Pávatrogón (Pharomacrus De La Llave)

Ebbe a nemzetségbe tartoznak az alrend legnagyobb tagjai. Fejük aránylag széles és lapos; csőrük vékony, keskeny, a vége felé észrevehetően összenyomott, hegye kampósan lehajló. Szárnyfedőik és farktollaik igen hosszúak. Színpompa tekintetében az összes rágócsőrűeket túlszárnyalják, sőt alig van madár, mely velük ebben a tekintetben versenyezhetne. A hat fajra és alfajra oszló nemzetség hazája Közép- és Dél-Amerika.

A kvézál (Pharomacrus mocinno De La Llave)

Valamennyi rágócsőrű közül ez a legdíszesebb. Fején foszlott tollakból álló, oldalt kissé összenyomott, magas sisakszerű bóbitája van. Fedőtollai igen megnyúltak s a farkról kétoldalt hosszan lelógnak. Színe jórészt aranyosan fénylő smaragdzöld. Melle és egyéb alsó teste élénk vérpiros; az evezőtollak, ezek fedőtollai és a két középső farktoll feketék, a többi kormánytoll fehér. A felső szárnyfedőtollak első sora keskeny hosszú s pálmalevélalakban van elrendeződve. Színük ragyogó aranyoszöldes. Ugyanilyen színűek a felső farkfedők is, amelyek szintén igen megnyultak s a két középső néha a 80 cmt is eléri. Szeme sötét vörösbarna, szemhéja fekete; csőre sárga, csak a töve olajbarnás. Lába barnássárga.

A kvézál Mexikó és Közép-Amerika hegyvidéki erdőiben él.

A perui pávatrogon (Pharomacrus auriceps Gould)

Stolczmann ezt a kvézállal rokon fajt Peruban figyelte meg. Hangja kétféle. Az egyik gúnyos kacagáshoz hasonlít, a másik valami panaszos „ka-kóó”, melynek második szótagját igen elnyujtja. Amellett ez a madár néha úgy szól, mint valami hasbeszélő, vagyis úgy hallik a hangja, mintha tudja Isten milyen messze lenne tőlünk, holott úgyszólván az orrunk előtt van.