1. alcsalád: Gyöngybagoly-formák (Striginae)

TARTALOM

2. alcsalád: Buhú-formák (Buboninae)

Gyöngybagoly (Strix Linn.)

nemzetségbe tartoznak, melyek nyúlánk termetűek, nagy és széles fejűek, igen nagy szárnyúak. Farkuk középhosszú, lábuk magas, tollazatuk selymes. A csőr kissé megnyúlt, az alsó káva hegyénél sekély kimetszéssel. A szem aránylag kicsi és domborúbb, mint egyéb baglyoké, de a fülkagylók, a nagyon fejlett fátyolnak megfelelően, rendkívül nagyok. A fátyol lényegesen abban különbözik más baglyokétól, hogy nem kerek, hanem szívalakú. A szárny első evezője éppoly hosszú, mint a második és csak kevéssé rövidebb, mint a harmadik, amely egyúttal a leghosszabb. Ez a nemzetség Sharpe legújabb beosztása szerint 26 fajt számlál.

A gyöngybagoly (Strix flammea Linn.)

Számos fajtáját vagy alakját különböztették meg, sőt fajként is elkülönítették őket.

A gyöngybagoly középeurópai formájánál, amely nálunk is az uralkodó, a felsőtest alapszíne sötét hamuszürke, csak a hátsó fej és tarkó oldalain vörössárga és rendkívül kicsiny fekete és fehér hosszanti foltokkal rajzolt, a felső szárnyfedőtollak sötét hamuszürkék, világosabban erezett és fekete-fehér hosszanti fröccsfoltocskákkal diszítettek, a hasi oldal sötét rozsdasárga alapon barnán és fehéren foltozott, a fátyol általában rozsdaszínű, vagy felső fele rozsdaszínű, az alsó fele pedig rozsdásfehér. Az evezők rozsdaszínűek, a belső oldalon fehéresek, 3–4 sötét szalaggal és a külön zászlón sötét foltokkal; a rozsdasárga farktollak három-négy feketés farkszalaggal és hamuszürke, fehéresen erezett széles végszalaggal. A szem sötétbarna; csőre és viaszhártyája vörösfehér; a lábak, amennyiben csupaszok, piszkos kékesszürkék.

Európában a gyöngybagoly kedvelt, ha nem is kizárólagos tartózkodási helyei templomtornyok, várak, kastélyok, mindenféle régi épületek, míg őseredeti tartózkodási helyei sziklák, faodvak.

A gyöngybagoly táplálékát egerek, patkányok, cickányok, vakondokok, apró madarak és nagyobb rovarok alkotják. Sokszor azzal vádolják meg, hogy a galambdúcokban kárt okoz, de ennek ellene szól az, hogy a galambok teljesen közömbösek ezzel a különös lakótársukkal szemben. Igen gyakran meggyőződtem róla, hogy a galambok tojásait nem bántják, de az apró madarakat álmukban megtámadják s városokban nem ritkán megfojtják az ablakok előtt függő kalitkákban tartott pacsirtákat, fülemiléket, pintyeket, rigókat stb.

Mivel a gyöngybaglyot föltétlenül a leghasznosabb madarak közé kell sorolnunk, ezért Lenz fölhívása megérdemli, hogy minden értelmes ember foglalkozzék vele. A gyöngybagoly és kuvik számára minden ház padlásán fészkelőhelyről kellene gondoskodni.

A gyöngybagoly – toronyi, gyöngyös, sívó, sivító bagoly – Magyarországon elég gyakori madár, amely főleg a lakott helyeken tartózkodik. Chernel szerint valósággal „házi madár”. A tengerszín feletti magasság növekedésével azonban mindinkább elmarad. Állandó madár, amely azonban télen sokszor kóborlásra kényszerül s ilyenkor, a gyűrűzési adatok szerint, néha 60–100 kilométerre is elsodródik a születési helyétől. Különösen a fiókák tesznek meg ilyen nagyobb utakat.

Fészkelési ideje nagyon különböző és tán elsősorban a megfelelő táplálékmennyiségtől függ. Egérjárásos esztendőben kétszer is költ és ilyenkor még októberben is akad repített fióka.

A gyöngybagoly, mint hasznos egérpusztító, törvényileg védett madár. Táplálkozási viszonyait dr. Greschik vizsgálta s azt találta hogy elsősorban egereket fogyaszt, de elég magas százalékban vannak képviselve a hasznos cickányfélék is. Elég sok verebet is pusztít, azonkívül néhány rovar is akad a gyomrában. Németországi vizsgálatok szerint százalékban kifejezve a következő az arány:

Hasznos állatok (cickányok)	32.0%
Káros állatok	67.6%
Gazdaságilag közömbös	0.4 %