Az egérmadár (Colius macrurus Linn.)

Egérmadár (Colius macrurus L.).

Színe általában halovány vörhenyesszürke, mely szín a feje tetején izabellasárgába, állán és torka közepén szennyesfehérbe, melle alsó részén pedig szürkéssárgába megy át. Nyaktöve közepén élénk égszínkék folt van. Dolmánya, válla és szárnya világos hamuszürke. Az evező- és kormánytollak belső zászlójának tőfele rozsdás fahéjvörös, végfele földbarna. Szeme rozsdabarna; szeme és csőre töve körül csupasz, fényes vérpiros folt van; csőrének vége fekete, lába korallpiros.

Levaillant említette legelőször, hogy az egérmadarak egymásba kapaszkodva, csomósan alszanak, lefelé lógva az ágról s ilyenkor olyanformán akaszkodnak egymásba, mint a rajzó méhek. Verreaux megfigyelte, hogy egy madár egyik lábával megkapaszkodott egy ágon s másik lábával következő társát tartotta; abba viszont a harmadik kapaszkodott bele. Ilyen módon néha hat-hét is lógott.

Egy másik fajt, a csíkos egérmadarat (Colius striatus Gmel.) Humboldt írta le.

A Fokföldön az egérmadarakat úgy károsságuk miatt, mint jóízű húsukért is rendszeresen vadásszák. Sokat meg is fognak. Holub a következőket jegyzi meg az egérmadarakról: „Igen élénk állatok, de fogságban nehezen tarthatók. Csakis Grahamstownban láttam néhány elevent, ahol az illető madárkedvelő nagy kalitkában pintyekkel együtt tartotta s naranccsal etette őket.”