utóbbi helyen a ponyva és népkönyv jellegű kiadványok előállítása és eladása mellett kocsmát is tartott fenn.

[71] OSzK Phys. 1323 és Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár B 250/5(2).

[72] Az 1875. évi kiadás: OSzK 176 130(5).

[73] OSzK Ponyva 43/34.

[74] Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár B 520/5(2).

[75] OSzK Phys. 1323.

[76] OSzK 11.377/1–2.

[77] OSzK 11.377/1–2.

[78] Magyar Könyvészet 1886–1900. Szerk. Petrik Géza. Budapest 1908. 567.

[79] OSzK Phys. 1323 és Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár B 250/5(2).

[80] Furcsa, hogy e kötetet a kiadótól megvették, és tőle, illetve a fel nem tüntetett nyomdásztól nem kötelespéldány formájában, tehát ingyen szerezték meg. – Az OSzK 1903. II. napló 63. sz. szerint további 13 könyvvel együtt összesen nyolc koronát adott érte a könyvtár.

[81] Jó példa erre, hogy Bartalits régies „hold-újság” helyett Müllernél következetesen a korszerű „újhold” olvasható.

[82] Magyar Könyvészet 1886–1900. Szerk. Petrik Géza. Budapest 1908. 14.

[83] OSzK L. eleg. m. 246r.

[84] OSzK Phys. 578k

[85] OSzK L. eleg. m. 246r (bis).

[86] OSzK Phys. 578ha

[87] OSzK Phys. 578nc.

[88] OSzK L. eleg. m. 246r (ter).

[89] Magyar Könyvészet 1901–1910. Szerk. Petrik Géza. I. köt. Budapest 1917. 19.

[90] OSzK Ponyva 38/69.

[91] OSzK Phys. 578if.

[92] OSzK Phys. 578ig.

[93] Érdekes módon az 1903-ban és 1904-ben, az 1910-ben és 1911-ben, továbbá az 1912-ben és 1913-ban beadott példányok pontosan ugyanarról a szedésről készültek. A magyarázat vagy az, hogy feleslegesen küldtek be újra kötelespéldányt, vagy tévedésből az előző éviből.

[94] A kiadvány meglehetősen hű, német nyelvű változata: „Neuestes Illustriertes Traumbuch” címmel látott napvilágot, amelyből hiányzik a „mindennapi éhomra …” című fejezet. Az illusztrálás céljaira is ugyanazokat a dúcokat használták, mint a Bálint-féle magyar nyelvű kis álmoskönyvben, hiszen mindkettő a Kálmán-féle nyomdában készült. Az 1904-ben az OSzK-ba került kötelespéldányának jelzete: Phys 1665a.

[95] OSzK Phys. 578nc.

[96] Az összehasonlítás alapjául az 1875, évi Bagó-féle (72. jegyzet), illetve az 1874. évi Bartalits (73. jegyzet) kiadás.

[97] Az összehasonlítás alapjául az 1875, évi Bagó-féle (72. jegyzet), illetve az 1874. évi Bartalits (73. jegyzet) kiadás.

[98] OSzK L. eleg.m. 246r (ter) – Ponyva 38/69.

[99] OszK Phys. 578if és Phys. 578ig.

[100] Magyar Könyvészet 1911–1920. Sajtó alá rendezte Kozocsa Sándor II. Budapest 1942. 17.

[101] OszK Phys. 578if.

[102] Pogány Péter: A magyar ponyva tüköre. Budapest 1978. 321. és 341.

[103] Magyar Könyvészet 1901–1910. Szerk. Petrik Géza. I. köt. Budapest 1917. 19.

[104] OSzK Phys. 587hp.

[105] Pogány Péter: A magyar ponyva tüköre. Budapest 1978. 217.

[106] A januári kezdősor: „A jó gazda gondja soha meg nem szűnik.” Ez a hónapvers ismeretlen a csízióból.

[107] OSzK Phys. 587hp.

[108] OSzK Phys. 578ia.

[109] OSzK Phys. 578ii.

[110] Magyar Könyvészet 1911–1920. Sajtó alá rendezte Kozocsa Sándor II. Budapest 1942: „Legújabb képes álmoskönyv. Bp. 1912/13. Kálmán M. 64, 126 [3].” – Nyilván a végén álló lapszám helyesen [2].

[111] OSzK Phys. 587hp és Phys. 578ia, illetve L. eleg. m. 246r és Ponyva 38/69.

[112] OSzK Phys. 57ii, illetve Phys. 578if és Phys. 578ig.

[113] OSzK Phys. 587hp, illetve Phys. 578ia és Phys. 57ii.

[114] A rövid változat 1910, 1911, 1912. és 1913, a bővített 1910, 1911. és 1913. években.

[115] Alapul a legidősebbnek ismert, bővített kiadás példánya szolgált: OSzK Phys. 587hp.

[116] Ugyanez az 1906. előtti kiadásokban az 50–52. lapon található.

[117] Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1976–1977. 51—62. ábra.

[118] Ilyen pl. az északi szomszédaink számára készült „Planetář”, amely számos kiadásban látott napvilágot: Szakolcán 1876-ban (OSzK Ponyva 53/88), 1894-ben (uo. Ponyva 53/89 és 67/113) stb.

[119] Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1976–1977. 307–378.




2–13

14–15



16–22

23

24–27


28–29

15. A magyar csízió átdolgozásai

Bartalits Imre csíziója

Müller Ignác csíziója

Bálint Lajos csíziója

ZÁRÓSZÓ