FÉLHOMÁLYOS ZÓNA

Nagyvárosi ballada

(Ősz, esti utcazaj.)

ÖREG TAXIS: Hülyeség volt ide leállni, erre a lepra helyre, este fél kilenckor tisztára kihalt, forgalom - semmi.

KARCSI: Engem kivittek Kőbányára, és ez volt itt a legközelebb. De amióta kezdtem, percet se hagytak pihenni.

ÖREG TAXIS: Nagy, barna homály. Unom már az éccakát. Minek? Azt hiszik, az ember milliomos lesz. Amikor még fiatalabb voltam, akkor igen... másképp láttam az embereket... a kis nőket... (Rekedten nevet.)

KARCSI: Három éve vagyok itt a vállalatnál... és én is furt éjszaka. Nem mondom - berendezkedtünk. Mosógép, porszívó, tegnap vittük haza a tévét. Nem vagyok anyagias, de amíg bírom - és azonkívül... nekem még érdekes. Minden, minden - olyan, mint egy nagy mozi. Jönnek az emberek, megmutatják az arcukat, olykor a szívüket is. Beszélnek itt a fülembe. Nekem meg érdekes. És mindenki azt akarja, hogy értsem meg, hogy értsem meg az örömét, bánatát! Az első szóra. A múltkoriban is... Jön egy pasas... Megyünk csehóból csehóba, viteti magát. Hajnalig. A végén, persze, nem fizet. Még a Keleti restijébe is elvitette magát. Aztán azt mondja: fizetésképtelen. Nekem is akkor jutott eszembe, hogy kinn van a képe a garázsban. Ezt nem szabad szállítani.

ÖREG TAXIS: Nem ismerted fel egyből? (Rekedten nevet.) Már én is megjártam vele. Nem ember az, ámokfutó. Hogy egy nő miatt... És a csontom is hasogat... ez az én meteorológiám... meglásd, eső lesz... még az éccaka...

KARCSI: Eső... nem érdekes!

ÖREG TAXIS: Fiatal vagy.

NŐI HANG: Szabad ez a kocsi?

ÖREG TAXIS: Igenis, kezcsókolom. Tessék csak. Szervusz, koma. (Feldörren a motorzaj.)

KARCSI: Viszlát. (Szünet, majd a taxitelefon dudája.) Hallom. Igen. Itt a JA 09-47-es. Borharapó. (Ismétli.) Ismétlem: Borharapó. Máris indulok. (Feldörrenő motorzaj. Vendéglői lárma. Hangoló zenekar, pincérek megrendelést vesznek fel.)

KARCSI: Portás bácsi, rendelve vagyok.

PORTÁS: Rendelt kiskocsi... az a szőke fiatalember a sarokban, az a világos szemű...

KARCSI: Kösz, portás bácsi.

HANG: Még egy rundót.

HANGOK: Rundót! Rundót!

PINCÉRNŐ: Nincs több ital!

VENDÉG: Szabad a kocsija, kolléga?

KARCSI: Rendelt vagyok.

VENDÉG: Külön is leesne valami...

KARCSI: Mondom, hogy rendelve vagyok!

AZ UTAS (lágy, behízelgő orgánum): No, megérkezett? Fizetek, kérem. Volt egy söröm, egy virslim és egy duplám.

PINCÉRNŐ: Tizenhat hatvan.

AZ UTAS: A többi marad.

PINCÉRNŐ: Megköszöntem.

AZ UTAS: Akkor mehetünk.

(A zene belevág egy számba.)

KARCSI: Hová parancsolja?

(Beindít.)

AZ UTAS: Hová? Egyelőre a Hajós utcába. Átutazóban vagyok. Egy-két barátomat megkeresem. Aztán még szállást is kell találni...

KARCSI: Akkor most a Hajós utcába. (Szünet.) Alaposan rákezdett...

AZ UTAS: Micsoda?

KARCSI: Úgy gondolom - az eső.

AZ UTAS: Persze, az eső.

KARCSI: Olyan lesz az aszfalt, mint a lakk. Nem mondom, szalad a kis Moszkvics, de nem fekszik eléggé az útra, és így aztán...

AZ UTAS: Igen.

KARCSI: És a járókelők, kérem... ez a figyelmetlenség... Itt, kérem szépen, hozhatják a kreszeket sorozatban.

AZ UTAS: Igen.

KARCSI: Az ember igyekszik teljes felelősséggel... a keserves mindenét, hát nem tudsz vigyázni? - most mondom, és tetszik látni... a családomhoz is szeretnék hazajutni, ha csak lehetséges, nem igaz?

AZ UTAS: Gyerek?

KARCSI: Hároméves. Kisfiú.

AZ UTAS: Fiú...

KARCSI: És tetszene látni... kérem szépen... a feleségemet. No, arra büszke vagyok. Mint egy diáklány. Igaz, hogy csak huszonhárom éves. Kérem, annak olyan szív alakú az arca... és a szeme... mazsolaszínű... mint az arany! És a bőrét tetszene látni! Hibátlan! Még nem gyűrte össze az élet... Megint bedobta a lámpa a pirosat! Aluljárók kellenének mindenhová. Megfulladunk így a közlekedéssel.

AZ UTAS: Szóval... nagy a szerelem.

KARCSI: Négy éve vagyunk együtt, négy éve... ne előzz, te marha!... négy éve, uram... nem mondom, néha adódik egy s más... szóváltás, miegyéb... az asszony egy kicsit féltékeny... hol mászkálok egész nap ezzel a leprával... hol mászkálnék, kérem? Megyek, kajtatom a pénzt, az utast, le is nyelek egy s mást... na, nem italt, gorombaságot... mert éjszaka mások az emberek. Nemcsak a részegség... az éjszaka egymagában is... más világ... a nappali ember meg se érti, nem is tudna eligazodni benne... és az emberek is megváltoznak. Nem csoda, hogy az asszony se érti... hogy is fejezzem ki magam... Van a nappali élet, és megint van éjszakai élet... Nem tagadom, én is ilyen kétféle vagyok. De hát hogy tudom ezt neki megmagyarázni? Pedig már sokszor megpróbáltam.

JOLI (gyengéd ébresztéssel): Karcsi... (Nincs válasz.) Öt perc múlva dél... Karcsi... ébresztő... Mindjárt ebédelünk. (Nincs válasz.) Ébredj! Odakint süt a nap. (A férfi nyöszörög.) Délben szép napsütés, este északnyugati szél, felhőzettel, éjszakára eső... így mondta a rádió. Könnyű nekik. De te, szegénykém... nem elég egymagában az éjszaka? Még eső is! (Karcsi nyöszörgése.) Képzeld, Kiskarcsi megint bepisilt. Ez a vén kamasz!

KARCSI (teljes hétköznapi hangon): Mert rosszul szoktatjátok. Te meg az anyád...

(A konyhából behallatszik a rádió harangszava, majd a szpíker hangja: híreket mond.)

JOLI: Mi ez a vacak itt a párnádon?

KARCSI: Vacak! Milyen vacak!

JOLI: Ez a röhögő gumibaba.

KARCSI: Francia. Egy francia úr adta Sacinak. Ezt vigye haza Kiskarcsinak, így mondta Saci. Tudod, az a hosszú szőke a Pipacsból... éjszaka én vittem haza.

JOLI: Büdös ez a francia baba!

KARCSI: Saci ananászkölnit használ, és attól... Tudod, az a tejbőrű, hosszú lábú, aki csak külföldiekkel megy és valutáért... tudod, már meséltem róla...

JOLI: Nem bírom ezt a szagot, az ananászkölniteket! Még ide is behozod.

KARCSI: Mit? Micsodát?

JOLI: A tisztelt társaságodat! Az utasaidat! A rongyokat! A piásokat! Taxisofőr mellett élni! Otthagytad a jó, nyugodt üzemet. Félbemaradt a technikum.

KARCSI: Nem hagynád abba? Ha nem tudnád, grófnő, ez a kenyerem. A kenyerünk. Három éve csinálom. Megbeszéltük? Akartad te is? Azt hiszed, nekem tejfel ez a fordított élet? Hordani az igát, odatartani a képemet, hogy bárki belecsaphat. Neked büdös az ananászkölni! Nekem Saci - az utas. Jó utas; húszasnál alább nincs borravaló! (Kibékítően.) És ez a francia baba. Ha megnyomod a popsiján, azt mondja: mon cher - mon cher!

BABA HANGJA: Mon cher...

KARCSI: Francia állampolgár... szép, lisztes a képe, és a szeme aranyszínű, mint a tiéd. És beszélni tud. Hallgasd csak...

BABA HANGJA: Mon cher - mon cher...

JOLI (megadja magát): Büdös...

KARCSI: Különben ez a Saci pedáns nő, ad magára, naponta kétszer fürdik, és most énekelni tanul, dizőz lesz belőle. Vékony, hosszú lábú, és olyan lőcsösen, egyenesen jár.

JOLI: Fogd be a szád! (Szünet.) Abba lehetne hagyni... Karcsi, de igazán.

KARCSI (tudja, de megkérdezi): Mit, grófnő, mit, ebben a büdös életben mit hagyjak abba?

JOLI: Ezt a nyomorult éjszakázást!

KARCSI (gunyorosan): Abbahagyni, grófnő? Abbahagyni?

JOLI: Az orvos is megmondta, rossz a szemed, kérheted az állandó nappali beosztást.

KARCSI: Kérheted! És ezt most te intézed nekem? Tudod, hogy mért teszem, hogy mért vállalom...

BABA HANGJA: Mon cher...

JOLI: Hagyd azt a babát! Mikor értél haza? Már egészen világos volt. Azt hiszed, aludtam? Le se hunyom a szemem. Tele vagyok rémülettel és mindenféle képzelgéssel. Te meg reggel jössz haza!

KARCSI: Kitől féltesz? Az emberektől? Semmi bajom az emberekkel. Én csak a defekttől fázom, meg a rossz úttól, meg a motorhibától. Az emberektől nem félek! Besétált a házba a mosógép meg a televízió. Most kinézted magadnak a frizsidert...

JOLI: Idd meg a kávédat, Karcsi, kihűl.

KARCSI: Olyankor nem szólsz egy szót se. Olyankor nincs rohadt éjszaka.

JOLI: Szóval én hajszollak, én! Az én kapzsiságom miatt! (Elsírja magát.)

(Egyenletes motorzaj.)

AZ UTAS: Ezek se voltak odahaza. Persze ha az ember úgy jön... váratlanul...

KARCSI: És most? Hová?

AZ UTAS: Az Üllői útra... (Füttymotívum.) Majd mondom a házat.

(Hosszú füttymotívum.)

KARCSI: Fölléphetne, uram, füttyművésznek.

AZ UTAS: Vidéki gyerek vagyok. A madaraktól tanultam. (Füttymotívum.) És mindig éjszaka?

KARCSI: Mindig.

AZ UTAS: Azért nem fizet rá - erre az éjszakai bulira.

KARCSI: Nem jut sokkal több, mint nappal. És az embernek romlik a szeme. Meg aztán belefárad. Kétfelé kell élni.

AZ UTAS: Egy kis tüzet, legyen szíves.

KARCSI: Tessék, az öngyújtóm.

AZ UTAS: Köszönöm.

KARCSI: Sokat szív?

AZ UTAS: Mikor hogy. Most ideges vagyok. Elszúrtam az egész estémet.

KARCSI: Igen, az ember szeretne megmarkolni valamit, aztán kicsúszik az ujjai közül. Ez már így van.

AZ UTAS: Nehéz a szolgálat, mi?

KARCSI: Nehéz. A hidegvér, az a lényeges, meg az emberismeret. Meg nem kell mohónak lenni.

AZ UTAS: És mégis... mennyi jön össze egy éjszaka?

KARCSI: Mikor hogy... A mai este például... Kezdés óta kézről kézre adnak... Nem nagy összeg, na! Kibírható...

AZ UTAS: Itt megállunk. A Körút után balra a második ház.

(Fékezés.)

KARCSI: Végeztünk?

AZ UTAS: Remélem, hogy igen. Itt a Corvin környékén, azt hiszem, hogy kapok kocsit. Vagy megvárna?

KARCSI: Megvárhatom, uram.

(Egyre erősödő taxióra-ketyegés. Az egész jelenet hátterében halk taxióra- ketyegés.)

KARCSI: Kapzsiság! Én nem mondtam, grófnő, hogy kapzsiság. De azért ez is kell... meg az is... meg a gyerek is fejlődik, meg a mamának is vannak mindig ötletei... meg a lakás is mindig újat kíván.

JOLI: Most úgy állítod be, mintha csak miattam törnéd magad! Hát nem én könyörgök, hogy hagyd? Hogy élhessünk úgy, mint mások.

KARCSI: De csak azért mondod, mert azt hiszed, hogy egész éjszaka ringyókkal cicázok!

JOLI: Mert szeretném, hogy minden visszakerüljön a helyére. Hogy ne fordítva éljünk. És igenis... féltelek... mindenképpen féltelek. (A sírás határán.) Félek, hogy elzüllesz.

KARCSI: Elzüllök! Ez a te gondod!

JOLI: És féltelek. Néha úgy érzem, hogy magadra maradsz... abban a nagy sötétségben... és hogy bárki beszállhat a kocsidba!

KARCSI (idegesen): Tudod, mi az elvem. Nem félni. És nem is félek. Az emberek ilyenek vagy olyanok, de félni nem kell tőlük. Csak ismerni kell őket.

JOLI: Tudod, amikor kilépsz a kapun, és átmégy a villamoshoz, én ott állok az ablaknál, és nézek utánad... aztán eltűnsz, de én gondolatban veled megyek. (Erőltetett vidámsággal.) Még azt is hallom, amikor átveszed a kocsit, és mondod a váltódnak: "Na, kolléga, szuperál ez a lepra?... nem kell még kivontatni a roncstemetőbe?" Így szoktad, ugye? Aztán a volánra hajolsz, nézed az utcát, előtted a lámpák, pirosak meg zöldek... és a jóképű nőket is megnézegeted, megvicceled őket, kicsit rájuk ijesztesz... igaz?... egy kicsit ránk is gondolsz, a gyerekre... érzed magadban az otthoni meleget... aztán mindig beljebb kerülsz a forgatagba, kavarog minden... az a sok fény, az a sok neon...

KARCSI: Hát ha éppen erről beszélsz... azt nagyon szeretem. Hogy ott minden más... az éjszakában... hogy semmit se lehet előre kiszámítani.

JOLI: Ezt szereted. És amiről nem beszélsz. Most már mindennap érzem a rumot rajtad.

KARCSI (dühödten): A keserves mindenit! Már megint kezded? Ezért törjem a nyakam? Dobjam oda az idegeimet? Hát igen, ha tudni akarod, romlik a szemem, kék, zöld karikák ugrálnak előtte, de mégis csinálom. De elég volt ebből. Visszamegyek szépen az üzembe, keresek feleannyit, csinálom tovább az esti technikumot, és... ülök a szoknyád mellett. Majd meglátjuk! Legfeljebb lejjebb srófoljuk az igényeket...

JOLI: Most haragszol, nem aludtad ki magad. Azt hiszed, ellened vagyok. Pedig én is ugyanazt akarom... A nyugalmat... És hogy neked könnyebb legyen. Van mindenünk. És hidd el... olyan gyönyörűen elterveztem ezt a napot... már úgy készültem rá... hozom a kávét... a finom illat szétszalad a szobában...

KARCSI: De nem! Neked az ananászkölni meg a francia baba! - az csavarja az orrocskádat.

JOLI: Hallgass végig. Valami nagyon-nagyon fontosat akarok mondani, Karcsi...

MAMA (benyit): Jolikám... Jó reggelt, Karcsi... (Karcsi viszonozza.) Felébredtél? Csak azt akarom megkérdezni - teríthetek?

JOLI: Igen, mama, hogyne!

MAMA: Jó... hát akkor... akkor most kifőzöm a tésztát. (Ki.)

KARCSI: Még alig nyeltem le a kávét, meg sem maradhat az íze a számban, és már ebédelni. Aztán a rövid délután, és kezdődik minden elölről. Azt hiszed, ez a világ teteje nekem!

JOLI: Végig se hallgatsz...

KARCSI: És mit mondanál?

JOLI: Már nem is mondom.

KARCSI: Truccolj, makacskodj! Majd megmondod holnap.

JOLI (érzékenyen, melegen): Karcsi... én nem tudom holnapig tartogatni... én annyira megteltem örömmel... én nem tudlak elengedni úgy, hogy ne tudd, ne vidd magaddal abba a hosszú éjszakába... (Szemérmesen, egyszerűen.) én megint úgy vagyok.

KARCSI: Megint úgy vagy? (Váratlan izgalommal.) Hát mért nem ezzel kezdted! Jolikám! Jolikám!

(A taxidra felerősödő ketyegése.)

KARCSI: És most hová, uram?

AZ UTAS: Ezek nem tudnak szállást adni. Az isten verje meg, rokonok vannak náluk! Mehetek a nővéremhez. Pestimrére... (Füttymotívum.) Két nap szabadom volt, katona vagyok, de táviratilag visszahívtak, mert összetartás van... a kubai dolog miatt.

KARCSI: Ilyen hosszú fuvart nem vállalhatok, mert baj van a kocsimmal... a jobb hátsó ajtóm lesüllyedt, azonkívül...

AZ UTAS: Nem visz - nem visz... majd keresek kocsit. Mennyit mutat az óra?

KARCSI: Ötvenhét forint.

AZ UTAS: Tessék, itt egy százas.

KARCSI: Nekem is csak százasom van... meg alig valami aprópénz.

AZ UTAS: Akkor megiszunk egy kávét, és váltok. Rendben?

KARCSI: Hát kérem, egy kávéra még lehet, de nekem még éjfél előtt a Pipacsnál kell lennem.

AZ UTAS: Értem, nőügy...

KARCSI: Mondom, kérem, hogy nős vagyok, és gyerekem van...

AZ UTAS: Attól még!... Na, menjünk!

(Hosszú, kitartó füttymotívum. - Eszpresszózaj. A szöveg alatt dzsesszzongora.)

PINCÉR: Parancsol?

AZ UTAS: Két kávé. De sietünk. Vagy iszik valami mást?

KARCSI: Alkoholt nem lehet.

AZ UTAS: Édeset se? Jó. Két kávét.

PINCÉR: Igenis. (El.)

AZ UTAS: Azért nem mindig ilyen szelíd bárány maga... A kamut csak ismeri?

KARCSI: Hát hogyne ismerném. A pali fizet a sofőrnek unicumot vagy ilyesmit, a pincér hozza a híg feketét, három-négy féldecivel, aztán leesik tőle egy húszas. De hát most magával kezdjek?

PINCÉR: Parancsoljanak. A kávé.

AZ UTAS: Mindjárt fizetek is.

PINCÉR: Elnézést kérek, de egy fia apróm sincs.

AZ UTAS: Fizesse ki, legyen szíves, a százas úgyis magánál marad.

PINCÉR: Kerek tíz.

AZ UTAS: Tegyen még kettőt hozzá.

PINCÉR: Köszönettel vagyok... (El.)

AZ UTAS: Ez a kávé is olyan, mint a kamu. Vizezett. Ha egyszer már összejön a rossz... Higgye meg... szeretném szétverni a világot... olyan pipás vagyok... az embernek semmi se jön be. Két éve hogy bevonultam, fél éve házas vagyok... egyszer csak jön a hír, hogy az asszony valami úriemberrel tölti az estéit. Hát én ki a laktanyából, papír nélkül, rájuk nyitom az ajtót. Laposra vertem a férfi pofáját. Ez a természetem. Megmondom magának őszintén... a galambokat a tenyeremből etetem, de ha valaki megbánt - én szörnyű brutális tudok lenni. Még most is mosolyog a szívem, ha arra gondolok, hogy szétmasszíroztam az orrát. (Nevetnek.) Még a fogda is jólesett, még a sötétzárka is. Tudja, mi van ennek a mélyén? Valahogy mindig úgy mondtam ki az igazamat, hogy megdühítettem az embereket. Így aztán nem állt mellém senki. Magamnak kellett mindent kiharcolni. Nekem sok haverom van az üzemben is, ahol dolgoztam, a századnál is, de ha jobban megnézem... csak haverjaim vannak, barátom nincs. Hatvankilencet mutat az óra? Itt a százas, a többi marad.

KARCSI: A vasúti hídig még elvihetem magát. Talán ott fölkapaszkodhat valamire... mert taxit kifelé bajosan kap.

AZ UTAS: És miért?

KARCSI (viccel akarja elütni): Túl sok a homály arrafelé. A sofőr is jobb szereti a világosságot.

AZ UTAS: Hát köszönöm, az is jó lesz, a hídig... a nővérem gyereket vár, és nem szeretném késő éjszaka felzörgetni...

KARCSI: Gyereket vár? A feleségem is. Hát ne mondja senki, hogy Váci Karcsiban nem szív dobog. Most már, hogy így összeismerkedtünk - tudja mit? -, elviszem magát! (A motor egyenletes dünnyögése.)... Ez is most arra gondol... nem gondol semmire... örül, hogy elviszem! Holnap majd elmeséli a barátainak... az a sofőr tegnap éjjel alaposan begyulladt, de aztán meggondolta magát... pedig hát nem gyulladtam be... csak éppen... mi a jó abban, hogy kiviszek egy embert az isten háta mögé, az idő elmegy... pénz pedig semmi. De nem minden a pénz. Van becsület is. Ha már így járt, elrontotta a szabadnapját... két óra alatt föltekerem azt az utat... a motor prímán dolgozik, hogy is mondjam, jó a lélegzetvétele... a házak szélsebesen elszívódnak mögöttünk... mintha lehámlanának rólunk... a Kőbányai út most olyan, mint egy nagy, zöld sörösüveg, üres és zöld... mint a világűr... Joli most még meghallgatja az éjféli híreket... arra gondol, hol lehetek én most? Hol tekergek?... A kis hasa hűvös és sima. Megint úgy van. Nyárra bekopog a vendég, beköltözik. Lakás, ellátás, és később nőnek az igényei... Az utas nyugodtan fütyörészik. Olyan világos a szeme, mintha belülről világítanák ki. Mikor beléptem a kocsmába, ő már ott állt az asztal mellett és várt... Ilyenkor, mikor szétszaladnak a percek, minden sürgetőbb lesz. Most már nemsokára a hídhoz érünk, a vasúti hídhoz... olyan, mint egy nagy retesz... alatta posztol a rendőr... Marhaság! Az ember nem fél, de kiadták, határozottan kiadták, utasításba... lesül a képemről a bőr, ha arra gondolok, ez most itt ül mögöttem gyanútlanul... nahát, ez rendes gyerek, gondolja magában, van szíve... én meg lassítok, és odaszólok a rendőrnek: "Ugyan már, mennyi az idő?" És erre a rendőr megállítja a kocsit, és elkéri az utastól a flepnit. Igazoltatja. Mert ez a megállapodás... igen, már itt a híd... hosszú tehervonat döcög rajta, telirakja a világot zörgéssel.

(Tehervonat zaja, vonatsípolás. A zaj beleúszik ebbe a jelenetbe.)

AZ UTAS: Most majd leengedi az ablakot, és megkérdezi szépen a rendőrtől, hogy hány óra? Minek ez a játék? Tessék, itt a személyazonosságim, nézze meg.

(A motor üteme felgyorsul.)

KARCSI (röstelkedve): Ugyan...

AZ UTAS: Csak nézze meg nyugodtan.

KARCSI: Minek? Nem szoktam senkit gyanúsítani.

AZ UTAS: Látja, most elhagytuk a rendőrt is.

KARCSI: Nyugodtan.

AZ UTAS: Esküdni mertem volna, hogy igazoltat. Épp az egyik bajtársam járt így a múltkoriban, az egyik katonatársam. Nem sértődtem volna meg.

KARCSI: Nem vagyok begyulladós. És van szemem is, meg megérzésem. Mi a pontos cím?

AZ UTAS: Pestimre. Ady utca.

KARCSI: Ez az, amit nem ismerek. Ebben a dög sötétben.

AZ UTAS: Majd mondom az irányt.

KARCSI: Másképp nem is lehet. Még jó, hogy elállt az eső. Ha nem zavarja, lehajtom az ablakot.

AZ UTAS: Mindegy.

KARCSI: Káposztaszag. A bulgárok földjei. Egész éven át káposztaszag. És ami belerohad ilyenkor a földbe. Minden. Szeretem ezt a szagot. (Az utas füttymotívuma.) Most merre - jobbra vagy balra?

AZ UTAS: Egyenesen.

KARCSI: Gyálnak...

AZ UTAS: Gyálnak...

KARCSI: Szeretnék beleharapni ebbe a szagba, engem úgy izgat. Gyerekkoromban Pestújhelyen laktunk, és néha földet ettem. Zabáltam a földet. Szegény anyám hogy restellte! Nem kétséges, kellett a szervezetemnek. Biztosan mészhiányom volt. (Hosszú füttymotívum.) Az ember járatja a száját, hogy teljen az idő. Nem zavarom?

AZ UTAS: Engem nem.

KARCSI: Délben, amikor felébredtem, kicsit összezördültünk az asszonnyal. A féltékenység. Nem mondom, hogy még nem léptem félre más nővel... az ember fiatal... meg aztán nálunk az alkalom... és nehéz kihagyni. Ahhoz túl nagy erő kell. De szeretni csak őt szeretem. És ilyenkor, ha érzem, hogy untatom az utast a beszédemmel - hallgatok, és mindig csak őrá gondolok... a bőrére meg a szagára, ami kiárad a hajából. Az egészséges fajta, tetszik tudni, annak van olyan jó illata.

(Emlékmotívum.)

JOLI HANGJA: Karcsi... én nem tudom holnapig tartogatni... én annyira megteltem örömmel... én nem tudlak elengedni úgy, hogy ne tudd... hogy ne vidd magaddal a hosszú útra...

(Vonatdübörgés, fütty.)

KARCSI: És most merre, uram?

AZ UTAS: Jobbra.

KARCSI: Földút. Dobálja a kocsit. Nem gödrös? Nem szeretnék tengelytörést.

AZ UTAS: Nem lesz semmi baj.

KARCSI: Csak kérdezem. (Szünet.) És így telt el a nap? A szabadnap? Sehol semmi? Tudom én, hogy van az, én is voltam katona...

AZ UTAS: Moziban voltam.

KARCSI: Mikor jutok én moziba? Az asszonynak teljesen igaza van. Ez a fonákjára fordított élet. (Szünet.) És mit tetszett látni?

AZ UTAS: Fekete Orfeusz.

KARCSI: Azt véletlenül mi is láttuk. A négerek. Meg a halál, aki üldözi a szerelmeseket. Rettentő szomorú. Még az a jó, hogy énekelnek és táncolnak benne. Tulajdonképpen mit akart az a halál? Miért öltözött olyan maskarába?

AZ UTAS: A nőt akarta.

KARCSI: De azzal csak elrémítette.

AZ UTAS: Néha az is érdekes.

KARCSI: És most, uram?

AZ UTAS: Még tovább, egy darabig.

KARCSI: Ezen a földúton... lassan már lemegyünk a térképről. (Szünet.) Azok a fények ott... az már a gyáli vasútállomás. A terep teljesen kikészíti a kocsit.

AZ UTAS: Mindjárt makadámra érünk.

KARCSI: A feleségem álmodott róla. Arról a halálruhásról. Azt mondja az anyósom, felsikoltott álmában, és engem hívott. Én meg mit se sejtve - furikáztam. És most erre?

(Ettől kezdve felgyorsul az ütem, stilizálódik.)

AZ UTAS: Jobbra!

KARCSI: És most?

AZ UTAS: Most egy kicsit balra!

KARCSI: Balra?

AZ UTAS: Balra.

KARCSI: Itt nincs sorompó. Ha jönne a vonat, elkaphatna.

AZ UTAS: Balra!

KARCSI: Megvallotta az asszony, hogy megint úgy van. Gyereket vár. Ez nyári gyerek lesz. Szerencsés. Gyümölcsszezonban születik.

AZ UTAS: Balra!

KARCSI: A makadám nincs sehol! (Szünet.) Ez az út hová vezet, uram?

AZ UTAS (félelmetesen, keményen): Ide!

(A motor szabálytalanul felbődül. Zene csap fel, amibe élesen hasít bele a szabálytalanul szóló autóduda.)

KARCSI: A hátamban a kés... a kés... mi az, hogy kés?... mintha kettévágták volna a napot, pedig most éjszaka van. Árnyékot érzek magam fölött, pedig most éjszaka van... cigarettaszagot és kölniszagot... meg akart ölni... Látod, Joli, attól féltettél, hogy elzüllök, és most a hátamban a kés... meg akart ölni... azt akarta, hogy ne menjek többé haza... Háromszáz forint miatt meg akart ölni... Mit szólsz ehhez, Joli? (Közeledő emberi lárma.) Segítség! Siessenek!

HANG: Csupa vér.

KARCSI: Kés van bennem.

HANG: Csupa vér. Elvérzik. A keze a dudán. Mintha görcsben lenne.

(Duda elhallgat.)

HANG: Mentőket! Takarják be kabáttal! Csupa vér!

(Zene, amiből fölerősödik a mentőautó szirénája.)

KARCSI: Látod, Joli, te azt hitted...

HANG: Megemelni!

KARCSI: És milyen világos, barátságos szeme volt.

HANG: Nyomókötést.

SOFŐR: Indulhatunk?

(Begyúló motor zaja. Távolról a szaggatott dudahang.)

KARCSI: Kolléga... siessünk... siessünk... élni akarok... élni akarok... még találkozni akarok vele... milyen világos, barátságos szeme volt... élni akarok...

(A füttymotívum szimfonikus dübörgése, majd bura alatti csend.)

HANG: A röntgenbe.

(Visszhangos mondatok, amelyek egymásba mosódnak.)

HANG: A gyorsműtőt előkészíteni.

KARCSI: ... érted, Jolikám? Marhaság, azt mondta, hogy eltávozása van, és elhittem...

HANG: Egy koktélt adjon neki, nővérke.

KARCSI: Ez a koktél jó... ettől elúszik a fájdalom meg a félelem... fátylak ereszkednek le egymás után... könnyű, világoszöld fátylak... mint a szitakötők szárnyai... és mögöttük ott lépked Joli, mint egy diáklány, egyenes derékkal, és a kezére fűzve Kiskarcsi... (Újra támadt rettegéssel.) Nem viszem Imrére! Mi az, hogy Ady utca? Csak a hídig viszem! Rendőr elvtárs, kérem, ugyan mennyi az idő? Világos szeme van, mintha belülről világítana. Vérzik a nap, Jolikám, csurog a vére. A hold is bevérződött tőle, minden csupa vér, vér!

HANG: A főhadnagy elvtárs szeretné kihallgatni. Tud már válaszolni?

KARCSI: Válaszolni akarok... muszáj válaszolni... Fogják el! Most már mindenki gyilkos?

NYUGODT HANG: Nem. Nem mindenki gyilkos.

KARCSI: Ezek hazudnak, Jolikám, most már mindenki gyilkos.

JOLI: Nem, Karcsi, nem.

KARCSI: Nem bízom az emberekben. Hogy lehet így élni?

(Csöndes kamarazene.)

SACI: Én vagyok, Saci... az egész Pipacs... meg az egész Jereván sokszor pusziltatja.

KOLLÉGA: A vállalat nevében átadom ezt a kis... nagyon derekasan viselkedett.

GARÁZSMESTER: A garázsbeliek ölelnek... és ha visszajössz, olyan kocsit készítünk elő, de olyan kocsit!

RIPORTER: ... még egy utolsó kérdés... talán közelebb adom a mikrofont... mit érez most?

KARCSI: Félek!

(Déli harangszó a rádióból. A párbeszéd alatt elmosódva híreket hallani.)

JOLI: Kisütött a nap. Most szépen felöltözöl, és megyünk sétálni.

KARCSI: Te érted ezt? Örökké csak aludni. Mintha menekülnék. A gyöngeség, vagy mi az ördög! Pedig hát mennyi ideje? Mindig elfelejtem.

JOLI: Ne beszéljünk róla.

KARCSI: Tavaly volt, október végén. És most már egykettőre március.

JOLI: El kell felejteni, Karcsi.

KARCSI: De ez a rózsaszínű folt a mellemen, ez a fényes, tükörsima folt - ez nem engedi. És a bordáim között a szúrás... már nem is szúrás... Nem tudok bízni az emberekben.

JOLI: Gyönyörű hideg napsütés... Csupa prizma. Olyan tiszta minden, a hegyek is, mintha itt volnának az utca túlsó felén.

KARCSI: Szeretnék egyedül elindulni... Reggeltől estig, estétől reggelig az utcákon... belenézni az emberek arcába... Megkeresni azt a világosszeműt.

JOLI: Igen, a nyugtalanság, értem, az benned maradt.

KARCSI: Mintha nap sütne a fejében. Az álmomban is csak őt látom. Pedig már nincs is arca. Csak a szőke haja és a világos szeme... Ez a furcsa napsütés.

JOLI: Az orvosok is megmondták, egy darabig így lesz, aztán majd elmúlik. És egyszerre csak eltűnik az álmodból is. Az idegeidből.

KARCSI: Nem tudták megtalálni... személyleírás, minden, és hiába... Lemosta a kezéről a vért. Nem volt katona. Nem volt szabadnapos. Engem akart megölni. Háromszáz forint miatt. Talán itt lakik valahol, nem is messze. Lehet, hogy a gyerekét tanítja beszélni. Lehet, hogy melós vagy normás, vagy motorszerelő. És az az ember, aki azt mondta: "Most balra" - és aki azt mondta: "most jobbra" - aki a hátamban felejtette a kését, az az ember nincs sehol. Meg kell találni.

JOLI: A rendőrség dolga, nem a tied. Úgysem mégy vissza a taxihoz.

KARCSI: A megérzés az olyan, mint a radar. Egyszerre csak jelezni kezd.

JOLI: Júniusra, Karcsi, itt lesz a kisbaba.

KARCSI: Igen, a megérzés. Egyszer csak megint szembekerülünk egymással.

JOLI: Nem mégy vissza, érted?

KARCSI: Egyszer csak riadózni kezd a radar. Hátha nem is szőke volt, és nem is világos a szeme? Amikor tegnap sétálni mentünk, három emberről is azt hittem, hogy ő. Mindenki nem lehet gyilkos! Őt kell megtalálnom. A gyilkost. A többiek miatt. A nyugalmam miatt.

JOLI: Igen, mert még most se tudod otthagyni a volánt. Mert fontosabb a kaland meg a szórakozás meg a szabad jövés-menés... Hát eljött az ananászkölnis. A kórházba is eljött. Volt képe hozzá. És ez a nyomorult francia baba. Kidobom a szemétbe!

BABA HANGJA: Mon cher...

KARCSI: Igen. Meg kell hogy találjam... hogy el tudjam felejteni.

BERETVÁS: Nézd, itt a forgalmi osztályon megbeszéltük a dolgot... hát először is... nagyon örültünk, hogy munkába álltál. Azt mindenki elismeri, hogy nagyon bátran viselkedtél... és a duda... az jó dolog, hogy bekapcsoltad a dudát... Annak köszönheted az életedet.

KARCSI: Nem hiszem, hogy nagyon bátran viselkedtem... hogy egyáltalán viselkedtem volna... arra idő se volt... Az ember kezében van, hogy a fék után nyúljon, vagy megkeresse a duda gombját... a többi szerencse dolga.

BERETVÁS: Csak szerénykedj. Mi úgy gondoljuk, hogy indokolt lesz téged állandó nappali műszakra tenni.

KARCSI: Köszönöm, de én...

BERETVÁS: Ezek után rád fér.

KARCSI: Nem félek az éjszakától. És vállalom továbbra is.

BERETVÁS: Nincs ebben túlzott anyagiasság?

KARCSI: De igen. Van. Nemsokára megszületik a második gyerekünk.

BERETVÁS: És az idegeid?

KARCSI: Én azt mondanám nektek, maradjon minden a régiben.

IDŐS FÉRFI: És most, kérem, a Határ útra megyünk, Kispestre.

KARCSI: Sajnálom, de én nem viszem el. Éjfélkor nem megyek Kispestre.

IDŐS FÉRFI: Hogyhogy nem visz el? Orvos vagyok, most jövök a betegemtől.

KARCSI: Nem érti? Hogy magyarázzam? Nem viszem, és kész.

KARCSI: Megmondaná, hogy mennyi az idő, elvtárs?

RENDŐR: Állítsa le a kocsit. Kérem a személyazonossági igazolványt.

FIATALEMBER: Micsoda hülye trükk! Tessék, itt az igazolvány. De borravalót nem kap, egy büdös vasat se kap!

(A Borharapóból kiszűrődik a lárma.)

KARCSI: Megismer engem, portás bácsi?

PORTÁS: Maga az a... tudom is én! Egyik tizenkilenc, a másik egy híján húsz. Az egyik taxis olyan, mint a másik.

KARCSI: (kérlelve): Portás bácsi... gondolkozzon egy kicsit... Tudja... én jöttem a rendelt kiskocsival... még nincs egy éve se... és másnap olvashatta az újságban... erről csak rám ismer?

PORTÁS: Ja, maga az...

KARCSI: Szőke fiatalember volt az illető... világos szemű... nem szokott ide járni?

PORTÁS: Nem nézem én meg külön az embereket. Nálam a vendég - vendég. Jó estét, jó éjszakát, kezüket csókolom... és a tenyerem... amennyit belenyomnak... Most mit akar tőlem? Nem keveredek semmibe...

KARCSI: Alszol, kisszívem?

JOLI (felriadva): Mi baj? Most jöttél haza? Hány óra?

KARCSI: Reggeledik. Várj csak... leülök ide melléd, az ágyra...

JOLI: Egész éjszaka rosszul voltam.

KARCSI: Én meg, vadbarom, fölrángatlak!

JOLI: Semmi baj. Hideg a kezed.

KARCSI: Te, Joli, én ebbe bedilizek. Mindenkiben őt látom. Már befutott egy csomó panasz ellenem.

JOLI: Abba kell hagyni, Karcsi. Nem mégy vele semmire. Sose találod meg. És tönkreteszed magad.

KARCSI: Az a pasas fütyörészett valamit. Mindig egy és ugyanazt a két taktust. És nem jut eszembe a dallama. Igazad van. Ebből nem lesz semmi jó. Bemegyek a forgalmi osztályra, és... otthagyom a taxit. Csak attól félek, hogy most már nem leszek nyugodt... soha ebben a büdös életben... örökké azt a nyomorult két taktust... és nem jut az eszembe!

(Az utas füttymotívuma. Utcai zaj.)

I. SOFŐR: Azért nem olyan jaj-de-nagy esküvő... tizenkét taxi...

KARCSI: Három órára, ugye?

SOFŐR: Ahogy mondod. Tizenöt órára.

ÖREG SOFŐR: Precíz Jankó. Hát megint összefutottunk. Váci Karcsi? Gondoltam rád sokat! Mi azon az estén találkoztunk utoljára...

KARCSI: Amikor az a pasas el akart intézni engem.

ÖREG SOFŐR: Mondtam is az asszonynak... láttam a halál angyalát! (Motívum az esketési szertartásból. Az anyakönyvvezető visszhangos szavai, eredeti felvételről.) No, ezek is összeházasodtak. És most már te is bezupáltál a nappalosok közé?

KARCSI: Csak helyettesítek. De elsején végleg leteszem a lantot. Visszamegyek az üzembe.

I. SOFŐR: Amikor magát megkéselték, le akartunk állni. Föl kell húzni egy-két ilyen csirkefogót, és akkor rend lesz.

ÖREG SOFŐR: De a te embered nem került meg, ugye?

KARCSI: Tegnapelőtt éjszaka is... be akart szállni egy utas... nekiestem, ráncigáltam a kabátját. Nézett rám, mint a hülyére.

ÖREG SOFŐR: Keresheted a gombostűt. (Motívum az esketési szertartásból. Az anyakönyvvezető kérdésére a férfi és a nő igenlő szavai következnek. A magnóról játszott nászinduló kihömpölyög az utcára.) Mindenki a kocsijához... Karcsi, te viszed az ifjú párt.

I. SOFŐR: Micsoda príma alakja van a nőnek, mint egy torony.

(A nászinduló utolsó taktusai szólnak irreális hangerővel.)

KARCSI: Tessék, parancsoljon, kérem... és ha megengedik... sok szerencsét kívánok.

IFJÚ FÉRJ: Köszönjük szépen.

(A beinduló motor döreje és a nászinduló motívuma hallatszik.)

IFJÚ FÉRJ: Ott volt az egész vállalat.

IFJÚ FELESÉG: Ott.

KARCSI: Rudas László út tizenhat-bé. Stimmel a cím?

IFJÚ FÉRJ: Igen (Szünet.) A főnök túlságosan a ruhádba hajolt, amikor gratulált.

IFJÚ FELESÉG: Ugyan... Micsoda ötlet... (Hosszú csend.)

IFJÚ FÉRJ: Te reszketsz, Magdi...

IFJÚ FELESÉG: Félek.

IFJÚ FÉRJ: Butaság.

(Csönd, majd az utas ismert füttymotívuma.)

IFJÚ FELESÉG: Ne fütyülj.

KARCSI (felfokozottan): Kérem szépen, ez a fütty! (Elharapja a továbbit.)

IFJÚ FÉRJ: Itt vagyunk. (Fékezés.) Add a kezed, szívecském. Így.

(A sorba beálló kocsik zaja.)

HANG: A taxiszámlát majd kiegyenlítem.

KARCSI (furcsán): A legközelebbi viszontlátásra.

IFJÚ FÉRJ: Minden jót.

IFJÚ FELESÉG (akaratlanul): A legközelebbi viszontlátásra.

(Utcalárma, a násznép eltűnő zaja.)

ÖREG SOFŐR: Szép pár. Mint két óriás. És mind a kettő szőke.

KARCSI: Hallgasd csak ezt... (Elfütyüli a motívumot.) ...most már nem felejtem el.

ÖREG SOFŐR: Na és mit hallgassak rajta?

KARCSI: Nem érted? (Még egyszer elfütyüli.)

ÖREG SOFŐR: Az nagyon jó lesz, ha itthagyod a taxit.

KARCSI: Még mindig nem érted?

ÖREG SOFŐR: Rosszul vagy, pajti? Majd bevitetjük a kocsidat...

KARCSI: Semmi bajom. Az égvilágon semmi.

(Füttymotívum szimfonikus dübörgésbe erősödik. A lakodalmas lakás kavargó lármája. Három szoba zsivaja ömlik egymásba.)

VIDÁM NŐ: Magdi reszketett, mint a nyárfalevél.

MÉLY FÉRFIHANG: Azért a szüzességéért nem garantálnék... (Belülről cigányzene.) Odabent már nagy a hangulat. (Vendégek zsivaja.)

1. VENDÉG: A szendvicsben házikolbász...

2. VENDÉG: Pistire és Magdira! Isten-isten!

3. VENDÉG: Beutalót kaptak Lillafüredre...

4. VENDÉG: Ne szedd le azt a képet, Ferike!

5. VENDÉG: Csuda! Az ember kilép az anyakönyvvezetőtől... süt a nap...

6. VENDÉG: Jókai-sorozat... Mikszáth-sorozat... jó könyveik vannak!

7. VENDÉG: A sparherdban találtam. Fokhagymás karaj!

PRÍMÁS: Figyelem, az ifjú férj száma következik.

(Erősödő, majd távolodó zene. S egyszerre csak, mintha kiszivattyúztak volna minden hangot, irreális, bura alatti csend.)

KARCSI: Jó napot kívánok. Váci Károly taxisofőr vagyok.

MÉLY FÉRFIHANG: Én meg Nepomuki Boldizsár. Isten éltesse!

(Vad nevetés, lárma, dübörgő zene, majd újra a bura alatti csend.)

KARCSI: Én, kérem, keresek valakit.

VIDÁM NŐ: De előbb iszik egy kortyot velünk!

MÉLY FÉRFIHANG: Addig egy lépést se tovább!

VIDÁM NŐ: Én vagyok a sorompó!

(Közeli, majd távolodó zene.)

MÉLY FÉRFIHANG: És kit keres, sofőr bácsi?

GYEREKHANG: Mama, a szekrényben egy csomó bugyi!

KARCSI: Az ifjú férjet keresem.

1. VENDÉG: Az ifjú férjet?

2. VENDÉG: Nem a fiatalasszonyt?

3. VENDÉG: És ilyen halálkomoly pofával?

4. VENDÉG: Sáros maradt a fuvarral?

5. VENDÉG: És nem a fiatalasszonyt?

6. VENDÉG: Mert én azt keresném.

7. VENDÉG: Virágarca van!

MÉLY FÉRFIHANG: Napraforgó melle!

(Nagy nevetés.)

VIDÁM NŐ: Ezt a szendvicset kapja be.

MÉLY FÉRFIHANG: Addig egy lépést se tovább.

VIDÁM NŐ: Én vagyok a sorompó.

(Bura alatti csend.)

KARCSI: Eddig ő volt a halál, most én leszek.

(Álijedt női sikongás.)

MÉLY FÉRFIHANG: Mennyit mutat az óra?

KARCSI: Tíz perc múlva éjfél.

MÉLY FÉRFIHANG: A taxiórát kérdeztem!

KARCSI: Mindig és mindenütt tíz perc múlva éjfél. (Szaggatott dudahang, utána bura alatti csend.) Szabad belépni?

AZ UTAS: Kicsoda maga?

KARCSI (elfütyüli a motívumot): Ennek vagyok a folytatása.

AZ UTAS: Kicsoda maga?

KARCSI: Ennek vagyok a folytatása. Nem emlékszel a bulgárkertekre? Szeretem a káposztaszagot, beleharapnék a levegőbe. Nem emlékszel?

(Felidézett emlék.)

KARCSI: Itt nincs sorompó. Ha jönne a vonat, elkaphatna.

AZ UTAS: Balra!

KARCSI: És az a nehéz, hogy nem lát az ember.

AZ UTAS: Balra!

KARCSI: Megvallotta az asszony, hogy megint úgy van. Gyereket vár. Ez nyári gyerek lesz. Szerencsés. Gyümölcsszezonban születik.

AZ UTAS: Balra!

KARCSI: És az a makadám sincs sehol. (Szünet.) Ez az út hová vezet, uram?

AZ UTAS (félelmetesen, keményen): Ide!

(Szaggatott dudahang.)

KARCSI: Ne beszéljünk mellé. Semmi értelme. Tudunk egymásról mindent.

IFJÚ FELESÉG (felsikolt): Pisti!

KARCSI: Visszahoztam a késedet.

IFJÚ FELESÉG: Pisti!

KARCSI: Van még egy nálad? Így is jó. Adok is, kapok is.

IFJÚ FELESÉG: Segítség!

KARCSI (dulakodás közben, eltorzultan): Most jobbra? Most balra?

(A füttymotívum szimfonikus dübörgése.)

JOLI: Csupa vér az arcod, édes. Csupa vér a melled.

KARCSI: De az a sima, rózsaszínű folt - az nincs! Ha nem szedik ki a kezemből... Most már nem félek... Érted ezt? Könnyű lettem. Amióta szembenéztem vele, amióta az arcába csaptam. Nevetni tudnék. Már nem fedetlen a hátam.

(1963)