33. Az 1593. évi kolozsvári perikopáskönyv

Magyar Könyvszemle 1979. 82–90.

1977 decemberében nagyobb bukaresti könyvtárakban igyekeztem hivatalos út során tájékozódni a régi hazai nyomtatványok kutatási lehetőségeit illetően. Román vendéglátóim ennek során egy vidéki gyűjtemény felkeresését is beiktatták a programomba: a Duna deltájához közel fekvő Galaţi városának V. A. Urechia-ról elnevezett könyvtárát. Miután a mai Románia területén a történelmi adottságokból eredően régi hazai nyomtatványok szinte kizárólag Erdélyben kereshetők, első hallásra borúlátóan ítéltem meg ennek a galaţi útnak kutatásainkkal kapcsolatos értelmét. Kellemes meglepetésül szolgált, hogy az említett könyvtár nem csupán viszonylag gazdag és értékes régi nyomtatványokat tartalmazó gyűjteményt mondhat magáénak, de azt szakszerű módon készült katalógusban tárták fel, majd nyomtatásban is megjelentették. Ennek 74. tétele az 1593. évi és Kolozsvárott nyomtatott, magyar nyelvű perikopáskönyv.[1]

A vasárnapok és nagyobb ünnepeken a Bibliából felolvasott szentleckék és evangéliumok szövegét tartalmazó ún. perikopáskönyv a protestantizmus elterjedésével a 16. század második felében magyar nyelven és nyomtatásban többször is napvilágot látott. A két legkorábbi ezek közül Kolozsvárott készült. Sajnos mindkét kiadás csak címlap nélkül és erősen hiányos példányokban maradt fenn, így megjelenésük ideje csupán hozzávetőleg állapítható meg: a korábbié 1550–1552 (RMNy 91), a későbbié pedig 1569–1574 (RMNy 218) közé helyezhető. Szabó Károly (RMK. I 270) a múlt század harmadik negyedében még látott az akkori brassói evangélikus gimnázium könyvtárában egy 1593. évi kiadást is ugyancsak a kolozsvári műhelyből, azonban ennek a példánynak az idők folyamán nyoma veszett. A Régi Magyarországi Nyomtatványok (RMNy) című kiadvány ezért e munkát a 721. szám alatt példány hiányában csak Szabó Károly ismertetése alapján tudta leírni.

Ezek szerint tehát egy eddig közelebbről nem ismert, 16. századi, magyar nyelvű nyomtatvány került elő teljes terjedelmében Galaţi-ban,[2] amelynek adatai szerepeltek, már e gyűjtemény 1890. évi nyomtatott katalógusában.[3] A könyvtár vezetősége lekötelező segítőkészségének köszönhető, hogy ez a 16. századi kolozsvári kiadvány fénykép formájában ma már teljes terjedelmében Budapesten is tanulmányozható.

Megállapítható ebből mindenekelőtt, hogy – amint ez várható is volt – Szabó Károly leírása teljesen pontos: áll ez a címlap szövegére, a kiadvány terjedelmére és formátumára egyaránt. A kötet szövege és beosztása az említett két korai kolozsvári közül egyértelműen a későbbihez áll közelebb. Míg ugyanis a legkorábbi (RMNy 91) a bibliai szövegek mellett imádságokat is tartalmaz, addig a későbbiben (RMNy 218) ilyenek már nem találhatók, akárcsak a most előkerült 1593. éviben (RMNy 721). Ugyanígy elkülönülnek a korai kiadásnak a Bibliából vett szövegrészei is a másik kettőtől, amelyek egymás között viszont megegyeznek.

A perikopáskönyv első része a vasárnapokra és a legfőbb ünnepekre (karácsony, újév stb.) rendelt szentleckék és evangéliumok szövegét tartalmazza, ami az 1593. évi kiadásban az O₃b lapon ér véget, míg a második rész a további jelentősebb ünnepeken felolvasott bibliai részeket. Érdekes a kolozsvári perikopáskönyvekben megfigyelni, hogy némelyik ünnep miképpen veszített rangjából. Míg az első kiadásban Vízkereszt a legnagyobb ünnepek, ill. a vasárnapok között foglalt helyet, addig a harmadikban ez a kötet végére, a kisebb rangú ünnepek közé került. Az első kiadás első részében látható Nagycsütörtök, Nagypéntek és Nagyszombat 1593-ban már teljesen kimaradt. A második részben a 16. század közepén (RMNy 91) még nem kevesebb, mint 29 másodrendűnek számító, mindenekelőtt szentekhez kötött ünnep található, amiből 1593-ra már csak 14 maradt.[4]

Kimaradt:

Továbbra is megmaradt:

Nyilvánvaló, hogy egyrészt a kötöttnek tűnő imák elhagyása, másrészt az ünnepek számának jelentős csökkentése, továbbá másoknak lefokozása a reformáció egyre erősödő hatását tükrözi Erdélyben a 16. század második felében.

A most napfényre került 1593. évi kolozsvári kiadványból a legtöbb és legérdekesebb ismeretlen elemet az azt díszítő fametszetek jelentik. Az első részben, amely a vasárnapok és legfőbb ünnepnapok szentleckéit és evangéliumi szakaszait tartalmazza, négy kivételével (a második karácsonyi evangélium, Kiskarácsony, a böjt ötödik vasárnapja és Virágvasárnap), valamennyi evangélium elején, továbbá a címlapon is ugyanannak az újszövetségi témájú fametszetsorozatnak egy-egy tagja látható, míg a kisebb ünnepek perikopáit magában foglaló második részben semmiféle illusztráció sem található. Az összesen 59 kép lenyomata 1593-ban 45 különféle dúcról készült: 33 egyszer, 10 kétszer és 2 háromszor került felhasználásra.

Az egységesen 23×26 mm méretű illusztrációsorozat nem ismeretlen a kolozsvári Heltai-műhelyből: közülük nyolc éppen a fentiekben már tárgyalt második kolozsvári perikopáskönyv (RMNy 218) töredékében maradt fenn.[6] Soltész Zoltánné jogosan feltételezte, hogy a teljes műben eredetileg még számos további illusztráció is volt.[7] Az 1593. évi perikopáskönyv ezt azután pontosan igazolta is: a korábbi kiadású töredékben olvasható evangéliumok kezdetén ugyanazok a metszetek láthatók, mint a most előkerültben: tehát már abban is nyílván 45-féle kép volt eredetileg. Így a két későbbi kiadás közötti és a fentiekben már kifejtett szöveg- és beosztásbeli azonosság az illusztrációkra is kiterjedt. De nem csupán az illusztráció, az élőfej hiánya is megkülönbözteti az első kolozsvári perikopáskönyvet a másodiktól és a harmadiktól.

Az említett másik perikopáskönyv töredékében látható nyolcféle képen kívül már korábbról és más Heltai-féle kiadványból ugyanannak a fametszetes sorozatnak további tagjai is ismeretesek voltak. Az 1592-ben készült népkönyv, a Cisio (RMNy 684) lapjain hét másik látható.[8] Ezek közül az egyik kép[9] díszíti az 1591. évi Magyar arithetica (RMNy 665) címlapját is. 1599-ben nyomtatták ki Kolozsvárott Canisius kátéját Vásárhelyi Gergely fordításában (RMNy 860), amelyben ennek az újszövetségi illusztrációsorozatnak legfontosabb tagja áll.[10] Ezen ugyanis egy hosszú szalagon az 1552. évszám látható.[11]

Az 1593. évi perikopáskönyvben a különböző kolozsvári nyomtatványokban eddig fennmaradt 16 metszeten kívül további 29, korábbról ismeretlen is látható. Ezek is mind ugyanabból az újszövetségi illusztrációsorozatból valók, mint a már korábbról ismertek. A fametszetek Hans Sebald Beham 233 tagból álló, iniciálé méretű sorozatának nagyjából az eredetivel azonos nagyságban történt utánmetszései,[12] amelyek első alkalommal 1526-ban Luther német nyelvű Újszövetség-fordításában láttak napvilágot Hans Herrgott nürnbergi nyomdájában.[13]

A Kolozsvárott használt dúcok keletkezéséről a részletek ismeretlenek. Az említett 1552. évszám feltehetően a metszés időpontját jelenti. Ugyanezen a kis illusztráción az oszlopról lecsüngő szalag másik részén egy „E”-betű is kivehető (1. kép). Ugyanezt a betűt teljesen egyértelműen és félreismerhetetlenül lehet látni az 1593. évi perikopáskönyv két, most előkerült illusztrációjának közepén (2. és 40. kép). Valószinű, hogy ez az „E”-betű az utánmetszőnek volt a jele. Hogy munkáját hol végezte, arra még következtetni is nehéz. Természetesen nem zárható ki, hogy ezek a – Soltész Zoltánné szerint – „kezdetleges metszetek”[14] Kolozsvárott készültek, de már csak az ottani első perikopáskönyv (RMNy 91) megjelenése után, hiszen abban illusztrációk nincsenek és nyomtatásának kikövetkeztethető ideje 1550–1552. A magyar perikopáskönyv második kiadása (RMNy 218), amelynek megjelenési ideje 1559 és 1574 közé helyezhető, már tartalmazza ezeket a fametszeteket. Datált kolozsvári kiadványban azonban csak a század utolsó évtizedéből ismeretes.[15] A fentiek alapján az sem lehetetlen, hogy a sorozat dúcait külföldön – s ha ott, úgy akkor csaknem bizonyosan Németországban – vésték ki Beham; képei nyomán, majd onnan kerültek – esetleg már használtan – Kolozsvárra.[16]

A most előkerült 1593. évi kolozsvári nyomtatványban szereplő 45 kis újszövetségi illusztráció mindegyikét megnyugtató módon azonosítani lehet a Beham-féle sorozat egy-egy tagjával. Amennyiben a két metszeten a testhelyzet azonos, úgy ezt a körülményt az alábbi táblázatban +, ha ellenkező, úgy – jelöli.

Érdemes e kisalakú képek és a bibliai szövegek kapcsolatát is megvizsgálni. Beham 233 tagból álló sorozata pontosan követi az Újszövetség szövegét: 126 (55%) Máté, 20 (8%) Márk, 40 (17%) Lukács és 27 János (11%) evangéliumát, míg a maradék 20 az Apostolok

Cselekedeit (8%) illusztrálja.[17] A négy evangéliumhoz tartozó képek száma egymástól feltűnően eltér, ami azonban megmagyarázható: a párhuzamos bibliai szövegek jelentős részéhez nem készült újabb és újabb metszet, hiszen ahhoz az első, vagyis Máté evangéliumában szereplő újra felhasználható volt. A Heltai-féle perikopáskönyvben látható 45 féle metszet közül 27 Máté (60%), 5 Márk (11%), 9 Lukács (20%), 3 János (7%) evangéliumához, illetve 1 (2%) az Apostolok Cselekedeteihez készült Beham-illusztrációk másolata. Az elméletileg 233 tagból álló sorozatnak tehát 19,3%-a maradt fenn az 1593. évi kolozsvári nyomtatványban. Ez az arány az egyes újszövetségi könyvek szerint így oszlik meg: Máté 21,4%, Márk 25%, Lukács 22,5%, János evangéliuma 11,1% és az Apostolok Cselekedetei 5%. Bizonytalan azonban, hogy vajon a Kolozsvárott használt dúcok sorozatánál eredetileg mind a 233 Beham-féle illusztráció egyáltalában utánmetszésre került-e vagy sem.

A perikopáskönyv azt mutatja, hogy ilyen viszonylag szerény készlettel, vagyis az eredetinek alig egyötödével is nagyobb fennakadás nélkül illusztrálni lehetett az újszövetségi szövegeket. A 45 metszet 59 alkalommal került a kis köteten belül lenyomtatásra, ezek közül az első a címlapon, vagyis csatlakozó szöveg nélkül. A fennmaradó 58 metszet közül 19 esetében pontosan az a kép áll a bibliai idézet mellett, amelyhez Beham készítette illusztrációját. További 14 esetben párhuzamos bibliai helyekről lévén szó a kép és a szöveg harmóniája ugyancsak kifogástalan. 25 esetben már lazább ez a kapcsolat, hiszen olyan metszetek, amelyek Jézust tanítványaihoz szólva (pl. 24, 25, 27, 28, 30. kép), vagy a farizeusokkal vitázva (pl. 31, 43. kép) ábrázolják, számtalan újszövetségi részletnél minden probléma nélkül felhasználhatók voltak. Akadnak további igen hasonló szituációk is, amelyeknél az eredetileg különböző bibliai jelenetekhez készült illusztrációk nagyobb gond nélkül helyettesíthetik egymást. Ilyen például a számadást végző ember ábrája (37. kép), amelyet Beham eredetileg a szőlőmunkások kifizetéséhez (Mt 20: 9–10) készített, de a kolozsvári perikopáskönyvben a hűtlen intéző (K10a–L₁b: 1–8) és a szívtelen szolgáról (N₆b – Mt. 18: 23–35) szóló példabeszédeknél is jó képzettársulásul szolgálnak.

Akad olyan kép is, amely az Újszövetségnek ugyan nem egyedi, mégis konkrét helyzetéhez készült, és Beham metszetének részletei a kolozsvári felhasználás szövegének nem mindenben felelnek meg. Ilyen pl. a király fia menyegzőjére a vendégeknek az utcáról történő behívásához készült Beham-illusztráció (Geisberg 85. sz. – Mt. 22: 2–3), amelynek utánmetszése (21. kép) az 1593. évi perikopáskönyvben a két emmauszi tanítványnak a feltámadt Jézussal történt találkozásáról szóló evangéliumi részlet (L. 24: 13–35) mellett áll. A ház kapujában álló férfi, aki fogadja az utcáról betérőt a két emmauszi tanítvánnyal, akik ugyanis együtt haladtak, nehezen azonosítható. De még ennél is nagyobb gond az ő Jézussal történt találkozásuk, hiszen összesen csak két személy látható a metszeten. Az emmauszi jelenetet Beham különben igen érzékletesen ábrázolta (Geisberg 185. sz.), ahol is a két tanítvány közrefogva kíséri Jézust, aki – akárcsak az összes többi képen – ott is sugárzó glóriát visel a feje körül.

A fentiek alapján a Heltai-műhelyben rendelkezésre állott illusztrációs sorozat hiányára lehet következtetni. Az összevetés azt is megmutatja, hogy nem kevesebb, mint 11 esetben az eredeti Beham-féle sorozatban megvolt az a kép, amely helyett Kolozsvárott ugyanahhoz a bibliai szakaszhoz más illusztrációt vettek igénybe. További 14 esetben azonban Beham sem készített pontosan ahhoz az újszövetségi szöveghez illusztrációt.

Ezek közül nyolc Jánosé, négy Lukácsé és kettő Márké, ami jól mutatja a fentiekben már említett körülményt, hogy a Mátéhoz már elkészült képeket párhuzamos leírások esetétben Márknál, Lukácsnál és Jánosnál újra felhasználhatták.

Az eddig elmondottak is arra utalnak, hogy a Kolozsvárott rendelkezésre állott metszetsorozat aligha állott 233 darabból, mint a mintájául szolgált Beham-féle. Hogy a hiányok vajon abból eredtek-e, hogy eredetileg sem másolták le az összes újszövetségi illusztrációt, vagy pedig a sorozat már csak hiányos állapotban került Erdélybe, az a most ismertetett perikopáskönyv alapján nem volt megállapítható.

1	2	3	4	5
6	7	8	9	10
11	12	13	14	15
16	17	18	19	20
21	22	23	24	25
26	27	28	29	30
31	32	33	34	35
36	37	38	39	40
41	42	43	44	45

A fenti táblázatból kiderül, hogy a 45 kolozsvári kép közül 24 a Beham-féle metszettel megegyező módon, húsz tükörképben, egy esetben pedig eldönthetetlen módon ábrázolja az újszövetségi jelenetet. Ez a körülmény mintha arra utalna, hogy a Kolozsvárott használt dúcok metszője talán nem teljes egészében és közvetlenül másolta az eredeti képeket, hanem esetleg részben vagy egészben másolato(ka)t vett igénybe. Az eredeti Beham-féle sorozatot ugyanis később többen és többször is felhasználták újabb fametszetek mintájául.[18] Egyedül a viszonylag kevés számú hazai nyomdában – a tárgyalt kolozsvári Heltai-officinán kívül – a 16. század második felében és a 17. század első évtizedeiben még négy további műhelyben alkalmaztak egy-egy olyan, egymástól eltérő, kisméretű, újszövetségi illusztrációsorozatot, amely részben vagy egészben Beham 1526. évi metszetei alapján készült. Ezek a következők: Joannes Manlius,[19] Hoffhalter Rudolf,[20] a bártfai Klöss-műhely (RMK I 459) és a lőcsei Brewer-nyomda (RMK I 639). Ez a körülmény önmagában is jól mutatja, hogy milyen rendkívül kedvelt volt ez a nagy terjedelmű fametszetes sorozat nemcsak Németországban, de onnan kisugározva és időbeli elmaradással hazánkban is.

Külön figyelmet érdemel, hogy a fenti fametszetes sorozatokat a nyomdászok mindenekelőtt a magyar nyelvű perikopáskönyvek illusztrálására használták. Ezek a kisalakú kiadványok, jóllehet a 16. század közepétől számos alkalommal láttak napvilágot, azonban – az énekeskönyvekhez hasonlóan[21] – a nagyfokú elhasználódás következtében szinte csak véletlenként maradtak fenn belőlük példányok, nem ritkán egyedül erősen hiányos vagy töredékes formában. A most Galaţi-ból teljes terjedelmében előkerült kiadás ezért is különösen értékes és fontos.

Ennek megviselt korabeli kötése belsejéből további, magyar nyelvű nyomtatványok részei kandikálnak ki. A könyvtár vezetősége kilátásba helyezte, hogy a restaurálás során előkerülő töredékekről készült fényképeket majd megküldi. Az első tábla belsejét felül félig fedő papíron látható, latin nyelvű bejegyzés szerint a kötetet Georgius Seel (Beel) 1637-ben 75 dénárért vásárolta. Az első szennylevél rektóján pedig néhány, kézírásos, német nyelvű közmondás olvasható.

Immár a példány ismerete alapján a RMNy 721 rövid bibliográfiai leírása a következő:

EVANGELIOMOC es epistolac, kiket esztendőként minden vasárnapra és szentec napyára az anya szent egyházba rendeltec. Colosuárat 1593 [typ. Heltai].
A–Q R⁴ = [196] fol. – 12° – Mult. ill., orn.