MADARAK
Kühnel Szabó József rajzai. (Illusztrációk  a "Két komédia" c. kötetben, Magvető 1963)

Történik napjainkban, valamelyik civilizált kontinensen, mérsékelt égöv alatt.

Részben ultramodern környezetben játszik, Timeus illatszergyáros házában, azonkívül egy zseniális biológuséban - másrészt: az anyatermészetben, lombok világában.

A színdarab ritmikáját a gyorsaság határozza meg, ezért ügyelni kell a képváltozások pergő ütemére.

A szcenikai és díszletmegoldások felhasználhatják a színpad megosztásának lehetőségeit: a színhelyeket, szükséghez képest, kivilágítva, vagy elsötétítve.

ELSŐ RÉSZ

ELSŐ KÉP

Timeus házában.

Félkör alakú üveg télikert, melynek krómozott, karcsú acélvázba foglalt ablakszemein besugárzik a kert reggeli, harmatgyöngyös, zöld-arany fénye. Középütt és oldalt kijárat. Az üvegen át a terasz egy része látszik: hóbortosan tarka nádgarnitúra s néhány díszkaktusz, dézsában.

A télikertben reggeliző asztal; felvágottak, sonka, gyümölcsök, szódavíz, vázában virágcsokor. Baloldalt, a belső szobákba vezető ajtó mellett, keretben, állványon, egy színes grafikai vázlat, illetőleg plakátterv. A rajz, amennyire kivehető, mert a megvilágítása egy ellenző-függöny árnyékában, nem a legjobb, fiatal japán nőt ábrázol, aki virágot tart maga elé. A kép alatt, sötétzöld alapon fehér "japán" betűkkel: Tatamisz - ez áll.

Morgenstern, gyári propagandafőnök, egy tömzsi, rövid végtagú ember, izgatottan jár föl-alá, minduntalan a plakáthoz megy, körülszaglássza, dörgöli a kezét, egykor-máskor a reggeliző asztalhoz szökdécsel, csipked a sonkából, gyümölcsből, miközben aggodalmasan a lakosztály felőli ajtóra sandít.

MORGENSTERN (gyorsan falva) Tatamisz - tiszta gyékény ... Mit szól majd ehhez az öreg szibarita ... (a képhez közelítve) te barackvirág ... te nőszagú cseresznyefürt ... te ... te ... te ... (diadalmasan) nylon-Pillangókisasszony ... te remekművem ... no, persze, a lábizzadság elleni szer plakátja után ... édesem, cuki babám, yokohamai Szent Johannám! (Monologizálása közben csöndesen, settenkedve belép Timeus úr. Közben Simon, az inas, üvegtálban sisteregve, forró ham and eggset tesz az asztalra, s szó nélkül kimegy. Morgenstern úr nem tud ellenállni, a rántottánál terem; kalácsdarabkával kiemel egy falatot, de az olyan forró, hogy kénytelen visszaköpni a tenyerébe. Ekkor lép elő Timeus úr. Rendkívül szikár ember, apró, de szénfekete bajuszkával, hosszú, hegyes orra alatt. Választékos, komor, sötét az öltözéke. Először mindig a válla rándul, majd a nyeldeklője, aztán hallani a hangját, mely zengő és behízelgő.

TIMEUS Jó étvágyat, kedves Morgenstern.

MORGENSTERN (izgatottságában az asztal alá dobja az ételmaradékot) Jó reggelt, tisztelt igazgató úr! Szép reggelünk van, mondhatom, kevés páratartalom, ultramarin ég, az egész, az üdeségével, a friss, szinte mentolos illataival megfelelne egy szájvíz reklám mögé, háttérnek.

TIMEUS Menjen a fenébe! Mit köpköd az ételembe? (Csönget. Simon be.) Hozzon, kérem, még egy terítéket. (Inas el.)

MORGENSTERN Tessék elhinni, azért tört rám ez a farkaséhség, a lelkesedés miatt. Ilyenkor aztán a mirigyeim falánkak és telhetetlenek, mohók, hogy csak győzzem táplálni őket! Egész éccaka ezt a pici cseresznyevirágot dédelgettem, ezt a Tatamiszt. A legjobb absztrakt festőnk csinálta. Hát persze nem sajnáltam a honoráriumot. (Inas terítéket, poharat hoz.) A szomjúság! A torkom, akár a pacifikálást váró Szahara! (Izgatottan tölt, iszik. Pohárral a kezében közeledik a képhez.) Bemutatom, ez ő, Tatamisz.

TIMEUS (rövidlátóan hunyorítva a képhez megy. Vállrándítás, ádámcsutka-reflex) Ez ő ... Tatamisz ...

MORGENSTERN (diadalmasan, miközben egy szelet sonkát a szájába gyúr) Tatamisz ... azaz ... gyékény, vezérigazgató úr ... vagyis a japán házak szent szőnyege, melyet ne illess cipővel ... azaz: a tiszta otthon jelképe, ha ilyen tiszta otthon, a bakteriológia mai állapota szerint, egyáltalán létezhet.

TIMEUS És ez a ... Tatamisz ... mint fogalom ... hogyismondjam ... pontos? ... már ami a japán filológiai hitelességet, hagyományt, satöbbi, satöbbi, illeti ...

MORGENSTERN A legteljesebb mértékben. Egy angol világjáró könyvéből merítettem. Fénykép is volt hozzá. Szóval, stimmel.

TIMEUS Mert tudja, Morgenstern, ez a gyengém, a hitelesség. Azért maga nagy szamár. Csak vonalakban gondolkodik, de én vegyész vagyok, sőt kompozitőr. Elismerem, ön a reklám mestere, de én alkotok, s ezért zavar egy kicsit ez a tiszta gyékény. Mondtam önnek, a parfüm, amit most a világ elé viszek, japán illóolajokból készül. Japánnak különben is sok az egzotikus vonzása - de azt is kifejtettem, hogy ez az illat, a legújabb kompozícióm, egy csodálatos bűz, mocsárillat, guanó szag, szent rothadás, nem pedig a tisztaság jelképe, nem Tatamisz - a szájába rágtam önnek!

MORGENSTERN A leány - azt hiszem, maradhat. Tatamisz helyett írunk valami mást.

TIMEUS Azt hiszem én is, a leány maradhat ... (Inas belép.)

SIMON Parancsolnak valamit? (Látja, hogy nem figyelnek rá, legyint és kimegy.)

TIMEUS Tönkretesznek az éjszakák. Hiába szedem a legrafináltabb altatókat ... Az ember úgynevezett falusi magányba menekül! Ej, Morgenstern, tönkrementek az idegeim. (Lassan, pirosan sötétedik.) Ez a lány, a maga plakátján, mintha már találkoztam volna vele ... igaz, a japánok ... akár a tojás ... egyik olyan, mint a másik. Bár (egész közel lép a plakáthoz) ez az arc jellegzetes ... van benne valami sajátos.

MORGENSTERN Azt meghiszem! Eredeti modell! Micsoda napidíjat fizettünk neki!

TIMEUS A homlokán ez a vérvörös csík ...

MORGENSTERN Vérvörös csík? Nem értem, mire gondol, uram. Nem látok semmi csíkot.

TIMEUS Szóval azt akarja elhitetni velem, hogy hallucinálok! Nem látja? Az a sebhely orrtól koponyáig!

MORGENSTERN Mondom, fülledt, forró ez a reggel, olyan sűrű, mint a kása.

TIMEUS Azt nem értem, hogy lehetett elrontani egy szép, tiszta arcot. Az az absztrakt festő mégis belevitte a mániáját?

MORGENSTERN (Zavartan) Én esküszöm önnek, uram, nem látok ott semmiféle vonalat, csíkot, se vöröset, se rózsaszínt!

TIMEUS (hátrál a képtől) Ez lehetetlen ... nekem ugyan volt maláriám ... de ez lehetetlen ...

MORGENSTERN Olyan a homloka, mint a patyolat. (Zavartan villájára szúr egy falatot.) Olyan az, kérem ... szeplőtelen. Hanem, igazgató úr, már bizonyosan hallott az akcióról?

TIMEUS Mit beszél mellé! Miféle akcióról?

MORGENSTERN Semmi, semmi, uram.

TIMEUS Ha elkezdte, folytassa!

MORGENSTERN Ne én legyek az első. (Kiböki.) Arra a bojkottra gondolok, uram, arra a kicsike bojkottra! Hát nem jelentették önnek? Akkor igazán nem panaszkodhat, akkor itt jó, csendes, Falusias az élet. (Járkálni kezd, s közben mindig csipked az ételből.) Sorra stornírozzák a megrendeléseket. Társadalmi akció a Timeus gyártmányok ellen! Mindenféle szövetség - nők, aggastyánok, alkoholmentesek, satöbbi ... Ilyen meg olyan barátok egyesületei! (Szemrehányóan kifakad.) Hogy ön még a háború alatt finanszírozott egy német atomkísérletet ... valaki kikaparta ... (szigorúan) igaz ez?

TIMEUS Hazugság!

MORGENSTERN Persze, a konkurrencia máris veri a dobot!

TIMEUS De kérem, ebből egy szó sem igaz!

MORGENSTERN Megnyugtat, uram. Személy szerint - megnyugtat. Mégis valamit tenni kell, ki kell adni egy cáfolatot ... lehetetlen, hogy az emberek, beszippantva a Tatamisz illatát, arra gondoljanak, ez a náciknak dolgozott ... ez atombombát finanszírozott! Nekem az a véleményem: most még megfoghatjuk ... Mit szólna, uram, ha a legnagyobb világlapokban közzétennénk egy fényképes nyilatkozatot: ön a béke híve, s hogy atomkísérletekben soha ... igen, becsületszavára kijelenti ... nem, a becsületszó nem jó ... túlságosan szubjektív, és sajnos, nincs hitele, kérem ... Mit szólna egy atomsugárzás elleni alapítványhoz, mi? Azt hiszem, ez zseniális ötlet!

TIMEUS Kérem, Morgenstern úr, rosszul aludtam, napok óta nem alszom egyáltalán, hetek óta nem alszom, uram, fáradt vagyok, úgy látszik, a malária is ... megkérem ... szeretnék egyedül maradni ... Majd holnap beszélgetünk ...

MORGENSTERN Csak azért mondom, kérem, mert sürgős a dolog, szerintem nagyon sürgős. A helyzet sokkal komolyabb, mint elképzelni lehet. Az ilyen dolog beveszi magát a köztudatba, s ottmarad, mint az abroszon a tinta. Ez kérem, nem vállalati ügy, ez, ha szabad így kifejeznem magam, nem vállalati ügy, de világpolitika. (Timeus tuszkolja kifelé.) Az alapítvány, tessék gondolkozni ezen, azt hiszem, pénz itt nem lehet probléma ... Javulást kívánok. (Kimegy.)

(A háttér lassan, pirosan tovább sötétedik. Narancsszínű izzás ez.)

TIMEUS Marhaság! (Mohón falni kezd, de hirtelen abbahagyja. A telefonhoz megy, tárcsáz.) Halló! Halló! (Lecsapja a kagylót, felveszi, ismét tárcsáz.) Halló! Halló! Ökrök! Hát nincs a házban senki?

(Miközben ő a telefonnal bajlódik, a háttér s így a plakát is, tompa, rőtes félhomályba süllyed, s mikor a telefontól vissza fordul, meghőkölve szembetalálja magát a plakátról ismert japán leánnyal, Tatamisszal.)

TIMEUS Ön az? A modell? Azt hiszem, Morgenstern úr intézkedett, gondolom, megkapta a tiszteletdíját? ...

TATAMISZ Én, kérem, nem azért jöttem.

TIMEUS Érdekes, az a vörös csík a homlokán ... hogy lángol! Mint egy élő sövény! Akkor hát mégse hallucináltam ... mit óhajt, kérem?

TATAMISZ Hirosimából jöttem.

TIMEUS Hirosimából? (Dühösen.) Nagyszerű!

TATAMISZ Azok közül, akik még megmaradtak. A sugárzás miatt mindennap meghal valaki. A családunkból a nővérem volt az utolsó. Ő a Sorbonne-on hallgatott filozófiát.

TIMEUS Bocsásson meg, én minden egyéni részvétem mellett is, elfoglalt ember vagyok. Meghallgatnám a történetet, de mért éppen én? Tessék elmondani valami újságírónak. Az arcképe ott lesz minden üvegcsén, kolumnás hirdetéseken szerepel a világ legnagyobb lapjaiban. Ön egy illat szinonímája lesz, kisasszony! Tatamisz! Tiszta gyékény! Tiszta otthon! (Idegesen fölnevet.) Most törhetem a fejem egy tiszta illaton! Mégis, mivel szolgálhatok? Persze, ezt a forradást itt a homlokán, kiretusáljuk. Segíthetek valamiben? Pénzre van szüksége? Én ugyanis kompozitőr vagyok, nem kalmár! S az üzleti szívemet gyakran túldobogja egy ismeretlen kémikusé, aki ott hált a laboratóriumban, egy horpadt díványon, úgyhogy a rugók szó szerint rúgták, mert lakása se volt! Ugye, ezt ön is természetesnek tartja, forradás nélkül ... kár ezért az arcért ... ön voltaképpen egy japán Mona Lisa ... Lehet, hogy ezt is belevesszük a propagandába. Ugyanis nekem az a véleményem, Morgenstern úrnak vulgáris a képzelete, nem elég művelt (legyint), de a forradást, azt kiretusáljuk, ebben, ugye, megállapodtunk? Szegény kislány ... hol szerezte?

TATAMISZ (nyugodtan) Az első atombomba ajándéka. Én ugyanis, már megmondtam, hirosimai vagyok.

TIMEUS (fokozódó idegességgel) Ez rettenetes.

TATAMISZ Negyvenötben hétéves voltam.

TIMEUS Ez borzasztó.

TATAMISZ Az öcsém újságért ment ... Mama harisnyát foltozgatott a küszöbön, az édesapám egy légelhárító üteg mellett állt, ó, szépen sütött a nap. Az emberek azt hitték, néhány nap, és vége a háborúnak. Ma sem ért véget. Egy gyerek labdával betört egy ablakot - a város addig olyan szépen megúszta a háborút -, így hát a gyereket jól elfenekelték. Én az iskolában ültem, a padból lehetett látni a tengert. A halászok vitorlái úgy integettek, mint a fehér zsebkendők. Én akkor ugyanis egy halászfiút szerettem.

TIMEUS Nagyszerű! Pompás. Hétéves korában. (Idegesen fölnevet.)

TATAMISZ Ez nem vicces dolog, uram.

TIMEUS Dehogyis vicc! De mondja meg, mivel szolgálhatok?

TATAMISZ Kérem, én egy diákküldöttséggel jöttem.

TIMEUS De hiszen ön ... (a háttérbe mutat) annak a plakátnak a modellja.

TATAMISZ Nem, kérem. Mi aláírásokat gyűjtünk az atombomba ellen.

TIMEUS (izgatottan járkálni kezd): Bocsásson meg, de ez marhaság!

TATAMISZ A közvélemény, kérem, nem marhaság.

TIMEUS Én üzletember vagyok, nem politizálok! Nekem egy érdekem van: minél jobb gyártmányokat dobni a piacra. Állóképesnek maradni a konkurrenciában. Ennélfogva nem ártom magam semmiféle politikába.

TATAMISZ Ez nem politika, ez egyszerű önvédelem.

TIMEUS Hagyjanak ki ebből a játékból. Egész biztos, azt az akciót is maguk indították ellenem. Ha maga, kisasszony, nem ennek a plakátnak a modellje, nincs beszédünk egymással.

TATAMISZ Nem zavarja önt semmi bűntudat?

TIMEUS Én mentolos szájvizet gyártok!

TATAMISZ Gyártott ön mást is!

TIMEUS Mondom, hogy maguk terjesztik ezt a rágalmat! (Közelebb lép a lányhoz.) Kicsoda maga? (Gúnyosan.) Az emberiség lelkiismerete?

TATAMISZ Ugyan kérem!

TIMEUS Azt hittem. Mert maguk így szokták. Ezen alul nem is adják. Isten önnel, menjen szépen a dolgára, viszontlátásra.

TATAMISZ Nem érti, uram, én élve maradtam.

TIMEUS Már gratuláltam. Mondja meg őszintén, pénz kell? Írok egy csekket.

TATAMISZ Önnek kötelessége ...

TIMEUS Nem vagyok se államfő, sem miniszter, sem közvélemény. Viszontlátásra.

TATAMISZ Látott már embereket elolvadni? Bugyborékolni? Szétfolyni?

TIMEUS Nem vagyok biológus!

TATAMISZ Szívott már magába emberhamut?

TIMEUS Perverz! Tébolyodott!

TATAMISZ Vigyázzon, vannak jóvátehetetlen dolgok!

TIMEUS Ne fenyegessen! (Csenget. A belépő inasnak.) Tessék ezt a leányt kikísérni.

TATAMISZ Nyugodt lehet, még visszajövök.

TIMEUS Takarodjék!

SIMON (megérinti a lány karját) Gyerünk. (Nagy-nagy csönd, folytatódik a sötétedés.)

TIMEUS Ez a nő tébolyodott. Pedig milyen megindító a tekintete. És az ajka friss, telt, fényes, mint a rügy! Ezt a zúgást a fülemben! Persze, a malária! Tatamisz ... tiszta gyékény ... Elkezdődött a hajtóvadászat! Perverz kiszámítottság ... rafinált pszichológia ... Timeus, ne érezd magad biztonságban soha! Ez az egész japán dolog ... a bojkott ... ördögi! Nem, nem, nem hagyjuk magunkat! Tatamiszból világcikk lesz ... Csináltatok egy kisfilmet ... ötezer kopasz ember fejebúbjára ráfestetem cinóberrel: Tatamisz!

(Hirtelen minden elsötétedik, csak egy fénynyaláb világítja meg Timeust, s ez a fény mindenüvé követi. A játék azt jelzi, hogy a jelenet a lázálom stilizáltságában történik.)

TIMEUS (felordítva) Mi ez? Mi ez a hülyeség? Fényes nappal! Kihűlt a föld? Fölrobbant a nap? (Valahol a sarokban, a plakát táján, újból megjelenik a hirosimai lány.)

TATAMISZ Én akkor iskolában voltam, a harmadik padban ültem ...

TIMEUS Köszönöm! Ezt már hallottam! És azt is, hogy a vitorlások úgy integettek, mint a parányi zsebkendők! Könyv nélkül tudom a szövegeit. Mondja meg, de őszintén, mért üldöznek engem? Pénzt kapnak érte? Megmondtam, én is fizetek. Timeus nem kicsinyes! Nagyon kérem magát, hagyjanak engem békét. Napok óta nem alszom, hetek óta nem alszom. Hónapok óta forgolódom az ágyban, álmatlanul. Megőrjítem a feleségemet, a kislányomat, a környezetemet ... de aláírni nem írok alá semmit. Nem, nem, semmit! Soha. Arra nem kényszeríthetnek engem.

TATAMISZ A sugárzás fölfalja a petesejteket.

TIMEUS Semmi közöm hozzá!

TATAMISZ Szép, fiatal asszonyok egyszerre megvénülnek. Szakáll serked az állukon!

TIMEUS (eszelősen) Haha! Szakállas asszonyok!

TATAMISZ És békafejű gyerekek születnek!

TIMEUS Én csiszolt flakonokban illatot adok az emberiségnek! Én jó vagyok! Én az izzadás meg a rossz lehelet ellen küzdök!

TATAMISZ De magát is utoléri! Egy pillanatra felizzik, mint a drótszál az égőben, aztán vége!

TIMEUS Most aztán végleg elég volt! Zsaroló! (Csenget, a belépő inasnak, mint az előbb.) Már megmondtam egyszer, tessék ezt a lányt kikísérni.

SIMON (furcsa vigyorral) Már egyszer kivezettem.

TIMEUS (ordítva) Takarodjanak!

SIMON (belekarol a lányba) Gyere, húgocskám ... (Ki.)

TIMEUS (lassan) Szabályos összeesküvés. Gyere, húgocskám ... Ezek itt mind testvérek - ellenem. Micsoda őrület! Látomásnak se logikus. (Fölkiált.) De mit akarnak tőlem? Jó, hibáztam egyszer, de azt a véres drótsövényt nem én téptem a homlokába! Milyen vádirat készül itt ellenem? Egymás után kopognak a mondatok. Halló, Sára, Floretta, merre vagytok? Már ők is elbújtak! A feleségem meg a lányom. Már ők is megtagadnak? Vagy őket is ilyen sötétség veszi körül? Ők is egyedül maradtak? (Szünet.) Valahol, talán nem is messze, ott az emberiség, zajokkal, szagokkal, libegő kombinékkal és pelenkákkal ... de ha nincs is messze, el kell jutni oda ... nehéz, nagyon nehéz, közöttünk a gyékény, a Tatamisz ... és vigyázz, vigyázz, hohó, le kell vetni a cipőt, másképp nem megy a dolog! Csak tisztán, csak egészen tisztán! (Ordítva.) Én nem dobtam le bombát! Én üzletember vagyok! Parfüm, kölni, szájvíz, rúzs, henna ... és az a drótsövény, mégis ott lángol a homlokán! Sára! Floretta! (Távolról gyöngyöző női kacagás.) Sötét van! Add ide a kezed ... add ide a homlokod ... nem, a homlokodat ne add! A homlokodtól félek! ... hátha már azon is, már azon is ott a drótsövény! ... segítség! édeseim! segítsetek!

(Hirtelen megvilágosodik. Nap fényes reggel, viharzó madárfütty. Belép az inas.)

SIMON Szólni méltóztatott?

TIMEUS (szederjes-fehéren) Én? Igen ... mondja, Simon, mi volt ez itt, az előbb, ez a sötétség?

SIMON A napfogyatkozás, uram, el tetszett felejteni?

TIMEUS (hűdésesen) Persze ... A napfogyatkozás.

MÁSODIK KÉP

Ugyanakkor. A kertben. Áradó napfény. Húsosan összehajló lombok. Két fa közé függőágy feszítve, benne könnyű, vajsárga-zöld kombinációjú ruhában Timeusné - Sára asszony. Mellette egy nyulánk, széles vállú, olajbarna férfi, harminc év körül. Néha lustán meghintálja az asszonyt. Sára sudár s mégis, éretten telt, a negyvenedik év küszöbén, bár jóval fiatalabbnak látszik. Tömött haja hollófekete, bőre sárgásan derengő kreol. A kert hátterében üvegház.

SÁRA Ez a napfogyatkozás! Bárcsak ne múlt volna el soha! Mint egy nagy fátyol alatt ... minden olyan kormosan bársonyos volt. És a maga arca ... mintha fényes szénbe metszették volna ... és olyan közel volt hozzám ... éreztem a bőrének erős, pigmentes szagát. Milyen férfias, milyen izgató ez az illat ... (Róbert meglendíti a hintát.) Erősebben, bátrabban!

RÓBERT Nem szédül?

SÁRA Szédülni akarok.

(Róbert nagyot lendít a függőágyon, s miközben az asszony kacagva hintálja magát, elmegy előttük Tatamisz. Sára lefékez, megkapaszkodik a függőágy rúdjába, s a lány után néz.)

SÁRA Hát ez? Kicsoda?

RÓBERT A férje ügye. Gondolom, valami üzleti titok.

SÁRA Látta, milyen? Egy eleven nipp! Kecses, sárga, ki tudja, mennyibe kerül ... Érdekes, nem vettem észre, hogy bejött volna ...

RÓBERT (nagyot lendít az ágyon) Ennyire lehet?

SÁRA Nagyon is. Boldog vagyok. A tintahal, mikor menekül, megfesti maga körül a vizet. Én beleúszok a szédülésbe.

RÓBERT Ez szép volt, de nem egészen értettem.

SÁRA Mert a maga élete még ösztönélet. Csak szervei vannak. Szagol, tapint, ízlel, mint a fiatal állatok. Én, kedves, szép Róbert, már meditálok is.

RÓBERT Azt hiszem, ez pazarlás.

SÁRA Persze hogy pazarlás, de egyben szegénység is. Furcsa azzal a kis japán lánnyal. Mióta játszom én tintahalat, mennyi ideje?

RÓBERT (karóráját nézi) Óra húsz perc.

SÁRA Ez a korlátolt pontosság. Csak a gondolatnélküliség lehet ilyen precíz. És ez is csak azt mondja magában, birtokon belül vagyok. Furcsa, az a lány kiment, de bejönni nem láttam. Keleti varázslat. (Csönd.) Belefáradt?

RÓBERT Dehogyis! (Nagyot lendít az ágyon.)

SÁRA Elég! Szédülök!

RÓBERT Na látja. Megmondhattam volna.

SÁRA Mikor elsötétült minden, s a nap körül csak egy sötétbarna gyűrű izzott, azt kívántam magamban, bárcsak maradna így, életfogytiglan, mennyivel védettebb, boldogabb lenne az élet. És a maga keze után nyúltam, emlékszik?

RÓBERT Ó, hogyne!

SÁRA Szerettem volna, ha akkor keményen megszorítja a kezem, és elkezd vezetni abban a kormos félhomályban, s csak visz, visz magával, aztán beültet egy csónakba ...

RÓBERT Nem akar teniszezni?

SÁRA Az nagyszerű lenne!

RÓBERT Nincs is jobb annál, az ember kiugrálja az indulatait.

SÁRA Vagy még jobb, végigfeküdni a vízen, és nézni a semmit.

RÓBERT Úszni óhajt? Az is kitűnő. Hát akkor gyerünk, öltözzünk át.

SÁRA Rendkívül rafinált vagyok, elrendeztem mindent. (Mutatja.) Abba a lugasba odakészítettem a dresszt. Abban a bokorban pedig ott a maga úszónadrágja. (Leugrik az ágyról, s eltűnik a lugasban. Róbertet félig látni, amint a bokor mögött vetkőzik, aztán ruhadarabjait szép gondosan elhelyezi a függőágyon. Unatkozva nyújtózik egyet. Ekkor közeledik Floretta, Sára és Timeus lánya. Tizenhét éves, rendkívül karcsú, haja lángvörös, bőre áttetszően fehér. Valami izgató nőstény-varázst hintál a járása, megbiccenő, dús haja. Zöldfehér rolócsíkos, ujjnélküli ruhát visel. Gyönyörű és félelmetes.)

RÓBERT Floretta!

FLORETTA Szervusz, Mama?

RÓBERT Öltözik.

FLORETTA (gúnyosan) Nagyszerű! (Továbbmegy.)

RÓBERT Kicsi.

FLORETTA Mondtam, hogy szervusz. (Továbbmegy az üvegház felé, s ott eltűnik. Róbert utánabámul. Sára előlép. Aranybarna, érett, szép. Vakmerően aprócska fürdőruhát visel. Minden testrésze, amit fontosnak talál, pontosan kirajzolódik.)

SÁRA Soká tartott?

RÓBERT (őszintén) Gyönyörű.

SÁRA Vallja meg, mesteri szervezés volt. Mehetünk?

RÓBERT Ahogy parancsolja.

SÁRA Róbert ... kérhetek valamit magától?

RÓBERT Mindent, ami eszébe jut.

SÁRA (megragadja a fér fi karját. Az előbbi látszólagos idilli hangot rémület váltja föl) Az uram vállalatát bojkottálják. Dugdosom előle az ismeretlen fenyegető leveleket. Vigyen innen! Nagyon megkérem. Félek!

(A színpadnak ez a része elsötétedik, s az üvegház kerül teljes megvilágításba. Floretta az egyik nyitott ablakszem peremén ül, körös-körül virágok. Arcát a nap felé tartja, kezét széttárja, s közben beszól az üvegházba.)

FLORETTA János ...

JÁNOS HANGJA Azonnal, kisasszony.

FLORETTA Nagyon kérem, hogy siessen, mert a városba kell mennem.

JÁNOS HANGJA Csak nadrágot húzok, kisasszony.

FLORETTA (szemtelenül) Ezek a részletek nem érdekelnek. (Feltűnik Tatamisz, lassú, napsütéses nyugalomban sétál.)

FLORETTA Szervusz.

TATAMISZ Szervusz.

FLORETTA Mit szólsz a kertünkhöz? Szép?

TATAMISZ Nagyon szép.

FLORETTA Nekem kicsit unalmas. Éppen arra gondoltam, hogy átépítjük az egész parkot. Mikor indultok hazafelé?

TATAMISZ Most. Délben.

FLORETTA De kár! Szerettem volna, ha megismered apámat.

TATAMISZ Sajnos, erre már nem jut idő. Nem jönnél velünk?

FLORETTA Veletek?

TATAMISZ Igen. Hozzánk. Hirosimába.

FLORETTA Milyen izgalmas lenne! De sajnos, nem lehet. Itt kell maradnom. Tudod, Tatamisz, szeretek valakit. És bárhogy is alakul, itt kell maradnom. Ez olyan belső parancs. Hiszen érted. Voltál te is szerelmes ...

TATAMISZ Igen, hétéves koromban.

FLORETTA Bolondos vagy, de kedves. Ne menj még, Tatamisz.

TATAMISZ Muszáj. Ez is belső parancs. (Kezet nyújt.) Szervusz. (Ekkor mászik elő az üvegházból a kertészlegény kék kezeslábasban. Floretta megrázza Tatamisz kezét.)

FLORETTA Isten veled.

(A japán lány elindul, János Floretta mellé ül. Tatamisz visszaszól.)

TATAMISZ Sajnállak téged, Floretta.

FLORETTA Engem? De hiszen boldog vagyok, te kis bolond!

(Tatamisz elmegy.)

JÁNOS Furcsa, szomorú bogárka volt ez. Mintha magán cipelne valamit.

FLORETTA Ezek a keletiek mind ilyen melankolikusak. Ez náluk nem kedélyállapot, hanem magatartás. Én azért jöttem most ide ... tudja, szeretném megbeszélni azt a parkosítást ... milyen különös ... ez a kis japán lány elment, s mintha egy nagy, nehéz követ hagyott volna itt a szívemen ... Ez a szomorúság, úgy látszik, ragályos.

JÁNOS (belső zsebéből papírlapot vesz elő) Csináltam egy kis számvetést. Tessék csak idefigyelni. Húsz hold betelepítése.

FLORETTA Nem szeretem az angolparkot. Tarkaság ...

JÁNOS Hozattam nyírfa-csemetéket.

FLORETTA Jó, az nagyon jó lesz.

JÁNOS Nyolc-tíz év kell nekik, míg árnyékot adnak.

FLORETTA Addig megöregszünk.

JÁNOS Az északi homokdombon kis fenyvest gondoltam ki.

FLORETTA Idő?

JÁNOS Tizenöt év. Annyi kell. Megbízhatóan.

FLORETTA Maga epikus természet. Nagy idő, nagy hömpölygés. Nem is ligetekben, egész erdőégben gondolkodik. És a tölgyek?

JÁNOS Húsz kemény esztendő.

FLORETTA És a mirtuszok?

JÁNOS Az nem sok. Három év. De ültetek a patak mellé páfrányokat. Azok szeretik a nedvességet meg a hűvöset. Idén megerednek, jövőre ... Jövőre ... Ezek, kérem, hálásak, törtetők, türelmetlenek ...

FLORETTA Jövőre? Ilyen soká? És az ötven rózsatő?

JÁNOS A rózsa, kisasszony, szentírás.

FLORETTA Minden szakember tele van hókuszpókusszal!

JÁNOS Maga anélkül szeretné?

FLORETTA Ön, uram, úgy állapodott meg papával, hogy még az idén rózsakert lesz nálunk. Elismerem, a növényvilág külön titok, rejtély, de amit maga csinál, az titokból is sok, nemcsak sok, de nevetséges.

JÁNOS Pedig az egész néhány vegyi képleten alapszik. És az én növényeim szorgalmas vegyészek.

(Távolról gyönyörteli női kacagás.)

FLORETTA Az a gyanúm, hogy maga jó kertész, de az idő szempontjából dilettáns. Rosszul gazdálkodik az esztendőkkel.

JÁNOS Kisasszony, hová siet?

FLORETTA Nincs idő, maga rózsa-remete, nincs idő, nem vette még észre? Nekem kell figyelmeztetnem magát?

JÁNOS Nem kell sietni. A növények megtanítottak erre. Ha elmondanám például magának a rózsák kultúrtörténetét ...

FLORETTA Szörnyűség, hogy elterjedt a kultúrhalandzsa a mi korunkban! Még a kertészek is úgy beszélnek, mint az akadémikusok. A végén magáról is kiderül, hogy valami elvarázsolt királyfi. Vagy legalábbis sikkasztó, szökésben. Maga, kérem, nyessen, oltson, szemezzen! Egyéb igényem nincs. Ilyen szép, erős ember, és teli van nyavalygással, dekadenciával. Lehet, hogy magának van ideje, én szűkében nagyok ennek. Maga kidolgozhat ötszáz éves terveket, és meg is várhatja a beteljesülésüket. Nekem azonban, holnapra, legyen szíves, nagyon megkérem magát, holnapra teremtsen ide valami mennyországot. Mert én figyelem magát. Izmosan, lomhán jár-kel, füstölögteti a pipáját, percekig elnéz egy követ, egy hajtást; egy rügyet, egy csirát. Szándékosan apró permetezőkkel dolgozik. A harmatot utánozza. (Megváltozott hangon, érzelmesen.) Milyen boldog maga! Igen, én nézem magát, bámulom magát, órák hosszat, naphosszat, heteken át ... Hát mit akar maga?

(Sára és Róbert fürdőruhában közeledik.)

FLORETTA (meggyorsítja szavait) Estére társaság lesz nálunk, halálosan unom azokat, ha megengedi, kijövök magához. Azt hiszem, telihold lesz. Üljön itt, ugyanezen a helyen, és várjon. De várjon, feltétlenül!

JÁNOS Én?

FLORETTA Maga, igen, maga, maga süket oltókés! (A kép elsötétedik.)

HARMADIK KÉP

Néhány nappal később. Az első kép télikertje. Este kilenc óra tájt. Egyenletes, rejtett fényforrásokból sugárzó megvilágítás. Ez teszi meg a sok páfrány és délszaki cserje, hogy a szín most akváriumszerű, mintha minden lebegne egy zöld, víz alatti nyomás áramában. Az üvegfalon túl a titokzatossá nőtt feketészöld park egybefolyt tömege. A télikertben egyébként, kis sakkasztalka mellett, egy furcsa, mesebeli, töppedt öregember ül; ő a nagyapa - Timeus édesapja, s a házban mindenki Atyusnak nevezi, még a személyzet is, de természetesen nem a jelenlétében. Szélfútta, arany-ősz pitypang-hajával, melyen átdereng a tojásdad, fényes koponya, világoskék gyermeki szemével és hosszú, keskenyre formált, rezge szakállával Atyus valóban a derű, a szelídség, az aggastyán bölcsesség jelképe lehetne. Most elmélyedve ül, s önmagával sakkozik, dünnyögő veszekedésben a partnerral, aki hol ő, hol pedig ugyancsak ő. A zeneszekrényből, mint amit nyitva felejtettek, valami zörgés hallatszik, nyilván zene, de a készülék nincsen beállítva.

ATYUS Ha te, öregem, engem ki óhajtanál belezni, akkor én . : . (lép egy figurával) mit szólsz ehhez, szomszéd úr ... (Most már a másik képében hosszan, elmerülve tűnődik. Az ellenlépésen töri a fejét.) Igen ... (szünet.) Lassú agyad van, szomszéd úr ... (Az asztalra csap, a figurák közül egy-kettő feldől, gondosan visszaállítja őket.) Légy szíves, tündérkém, ne légy brutális. Én se romboltam szét a te figuráidat. Tőlem mindössze kapsz egy mattot, és kész ... Jól van, szomszéd úr, csak röpdöss, röpdöss a láng körül ... (A partner diadalmasan.) Ehhez mit szólsz, öreg tündérkém? ehhez a lovacskához? (Húz egyet.) Sakk! ... goromba vagy, szomszéd úr, kegyetlen, visszaélsz avval, hogy az agyamat használhatod ... (Fejét tenyerébe hajtva gondolkozik. Hosszú szünet.) Különben is, egy idő óta gyanítom, hogy a mi látszólagos ellentétes álláspontunk kísértetiesen hasonlít, és így a legjobb lesz, ha nem áltatjuk magunkat mint ellenfelek. (Feláll.) A legjobb lesz, ha végzünk egymással. (Hirtelen mozdulattal lesöpri a bábokat, csörömpölés, utána béna csend, még az öregember is megijed. A lármára az inas lép be, és szó nélkül felszedi a bábokat.)

ATYUS (kajánul) Maga, Simon, már nem is képes csodálkozni. Ez persze azért van, mert azt gondolja magában: az agónia, mit agónia, a halál küszöbén minden ember elbotlik. Én például úgy, hogy feldöntöm a sakktáblát. Nem mondom, szép, mutatós végjelenet. Higgye el, Simon, maga itt a legboldogabb, ebben a házban, azt hiszem, nem túlzok, ha azt mondom, akárki szívesen cserélne magával. Talán még Floretta is, pedig ő fiatal és kívánatos ... A fiamról nem is beszélve ...

SIMON Uram, túlbecsüli a helyzetemet.

ATYUS Nem. Csak értékelem a magunkét. Mondja, Simon, kik jönnek ma estére, erre az úgynevezett koktélpartira?

SIMON Isten tudja! Először is néhányan már lemondták telefonon. Nem tudom, mi van itt, uram, de valami ragály. Ha lesz egy-két vendégünk, megehetik, megihatják a húsz személyre szóló adagot.

ATYUS Szóval lemondják a dögök. Ez a fiam szempontjából nem túlságosan biztató. Tudja, Simon, ezek itt mind a mi jó barátaink, olyanok, akár a szeizmográf. A legfinomabb elektronikus műszerekkel versenyezhetnének. Piackutató ösztönük utolérhetetlen.

SIMON Én nem tudok semmiről se, uram.

ATYUS Nagy baj van, Simon?

SIMON Megismétlem, uram, túlbecsül engem.

ATYUS Nem becsülöm túl, de maga hallgatózik.

SIMON Erre semmi szükségem nincs.

ATYUS Én is hallgatóznám, de a derekam, Simon ...

SIMON Timeus úr minden szobába mikrofont szerelt.

ATYUS De ez csak feltevés.

SIMON Ez egészen biztos. Az építésztől tudom.

ATYUS Akkor hát ... sajátságos ... de én mindig csodálkoztam a maga kísértetiesen pontos információin. És hogy a fiam ... a saját édesapját kihallgathatja! Most már bocsánatot kérek magától, Simon, hogy gondolatban megbántottam. Ugyanis, mikor a múltkor kölcsönkértem magától azt a kis összeget, a fiam megdorgált, enyhén szólva, hogy mért nem fordulok őhozzá, ha pénz kell nekem. És hogy általában, mért vannak nekem, az én koromban, nőügyeim. Én megvallom, Simon, hogy indiszkrécióval gyanúsítottam magát. De most már értem. A mikrofon. Ha elgondolom, hogy én hullott sertésekből alapoztam meg ezt a házat, s hogy a sertésvésztől eljutottunk a falba épített mikrofonig, nem tagadom, kicsit büszke vagyok.

SIMON Azt hiszem, uram, ön korántsem oly büszke. Sőt, az a tiszteletteljes gyanúm, hogy nagyságos uram, akárcsak mindenki ebben a családban, menekülni készül innen. Sőt, áhítatos tudomásom van róla, hogy uram, egészen titokban, ennek a kis menekülésnek az anyagi alapjairól is gondoskodott.

ATYUS Meg vagyok döbbenve!

SIMON Tartozom az ősz hajnak annyival, hogy megmondjam, a múltkor elolvastam a svájci bankszámlájáról szóló kimutatást, azonkívül láttam a hajójegyeit és kint felejtett útlevelét, és szépen visszaraktam a fiókjába, uram.

ATYUS Én mindig sejtettem, hogy valaki kibontja a leveleimet. Szóval maga az?

SIMON Timeus úr bízott meg ezzel a kis cenzori feladattal. Ebben a házban én tartom tiszteletben a levéltitok szentségét.

ATYUS És mint minden törvénytisztelő ember, mérhetetlenül tapintatos. Ezt köszönöm önnek. Meg kell hagynom, ördögien ügyes. Mihez is hasonlíthatom?

SIMON Fiatalabb koromban a titkos rendőrségen dolgoztam, de végül is elbocsátottak, mert túlságosan érzelmes természetű vagyok.

ATYUS Szóval, akkor már a fiamnak is tudomása van arról, hogy mennyi a spórolt pénzem, mit tervezek, és egyáltalán, hogy ...

SIMON Nagyságos uram terveiről, bankszámlájának összegéről semmit sem jelentettem. Így hát, utólagosan is, méltó vagyok uram kitüntető jelzőjére. Valóban, az idős kort tekintve, másutt meg éppen a zsenge fiatalságot, igyekszem tapintatosnak lenni. Egyébként, amikor azokat a nevetségesen kicsi összegeket tetszett kölcsönkérni tőlem, rögtön gondoltam: Atyusnak, hál'istennek, jócskán lehet pénze. Vagyis mindjárt feltűnt, hogy ez a kölcsönkéregetés amolyan félrevezető manőver volt csupán.

ATYUS Hát igen, Simon, én szedem a sátorfámat. Maga okos ember, megért engem. Még csak hetvenöt éves vagyok. A tudomány mai állása szerint húsz, huszonöt évet még elélhetek. De a háború elkerülhetetlen, érti, Simon? Nincs kiegyezésre lehetőség. És nekem oly mindegy, hogy ki dobja le az első bombát, az amerikaiak-e vagy az oroszok. Ezen a vén kontinensen kő kövön nem marad, ez a lényeg. Nem is beszélve arról, hogy ezek a szputnyikok úgy keringenek itt a koponyám körül, mint a darazsak. Menekülni kell, valami semleges, eldugott, érdektelen és értéktelen kis pontra, ez hát az igazság, Simon!

SIMON Nem is szólva arról, uram, hogy Timeus úr, ugyebár, annak idején finanszírozott egy bombakísérletet. S hogy ő, mostanában, valami feketelistán szerepel, nemde?

ATYUS Én azt hiszem, kedves Simon, hogy ez nem igaz.

SIMON Annyira igaz, hogy az egyik újság ma fotokópiában közölt egy okmányt erről.

ATYUS Hát akkor igaz. Megfeledkeztem, hogy magával beszélek. Én mindenesetre elutazom, Simon, azt a morzsalék húsz-harminc esztendőmet biztonságban szeretném eltölteni.

SIMON Ez a fogalom, uram, megszűnt.

ATYUS Hogyhogy megszűnt?

SIMON Az interkontinentális rakéták korában? De én mégis úgy gondolom, nem lesz háború.

ATYUS (kicsit eszelősen) Mert maga optimista! Én pedig pesszimista vagyok! Akinek van mit veszítenie, az mind pesszimista! (Fülel.) Ki járkál ott a szobában?

SIMON A nagyságos asszony.

ATYUS Ő is hallgatózik?

SIMON Nem. Szép csöndben csomagol.

ATYUS Csomagol? És a fiam tud erről?

SIMON Még nem.

ATYUS Maga ezt szó nélkül tűri?

SIMON Úgyse utazik el.

ATYUS Maga mindenben biztos? Hát kicsoda maga?

SIMON Róbert úr az első állomáson faképnél hagyja. A nagyságos asszony már nem egészen fiatal. (Cinikusan.) Ez a szépség, drága Atyus, már elvirágzott.

ATYUS Ide figyeljen, maga egyre szemtelenebb. Hogy merészel így beszélni a családomról?

SIMON (meghajtja magát, távozóban az ajtóból) Ez a család már nincs, uram. Talán Floretta kisasszony ... Ott még van valami remény ... (Kimegy.)

ATYUS (hápogva) Ezt a piszok spiont! És ki tudja, milyen eret vág még rajtunk ... ez zsaroló ... ravasz ... félelmetes ...

(A kert felőli ajtón Timeus úr lép be.)

TIMEUS Jó estét, Atyus.

ATYUS (visszatelepszik a sakkasztalhoz. Morogva) Szervusz. Mi újság?

TIMEUS (fáradtan leül) Semmi ...

ATYUS Fiam ... (köhint) szeretnék tőled egy kis ... hogy úgy mondjam ... baráti kölcsönt kérni.

TIMEUS Hagyja, Atyus.

ATYUS (ravaszkodó, öregemberes alázattal) Arra is gondoltam, fiam, ha nem elleneznéd ... ma délelőtt konzultáltam az orvossal ... szóval egy kis tengeri utazást ajánlott nekem ... gondolom, ezt te is jóváhagyod ... hat-nyolc hetes utat, fiam ... van még egy-két évem ...

TIMEUS Ahogy én magát ismerem, Atyus, még onnan is egy-két gyerektartási perrel tér haza.

ATYUS Édes fiam, ne tréfálj velem ... ne légy ilyen frivol ... öreg vagyok ... egész éjszaka köhögök, fiam, étvágyam semmi ... még az a maradék erőm is, fiam, lassan elhagy ...

TIMEUS Hát itt mindenki hazudik? Figyeljen rám, Atyus, nagy baj van. Én valóban orvosnál voltam ma délelőtt.

ATYUS Te, fiam, az én érzékenységemet örökölted.

TIMEUS Elmenekülnék! De hová? Hová? Papa ... félek.

ATYUS Mitől, fiam?

TIMEUS Amitől maga is fél.

ATYUS Mondd, fiam ... (feláll, az ajtókhoz oson) nem lehet ezt a nyomorult mikrofont kikapcsolni ...: valami komolyat szeretnék mondani ... Vagy menjünk a kertbe? Mondd meg őszintén, fiam, azok a liliomok ott nem álcázott mikrofonok?

TIMEUS Úgy látszik, maga is bolond, papa.

ATYUS (magához vonja) Harminc éve nem szólítottál így: papa. Ezt most isteni hallani. Én segíteni akarok neked, fiam ... Van valami tervem, valami egész rendkívüli ... Figyelsz, fiam? (Floretta jön a kert felől, csupa láng, nyugtalanság, szertelen öröm. Apjához rohan, megöleli.)

TIMEUS Milyen forró vagy, kislányom!

FLORETTA Boldog vagyok, papa, ennyi az egész.

ATYUS (gyanakodva) Boldog? Sokat jársz, fiam, az üvegházba. Nehogy az a kertész valami új hibridet spekuláljon ki ...

FLORETTA Ugyan, Atyus, ne legyen ilyen disznó! ... Azt tudod, papa, hogy a japán diákok meghívtak ...

TIMEUS Japán diákok ...

ATYUS Nem hagyhatnál magunkra apával? Kis beszédünk lenne egymással.

TIMEUS Hová hívtak téged? És kicsodák?

FLORETTA Tudod, az a kedves kis hirosimai lány, akiről beszéltem neked ...: úgy alakult, hogy ittmaradtak még néhány napig, és ezalatt nagyon összebarátkoztunk.

ATYUS Úgy látszik, ti egészen japán-kórságba estetek. Floretta japán diáklányokat fogad a szívébe, és ez még a szerencsésebb megoldás - egyetlen fiúgyermekem pedig japán parfümöt gyárt. Tatamisz.

TIMEUS És te? Elfogadtad azt a meghívást?

FLORETTA Mért ne? Izgalmas kaland. Anyu mindjárt megértette, és szó nélkül belement a dologba.

ATYUS Azt elhiszem.

TIMEUS Hát ebből a kalandból nem lesz semmi. Ez a tisztelt barátnőd ugyanis nyilatkozott az egyik újságnak, és a többi között rólam is beszélt ...

FLORETTA Olvastam. Jót mulattam rajta.

TIMEUS Jót mulattál rajta? Azon, hogy az apádat a hóhérok között emlegetik? Látod, papa, ezért kell megdögölni. Floretta mint előretolt hadállás. A saját lányom! Nagyszerűen mulat, szórakozik azon, hogy az apját kiközösítik ...

ATYUS Azt hiszem, ez túlzás.

TIMEUS ... igenis ... kiközösítik ...

FLORETTA Azt hiszem, papa, az egyedüli megoldás, hogy őszintén, magadhoz is kegyetlenül leszámolsz azzal a dologgal. Van annyi erőd, azt hiszem. És én, amennyire csak tudok, segíteni akarok neked abban.

TIMEUS Az öngyilkosság melyik formáját ajánlod, édes lányom?

FLORETTA Az egyetlen lehetőséget az élethez.

TIMEUS Ez nem haladó szemlélet, kislányom. Nincs olyan világnézet, amely szentesíthetné, hogy a gyermek szembeforduljon az édesapjával.

FLORETTA Egész életeden cipelni akarsz egy púpot? Egész életeden át álmatlan éjszakákat gyűjtesz magadnak? Szembefordulás az, amit én segítségnek hiszek? Milyen optika teszi, hogy ugyanazt a dolgot te is meg én is másképpen látjuk?

TIMEUS Te nem leszel a bírám. És abból a hirosimai kirándulásból nem lesz semmi. Nemcsak hogy ellenzem, de megtiltom. Most pedig, mehetsz.

FLORETTA Ahogy gondolod. Jó éjszakát. (Kimegy.)

ATYUS Minden marhaságon fölizgatod magad. Először is úgyse megy Japánba, mert szereti ezt a kertészt itt a kertben ... ez az első. Másodszor: úgyse megy Japánba, mert lehet, hogy egészen máshová megyünk. Mindnyájan. Nekem ugyanis van egy elgondolásom, fiam. Hallgass rám ...

SÁRA (szinte berobban a szobába) Ez tűrhetetlen, végképp tűrhetetlen! (A férjéhez.) Igenis, vedd tudomásul, ezellen tiltakozom! A te inasod, a Simon!

TIMEUS Mi történt?

SÁRA A világ vége! Ez az anarchia, az özönvíz, az apokalipszis!

TIMEUS Nagyon kérlek, mondd meg végre, hogy mi történt! Én ugyanis indulatszavakból nem tudok következtetni.

ATYUS Nem is szólva arról, hogy minduntalan utána kell nézni a lexikonban.

SÁRA Maga hallgasson! Vén szamár! (Kifújja magát.) Ne haragudjon, Atyus, ideges vagyok. Képzeld, tegnap becsomagoltam néhány holmit magamnak ... ugyanis ... egy kis autókirándulást terveztünk Róberttel ... csak egy kicsit ... körül a félszigeten ... Most este nézem a koffereimet ... üresek ... csöngetek Babáért ... Baba nem tud semmiről ... Csöngetek Simonért ... Igenis, ő csomagolta ki a koffereket ... minden holmimat visszatette a helyére ... azzal ... és ez a teteje az egésznek ... (Kitörve.) Nem, ha nem rakod ki azonnal, én megyek! igenis, én megyek!

ATYUS Hiszen úgyis menni akarsz, lányom!

SÁRA Azt mondja, azzal a mozdulatlan pofájával ...

ATYUS A pofájával mondta?

SÁRA ... hogy azért rakott mindent vissza a helyére, mert én úgyse utazom el!

ATYUS Hátha ő jobban tudja?

(Az inas lép be. Tálcán táviratot nyújt át Timeusnak.)

TIMEUS (reszkető kézzel kibontja, s lassan olvassa) "Bocsánat a búcsú nélküli távozásért. Váratlan haláleset. Róbert."

ATYUS A szerelem. Az hunyt el.

TIMEUS (megkönnyebbülten) Simon, maga csúnyán megbántotta a nagyságos asszonyt.

ATYUS (derűsen) Dehogy! Ő már elolvasta a táviratot.

TIMEUS Kérjen azonnal bocsánatot.

SIMON Azt hiszem, a nagyságos asszony félreértett engem. Nagyon kérem elnézését és bocsánatát.

TIMEUS Majd erről még külön beszélünk. (Simon kimegy.)

(Sára hangosan felzokog.)

ATYUS Látod, milyen érzékeny az én kis menyem. Róbertnek halt meg valakije, és ő sír.

TIMEUS Idegesek vagyunk. Mindnyájan. Atyus, te öreg ember vagy, bölcs, tapasztalt ... Mit csináljunk? Mondd, mit csináljunk?

(Sára még mindig zokog.)

SIMON (belép) Az imént telefonáltak Gordon úrék, hogy ma este nem jöhetnek. Ez már, ha szabad megjegyeznem, az ötödik lemondás.

TIMEUS Az ötödik? (Felkiált.) Hát mi vagyok én, leprás?

SIMON Bocsánatot kérek, uram, azt hiszem, én tudom a megoldást.

NEGYEDIK KÉP

Szín: Egy zseniális biológus hírében álló orvosprofesszor várószobája. Hipermodern, tágas helyiség, nagyrészt beépített bútorok. Este kilenc óra tájban. Kétoldalt ajtó, középütt függönnyel fedett, hatalmas, sok szárnyú ablak. Éles neonvilágítás. Az egyik sarokban nagyméretű, televízióhoz hasonló készülék. A bal oldali ajtón Simon éppen Timeus urat tessékeli be.

SIMON Tekintettel régi, bizalmas szolgálataimra, a professzor úr nemsokára fogadja az igazgató urat.

TIMEUS És a feleségem, a lányom, az apám? Nem is szólva a rendkívüli családtagokról ...

SIMON Ők csak várakozzanak a külső fogadószobában. Lehet, hogy a professzor úr először önnel mint a családfővel óhajt beszélni.

TIMEUS Nem is tudom, kedves Simon, hogy köszönjem meg hirtelenében magának ... A munkájával mindig meg voltam elégedve, de érzelmekre nem számítottam. Higgye el, lámpalázam van. Nemcsak nekem, az egész családnak. Azt hiszem, szegény Atyusnak kiújult a hólyaghurutja az izgatottságtól, percenként jár vécére.

SIMON Én mégis azt tanácsolnám az igazgató úrnak: nagy fegyelem. A professzor úr is ezt kéri öntől.

TIMEUS Természetes. Nem szeretném a professzort még azzal is terhelni, hogy ... Vajon sokat várat magára?

(A sarokban álló készülék képmezeje megvilágosodik, s benne egy csinos leányarc jelenik meg.)

LEÁNY (a képmezőben) A professzor úr kis türelmet kér: (A kép elsötétedik.)

TIMEUS Micsoda technika! És én, szamár, ósdi mikrofonokkal manipuláltam!

SIMON A professzor úr minden tekintetben a jövő században él.

TIMEUS Azon töröm a fejem, hogyan győzzem meg a feleségemet, az apámat és főleg a kislányomat ...

SIMON Sőt, uram, Róbert urat és Jánost. Hiszen ön mondotta az előbb, ők is a családhoz tartoznak ...

TIMEUS Róbert urat már meggyőztem. Ő nagyon fogékony lélek. Mondhatom, elég sokba került. De mit tegyek, első a családi harmónia.

(E pillanatban a külső várószoba ajtaja automatikusan kitárul: Sára, Atyus, Floretta, János meg Róbert lép be, kicsit kótyagosan a csodálkozástól.)

SÁRA Olyan ez, mint az elvarázsolt kastélyban ... Odakünn megszólal egy készülék, hogy fáradjunk beljebb, és az ajtó is kinyílik, önmagától.

ATYUS Az ilyen felhajtás sokba szokott kerülni.

SIMON Szíveskedjék kicsit kulturáltabban fogalmazni.

FLORETTA De mért kellett nekünk idejönnünk? Mért hívták Jánost?

TIMEUS Mert hozzánk tartozik - te mondtad.

ATYUS Nekem gyanús ez a nagy demokratizmus! Olyan titokzatos vagy, fiam, mint egy ponyvaregény az utolsó előtti oldalon.

SÁRA Követelem, mondd el végre, miről van szó!

TIMEUS Majd talán Simon, ha lenne szíves.

SÁRA Kicsoda nekünk ez a Simon?

SIMON Ha meg tetszik engedni: a Gondviselés. Sziveskedjenek helyet foglalni, mindent elmagyarázok. (Leülnek, csak Simon marad állva.) Amint méltóztatnak tudni, néhány év óta beléptünk az atomkorszakba. Ez pedig azt jelenti, hogy a veszély általános lett. Nincs pénz, nincs kiváltság, ami segíthetne ezen. Embernek lenni - ez legalábbis életveszélyes.

SÁRA Nem hagyná el az aforizmáit?

ATYUS Nekem az a kis sziget, amit kiválasztottam, egészen megfelelő lenne ... (Megragadja Timeus karját.) Fogadj szót nekem, fiam, míg nem késő!

TIMEUS Csend! Amit Simon ajánl, jobb, mint a sziget.

SÁRA Hová meneküljön az ember! Én mondtam magának, Róbert ...

JÁNOS Csak azt nem értem, mi közöm nekem az egészhez.

SIMON Hát igen, a legjobb megoldás: kibújni a bőrünkből.

TIMEUS Mert ledobják azt a bombát, előbb-utóbb ledobják, akár az oroszok, akár az amerikaiak - nekünk, ezen a vén kontinensen, egészen mindegy. Ez nem világnézeti probléma.

ATYUS Hát ami igaz, az igaz. Nem vágyom a kapitalizmus örökkévalósága jegyében hamuvá lenni.

JÁNOS Azt hiszem, nekem semmi dolgom itt.

TIMEUS Floretta, kérd meg, hogy maradjon.

FLORETTA De én sem akarok maradni. Valami pánik, őrület, isten tudja, micsoda - én nem asszisztálok nektek!

(Kitárul a jobb oldali ajtó, belép a professzor. Jelentéktelen, öregedő, vékony kis ember. Elegáns tropikálruhát visel, színes zsebkendőt a szivarzsebében ... Köhécselések közben beszél. Néha kissé eszelősnek tűnik, gyakran érezni nála egy féle hamu alatt parázsló iróniát, amely meghatározza mondatainak hőfokát.)

PROFESSZOR Jó estét kívánok. Bocsánat, hogy megvárakoztattam önöket, de ... (közben kezet nyújt mindenkinek) kénytelen voltam vele, ugyanis meg kellett hallgatnom a beszélgetésüket egymás között. Ez a következő eljárásom előjátéka. Erre támaszkodom majd a továbbiakban. Nem holmi indiszkréció, csupán a lelki pulzus kitapintása.

SÁRA Kérem, én még mindig nem tudom, miről van szó! Egész nap nyaggattam az uramat, de ő nem árult el semmit.

PROFESSZOR Erre nem is volt felhatalmazása. A kísérlet sikere megköveteli a teljes hallgatást. Vagyis, ha szabad így mondanom: az én személyes biztonságom. Nem szeretném ugyanis, ha kuruzslás címén, hogy úgy mondjam, állami státusba kerülnék.

ATYUS Hihi!

SÁRA Miért? Hát mit akar ön?

PROFESSZOR Önök akarnak tőlem valamit. Önöket mindnyájukat a pánik hozta ide. Önök rettegésben élnek, nemde?

TIMEUS Én a magam részéről, igen.

ATYUS (öregesen) Én, professzor úr, sokat köhögök, étvágyam sincs.

SÁRA Róbert pedig ... ezt ugye, most véglegesen tisztáztuk ... a családhoz tartozik.

PROFESSZOR (Florettához) És maguk, kicsike?

FLORETTA Mi kérem ... szeretjük egymást!

SÁRA Szeretik egymást. Megmondta. Na és?

ATYUS (vihorászva) Ami azt illeti, olyan mindegy, hogy melyik hamu keveredik a másikkal.

JÁNOS Floretta, én elmegyek innen.

PROFESSZOR Maradjon még, ne menjen.

TIMEUS Azt hiszem, amire vállalkoztunk, azt majd számon tartja a tudomány is.

SÁRA Ne kínozzatok: miről van szó?

ATYUS A szülés nem okozott neki olyan kint, mint a kíváncsiság.

PROFESSZOR Korunk emberének fő problémája a menekülés.

SÁRA (megsimogatja Róbert arcát) Ugye, megmondtam, Róbert ...

ATYUS Ő az a picinyke sziget! ...

TIMEUS Ismeretlennek lenni, semlegesnek, nem félni semmi fenyegetéstől!

JÁNOS Floretta, édes, menjünk innen. Az is menekülés.

PROFESSZOR A vagyon, a földi hatalom semmi, a semmivel egyenlő. Ez okozza az emberi lélek zuhanását. A biztonságérzet megszűnt.

TIMEUS Úgy van! És ha ledobják holnap? Minden értesítés nélkül?

PROFESSZOR Hosszú évek óta tűnődöm valamin ... A szabad helyváltoztatás megoldásán ... Mert kérem: itt a helikopter. Beállítják a kertbe. De amíg az a levegőbe emelkedik!

RÓBERT Hát nincs a testünkhöz nőve ...

PROFESSZOR Ez az, fiatalember. Kimondta helyettem: nincs a testünkhöz nőve. A gondolatot, amely elhatalmasodott bennem, nem tudós sugallta, nem, egy költő, egy ókori komédiaíró ... Arisztophanész ... Az ő madáremberei ... (Kicsit eszelősen.) "Cseppet se félj, van nálam egy gyökér, - Melyből ha esztek, mindjárt szárnyatok nő." Ez a két sor lett kísérleteim Ars Poeticája ...

ATYUS Ez nekem magas ...

SÁRA Hogy az embernek szárnya nő! Ugyan!

PROFESSZOR Madárrá változik ...

ATYUS (dünnyögve) És mibe kerül ez a móka? Drágább, mint a sziget.

PROFESSZOR Ez még némiképp felemás állapot lesz ... Megmarad az emberi emlékezés, de működni kezdenek a madárélet törvényszerűségei ...

RÓBERT És hogyan, professzor úr?

PROFESSZOR Egy szérumtól, mely meghódítja a mirigyeket.

RÓBERT És azután?

PROFESSZOR Oda röpül, ahová akar. Ahová madársorsa szólítja.

SÁRA Tengeren túlra?

PROFESSZOR Oda is.

ATYUS Egy kis szigetre az Indiai-óceánon?

PROFESSZOR Oda is.

ATYUS Akkor minek nekem a szárny?

SIMON Mikor az emberből madár lesz, elveszti, uram, eredendő bűntudatát. Megtisztul az elméje és a szíve.

ATYUS Ide figyeljen, drága, jó Simon - mi most már ismerjük egymást, titkunk sincs egymás előtt -, legalább ne prédikáljon. Maga például - tegye a kezét a szívére - velünk jön abba a madárvilágba?

SIMON Természetesen.

RÓBERT Mért? Ha szabad kérdeznem: vannak szolgamadarak is?

PROFESSZOR Arisztophanész szerint: igen. Például a Libuc azt mondja nála: "... gazdám, mikor - Bankává változott, könyörge, hogy - Legyek madárrá s szolgáljam tovább is."

SIMON Tessék! Itt a bizonyiték!

ATYUS Először is, ez nekem egyáltalán nem bizonyíték, mivel nem ismerem azt az urat, Arisztophanészt, másodszor ...

TIMEUS Hagyjuk ezt, papa.

PROFESSZOR Nem is szólva arról, hogy az egész vállalkozás teljesen önkéntes.

SÁRA Ne szóljatok közbe mindig. Hallgassuk csak a professzor urat. Madárrá lenni - tetszik a dolog nekem!

TIMEUS Persze, az is kérdés, milyen madárrá.

PROFESSZOR Az természetes. Elméletem szerint a kísérlet akkor sikerül, ha a madár-élet megfelel az előző ember-állatok néhány sorsdöntő alapvonásának. Tehát fontos, hogy a jellem, a temperamentum, a morál, sőt a világnézet - igen, ez a csodálatos, mkérem, a világnézet - ne üssön el szárnyas korunkban kétlábonjáró földi mivoltunktól.

TIMEUS Ez tehát még hosszú analízist követel, úgy gondolom.

PROFESSZOR Az analízis a kezemben van máris. Én ugyanis, Simon barátunk szíves közreműködésével, hónapok óta figyelem önöket, észre se vették, de úgyszólván górcső alatt éltek az utóbbi időben.

SÁRA Te jó Isten!

ATYUS A mikrofon mellé még ez hiányzott!

PROFESSZOR Így hát tudományosan, genetikai szempontból is jól ismerem helyüket a madárvilágban.

SÁRA (komikus kacérsággal) Pintyőke?

PROFESSZOR Nem, kérem.

SÁRA (egy oktávval feljebb) Csíz?

PROFESSZOR Sajnos, az sem.

SÁRA Rigó?

PROFESSZOR Még mindig más egekben tetszik keringeni.

ATYUS Kakukk? Mert gyermeket nevelni sosem szeretett. Szegény kis Floratta-babát is kiadták dajkaságba egy szép cigányasszonynak.

SÁRA Atyus! Legyen szíves. Én igenis, azt sosem tagadtam, hogy a szépség megőrzése és a túlzott anyaság harcban áll egymással.

TIMEUS De hiszen itt nem erről van szó; legalábbis, azt hiszem, a professzor urat nem érdekli ez a dolog.

PROFESSZOR Lehet, hogy ez is érdekel.

ATYUS Na, gondolom, ha a professzor úr Simonnal tanácskozott, akkor nálunknál jobban ismer bennünket.

SIMON Hízelegni tetszik a képességeimnek.

ATYUS Hagyjuk a szerénységet, Simon!

SÁRA Vagyis, professzor úr, mit gondol ... melyik madárfajta lenne megfelelő számunkra? Igaz, hogy egyénenként különbözők vagyunk.

PROFESSZOR Ez igaz, egyedenként sok a különbözőség egy családon belül is - de azért a családi közösség mégis kiformált bizonyos szemléleti azonosságot. Persze, Floretta kisasszony ebből a szempontból kissé nehéz eset.

SÁRA Ő jó lesz, engedelmes kislány.

FLORETTA Én nem akarok madár lenni!

SÁRA Te mindig szembeálltál szüleiddel!

FLORETTA Mért mondasz ilyet, anyám? Vannak dolgok, amiket nem értesz, és vannak dolgok, amiket én nem értek. Ennyi az egész.

TIMEUS Mondom, ő a haladó elem a családban! Akkor mért fogadtad el ezt az életformát? Ezt a nevelést? Az élet minden gondtalanságát? Hogy diákkorod elején már megismerhetted a fél világot ... Hogy egyszerre öt nyelven nem érthetsz egyet apáddal!

SÁRA Képzeld, édesem, madár leszel, a legszebb madár a világon! És repülsz, amerre kedved tartja.

PROFESSZOR A szemcsillaga aranysárga lesz ...

SÁRA Hallod, kicsikém?

PROFESSZOR A szárnya érdekesen palaszürke ...

SÁRA Érted, drágaságom?

PROFESSZOR A lába kénkő-színű ...

SÁRA Istenem, de gyönyörű!

PROFESSZOR Rengeteg az előjegyzésem. A legfinomabb családok ostromolnak. A felső százak. Mindenki menekülni akar.

ATYUS És mondja, professzor úr, meddig él egy ilyen madár?

PROFESSZOR A maguknak megfelelő madár hosszú életű.

SIMON Pedig nem is olyan, aki tiszteli a szüleit, hogy hosszú életű legyen a levegőben.

TIMEUS Most már én is kíváncsi vagyok, professzor úr - milyen az a nekünk megfelelő madár, ahogy ön mondja?

PROFESSZOR Azt hiszem, előbb még tisztáznunk kell az alapkérdést. Ki óhajt szabadon, önként, saját elhatározásából madárrá változni? Én ugyanis demokrata vagyok és mellesleg a személyes szabadság legteljesebb híve. Igaz ugyan, hogy önök az elsők lesznek ebben a kísérletben; de ez mégsem valami alanyi szerep, ez kitüntetés. Ó, csak én lehetnék az első, bárcsak én!

ATYUS (közbekotyog) És miért nem?

TIMEUS Ostoba! Akkor ki küldi át a madárvilágba az embereket?

PROFESSZOR A fogalmazásból kiirtanám az ostoba kifejezést, egyébként Timeus úr fején találta a szöget. Az utolsó tablettát majd én nyelem le.

SÁRA Tehát nem lesz szúrás, nem lesz injekció!

PROFESSZOR Ma még, sajnos, injekció. De mire énrám kerül a sor: már tabletta.

TIMEUS Valóban: nyilatkozzunk.

SÁRA Én, a magam részéről, megpróbálom. Csak vihessem Róbertet is.

TIMEUS Megmondtam Róbertnek: a kért összeget a javára, illetve családjának számlájára írattam.

RÓBERT Igen, mi megállapodtunk. Megkaptam a biztosítékot.

SÁRA Istenem, milyen szép lesz.

TIMEUS Nálam a helyzet természetesen nem vitás, de lenne egy-két kikötésem ...

SÁRA Persze, Babát, a komornámat, magammal viszem. Legfeljebb dupla fizetéssel. Mi már megbeszéltük.

TIMEUS Simon is nyilatkozott. És Atyus?

ATYUS Én kakas leszek!

PROFESSZOR "No, azért lépdel hát oly begyesen, mint a nagy perzsa királyok, - S visel oly tarajos süveget most is, egyedül valamennyi madár közt. - S oly nagy vele, oly félelmes, erős akkor, hogy régi hatalma - Jeleül most is valahányszor az ő riadóját hallja, felugrál - Virradat előtt munkára kovács, fazekas, tímár, saru-varga, - Fürdős, lisztmérő, kofa, molnár, esztergály- és paizsáros ... " Hát persze hogy ön, mint hímmadár, kakas lesz, a hölgyek pedig tojók!

SÁRA Juj!

TIMEUS Ne szemérmeskedj, Sára, ez biológia. Tudomány. Nem pikantéria.

PROFESSZOR Szóról szóra így van.

SÁRA Istenem, provinciális sosem voltam, prűd még annál is kevésbé.

ATYUS (bólogat) Azt elhiszem, lányom. Isten azért nem büntet meg téged.

SÁRA Kakas!

ATYUS Tojó!

PROFESSZOR Méltóztassanak némi csöndet!

TIMEUS Hallgassatok!

ATYUS Ő lesz a kakas.

PROFESSZOR Visszatérve asszonyom óhajára: mindenki követheti, aki önként követi.

SÁRA Róbert, édes, maga önként!

RÓBERT (kínban) Igen.

SÁRA Nem a bankszámla miatt ...

RÓBERT Isten őrizz!

PROFESSZOR Egy percen belül kétszer is Isten ... Bocsássanak meg, én materialista vagyok.

TIMEUS Megmondtam Simonnak, az anyagi feltételekben egyetértek.

PROFESSZOR Nem erre céloztam! Ön nemsokára madár lesz; kérem, összpontosítsa erőfeszítéseit egy intellektuálisabb létre!

TIMEUS Összpontosítom. Tehát, kérem megmondani: milyen madár leszek. Kérdem ezt azzal a hendikeppel, hogy ornitológiai ismereteim elemiek.

PROFESSZOR Mindent összegezve, a kedvező feltételeket szem előtt tartva ...

SÁRA Beszéljen, édes professzorom!

RÓBERT Sára!

PROFESSZOR Ragadozó!

TIMEUS Uram, kezdem hinni, a hátam is beleborzong, hogy ön egy szocialista, sőt egy kommunista demagóg! Igen, értem, én Timeus, illatszergyáros, megvádolva azzal, hogy együttműködtem némely náci rakétakísérlet finanszírozásában ... én, a kizsákmányoló ... értem, ne is folytassa! nem! elég erről, uram!

SÁRA Mit kiabálsz? Azt se tudod, miről beszél a professzor úr. Folytassa, édes professzor úr! Engem egyre jobban érdekel. Ragadozó! Istenem, milyen romantikus! Csodálatos, acél meg bíborszínű tollazat; karmok a javából, vijjogó szenvedély - és magasság, repülés, távlatok! Folytassa csak, professzor úr. A kicsiny lélek tériszonyától ne zavartassa magát! (Róbert szórakozottan a zeneszekrény-televízióhoz lép: kapcsolgat rajta. A hangszóróból furcsa hangok törnek elő. Róbert meghajlik, Sárához lép.)

RÓBERT Mit szól ehhez a ritmikához? Szabad?

SÁRA Csodálatos. Szabad? Muszáj! Megengedi professzorom?

(Táncolni kezd a professzorral, aki ügyetlenül botladozik. Róbert sután, ég és föld között lebegve, tátogva nézi őket. Közben a hangszóróból nem zene, hanem ez hallatszik: "Fehérvérűség!" "Fehérvérűség!" "Atomsugárzás!" "Atomsugárzás!" "Fehérvérűség!" "Fehérvérűség!" "Halál!" "Halál!")

TIMEUS (a hangszóróhoz ugrik) Ti mire táncoltok?

SÁRA Nem hallod?

TIMEUS Ti mire rángatóztok?

SÁRA Ez egy rock and roll! Te botfülű!

TIMEUS (leállítja a zenét. Csönd.) Megőrültetek?

PROFESSZOR (megtapintja Timeus pulzusát) Mária, kérem ... (A televízióban megjelenik az előbbi nő.)

NŐ Tessék, professzor úr.

PROFESSZOR Egy csillapítót. Injekcióban. - Timeus úr, tessék leülni kicsit. (Homlokára teszi a kezét.) Hall valamit?

TIMEUS Tompa dörömbölést. Mintha százezer láb menetelne.

PROFESSZOR Mindjárt kimenetelnek. (Belép az asszisztensnő, megtöltött pravazzal.) Köszönöm. (Átveszi, segít levetni a férfi kabátját, és gyengéden feltűri az ingujját. Belészúrja a tűt.) Helyes. Ugye, nem fájt?

TIMEUS De fájt. Viszont nincs menetelés. Igaza volt, kimeneteltek.

PROFESSZOR Na látja, Timeus úr. Képzelje, képzelje, Timeus úr ... ön nemcsak csillapítót kapott. Az emberiség történetében nagy pillanat: az ön vérében keringeni kezdett a szérum. Ezzel tulajdonképpen madárléte elkezdődött.

(Az asszisztensnő bekapcsolja a televizort, szivárványszínű hullámok keletkeznek, és lágy, bájos madárcsicsergés hallatszik.)

SÁRA Érzel már valamit?

TIMEUS Az egész testem bizsereg, az egész testem bizsereg!

PROFESSZOR Látja, Simon, a szérum. (Az asszisztensnőhöz.) Készítse elő a következőket. (A nő kimegy, s egy tálcával tér vissza.)

TIMEUS Forróság a gerincemen ... (feláll, izeg-mozog) forróság a köldököm táján ... forróság a begyemen ...

SÁRA Istenem, milyen pompás! Már így mondja: "begyemen!"

ATYUS És ha szabad kérdeznem, mennyi ideig tart ez az átalakulás? (A fiához.) Nem fáj?

PROFESSZOR Timeus úrban most többféle tollazat keletkezik.

SÁRA Az én tollaim milyen színűek lesznek?

PROFESSZOR Ennél a madárfajtánál a nőstények díszesebbek, mint a hímek. (Sára elragadtatva tapsol.)

TIMEUS (letérdepel a professzor elé) Csak egyre kérem, tudós uram, lángész uram, uram-teremtőm! - csak egyetlenegy óhajom van, azt is inkább ajkam rebegi, mint durva emberi szó mondja: olyan madár legyek, uram, akit szeret az emberiség. Elég volt nekem, hogy mostani életemben kizsákmányolónak, profitvadásznak, lélektelen uzsorásnak neveztek a hátam mögött, de sokszor szemtől szembe is!

PROFESSZOR Önből-önökből: ölyvek lesznek. Ezek ragadozó madarak ugyan, de hasznosak, s ezért nem irtják őket.

SÁRA És mit esznek ... ezek az ölyvek?

PROFESSZOR Egeret, pockot, hörcsögöt, vakondokot, hernyót, gilisztát - ami jön, azt!

SÁRA Pfuj!

PROFESSZOR Ölyvként nem lesz ez már pfuj, ez csemege lesz magának, asszonyom!

SIMON Professzor úr megfeledkezett a sündisznóról, a patkányról és a fiatal denevérről! Az ölyv azt is szereti.

SÁRA Menjen, maga utálatos! Pfuj és pfuj és még egyszer pfuj! Soha! Nem, nem, kezdem észre venni, az uramnak igaza van, ön bizonyos tendenciával büntetni akar minket!

PROFESSZOR Ezt, kérem, visszautasítom. Az ön férje akarta, hogy ne legyen az emberiség ellensége, ha már eddig ...

FLORETTA Igenis, ha már eddig annak tudta magát! Én is azt mondom, nagyon hasznos vezeklés lesz tízezer pockot, egeret, ürgét megenni! Mármint a papának!

TIMEUS Ti összevissza beszéltek itt, és nekem valami tépi a vállamat!

PROFESSZOR Legyen nyugodt, uram, csupán szárnyai lesznek. De kérem ... én nem erőltetem ... Önök csupa álszeméremből tiltakoztak ragadozói mivoltuk ellen, holott a ragadozó madár a levegő királya. Szélsebesen repül, vakmerő vadász, élelemben sosincs hiánya.

RÓBERT Azt hiszem, a professzor úrnak van igaza. Ha már izé lesz az emberből, madár, akkor legalább ...

SÁRA (fölnéz rá) Gondolod, egyetlenem?

TIMEUS Ezt az enyelgést, kérem, az én jelenlétemben, ez mégiscsak ...

PROFESSZOR Önnek, uram, már madár-gondjai vannak. Ön éppen születik.

JÁNOS (fölpattan) Ne haragudjanak, de én undorodom ettől. Én kérem, ember vagyok, az is maradok, még ha rám szakad a mennybolt, akkor is! Jössz, Floretta?

FLORETTA (Jánosba karol) Megyek!

SÁRA Hányadik emelet ez? (Az ablakhoz rohan.)

SIMON A kilencedik.

SÁRA (belekapaszkodik a függönybe) Isten veletek! Ha Floretta elhagy, inkább meghalok!

FLORETTA (Sárához szalad) Anyuka!

SÁRA Kislányom, édes, ne hagyj itt! Gyere velünk!

JÁNOS Jössz, Floretta? (Csend.) Szervusz. Jó estét. (Kimegy.)

FLORETTA János! (A fiú után futna, de a professzor elébe áll. Az asszisztensnő újabb injekciós tűt nyújt át.)

PROFESSZOR (parancsolóan) Tűrje fel a blúzát!

FLORETTA (engedelmeskedik, a professzor belevágja a tűt)

ATYUS (idegesen) Ez. nem volt egészen önként ...

PROFESSZOR (nyugodtan) Megmondtam: demokrata vagyok. (Hosszú-hosszú csend.)

TIMEUS Tehát? tehát?

ATYUS Mit énekelsz, fiam?

TIMEUS Én már fütyörészek, papa.

PROFESSZOR (az asszisztensnőhöz) Kérek egy B 2-est. (Asszisztensnő átadja.) Hát jó, legyen, nem ölyv, héja lesz önökből. Héja-család. A héját nem szeretik ugyan az emberek, de nagyon életrevaló, s a röpte gyors, mint a hang.

SÁRA És a héja, remélem, nem eszik ...

PROFESSZOR Galambot, csibét, tyúkot - asszonyom.

SÁRA Nagyszerű! Egészen az én ízlésem. Köszönöm, professzor úr! Ez azt jelenti, hogy madárformában sem kell lemondani az emberi civilizációról. (Finnyásan.) És nyersen?

PROFESSZOR Hát igen, nyersen. Másképpen nem is ízlene asszonyomnak. Nyersen és egészen friss tálalásban. Úgy, hogy még érezni a zsákmány szívének utolsó, gyors rángásait.

SÁRA Kérem, ne részletezze.

PROFESSZOR (Florettához) Érez már valamit, kedves?

FLORETTA Menjen, maga gyűlöletes! (Felzokog. Sára melléje kuporodik, simogatja.)

PROFESSZOR (Timeushoz) Ön néhány perc múlva a Héjacsalád feje lesz. Kérem, fáradjon át a rendelőmbe. (Timeus szó nélkül engedelmeskedik, az ajtó kitárul, az asszisztensnő utánamegy.)

TIMEUS (a küszöbről) Kérem, nem vadásszák nagyon azt a héját? (Az asszisztensnő megérinti a vállát, leejti a fejét és bemegy.)

FLORETTA (felugrik) Apám! Ne hagyjuk! (Utánaszalad.)

PROFESSZOR Legyen nyugodt, asszonyom, pompásan érzi magát majd mint madár. Biztonságban él, az ösztöne, amely jobb minden radarberendezésnél, jelzésekkel óvja nyugalmát. (Leemel a tálcáról egy pravazt, s a tűt az asszony karjába szúrja. Sára felsikolt, majd elmosolyodik.) Így. Most pedig ön is fáradjon a férje és a lánya után.

(Sára elindul, s a küszöbről szerelmes mosollyal visszanéz Róbertra.)

SÁRA (az ajtóból) Várlak! Siess! (Bemegy.)

PROFESSZOR (készíti a tűt) Igen, most ön következik.

RÓBERT Nem lehetne meglépni innen?

(A képernyő megvilágosodik, megjelenik Sára arca.)

SÁRA (a készülékből) Róbert, ha becsapsz, ha aljas, hitvány módon nem jössz velem ... bármi leszek is a jövőben, héja, ölyv vagy csupán egy kis kanárimadár ... megkereslek, és kivájom a szemed! Te strici!

RÓBERT Szúrja belém! (Felszisszen, és ő is bemegy.)

ATYUS (előlép, remeg a karja, amint a professzornak nyújtja) Tessék! A tudomány és a pánik áldozata vagyok. Hogy szerzek én magamnak nőt abban az átkozott madár-életben? (A többi után kullog.)

SIMON Így, professzor úr. Ezektől megszabadítottuk az emberiséget.

PROFESSZOR (tűnődve) De mi lesz a madarakkal?

(Hosszú csend, majd belép az asszisztensnő.)

PROFESSZOR Nos, hogy viselkednek?

NŐ Szárnyuk nőtt, uram, szemlátomást, és kirepültek az ablakon.

PROFESSZOR Nagyszerű! (Az ablakhoz siet, egyetlen rántással elvonja a függönyt.) Igen, ott repülnek ... ott szállnak a fellegek közt, látják, kérem szépen? Holdvilágos, ezüstkeretben, a volt Timeus-család!

(A szín egy pillanatra elsötétedik, aztán csak a televíziós gép körül látható egy fényes kör. A karosszékben a professzor ül, mellette áll Simon. A szoba többi részét sötétség fedi.)

PROFESSZOR Na, Simon, most vizsgázik igazán ez a radarral kombinált masina. (Csavar a készüléken, a képmezőn színes körök, hullámok keletkeznek.) Látja?

SIMON Ezek vonalak.

PROFESSZOR Várjon, megpróbálom jobban beállítani. És most?

SIMON Ezek is vonalak, de élesebbek.

PROFESSZOR Pedig most minden jól látható. Nézzen csak oda ... Az a nyilazó, ezüstös suhanás ... Ők azok! A Héja-család! Gyönyörűen repülnek! Ha meggondolom, romlandó emberi testből ilyen tökéletes szerkezet! Látja, most Timeus a csapat élére szállt! Kezdenek működni a madár-törvényszerűségek ... Nahát, amint végigcsúszik rajtuk a hold ... szinte peng a szárnyukon. Most a vén Atyus mond valamit a fiának ... Hallja? (Éles vijjogás a hangszóróból.) Azt mondja az öreg, hogy pihenjenek. (Újabb vijjogás.)

SIMON Kérem, mint a madarak, vijjognak, kiabálnak.

PROFESSZOR Hát persze, ez madárnyelv, ezt maga nem érti. Képzelje, ott van például Atyus, egy hetvenöt éves férfi, aki negyedórája madár, és úgy beszéli a nyelvet, mint egy született héja ... Ez a szérum diadala! (A vijjogás és szélzúgáshoz hasonló hang betölti a színpadot.) Én mondom magának, Simon, ez győzelem!

 

MÁSODIK RÉSZ

ELSŐ KÉP

Ami most következik, az már madár-világ A színpad és a játék egyaránt a fantázia, az irónia s e mindkettőt egyesítő költészet mozgatottja. A hangvétel groteszk is, tragikus is. A Timeus-család ezentúl Héja-család. Stilizált szárny és hegyes végű papucs a külső jele ennek. Ők azonban mégiscsak embermadarak, félúton a két létezés között, s ebben van különlegességük meg tökéletlenségük is. Szerepelnek itt a "valódi" madárvilág szülöttei is, ezeket "madárszerűbben" kell ábrázolni, megkülönböztetni.

Szín egy varjú fészek. Ez félkör alakban tárul elénk; a kör hiányzó része a nézőteret zárná el. Erős ágakból, rongyokból, szőrből, tollból rótták össze. Tágas és teherbíró. Az érzékeltetés szerint magas fa tetejére építették; körös-körül még magasabb nyár-jegenyék fényes lombozata látszik, s egy horpadáson át felködlik a távoli város, de ez inkább csak jelzésszerű.

Mikor a függöny felmegy, Timeus, Atyus és Róbert, husánggal a kézben, vad hadakozásban állnak két varjúval, vagyis egy varjú házaspárral, amelyet erős dulakodás közben kiszorítanak a fészekből.

A két nő, Sára és Floretta, hátrább húzódva figyeli a küzdelmet, amely már a vége felé közeledik.

TIMEUS Nesztek, dögök, dögevők, kéklila rothadást emésztő bendők, büdösek!

VARJÚ Gyilkos,
gyilkos,
lakásrabló,
szennyes,
hitvány
Ember-madár!
Most kimondtam!

VARJÚNÉ Ehhez képest ...
nem fogható
semmi aljas:
Ember-madár!

RÓBERT Ember-madár?
(Fejére vág.)
Nesze, öreg dög-metélő,
meg ne sántulj,
jó mamuska,
kánya-mama,
csóka-spiné!

VARJÚ Begye, zúza,
ha bevenne,
kiöklendne,
Ember-madár!
(ütés éri a fején, kifelé hátrál)
halál-madár!

TIMEUS Ezt a piszok, impertinens kánya-bankát!
Hogy még ilyet! Ember-madár ...
Milyen szennyes fajta gőg ez!

ATYUS Hiába, mi bevándorlók ...

VARJÚNÉ (kívülről bekárog)
Ha költenél,
ivadékod még tojásban
zabálja meg a zápulás!

SÁRA Ócskaszájú! Miket mondott! Jaj minekünk!

(Timeus utána ugrik, ütés, jajgatás hallatszik kívülről, majd lihegve visszatér, a fészek közepére megy, megtörli homlokát, nyújtózik egyet; erős, arany fényű nap önti el.)

TIMEUS Végre. Itthon. Csőrös héja-ösztönöm
Te sugalltad: ne építkezz, lombot, pihét,
avar-gyűjtve ne törd magad,
kuporgatva, keresgélve,
büszke nyakad el ne fáraszd,
aranycsőröd be ne szennyezd,
s ne töprenkedj lomb-statikán,
légi-pallón -
magad, héja, ne pazarold!
Vijjogás, ki torkom lakod, ajzod csőröm,
szakadjál ki hálaképpen!
Varjú-mester, kőmivesnek, építésznek,
[ácsmadárnak,
úgy látom, hogy nem utolsó!
Jó lesz ez a lakás, Sára?

SÁRA Istenem, a más ágyába befeküdjem?

ATYUS Mily szokatlan lesz az néki, Atyaisten!
(Rémülten.)
Mi az, mért beszélek ilyen szaggatottan?
s a mondatom végin mi az, ami koppan?
Tán csak nem vers csiklandozza csőrömet?

TIMEUS Észrevettem,
Atyus, milyen
furcsa vagy,
fene tudja, spondeus vagy trocheus,
de valami gátol téged,
ó, Atyus!

SÁRA Te beszélsz?
Hisz versben szólalsz most te is!
Rím a vége, hogyha szólsz.

RÓBERT Minek ez a duma, ez a szósz!

ATYUS Ördöguccse! Ő is rímel!

SÁRA Édesem!

TIMEUS Nem értem én a poétikát!
utáltam már akkor, mint diák ...

ATYUS Hátha ... Néktek nem tűnt fel, hogy ők,
ők, a varjúk, ők is így beszéltek?
Hogy valami ritmus meg cezúra
hadirendbe osztotta szavuk?

SÁRA Köszönöm a varjú-verset,
Gonosz átkuk hogyha megfogan,
olyan mindegy, vers-e, próza ...
Viú! - viú! - viú! - viú!

TIMEUS Sára vijjog!

SÁRA Vijjogsz magad, botfülű!

TIMEUS Vijjog, mégis vijjog!

SÁRA Fogd be végre kacor csőrödet!

TIMEUS Tovább, tovább, halljunk vijjogást!

SÁRA Nesze, neked!

(Nekiesik, tépik-ütik egymást. Timeus fejbe veri, Sára leroskad.)

SÁRA Végre! Végre! Ez a szerelem!
Ez, mi lila húsig fölszakít!
Csüdöm fényes aranypénzeit
forró, véres mázzal keni be!
Légbe szórja pihés tollaim,
hogy keringjenek, mint kék vihar!
Karmos dühe édes vallomás!
nászi párom, a tiéd vagyok!
Viú! - viú! - viú! - viú!
Timeus még sosem volt ilyen.

RÓBERT (irigyen) Csuda nagy az elragadtatás.

TIMEUS Boldog vagyok ... , mint bőr-fújtató
liheg, csapkod könnyebbült szívem.
Nincs fölötte többé rettegés,
s a félelem fülkagylómban nem dobol.
Torkomban a légi-út szabad!
S minden titkolt - most természetes,
minden, amit vizes, vak, sötét
odújába vont szégyenkezés,
álszemérem, ostoba képmutatás.
(Sárához.)
Ugye, boldog, boldog vagy te is?
Tollad édes viaszillata
nászi csattogással vesz körül!

SÁRA Zuzám, begyem, mint a lapos erszény.
Éhes vagyok. Hol van Simon? Enném.

ATYUS Ó, a piszok, cserbenhagyott!
Legalább
kaphatnék kis kétszersültet és teát ...

SÁRA Kétszersültet, teát? Pfuj, Atyus!
Ilyen nyálkás ember-poshadékot?
(Szerelmesen Timeushoz.)
Tojást innék, héjból, melegen,
mikor benne csibe-szív dobog ...
teát, kétszersültet? Mellhúsát!
Úgy, kitépve, ahogyan fehér
rostjait a vér
finom rózsaszínre festi át!

RÓBERT Bravó, Sára, izgató a hölgy,
mikor lakomákról álmodik!
Akkor nem is hölgy, már szinte nőstény,
arca ragyog, mint a delelő fény.

ATYUS Ez a fiú egész tehetséges.

TIMEUS (az eddig hallgató Florettához közeledik)
És Floretta?
Neked nincs szavad?
Benned elapadt
minden érzés, hogy atyád vagyok?

FLORETTA Nem emlékszem, hogy te atyám lennél.
Fészekalja, feledve szülőjét,
a tojónak költő tűz-hasát,
pézsmaszagú bőrét,
szárnyra kél, hogy párját megkeresse.
Ez a törvény, Timeus!

TIMEUS Törvény?
Milyen törvény?

FLORETTA Amelynek engedelmeskednek szárnyaid!
Amelynek alávetetted magad!

SÁRA Törvény az, hogy minket megtagadj?

FLORETTA Törvény.

RÓBERT Törvény? Furcsa törvény!
Hiszen szakasztott anyja.
Aranypikkelyes csüd,
kék-tollpihés cubák
s mellének kancsó-íve.

FLORETTA Kérem magát, hogy sorra ne kövesse,
mivel, kihez, hogyan hasonlítok!

TIMEUS És annál is kevésbé, mivel sok
szavad már nem is lehet ezután.

RÓBERT Hogyan-hogy? te? Úgy tudom, én sosem ...

TIMEUS Te, igen, te, köpet, mocsok, szemét!
Nem maga, ön, kegyed: te, így, csak így!
Te kopasz, vedlett, guanó-faló!
Héja vagyok,
párom csatán szereztem,
s úgy őrzöm is,
hím vagyok és vadász,
jövendő ezrek atyja, harcosa,
megdobbanó tojások őrizője!
Itt nincs kitartott
selyem hím-madár!
A váltót, csekket, mind megsütheted!
Szemem előtt - te záptojásból támadt -
hurkot vetettél asszonyom nyakába,
s még pénzt is elfogadtál?
Ember-madár!
Takarodj innét, rakj magadnak fészket,
önverítékkel csirizeld, tapasszad!

ATYUS (vijjogva)
Hi-hi-hi-hi! Hi-hi-hi-hi!

SÁRA (átkarolja Timeust)
Viú! - viú! - viú! - viú!

RÓBERT De Sára, édes, mindezt így hagyod?

ATYUS Szegény fíú, még nem egész madár.

RÓBERT Ó, Sára, Sára, Sára - nem felelsz?

SÁRA Viú! - viú! - viú! - viú!

RÓBERT Floretta, kérem, önben az igazság
oly talpraesett, tüzes, harcra kész!

FLORETTA Madár vagyok, magát nem ismerem!

RÓBERT Kedves kisasszony, kérem ...

ATYUS Nahát, szegény,
az akcentusa is milyen hibás!

RÓBERT (térdre omolva Timeus előtt)
Én drága Timeuskám,
értse meg,
hogy csőbe húztak! Nem kívántam én! ...
Az ember-forma nékem megfelelt -
uram!
Kezem nem torzította munka még,
lélek-halász,
horgász a szívek partján,
az voltam én,
s az maradok,
míg gyilkos impotencia
vagy más efféle átok, fóbia
kalappal ültet templom-kőre, míg
egy kórház rothadt matracán a Sors
a legutolsó szóra megtanít!
S most fészket - én?
Veszéllyel szembenézni - én?
Erdőben, éjjel, önmagamban - én?
Asszonyról gondoskodni - én?

TIMEUS Úgy látszik, a professzor széruma
nálad, te strigó, nem nagyon hatott!

RÓBERT S most így, se ember, se madár,
így vergődjek a végső puskacsőig?
Sára, magáé ez a felelősség,
magának kéne tenni valamit!
Legalább legyen kegyes, ha szerelme
melegebb tájak felé szárnyra kelt!

SÁRA Belátni, azt hiszem, nem oly nehéz:
én héja-párként monogám vagyok.
A madár-élet törvényt ül szívemben,
szeretem marcangoló férjemet!
(Timeushoz.)
Ó, fiam ...
én, ki némberrállapotban
gyerektől óvtam ágyékom, ölem,
ó, Timeus,
te drága apa-héja,
én fiókákra vágyom, bensejem
csönget, harangoz, riadóz:
porontyot!
Majd rendbehozzuk ezt a fészekaljat,
ha Floretta elárul hűtlenül!
Viú! - viú! - viú! - viú!

FLORETTA A lég oly langyos, könnyű, mint a pára -

ATYUS Maradj, Floretta, testvérkéid lesznek.
(Tűnődve.)
De hol keressek én egy jó tojót?

FLORETTA Nem! sürget, hajt a szomjúság, az éhség.

RÓBERT Vigyél magaddal, oly magam vagyok.

FLORETTA Te büdös-banka ivadéka, te,
te ringyó hím-madár,
én vigyelek?
megint csak azt cipeljem,
mit szív meg lélek elejteni vágyik?
Menj el kakukknak, ott szaporodásra
kevés a gond, nevelni pedig semmi,
a felelősség más fészkébe száll.

RÓBERT Hát nincsen, nincsen szánalom szívedben?

FLORETTA Csak önmagamat szánom! Szállni innen,
elmenekülni e rablótanyáról ...

ATYUS A szérum itt se stimmel.
Mert héja-jellem
föl nem háborodhat
kis fészek-foglaláson.

FLORETTA Legyen ez mind, ez mind legyen tiétek!

RÓBERT Vigyél magaddal!

FLORETTA Megyek. Jó napot.

SÁRA Faljanak fel a húsevő-legyek,
kik hullott testen smaragd-fellegek,
eltévedt golyók, pontos fegyverek
csalitba, ágra elkísérjenek,
én megtagadom őt, volt lányomat,
madáranyának - van hozzá jogom!
Kitépem őt, mint véres húst, szívemből,
s a dögmadárnak vetem oda őt.
Csont-szárny legyen fekete szemfedője,
hangyák gyűlése - fehér kebele.
Szemebogarát aszalja nap,
legyen mint a cseresznyemag!
S ha szerelemre vágyik,
ne jusson nászi ágyig!

(Nekirohan, beletépne Florettába, de a lány kimenekül a fészekből, s csak kívülről hallani énekét.)

FLORETTA Embernek lenni vágyom,
emberi szerelemre,
emberi gyötrelemre,
hajszol a szomjúságom,
mely vad s kiolthatatlan,
mely már tízezer éves ...
jaj, merre lehetsz, édes?
Ültetsz-e fákat, János?
Cserfának illatától
megrészegedve, János,
leheveredve, János,
nézel az égre, János?
Ó, én hogyan szeretlek,
nem ragadozó hévvel,
de oly ember-tüzekkel
melyek ha lobot vetnek,
a madár-mennyországot
fölfalják, megemésztik,
mert az a halhatatlan,
kit emberszomja éget,
hegedű-testben: lélek.

(A kép gyorsan elsötétedik.)

MÁSODIK KÉP

Azonnal az előző kép után. Az ismert üvegház egy részlete látszik: meleg, holdfényes este. János a földön ül, minden féle cserépbe dugványozott virág között, újságot böngész. Sóhajt, fölnéz az égre. A villa felől dörömbölő tánczene.

JÁNOS Mióta ezek elmentek, elrepültek - bolondság -, meglógtak, itt, ebben a házban nem változott semmi ... semmi, de semmi. Timeus helyett egy új Timeus, csakhogy én a régit már megszoktam. A szépasszony, Timeusné sem maradt utód nélkül, még Róbert úrnak is akadt lelki meg testi mása. Mindenki ott van a helyén.

FLORETTA (szárnyasan, egy bokorból előlép)
És Floretta?
Mondd: Floretta?
Néki is van már utóda?

JÁNOS Ejnye, be furcsa madár. Mit pityegsz, te lombok küldeménye. Nézd csak ... ( fölemelkedik, hogy szemügyre vegye) fiatal héja! (Floretta visszaugrik a bokorba.) Megijedt a kis rablógyilkos. Biztos kiszemelt magának valami begyes galambot.

NÉNI (János édesanyja; az üvegház mögül közeleg, kezében tányér) Fiacskám, édes, a levesed. Másodszor melegítem.

JÁNOS Leves? Nem kívánok levest.

NÉNI Van finom pecsenyénk is. Fácán. Most nagyon vadásszák őket, nemcsak az urak, a héják is.

JÁNOS Pecsenyénk? Biztos a szakácsné adta.

NÉNI Az, a szakácsné, isten megáldja.

JÁNOS Édesanyám, mindig, világéletében, urak asztaláról szedegette a morzsát. Én már arra vágynám egyszer, hogy saját tűzhelyünk forralja, kormozza vagy kozmálja az ételt. Ezek az idegen szagok, ízek unalmasak nekem.

NÉNI Ideges vagy, fiacskám, és összetéveszted magad a monacói herceggel. Rosszul alszol, fiacskám, és motyogsz is mellette.

JÁNOS Miket? Mit?

NÉNI Inkább azt, hogy kit. (Leül melléje.) Én is voltam a magam korában szerelmes, igaz, hogy sajnos, a vágyam beteljesült. Az édesapád, isten nyugosztalja, goromba egy ember volt! De a te vágyakozásod, fiam, egy nátrongyári munkás fiáé, nem más, mint puszta lázálom. Mit akarnál te egy milliomos leányától, gyerekem! Azt mondja a nép: égett alattuk a föld, hát szárnyat növesztettek. Viszketett az orruk, hát lett belőle csőr! Nem hittek a szavuknak, hát elkezdtek vijjogatni! Hát van ezeknek földjük, ahol a láb otthon érzi magát? Elrepültek, vagy ahogy te mondod, olajra léptek, egyre megy az minekünk, fiam, mi ittmaradtunk, itt is maradunk, hozzátartozunk a világhoz. Nekünk dolgunk van itten. Neked a kert, nekem pedig te, fiacskám. Ki-ki a magáét. Majd meglátjuk, melyikünk lehet büszkébb a maga dolgára. Hanem a sárkányokat már gyerekkorodban föleregetted. Hadd őket ott, ahová kívánkoztak, a fellegekben. Csak az a fontos, hogy ne tépd magad, drágaságom! Fogyaszd el, fiam, ezt a levest, ezt én magam főztem, saját tűzhelyünkön én kozmáltam oda! Nem kéregettem; nem csipegettem, nem tartottam oda érte a lábast - ezt én találtam ki neked, csipetnyi zsírból, elég sok vízből, csónak formájú, kemény kis köményből - merítsd bele azt a kanalat, hadd zajogjon körülötte, aranykormos szemecskéivel. ez a leves, a gőz, a jó meleg. Mert az úgy jó, még nyáridőn is, úgy jó, hogy heve-gőze megizzassza az arcot, megmelegítse a testet - lábujjhegyig, édes, jó fiacskám!

JÁNOS Isten áldja a tisztes levest. (Kanalazni kezd.)

NÉNI Látod, fiam, most megnyugodtam. (Megsimítja János vállát.) A köményleves megnyugtat, ha nyugtalan vagy. Megfésül, ha bozontos vagy. Elpihentet.

FLORETTA (kidugva egy pillanatra a fejét) Maga is madár? Mert maga is valahogy versben beszél!

NÉNI Micsoda egy cserfes! (Floretta eltűnik.)

JÁNOS Mióta megtiltották a légpuskát, ezek a vadmadarak elszaporodtak. Teli velük a levegő. Annyian vannak, mint a fellegek.

NÉNI Egész hadosztályok, mondaná apád, ha meg nem ette volna a háború.

JÁNOS Szóval, hogy ivott, mégsem az volt a legnagyobb vész.

NÉNI Hát nem. Az volt, hogy goromba volt. De meg a háború. Az aztán igazánból. A fölvirágzott katonavonatok!

JÁNOS Vagyis, mindnyájunk feje fölött van még egy hátralékos villám.

NÉNI Ne adj isten, de van! Jó a leves?

JÁNOS Köményes, barna, sűrű, jószagú. Olyan, amilyennek szeretted, édesanyám, kicsinykorom óta.

NÉNI Csak én?

JÁNOS Csak te.

NÉNI De hiszen több mint húsz éven át ezt eszed.

JÁNOS Több mint húsz éven át mindig a kedved teljesítem.

NÉNI (összeomlik benne egy világ) Hogy te nem szereted a köménylevest? Irgalmazz Isten, jó Úristen! Becsaptál? Orromnál fogva vezettél?

JÁNOS Igen.

NÉNI Anyád se vagyok akkor?

JÁNOS Egyetlen jó anyám!

NÉNI Hát akkor?

FLORETTA (előbújik)
Magát szereti, nénike, hevest, anyát szeret és nem köménylevest.
(Eltűnik.)

NÉNI Valaki szólt? A homlokomon simogatást éreztem. A kezem fején gyönge szellőt. Van a vénasszonyoknak ilyen képzelődése, ez tartja életben őket! Ha már így mellbe vágja az embert, hogy egyetlen szem fia megtagadja a köménylevest. A házitűzhely első parancsolatát.

JÁNOS De téged nem, édesanyám, az elébb valami madár is téged köszöntött. Nem értetted? Én jó, kicsi anyám, ha lehetséges, ha egyáltalán lehetséges, tégy különbséget magad között s a köményleves között. Elérhető?

NÉNI (boldogan) Édes, kicsi fiam! (Megcsókolja.)

JÁNOS (átnyújtja a tányért) Kikanalaztam cseppig, utolsóig.

NÉNI Az Isten megáldjon ezért, kisfiam! (Átveszi a tányért és kisiet.)

JÁNOS Ez is központ, az emberi érzelemvilágban, a köményleves. S még illata is van. (Lassan homályosodik minden.) Úgy látszik, a felhők udvarolnak a holdnak. (Valaki, nőalak, egész lengén közeledik a villa felől. Az új házikisasszony az, Poména. Telt, barna, érzékien csalogató jelenség. Haját magas, görög kontyba szerkeszti.)

POMÉNA Kertész ...

JÁNOS (föláll, megtörli száját) Tessék, kisasszony.

POMÉNA A park miatt jöttem. (Hófehér görög szoknyácskát, pántos sarut visel.) Most lenne kicsi időm. Üljön csak le, kertész ... (János leül, Poména melléje telepszik.) Poména vagyok.

FLORETTA (elődugja fejét a bokor mögül) Finom kis gyümölcs.

POMÉNA Vijjogott valami! Mért nem vadásszák ezeket a madarakat? Csak kitömve szeretem őket!

JÁNOS Letettük a csapdákat, kisasszony, azonkívül elegendő sörétet készítettünk elő. De hát ezek, kérem szépen, a természet védelme alatt állnak, még a garázdálkodásukat is a természet fedezi. Ők otthonosabbak benne, mint mi, emberek.

POMÉNA Mert maguk, kertészféle emberek is, az ő cinkosaik!

FLORETTA (ismét előbújik) Az ég madarai!

JÁNOS Az ég madarai, Poména kisasszony!

POMÉNA Apukának az a véleménye, hogy a maga terve, mármint a parkírozásra gondolok ... (Elakad a szava, belegabalyodik János szemébe.)

JÁNOS Hát a terv, az hosszú lélegzetet kíván. A természet csak annyira kezes bárányunk, amennyire mi a juhászai vagyunk. Ahhoz pedig sok szeretet kell meg türelem. Hosszú lélegzet, Poména kisasszony. Én már nekiláttam a munkának, még az előző tulajdonos alatt, és mondhatom, a csemeték már megfogamzottak. Jövőre megkezdődik a lombosodás. Minden újabb évben újabb meg újabb ágak. S lassan az is, hogy az ágakon megtelepülnek az éneklőmadarak.

POMÉNA De éppen a lombosodás, kedves kertész ... (Megérinti János kezét.)

JÁNOS Akárhány tulajdonos következik még ezután, én figyelmeztetem őket, kár sietni. A tölgyfának ideje van. És vagy elhiszik, vagy mennek tovább, mint az előző urak, Timeus úrék, akik pedig ...

FLORETTA (előlép a sövényből)
Itt vagyok,
itt vagyok ...

POMÉNA Milyen erőszakos madár! Milyen követelődző! Közbekiált, megzavarja az ember beszédét. Mért tűrik ezt?

JÁNOS Én inkább valami kedves hangot véltem hallani.

POMÉNA Képzetlen fül zenére! Csikaró, bántó, rossz volt az a hang! Ragadozó.

JÁNOS Az tetszik nékem, hogy ragadozó.

POMÉNA (János kezét simogatva) Ilyen erotikus maga, kedves kertész?

JÁNOS Erotikus?

POMÉNA Miért? Az jó!

JÁNOS Nem vagyok erotikus.

POMÉNA Kár.

JÁNOS Ami pedig a parkírozási tervre vonatkozik, én írásban átadtam az édesapjának.

POMÉNA Ki győzi kivárni mindazt, amit maga leírt?

JÁNOS A természet.

POMÉNA És mi?

JÁNOS Mi is a természet vagyunk.

POMÉNA Maga biztos bibliás ember.

JÁNOS Nem én!

POMÉNA Akkor biztos hisz a fátumban.

JÁNOS Abban hiszek.

POMÉNA Akkor maga nem materialista.

JÁNOS De bizony az vagyok. Aki a természettel foglalkozik, más nem is lehet.

POMÉNA Akkor maga zűrzavaros.

JÁNOS Csak annyira, amennyire minden bonyolult.

POMÉNA Ki nem állom a filozófusokat.

JÁNOS (nyersen) Mit akar?

POMÉNA Nagyon egyedül érzem magam. Egyedül, magányosan. Odafent társaság, köztük egy kijelölt vőlegény. Unalmas. Már enni sem tudok, annyira unatkozom. És már ásítani sem, annyira. Maga szép, nyugodt, izmos, magas.

JÁNOS Menjen a fenébe.

POMÉNA Hogy ... hogy mit mondott?

JÁNOS A pokolba, kisasszony! Nem érek rá. Ne leltározzon engem. Különben is, lejárt a munkaidőm. Majd reggel nyolckor. Akkor még beszélgetünk is. De csakis a parkról.

POMÉNA (zokogva) Nyomorult!

JÁNOS És csak hivatalosat.

POMÉNA Szégyentelen!

JÁNOS Nyolctól négyig.

POMÉNA Szemérmetlen senki!

JÁNOS Jó éjszakát.

POMÉNA Kirúgatom! Ki lesz rúgva! (Elrohan.)

JÁNOS Istenem-atyám! Ez aztán megszabadult a gátlásaitól. Felszabadult ember.

FLORETTA (előlép)
Boldog vagyok, fiú, érted, boldogabb,
mint e kettős élet partján, bármikor,
repít könnyed, szárnyas, szelíd szédület,
repítenek galambvadász perceim!
Ó, szerelmem, én szerelmem, édesem!

JÁNOS Bőbeszédű kicsit a madár ... (Közeleg.)
s a szívében mennyi bizalom!
milyen szelíd!
Hadd nézzelek ... te a kicsi héja vagy?
Ragadozó, s galamblelket rejteget?
Né csak, sárga majolika karmait!
Sarlócsőrű, kicsi gyilkos, mit kívánsz?

FLORETTA Madárnyelven beszélsz, János?
Ez a teljes szerelem!

JÁNOS Az ember agyát valami szédíti, azt se tudja, milyen szavak tolongnak a száján. De ez a madár, ha ragadozó is, ha puskacső elé való is, szelíd, szelíd! Micsoda ellentmondás! Aranytallér szemében nem irgalmatlan gyűlölet izzik, de furcsa, furcsa gyengédség fénylik. Lehet, hogy náluk ez a szerelem hónapja. Te héja, te vadmadár, te szeretsz valakit?

FLORETTA János, téged!

JÁNOS Nem értem.

FLORETTA Téged, János!

JÁNOS Vijjog valamit, de nem értem.

FLORETTA Válts meg engem, János,
menekülő vagyok, válts meg!

JÁNOS Mit hadarsz, madár, hess!

FLORETTA Édes szerelmem,
kicsi szerelmem,
ág hegyén fészkem,
vízpartján kikötőm,
ragadj ki engem viharokból,
habokból, lombokból, táncoló halálból,
nagy magányosságból.

JÁNOS (Floretta felé sújt) Hess!

FLORETTA Nincs szemed, hogy láss?

JÁNOS Menj innen, héja, mert hozom a puskát!

FLORETTA Füled, az sincs?

JÁNOS Takarodj!

FLORETTA Egyetlen szerelmed -
engem is elzavarsz?
Süket?
Vak?
Béna?
Ilyen tehetetlen az én Jánosom?
Hát jó, megyek. Elrepülök, te vak!
Nem szólok hozzád többé, te süket!
(A bokor felé szökken.)

JÁNOS Floretta!
Ez ő volt!
(A sövényig fut.)
Bolond, bolond, bolond madaram!
Héjám, rigóm, cinkém, cankóm!
Floretta!
Kiváltalak!

(Floretta eltűnt. János kettéhajt két ágat, távolról valami surrogás. A fiú utánaszalad.)

HARMADIK KÉP

A varjúfészekben. Hajnali derengés. A nap első kévéje végigcsúszik a lombokon. A fészek feldúlt, rendetlen. Sára kétségbeesve, kezét tördelve körbe-körbe futkos. Odaküntről madárfütty záporoz.

SÁRA Megfúltak, meghaltak,
Nincsenek kicsinyeim!
Anya vagyok, gyermekek nélkül ...
és ez a reggeli hívás körös-körül
ez a sok csengettyű a levegőben,
ez a sok nász-előtti riogás,
anya-öröm, egyetlen röpke ébredésnek,
rőten repülő hüvelye léleknek!
hang-meteorok milliói zuhannak
süket szívem körül!
körültekernek, mint a növénnyé vált sóhajok,
s én felelni, felelni vágyakozom,
gyertek, itt vagyok, itt, madár-testvériség!
(A fészek peremére kapaszkodik.)
Halljátok, megfúlt, meghalt négy gyermekem!
Viú! - viú! - viú! - viú!
Feleljetek!
(Odakünn megnémul a madárfütty. Csend.)
Némaság. Senki sem válaszol.
Mint a lefagyott szirmok, olyan a csőrük,
[a szívük.
Ez a csillogó, szitált némaság!
Hát esengek néktek,
könyörgök hozzátok,
lássátok meg a csőrömet feszítő villámokat,
a szívemet égető tüzet,
halljátok az anya tízezer éves vijjogását:
megfúltak a porontyok,
meszes héjban maradtak,
nem láthatták anyjuk tollait,
s a tollak fölött a reggeli napot ...
Viú! - viú! - viú! - viú!
(A madárhangok nem szólalnak meg.)
Ilyenek vagytok mind,
kegyetlenek,
mióta fémesre feszített szárnyakon,
has-pihék közé búvó szivárványkarmokkal
eljöttünk közétek!
Ti gonoszok!
Hát ennyi részvét sincsen, ennyi se?
Páromnak hogy mondjam el szörnyű
[gyászom?

TIMEUS (mit sem sejtve, koszorú holt madarat dobva a fészek közepére, Sárához rohan, átöleli)
Sára! A kicsinyek?
Már mozgolódnak?
Kis csőrük kopogtat?
Láthatom őket?
(Asszonya szemébe néz.)
Oly szép vagy, gyönyörű!
Kemence most a lég!
Tüzel a testem,
sziklák visszadobják
sugarát a napnak.
Be jó a vadászat!
Jó - mert sikeres.
Két tucatnyi gerle
vér-gőze köszönt!

SÁRA Viú! - viú! - viú! - viú!

TIMEUS A mező olyan most
mint terített asztal,
kis fácáncsibéktől
illatos a lég!
Gyöngéd pihe testre
mint szigony zuhantam
az isteni égből,
s egy felhőnyi toll
szétszállt, a határban
szörnyű, vad kiáltás:
a héja van itt!
a héja van itt!
Be szép ez a reggel,
bárzsingom feszül,
s csontőrlő zúzámnak
van dolga elég!

SÁRA Van dolga elég! ... jaj, párom, uram,
te otthont találtál ... de én, a társad,
olyan idegen vagyok.
Ha szólok, vijjogok - a válaszuk: csend.
Elnémul az ének, ha dalba fogok.
Gyűlölködve szólnak:
ember-madár!
Mint ahogy héját említ a nép,
s kiáltja: rabló, gyilkos,
úgy kerepelnek itt ezek rólunk:
embermadár!

TIMEUS Sára, te, látom, emberi szíved
s hisztériád
egyre zavar még -
sok még a gátlás
kis koponyádban,
furcsa, de több,
mint ami egykor
Timeusnéként
kínzott, gyötört.
Nagy akarattal,
feszült erővel,
én azt tanácslom,
küzdj, verekedj,
karmos szerelmem,
magadat tőlük
megszabadítsd!

SÁRA (révületben)
Floretta elment ...

TIMEUS Lesz majd porontyunk!

SÁRA Floretta. nincsen ...

TIMEUS Lesz kicsinyünk!

SÁRA ( felzokog)
Gyümölcs-leánykám,
kicsiny leánykám ...

TIMEUS Lesz fészekalja:
egyszerre négy!

SÁRA (nagy csönd után)
Nem lesz sosem.

TIMEUS Hogy mit beszélsz?

SÁRA Nem lesz, Timeus!

TIMEUS Nem vagyok Timeus! Héja vagyok! Hálisten!

SÁRA Az vagy, Timeus,
hiába minden,
az vagy, bármit teszel,
az vagy.
És nem lesznek fiókáink. Nem lesz
[folytatásunk,
a dicső rablónemzedéknek magja vész!
Megmondták a varjúk,
megmondták:
ember-madár nem szaporodhat!

TIMEUS Bolondság, karattyolás, zagyvagolás,
[kerepelés!

SÁRA Fiókáink, mielőtt eget, napot láttak volna
[megfulladtak.

TIMEUS Egy szavát se értem!

SÁRA Pedig emberül beszélek.

TIMEUS Micsoda barbár hangok! Mint mikor bádog sikongat!

SÁRA Megmondtam. Ez is törvény. Nincs porontyunk, nem is lesz, nem is lehet.

TIMEUS (nekirohan, fojtogatja)
te ringy-rongy, céda!
te nő!
te asszony!
(Megölné talán, de ebben a pillanatban ziláltan, rémülten bebukik a fészekbe Atyus és Róbert.)

ATYUS Végünk! Gyerekek, bizony isten, én mondom, ütött az utolsó óránk!

TIMEUS (elengedi az asszonyt) Atyus! Róbert!

RÓBERT Semmi fölösleges beszéd. Gyorsan szedni az egyetlen cókmókot, ingóságunk, vagyis a pucér testünket, és el innét! Gyerünk, gyerünk, de egy-kettő!

TIMEUS Nem értem ezt az emberi beszédet,
nincs benne ütem, dallam, muzsika!

ATYUS Ez az őrült, parvenü madár!

RÓBERT Nézz kifelé! Látod amott azt a fekete égboltot? Azok ott nem viharfelhők, azok ott madarak. Az ördög vigye el, teljesen körülvettek, bekerítettek! Addig gatyáztál, bolond, amíg elállták a menekülés útját!

ATYUS (térdre omolva) Mért nem mentem én arra a kis szigetre? Ezeknek fogadtam szót, ezeket követtem, hogy aztán itt végül csőrök szedjenek szét, darabokra, cafatokra, hogy külön az orromat, a szememet, a fülemet szétcibáltassam, madár-testvéreimnek odadobassam! Szegény, öreg Atyus! Így végezni egy érdemtelen életet!

(Félelmetes surrogás, vijjogás támad, a fészek elsötétedik, Timeusék valamennyien térdre omolnak, csak Sára marad állva. Három madár ugrik a fészekbe, Csőr, Karom, Csüd. Minden elsötétedik.)

NEGYEDIK KÉP

Az előző kép közvetlen folytatása, azzal a különbséggel, hogy a fény csak a fészek egy szögletét világítja meg. A fénykévében ott áll a három madár, s előttük a magyarázkodó Timeus. A család többi tagjainak alakja épp hogy átdereng a sötétségen. Nekik most nincsen beszédes szerepük.

CSŐR Ne félj!
széttépni nem kíván a nagy közösség.

KAROM Nekünk az emberhús oly visszatetsző!

CSŐR Meg héja-erkölcs is van a világon!

CSÜD Igen, egy szent, csodás madáriasság,
mely nálatok, bitor nevén, humánum.

CSŐR Hát épp ezért a ragadozók rendje
ti-dolgotokban úgy határozott, hogy ...

TIMEUS Bocsánat, madárságtok nagy kegyelme
tán engedi, hogy magam mentegessem ...

CSŐR Tessék!

TIMEUS A fajta-gőgöt soha meg nem értem.
Hisz idejöttünk, vággyal a szívünkben:
madárnak lenni! s minden emberit
feledni, vágyva véletek vegyülni,
osztozni gondon, bajon, örömen, bár
nehéz a kezdet, kivált oly tudattal,
mely másik létünk emlékeit őrzi,
- de belevágtunk! hoztam feleségem,
apám, leányom és egy ... (köhint)
[jóbarátom ...
S ily pályadíj most hű szívünk jutalma!

CSÜD Hát szó, mi szó, van benne igazság is,
mert így tanít a szent madáriasság.

CSŐR Ó, Csüd, szegény! Ember-madár - hamisság!
ezt én azonnal itt bebizonyítom.
Először: válaszolj - emberi léted
hogy odahagytad, vajon mért csináltad?

TIMEUS Mert tapasztaltam, hogy a szárnyasoknak
erkölcse tisztább, szelleme csiszoltabb,
s hogy létük jobban kedvez tudománynak.

CSŐR S így elsőnek, az új erkölcs jegyében, egy varjúpárnak fészkét elraboltad?

TIMEUS Megvásároltam tőlük ...

CSŐR Ütlegekkel!
Orv-támadóként csaptál mindenekre,
humanizáltad tiszta hírnevünket,
civilizáltad boldog életünk!
Előtört aljas gyűjtőszenvedélyed,
kamatra adtad hitvány kölcsönöd!
Ember-madár! itt nincs helyed, közöttünk!

KAROM Te nem madár-világba vágyakoztál,
te ragadozóbb létre vágyakoztál,
hogy elszabadult rabló-ösztönödnek
erkölcsi tőkét majd mi biztosítsunk!

TIMEUS De ember-létem veszély fenyegette!
emberi fajtám fut a pusztulásba,
mit alapított, mindet romba dönti.

CSŐR Ki ember, az megáll, marad a vészben,
küzd, kiabál, csőrével harcra kél,
megvédi honát, fiát, otthonát,
gyűjt eleséget, tapaszt és erődít,
mert így cselekszik madár, idefenn!
Nem ember-voltod, ami kiabál,
de embertelen rémület szorongat,
de embertelen léted menekül!

KAROM Te drága, áldott, csőrös hadsereg,
magad mehetnél száműzésbe, messze,
ha ők hígítnák szárnyas soraid!

CSŐR Lehetne lomb-világunk menedék
természet-anyánk minden hű fiának;
lehetne árvaságnak anyaöl,
de gyilkosoknak nem lesz bújtatója.
Mi madarak nem leszünk cinkosok!
Magam illetném magunk megvetéssel,
s a szégyen égne aranyló szemünkben,
ha despotának, csalónak, pribéknek,
ki jogos harag elől menekülve,
a nép-haragtól rettegő szívével
vár madár-oltalomra,
s mi adnánk azt neki.
Ezért madár-hon úgy határozott:
Ember-madár meg hozzátartozói
a régi létbe visszatérjenek,
s tartoznak útra kelni ...

TIMEUS Most?

CSŐR Azonnal!

TIMEUS Csak így? Ily szimpla-mód? Hát nem megyek!
Nem én, s nincs oly erőszak,
mely engem arra kényszerítene
hogy új hazám, mit választottam önként,
önkényt követve, futva odahagyjam!
Ó, gyáva lennék, hitvány és esendő,
ha kedves madár-voltom megtagadnám,
csupán azért, mert
rágalom s gyalázat
én lomb-hazámból, fészek-otthonomból
alantas létbe utasítna vissza!
Hát nem megyek!
(Merően szembenéz a madarakkal.)

CSŐR Ez oly beszéd, olyféle magatartás,
mi legkevésbé illik most tehozzád.
Krakéler - úgy gondolom,
nálatok így nevezik az effajta urat.
Tízezer csőr, tízezer zuhanó,
dühödt hálál, csonttörő torpedó,
tízezer vijjogással nyilazó,
villámos, pontos, szörnyű vad rakéta
atomra szedné minden porcikád,
ha szavad locska hullámtaraján
valami testet öltene a szándék,
de lásd be, nem gondoltad komolyan,
csak emberformán, a történelemnek
bizonyítod a kétes alibit.

TIMEUS S ha sejtre bontod szívós testemet,
atomra zúzod mellem, homlokom,
s ha mint a szélben arany porszemecskék,
úgy szétszórjátok én egész családom,
hát akkor sem hagyom,
mit madárként örökre megszerettem:
holtom után is madár maradok!

CSÜD Bárhogy latolja bizalmatlanságom,
ez Ember-madár mégis megható.
Ragaszkodása szinte könnyre késztet,
ha sírni tudnék, elömölne könnyem.

TIMEUS Ó, fennkölt, tiszta, szép madáriasság!
Mit humanizmus! Ó, madáriasság,
az fennebb szárnyaló!
Igen, komoly szívemmel megfogadtam,
kitépett szárnnyal is, madár leszek.
Madár! Madár! Madár!
Sőt, szent héja-madár,
madárfaj koronája,
lomb-lét aranyozottja!
S széttépne bár haragtok,
nincs égnek oly hatalma,
mi másra kényszeríthet!

(Fény önti el az egész fészket. Bejön Floretta.)

TIMEUS Floretta!

FLORETTA Én, Igen!

KAROM Ő a miénk!

CSŐR Madár-hitű.

CSÜD Madárias, egészen.
Kecses, madárias.

TIMEUS Floretta, kérlek, légy szíves, segíts,
téged szeretnek, szavad megfogadják ...
E madártársak arra kényszerítnek,
hogy térjek vissza gyűlölt volt hazámba.
De én madár vagyok,
s oly tiszta szívvel ...
Floretta, kérlek, bizonyítsd be nékik ...

FLORETTA Hírt hozok, nagyot!

CSÜD Jaj, milyen édes, mily madárias!

FLORETTA Szelíd s kitartó nagy függeszkedéssel,
lég-tapogató, hosszú türelemmel
tetők fölött figyeltem, leselkedtem,
- betelni nem tudok a légi honnal,
hisz szívem zsákmány-éhe visszacsábít:
nyers, vörös húsra, vágyom én, egy szívre,
egy szívre én, lesve a szerelemre
ott fenn a légben, reggel, este, éjjel.

TIMEUS (idegesen) Nem tudom, mire jó e nagy prológus.

FLORETTA (megdühödik. Prózában, szinte hadarva) Szóval a rádió bemondta, hogy a két nagyhatalom megegyezett, nem használnak többé atombombát, és nem is kísérleteznek vele.

TIMEUS Hogy mit?

CSÜD Madárvilágnak örömhír e hír!
De mondd, Floretta, biztos, hiteles?

FLORETTA A TASZSZ és a Reuter egyként kiadta. Így mondták a rádióban.

CSÜD (a fészek pereméhez rohan. Kiáltva)
Halljátok, madár-világ?

CSÜD Micsoda madárias megegyezés!

KAROM Hogy légi világunk nem mérgezi többé atom!

CSŐR Halljátok?

HANGOK KÍVÜLRŐL Hogy légi világunk nem mérgezi többé atom!
Élet! Élet! Élet!

CSŐR Floretta, híred fölszabadít minket.
Sok testvérünk a Csendes óceánon,
s más övezetben nem kénytelen többé
kis otthonától végleg elszakadni.
Hát szívem így, ez enyheség körében,
Ember-madár, javadra többet enged,
s ha gondolod, hogy végleg megszeretted
e lomb hegyén hintáló életünket,
szellő-folyamnak mindig-csobogását,
hát úgy gondolom, tisztes közösségünk
kérelmedet majd máshogyan ítéli.

TIMEUS ... szóval ... mondod ... megegyeztek ... ki hitte volna!
Akkor talán ... bojkott sincsen ...
a múlt is feledésbe porlad ...

CSÜD Ha megismétled kérésed, madár,
javadra ítél, biztos, közösségünk.

TIMEUS Vagyis ... tehát ... hogy béke odalenn?
hogy véget ér a hidegháború?
Akkor tehát nem kísért Tatamisz!
De márka lesz belőle, hírneves.
Hát akkor ...
hazám, gyáram, otthonom, derűs
emberi okossággal tervelt életem
neon-csillaga fölragyog megint.
Hát akkor ...
minek ez a bujdosás?
Gyalázott idegenként élni itt?
Gyűlölt madárként?
Átok rabjaként?

CSŐR Kérésed mostan, jó fülekre lelne!

TIMEUS (először őszinte)
Köszönöm néktek, hű madár-világ,
köszönöm gyorsan támadt kegyetek:
én távozom, megyek.
Nem csábítanak lombok, koronák,
sem hinta-kedvű könnyű madár-ágyak:
elfáradt testem epedára vágy.
Nyers, véres hús - utálat!
sült kotlett-szeletek
és mag-keserű whisky,
a lelkemet fürösztik.
Így hát én hazatérek,
s majd közzéteszek cikket, sőt még cikkeket,
ezt jövőm érdekében el nem hagyhatom:
mily boldogság, hogy nem fenyeget atom,
emberbaráti, sőt, madárias leszek,
de innét, tüstént, iszkiri,
tovább!
(A család lelkesen köréje gyűlik, csak Floretta áll külön.)

TIMEUS Timeus megtalálja végre otthonát.

ÖTÖDIK KÉP

A fészek-jelenetet követő estén, a professzor várószobájában. Néhány kitárt ablakszárnyon át bevilágít az újhold. A televíziós készülék mellett Simon a beállító-tárcsákkal bajlódik, sikertelenül. A készülék csak zűrzavaros vonalakat és hangzavart közvetít. Az inas a fejéhez kap, majd leállítja a készüléket. Jó hosszú csend. A rendelő felőli ajtón belép a professzor. Az arca gyűrött, fáradt.

PROFESSZOR No, Simon?

SIMON Hajnal óta semmi. A készülék bedöglött, uram.

PROFESSZOR És a legutolsó vétel?

SIMON Azt már részletesen elmondtam. Körülfogják őket a madarak. Azóta biztosan cafatokra tépték őket.

PROFESSZOR (bólogat) A tudomány áldozatai. Kerek esztendeig bírták.

SIMON Hát igen - a madárvilág következetes. Ha meggondolom, professzor úr, hálát kell adnom rugalmas jellememnek. Ha én, ahogy a szolgálat meg az adott szó előírja, követem őket oda mint madár, most egy véres mócsing vagyok valamelyik varjú csőrében. És még az is előfordulhat, hogy a madár visszaöklend, mert nem vagyok elég ízes falat. Nem kérek belőle.

PROFESSZOR Abbahagyhatná, Simon, ízetlen tréfálkozását. Lehetne annyi emberi együttérzés magában Timeusék iránt.

SIMON Bocsánat, nem én küldtem őket a fészkes másvilágba.

PROFESSZOR Nahiszen, azzal tisztában vagyok, hogy maga csak közönséges kerítő.

SIMON Nagyon kérem professzor urat, a világért se essen abba a hibába, hogy most, mikor szerencsecsillaga némileg haloványodik, összevesszen azzal a munkatársával, aki tulajdonképpen a tudománynak szállítja a muníciót. A laboratóriumi nyersanyagot.

PROFESSZOR Muníciót! Nyersanyagot! Négy család mondott le az utolsó pillanatban.

SIMON De tizenkettő még mindig repülésre kész!

PROFESSZOR Ez igaz.

SIMON Arra gondoltam, professzor úr, ha ezt a szérumot nyíltan és legálisan propagálni lehetne, akkor futószalagon átszállíthatnánk a társadalom legkártékonyabb elemeit a dögevők közé, és így végül világszerte elősegíthetnénk egy erkölcsösebb rendszer megszületését.

PROFESSZOR Maga, kérem, egyelőre az utópisták közé tartozik. Hiszen látja, hogy a pionírokat, Timeusékat is kivetik a madarak.

SIMON Egészen addig, amíg az Ember-madarak többségbe nem jutnak. Akkor aztán, az atomkor technikáját alkalmazva ... professzor úr! micsoda lehetőség! Meglehet, hogy abban az esetben magamtól is megszabadítom az emberiséget, és elmegyek a madarak közé. De most még sok a rizikó, ha meggondolom ... szegény Timeusék. Különösen az asszonyt sajnálom, úgy szeretett élni ... a legutóbbi esztendőkben, ahogy nőtt a válság, tucatnyi fiatalembert fogyasztott el ... szegényke, a nagy menekülésben!

(Kívülről váratlan zaj, kiáltozás. A televíziós ernyőn megjelenik az asszisztensnő arca.)

ASSZISZTENSNŐ Csőrrel zörgetnek valami madarak!

PROFESSZOR Tegyen az ajtóra keresztláncot. Nem fogadok senkit. (Asszisztensnő arca eltűnik.)

SIMON Ez a furcsa, kibillent időjárás teszi, uram. A viharok befelé sodorják a vándormadarakat. Kimossák odvaikból a rókákat, partra vetik a halakat. A múlt éjjel, nem tudom, hallotta-e, uram, jég kopogott a tetőn. Dörömbölt, mint sok ezer szöges végű bot, mintha csőszök masíroztaik volna végig a bádogon, uram.

PROFESSZOR (ásít) Züllik maga, Simon. Újabban hasonlatokban gondolkodik. Ez valami belső megrendülés jele. Na jól van, tegyük el magunkat holnapra, sok a dolgunk. Ugyanis az új héja-honpolgárok ... Szérum, minden egyéb előkészítve. Timeusékat mindenesetre nem írom a kísérleti napló veszteség-rovatába. Ők, végeredményben, jól reagáltak. Kivéve Florettát.

SIMON Bocsánatot kérek, hogy ellentmondok, de nem jól reagáltak.

PROFESSZOR (aki már elindult rendelője felé, megáll) Hogy érti ezt?

SIMON Csak a tapasztalati pontosság miatt mondom ...

PROFESSZOR Szemtelenség ...

SIMON Ha csakugyan az, akkor is: tudományos szemtelenség.

PROFESSZOR Mire akar kilyukadni?

SIMON Hogy a szérum, bár kétségtelen, madarakká tette őket, de mégis hibrideket eredményezett. A gondolkozásuk, a mentalitásuk alacsonyrendű maradt: - emberi. Sőt, ha nem tekinti vulgarizálásnak - kapitalista. Ez pedig a ragadozók világában eléggé föltűnő. Ezért történhetett, uram, hogy nem fogadták be őket, hogy szétszabdalták őket a legmodernebb áramvonalas csőrök segítségével.

PROFESSZOR Maga beszél, és mond valamit, Simon. (Elindul, megáll.) Ezen még gondolkoznom kell. Bemegyek, megcsinálom a jegyzeteimet. (El. Simon belefekszik egy fotelba, arcát a karfára hajtja, aludni próbál. A szín elsötétedik.)

HATODIK KÉP

Helyszín ugyanaz, de most már virrad. Az első sugarak rézsútosan érik a szobát. Simon, az előbbi pózban, horkolva alszik. A nyitott ablakszárny párkányán szárnycsattogva megjelenik Timeus, beugrik a szobába, ugyanúgy követi őt Sára, Atyus, végül Róbert. Az ablak mellett megállnak, összehajolnak. Ebben a polgári környezetben kirívóan madárszerűek. Rövid tanakodás után Timeus és Róbert Simonhoz szökell, lefogják, Timeus az inas szájára szorítja tenyerét. Simon küzdene, de aztán elernyed. Atyus fityiszt mutatva lábujjhegyen ugrál előtte.

TIMEUS Így.
(Leveszi tenyerét az inas szájáról.)
Tudod-e, ki vagyok?

SIMON Nem én.

TIMEUS (Tenyérrel Simon homlokára üt. Nagyon csattan) Még most se?

SIMON Azt hiszem, igen.

TIMEUS Nos?

SIMON A volt munkáltatóm.

TIMEUS Helyes. A tudatig leért az ón, Igen, én vagyok, Timeus.
Most pedig néma légy,
mert kivájom a szemed.
(Atyus ijesztően vijjog.)
Gazember! - gazdád, merre, a professzor?

SIMON Alszik, pihen, töpreng, talán tűnődik.

TIMEUS Hát visszajöttünk, végleg.
De otthonunkban doronggal fogadtak,
hogy: hess madár!
házamat bitorolja konkurrensem.
(Atyusnak és Róbertnek.)
Ti közrefogva professzor-barátunk,
hozzátok ide, tüstént, elibém!

SIMON Uram, ön príma héja lett, a szérum mégiscsak jól hatott, szavamra mondom. (Atyus és Róbert benyitnak a rendelőbe, és csakhamar magukkal hozzák a tiltakozó professzort.)

TIMEUS Megismer, tudomány magistere?

PROFESSZOR Bevettem altatóból dupla adagot,
s mellemen mégis lidérc térdepel!

TIMEUS Megismer, ugye, egykori kliensét?

PROFESSZOR (dadogva)
Nem voltam, vagyok, és nem is leszek ...

SIMON Én tanúsítom: nem ornitológus.

TIMEUS (megrázza)
Nem emlékszik reám?

PROFESSZOR Én madárságodat,
úgy tűnik, láttam egykor!

ATYUS Minő derék szerénység!
ő fuserált madárnak,
s most "úgy tűnik" neki ...

TIMEUS Én Timeus vagyok!

PROFESSZOR Valami szinte rémlik ...

TIMEUS Átalkodott cinizmus!
Én Timeus vagyok!

PROFESSZOR Úgy látom, ön - madár!

ATYUS Madár az ángya térgye!

TIMEUS S ezt nékem épp te mondod,
hogy madár és nem ember?
Kuruzsló, felelőtlen,
aljas világcsaló!

RÓBERT Hát úgy legyek én boldog,
ez egy nagy guanó!

SIMON Kérem, itt nem szokás ...

SÁRA Kuss! Szerződésszegő!

PROFESSZOR De mért ily izgatottan?
Csak nyugodtan beszéljünk.
Hát mit óhajtanak?

TIMEUS Csak saját ön-személyünk.
Magunkat. Magamat.
Mi most kezedbe tesszük
a tisztelt madárságot,
ezt visszaadjuk néked,
mert ebből már elég!

SÁRA Nem héja-asszony - dáma, az vágyom lenni rég.

ATYUS Csirkét - csak prézliben!

RÓBERT Ezt mondom magam is.

TIMEUS Nagy álmom - Tatamisz!

PROFESSZOR Az óhaja tehát?

TIMEUS Add vissza régi arcunk,
változtass vissza minket.

SÁRA Jaj, megfürödni gyorsan!

ATYUS Csibét - csak prézliben!

SÁRA (Róberthez)
A széles heverőn
csak véled, én szerelmem.

ATYUS Sára már újra ember.

RÓBERT Ezt mondom magam is.

TIMEUS Szaglásom költeménye,
nagy álmom - Tatamisz!
Igen, professzorom,
most téged arra kérlek,
készítsed műszered,
és oltsd belénk azonnal
az ellenszérumot!

SÁRA Az ellenszérumot!

ATYUS Ebédre hazaérünk!

RÓBERT Az ellenszérumot!

SÁRA Nyakig levendulában!
Most mily büdös vagyok!

(Belép Floretta.)

TIMEUS Floretta!

SÁRA Floretta!

RÓBERT Floretta!

ATYUS Ebédre ő is hazaérkezett!

TIMEUS Bár mindig járod külön utaid,
repülsz magányos lég-ösvényeken,
most örülök, hogy itt találkozunk.
Szervusz. Foglalj helyet.

FLORETTA Jó reggelt kívánok. (Leül.)

TIMEUS Szóval, az ellenszérum, doktorom...
megvallom, fáraszt már a szárnyas élet,
s csömört okoznak, véres, nyers ebédek,
s ez örökösen ritmusos beszédek ...

SÁRA Igen, igen, az ellenszérumot.

PROFESSZOR (Kitépi magát Timeusék köréből, s a szoba közepére szalad) Nos, hölgyeim és uraim, elmondom önöknek, nem versben - prózában, ezt talán majd így is megértik: ellenszérum - nincs!

TIMEUS Vicces.

ATYUS Hi-hi-hi!

SÁRA Viú! - viú!

RÓBERT Az anyja mindenit, ez a végén még komolyan mondja!

PROFESSZOR Úgy, ahogy mondom: ellenszérum nincs. (A televíziós készülék felé.) Írjon jegyzőkönyvet, kisasszony, már csak a precedens kedvéért.

ASSZISZTENSNŐ Írom.

PROFESSZOR Timeusék, Floretta lányuk kivételével, önkéntes, vélt érdeküket szolgálva, elhagyták emberi mivoltukat, és vállalták a madárságot. (Timeushoz.) Igaz?

TIMEUS (sápadtan) Tovább, tovább!

PROFESSZOR Erre őket saját bűntudatukon kívül senki nem kötelezte. (Timeushoz.) Így volt?

TIMEUS Tovább, tovább!

PROFESSZOR Alávetették magukat egy eljárásnak, mely őszerintük, megszabadítja őket az ember-állapot felelősségétől. (Timeushoz.) Ez volt a cél?

TIMEUS Tovább, tovább!

PROFESSZOR Csakhogy minden élet felelősséggel jár.

TIMEUS Hallgasson! Elég! Elég!

MINDNYÁJAN Elég! Elég! Elég!

PROFESSZOR Az állatvilágból az ember emelkedett legmagasabbra. Ha jól megnézzük, láthatjuk, az ő homlokát mindig éri a nap. Aki önként lemond erről a rangról, aki lefelé megy, az állati lét homályos őserdői felé, többé vissza nem fordulhat, többé ember nem lehet. Ezért nincs - tisztelt Timeus-család - ellenszérum. A haladás mindig fölfelé vezet. (A készüléknek.) Ez nem elég egzakt, de azért csak jegyezze fel, kisasszony:

ASSZISZTENSNŐ Leírtam.

(János lép be, feldúltan.)

JÁNOS Végre megtaláltalak! Lombocskám, ágacskám, kertecském - Floretta.

FLORETTA Tudtam, hogy eljössz.

JÁNOS (először az egyik, majd a másik szárnyát tépi le a lánynak) Ezentúl nem vagy többé madár.

FLORETTA Leány vagyok újra!

PROFESSZOR Az egyedüli, ami csodát tehet - a szerelem.

SÁRA És mi, professzor úr?

PROFESSZOR Önök nem szeretnek senkit.

SÁRA Hát akkor ... (Neki futna, de aztán irányt változtat, az ablakpárkányra ugrik, és nagy vijjogással eltűnik. A többi követi.)

PROFESSZOR Simon, tegye be az ablakot.

FLORETTA Jó napot, professzor úr.

JÁNOS A viszont nem látásra.

PROFESSZOR Így legyen!

(Florettáék kimennek, a készülék megszólal.)

ASSZISZTENSNŐ Az új madár-jelöltek, professzor úr.

PROFESSZOR Bocsássa be őket.

(Belép a következő család; valójában Timeusék. Ezután is, mindig, mindig Timeusék jelentkeznek.)

TIMEUS Mi lennénk azok, professzor úr. (Kezet fognak.) Örülök, hogy megismerhettem. A feleségem, édesapám ... (köhint) a barátom.

SÁRA Leányunk csúful cserbenhagyott minket.

ATYUS Hát kérem, a szerelem ...

PROFESSZOR Mielőtt a tárgyra térnénk, szeretném, ha meghallgatnának egy kis szöveget. Úgynevezett elöljáró beszéd.

(A készülék kivilágosodik.)

ASSZISZTENSNŐ Az állatvilágból az ember emelkedett legmagasabbra. Ha jól megnézzük, láthatjuk, az ő homlokát mindig éri a nap. Aki önként lemond erről, aki lefelé megy, az állati lét homályos őserdei felé, többé vissza nem fordulhat, többé ember nem lehet.

PROFESSZOR (szigorúan) Megértették, kérem?

TIMEUS Jó, jó, ez valami humanista duma.

PROFESSZOR Tévedni tetszik. Ez az emberiség véleménye.