Laposfarkú papagály (Platgycercus Vig.)

Tizenhat Ausztráliában élő faj tartozik ebbe a nemzetségbe, melyek többé-kevésbbé pompás színezetűek és közepes nagyságúak. Farktollaik szélesek; felsőkávájuk kimetszett; feketetarka hátukon a szegéssel ellátott tollak pikkelyekre emlékeztetnek.

Hangjukról a legtöbb papagálytól megkülönböztetjük őket – és pedig javukra. Kellemetlen, rikácsoló, krákogó, rikoltó hangokat ritkán hallunk tőlük, sokkal gyakrabban egész jól hangzó fütyölést, sőt néha kellemesnek nevezhető éneket vagy legalábbis énekszerű csicsergést. Nem annyira tehetségesek, mint a többi papagályok. Érzékszerveik ugyan majdnem olyan fejlettek, de tanulékonyságukat tekintve, igen elmaradnak a többiektől.

A rozellapapagály (Platycercus eximius Shaw)

Az ebbe a nemzetségbe tartozó madarak közül ez a legismertebb. Az ausztráliai telepesek rozellának, Új-Dél-Wales bennszülöttei bundulloknak hívják. Körülbelül rigó nagyságú; hossza 32 cm. Feje, torka, melle és alsó farkfedői élénk vérpirosak, de a tollnak a töve sárga. Nyaka hátsó- és oldalsó része, dolmánya, válla fekete, minden egyes tollon széles halaványsárga szegővel. Melle alsó része élénk erős sárga, melloldala sárga, középen fekete folttal. Hasa, farcsíkja és felső farkfedői szép világoszöldek, némi fakósárgás elmosódottsággal. Evezőtollai feketésbarnák, külső zászlójuk sötétkék. Az elsőrendű evezők szegője remek lilakék, a három-négy utolsó evezőé világoszöld és jó széles; alulról nézve valamennyi evezőtoll feketésszürke. A két középső farktoll sötét olajzöld, a hegye felé kékeszöld; a többinek tőfele sötétkék, végfele liláskék, hegye fehér. A csőrétől a füle tájáig húzódó szakálfoltja fehér. Az alhas táját szép fekete folt tarkítja. Szeme mély sötétbarna, lába és csőre is ilyenforma színű.