Légykapó (Muscicapa L.)

A tulajdonképpeni légykapók lakhelye egész Európa, és Madagaszkár kivételével Afrika, valamint egész Ázsia is a Molukki-szigetekkel együtt. Csőrük mérsékelten hosszú, a felsőkáva orma erősen összenyomott, a csőrtő sörtékkel fedett. Tíz elsőrendű evezőjük közül az első igen rövid, legfeljebb fele a másodiknak; a 3-ik és 4-ik, vagy a 3-5-ik evező a leghosszabb. Csűdjük meglehetős hosszú. Az ivarok külsőleg vagy feltünően, vagy sehogysem különböznek egymástól. Az előbbiekhez tartozó fajok évente kétszer, az utóbbiakhoz tartozók csak egyszer vedlenek.

A szürke légykapó (Muscicapa striata Pall.)

[Régebben: Grisola]

Szürke légykapó (Muscicapa grisola L.). Hossza 14 cm. Lomberdők és gyümölcsösök fáin, kéregrepedésekben, kerti épületek zugaiban fészkel, júniusban. Fészkét gyökérből, mohából, háncsból, fűből rakja és szőrrel meg tollal béleli. 4-6 tojása zöldesfehér alapon rozsdavörös és rozsdabarna foltokkal. Megtelepíthető épületereszek, valamint lugasok felfutó növényzete alá rejtett tágynyílású C oduban.

Csőre kissé nyujtott. A hím és nőstény tollazata egyformán foltozott. Hátoldala sötétszürke, a tollak szára fekete. Fejteteje feketésszürke, kissé világosabb foltokkal; minden toll fehérrel vagy sötétszürkével van szegélyezve, mi által a fejen gyönge foltrajzolat keletkezik. Hasoldala szennyesfehér, a mell oldalán rozsdássárgás árnyalattal. A torok oldala és a mell elmosódott sötétszürke hosszfoltokkal rajzolt. A szárnyfedőtollak világosszürke végszegélyei a szárnyon két keskeny csíkot alkotnak. Szeme barna, csőre és lába fekete.

A szürke légykapó a legészakibb országok kivételével Európa minden szélességi és magassági övében előfordul. Dél-Európában közönséges. Kelet felé a Kaukázusig és az Altai hegységig terjed. Télen levonul egészen Dél-Afrikáig és Északnyugat-Indiáig; ęn még a Kék-Nílus erdeiben is elég sokszor találkoztam vele.

Macskák, nyestek, patkányok, egerek és csintalan gyerekek gyakran pusztítják el a légykapó fészkét; a tojásokat elrabolják, vagy a fiókákat megölik. Az öreg madarakat azonban ellenségeik, úgy látszik, kevesebbet zaklatják. Az okos ember határozott védelmébe veszi őket. A szürke légykapó, úgymint összes rokonai is, a leghasznosabb teremtmények közé tartozik, s a terhes és káros rovarok összefogásával az emberek részére igen jó szolgálatokat tesz. Habár némelykor egy-egy méhet el is fog, vagy egy-egy ribiszkebogyót el is csíp, azért még nem válik károssá. Kedvelt szobamadár nemcsak azért, mert a fogságban vidám és mulattató, hanem azért is, mert szabadon eresztve a szobában összefogdossa a legyeket.

Magyarországon a szürke légykapó – szürke légyvadász, szürke legyész, légyfogó madár – mindenütt előforduló elég gyakori madár. A hegyvidéken éppen úgy otthon van, mint a síkságon s megtelepedésének csak egy föltétele van, a megfelelő fészkelési alkalmatosság, amire a Muraközy Dezső által berendezett kecskeméti madárvédelmi telep szolgáltatott igazán meggyőző bizonyítékot. A városnak igen forgalmas helyén, a vasútállomás előtt levő parkban elhelyezett ducetetőbe – tehát még nem is ember magasságban – rakta meg a fészkét és nyugodtan kiköltötte tojásait. Ugyanott üvegveranda oszlopára helyezett üvegtáblás ablaketetőben is fészkelt s nyugodt lélekkel etette fiait, gazdájának és családjának szeme láttára. Ezek az esetek meggyőzően bizonyítják, hogy milyen könnyen telepíthetjük kertjeinkbe, parkjainkba ezt a hasznos madarat, ha nekivaló, félig nyitott, mesterséges fészekodut helyezünk ki.

Hasznos voltát némelyek ugyan kétségbe vonják, mert azzal vádolják, hogy elfogdossa a méheket. Csörgey Titusz idevágó gondos és kimerítő vizsgálata szerint a szürke légykapó kizárólag hereméheket fogdos. A kiscenki méhesben gyüjtött köpetekben 40 darab méhet talált, de ezek között egyetlenegy dolgozó méh se akadt. Az is jellemző, hogy a vidéken akkor sok szürke légykapó tartózkodott, de ezek közül csak egyetlenegy példány fogdosta a hereméheket és pedig az a madár, amely már évek óta ott fészkelt a méhesben, de a tulajdonos állítása szerint ott a dolgozó méhállományban sohase okozott károkat.

A szürke légykapót ezek alapján nagyon érdemes megtelepíteni, mert könnyűszerrel hasznos rovarirtómunkást szerzünk benne, amelynek rendkívüli bizalmassága sok örömet okoz. A madárvédelmi törvény természetesen védelem alá helyezi.

Nálunk vonuló madár, amely április végén, de inkább május elején érkezik és szeptember folyamán távozik.

A kormos légykapó (Muscicapa atricapilla L.)

Tavaszi nászruhájának egész felső része fekete, mely a fiatalabb madaraknál szürkével van vegyítve. Homloka, egész alsó része, szárnytükre fehér. Ezt a szárnytükröt a három utolsó elsőrendű evező, a vállevezők külső zászlója és a másodrendű evezők fedőtollának színezete alkotja. Ugyancsak fehér a három külső farktoll külső zászlója is. A hím téli tollazata a nőstény tollazatához hasonlít. A nőstény felül barnásszürke, alul szennyesfehér. Evezőtollai feketésbarnák, a három utolsó másodrendű evezője fehérrel van szegélyezve. A három külső farktoll külső zászlója fehér.

A kormos légykapó egész Európában előfordul. Északon Nagy-Britanniáig és Közép-Skandináviáig megy fel. Télen Kis-Ázsián, Palesztinán és Észak-Afrikán keresztül a sivatagi övön túl fekvő erdős vidékekig költözik. Oly vidékeken, ahol a kormos légykapók rendszeresen költenek, célszerűen alkalmazott fészekodvakkal kertekbe és ültetvényekbe lehet őket szoktatni és ilyen helyeken gyakran meglepően szelídek lesznek.

A kormos légykapót szívesen tartják kalitkában. A legkedvesebb szobamadarak közé tartozik és éppen úgy megörvendezteti a madárkedvelőt szelíd, takaros lényével, mint énekével. Ha a szobában szabadon hagyjuk röpködni, azt a legyektől és szúnyogoktól alaposan megtisztítja és annyira megszelídül, hogy ápolója kezéből szedi el a legyeket.

Magyarországon a kormos légykapó a tavaszi és őszi átvonulás alkalmával elég gyakori madár; hegyvidéken és síkságon egyaránt előfordul a neki megfelelő területeken. Tavasszal áprilisban vonul át a zöme, ősszel, szeptember folyamán.

Mint fészkelő nagy ritkaság. Az első tojásokat még Grineusz János találta Zólyom mellett. Ezek a tojások a Nemzeti Múzeumba kerültek. A következő fészekaljat Cerva Frigyes gyüjtötte 1900 május 23-án Eperjesen. Ezek a Bau-féle gyüjteménnyel a M. K. Madártani Intézetbe kerültek.

1906 nyarán Iharosberényben fészkelt egy pár, Barthos Gyula megfigyelése szerint. 1908 május havában Chernel István szintén egy párt talált mesterséges fészekoduban Kőszegen; ugyancsak 1908-ban fészkelt báró Mannsberg szerint Kolozsvár vidékén a „Bükk” nevű erdőrészben; 1910-ben fészkelt ugyancsak mesterséges fészekoduban Herkulesfürdőn Selymessy Ferenc megállapítása szerint. Azóta mint fészkelő madárnak nyomaveszett, pedig kívánatos volna, hogy ez a hasznos rovarirtó madár, melyet a törvény átvonuló volta dacára is védelemben részesít, szaporítaná a rovarirtó madaraink számát. Akik mesterséges fészekodvakat helyeznek ki, jól teszik, ha figyelnek erre a ritka fészkelő madarunkra.

Az örvös légykapó (Muscicapa collaris Bechst.)

Örvös légykapó (Muscicapa collaris Bechst.) Hossza 13 cm. Lomberdők faodvaiban fészkel, embermagasságon felül, májusban. Fészkét mohából, fűből rakja és szőrrel béleli; 4-6 tojása zöldeskék. Nagyobb kertekben is megtelepül, 2-6 m magasságban lévő A és B oduban.

Alig valamivel nagyobb a kormos légykapónál, amellyel gyakran összetévesztik. A két faj tojóját tényleg nehéz dolog egymástól megkülönböztetni. Az öreg hím örvös légykapó fehér nyakörvéről ismerhető fel, míg a nősténynél hiányzanak az evezőtollak világos szegélyei. Éneke hangos és változatos. Egyes motívumokat más madarak, például a kékbegy énekéből vesz kölcsön, egyes fojtottan kiadott hangjai pedig a rozsdafarkú énekére emlékeztetnek.

Magyarországon az örvös légykapó elég közönséges madár, főleg a tavaszi és őszi átvonulás idején, amikor néha szinte tömegesen mutatkozik a kertekben, parkokban, ligetekben, erdőszéleken és pedig az egész ország területén, kivéve a magas hegyvidékeket. Átvonulási ideje április második felétől május közepéig, ősszel szeptember hó folyamán tart. Helyenként gyakori fészkelő is.

Az Alföldön is fészkel, de inkább a dombos és alacsonyabb hegyvidéket kedveli és bizonyos keleti tendenciája van; a nyugati területeken észrevehetően kevesebb települ. Ez a jelenség összefügghet azzal, hogy az örvös légykapó inkább keleti, míg a kormos légykapó jobbadán nyugati madár.

Rendkívül hasznos rovarpusztító, s mint ilyent a törvény védelmezi, lövése, tojásainak és fiainak elszedése tilos. Nagy előnye, hogy szívesen telepszik mesterséges fészekodvakba, s így a madárvédő alkalmas fészekodvak kihelyezésével könnyen megtelepítheti.

A kis légykapó (Muscicapa parva Bechst.)

Régebbi latin nevei Siphia; Erythrosterna. A családnak ez a tagja Közép-Európa keleti és délkeleti részében él, s ennek a területnek egyik legbájosabb madara. Az öreg hím színeződése tavasszal a vörösbegyre emlékeztet. Csőre aránylag erős, csűdje magas. Fölül vörösbarnásszürke; fejteteje, felsőháta és felső farkfedői valamivel sötétebbek; a nagy szárnyfedőtollak és a hátsó evezőtollak világosabb szegéssel; álla, torka, gégéje, begye és felsőmelle rozsdasárga; többi alsórésze szennyesfehér, elsőrendű evezői feketés barnásszürkék, világosabb szegéllyel; a farktollak javarészének tőfele fehér. Fiatalabb hímeknél a torok vörössárga színe halványabb, mint az öregeknél.

A kis légykapó nem tartozik a feltünő madarak közé, s aki fel akarja fedezni, annak gyakorlott megfigyelőnek kell lennie. A szálas bükkerdőket előnyben részesíti. Homeyer Sándor szerint éneke: „vidám és tisztán csengő dalocska, mely valósággal meglepi, elbájolja és felüdíti hallgatóját. Leginkább a sisegő füzike trillájára emlékeztet, melyet azonban változatosságával és hangbőségével felülmúl, úgyhogy utóbbi ott, ahol mindkét madár együtt él, teljesen háttérbe szorul.”

A kis légykapó tavasszal későn érkezik hozzánk, és már augusztusban ismét elvonul tőlünk.

A fogságban tartott kis légykapók tetszetős külsejük, mozgékonyságuk és könnyen szelídíthető voltuk miatt a madárkedvelők előtt nagy becsben állnak.

A kis légykapó Magyarországon valószínűleg sokkal gyakoribb, mint általában hinné az ember. Mint tavaszi és őszi átvonuló előfordul az egész ország területén kertekben, ligetekben, a dunai szigeteken, az Alföldön éppen úgy, mint a hegyvidéken. Tavasszal, április végén érkezik, a hím azonban csak májusban érkezik, illetőleg vonul át, s úgy május vége felé is akadnak vonulók. Őszi vonulása szeptember havára esik, s ennek a hónapnak a végén már ritka.

Fészkelő területe inkább a középhegység; sem a magas hegyvidéken, sem a sikságon nem szeret megtelepedni. Mint fészkelőt még Petényi fedezte föl 1837-ben Eperjesen, s tán még jelenleg is Sáros és Szepes megyék azok a helyek, ahol a legtöbb fészkel. A Nemzeti Múzeumban levő tojások Bártfáról származnak, a Herman Ottó-féle gyüjteményben levők Pilisszentkeresztről valók. Túlnyomóan az északi hegyvidéken való fészkeléséről vannak adataink, – az említetteken kívül Modor, Kis-Kárpátok, Czeméte, Gömör megye, Tátraháza, Oravica, Lillafüred, Tavarna – fészkel a Dunántúlon is, így Keszthely, Sopron és Kőszeg vidékén, s a budai hegyvidéken, ahol magam is többször megfigyeltem, végül Erdélyben Fogaras és Brassó megyékben, továbbá Nagyenyed vidékén, ahol szintén találkoztam vele a költés időszaka alatt.

Mint a többi rokona, úgy a kis légykapó is hasznos rovarpusztító madár, amely törvény védelme alatt áll. Mesterséges fészekodúban való megtelepedését eddig nem figyelték meg.