1. alcsalád: Nesztorpapagály-formák (Nestorinae)

Ennek az alcsaládnak, melybe bár nem sok, de annál érdekesebb faj tartozik, szintén a különleges madarakban annyira bővelkedő Új-Zéland a hazája. Az egyetlen nemzetséghez (Nestor Wagl.) tartozó s eddig megismert hat faj közül kettőt már ki is irtott az ember; az egyiket alighanem még a XIX. század elején, a másikat annak közepe táján. A többi faj azonban bőven van mind a két fő sziget erdeiben.

A nesztorpapagályok nagysága változó, a legkisebbek csóka, a legnagyobbak holló nagyságúak. Törzsük igen erős, zömök. Legjellegzetesebb ismertető jegyük az oldalt erősen összenyomott csőr, melynek keskeny ormán majdnem a csőrhegytől számított egyharmadig sekély barázda fut végig, oldalán pedig enyhén hajló borda húzódik előrefelé. A csőr vége lapos ívben hajlik lefelé és erősen megnyúlt kampóban végződik. A csőr hegye előtt a felső káván igen enyhe fogkimetszés van. A tő felől levő része majdnem teljesen síma. Az alsó káva eleje majdnem egyenes, és kivágás nélkül való. Lábaik erősek, csűdjük meglehetősen hosszú, ugyancsak hosszúak az ujjak is; karmaik erősen hajlottak. Szárnyuk hosszú, hegyes és összecsukva jóval túlér a felső farkfedők hegyén; a szárnyhegy maga egyébként nem hosszú. A harmadik és negyedik evezőtoll a leghosszabb. Farkuk középhosszú és csapott végű, csak a végén valamicskét rövidülő és széles, a végükön kapocs alakban végződő tollakból áll. Tollazatuk dús, az egyes tollak szélesek; színezetük tompa, sötét olajbarna, nagy zöld, mely szín a nyakszirten meg a hason élénkebb. A tojó ugyanolyan színű, mint a hím. Nyelvük vastag, felső oldala lapos, alul kerekített, a hegyén finom foszlányokkal ellátott.

Míg a két kipusztított nesztorpapagályfaj az apróbb szigetek lakója volt, ahol az európaiak letelepedése megpecsételte a sorsukat, addig a többi faj Új-Zéland belső részének nagykiterjedésű erdőségeiben él, különösen a csak nagyon nehezen hozzáférhető hegyvidéken.

A nesztor papagály (Nestor meridionalis Gm.)

A nesztorpapagály-nemzetség legismertebb faja, melyet a bennszülött maorik kakának neveznek. Színezete igen változékony. Az alábbiakban a leggyakrabban található színváltozatát ismertetjük. Homloka fejeteteje, tarkója és kantárja fehéresszürke. Feje és nyaka oldala, nyakszirtje, álla, torka, begye és melle felsőrésze sötét umbrabarna. Füle tája okkersárga; pofája alsórésze és részben a torka is, ahol a tollak hegyesek, koromsötét, bíborvöröses barna. Nyaka hátsó része, melyen fehér keresztsáv is van, farcsíkja, felső farkfedői, s az alsó test még nem említett részei sötét biborvörösbarnák; a tövén minden toll barna, a végén pedig határozott bíborpiros; a nyak hátsó részének tollain keskeny narancsbarnás szegély van. Háta, dolmánya és felső szárnyfedői zöldesbe játszó olajbarnák, csak a végük fekete. A középső szárnyfedők szegélyezése biborbarna. Az elsőrendű evezőtollak sötétbarnák, külső zászlójuk tőfele zöldesbe játszik; a belső zászlójukon öt-hat elhegyesedő halvány cinóberpiros szegélyfolt van. Az ezekhez tartozó fedőtollak, valamint a harmadrendű evezők olajbarna színe világosabb; utóbbiak belső zászlóján szintén megvan az öt piros szegélyfolt. Az ezekhez az evezőkhöz tartozó fedőtollak sötétbarnák, de külső szegélyükön határozott sötétzöld szegély van. Hasaljtollai és az apró alsó szárnyfedőtollak komor cinóbervörösek, elmosódott barna keresztsávokkal. A középső alsó szárnyfedők fakóbarnák, széles halaványpiros szegélyfoltokkal. A farktollak sötét olajbarnák, végük felé feketék, míg belső zászlójuk tőfele és végszegélye fénylő vörhenyesbarna, az előbbi helyen a szárnytollakhoz hasonlóan itt is megvan a 6 cinóberpiros szegélyfolt.

Buller szerint a nesztorpapagályok között egészen sárga egyedek is vannak, melyeket a maorik igen értékeseknek tartanak; azonkívül állítólag előfordulnak olyanok is, melyek tollazata zöldes fémfényben ragyog, sőt barnán árnyékolt gyönyörű skarlátpirosak is.

A kea (Nestor notabilis, Gould.)

Ezt az előbb leírt rokonánál nagyobb fajt a bennszülöttek keának, a telepesek hegyi papagálynak nevezik. Csőre feltűnően hosszú és majdnem egyenes. Színezete jobbára olajzöld. Minden tollnak a végén félholdalakú barna folt és barna keskeny szárfolt van. A hát alsó részének és farcsíknak a tollai a végükön elmosódott szép skarlátpirosak. Az elsőrendű evezőtollak és szárnyfedőik barnák, a külső zászló tövén zöldeskék szegéllyel. Úgy az első-, mint a harmadrendű evezőkön mindig találunk széles fűrészfogalakú élénksárga foltokat, melyek különösen alulról látszanak jól s innen nézve három, illetve két sávban futnak össze. A farktollak fakózöldek, a szélsőknek a belső zászlója barna, narancssárga fűrészfogalakú foltokkal, melyek három jól észrevehető sávot alkotnak. A hónaljtollak és az alsó szárnyfedők skárlátpirosak, csak a hegyük fekete.

A hegyvidéki lakóknak feltűnt, hogy juhaikon addig ismeretlen és teljesen megmagyarázhatatlan betegség lépett föl. A bőr különböző helyein tenyérnagyságú sebek keletkeztek, melyek egész az izomzatig értek; a kifolyó vér tönkretette a gyapjút, sőt a birka néha bele is pusztult a sebbe. Végre az egyik juhász rájött, hogy ezeket a sebeket a hegyi papagájok, a keák idézik elő. Az egyik kea rászállott a kiválasztott birkára s a nélkül, hogy a szerencsétlen buta állat szabadulni tudott volna kínzójától, a szó szoros értelmében lyukat vájt a testébe! Minthogy a keának ez a szokása érzékenyen károsította a juhtenyésztőket, azért az újzélandi kormány díjat tűzött ki az irtásukra, úgyhogy előbb-utóbb valószínűleg ezt a madárfajt is törölhetjük az élő madárfajok sorából.

Európai embernek nem tanácsos a nesztorpapagájt szárnyaszabadján tartani, mert a kalitkában kezes madárból rendszerint nagy gonoszcsont lesz, melynek lépten-nyomon elkövetett, szinte furfangos csínyjeit, akármilyen elővigyázatosak vagyunk is, lehetetlen mindig megakadályoznunk. A szelíd, kalitkájából szabadon ki- s bejáró nesztorpapagály a ház és háztájék minden elképzelhető tárgyán, berendezésén kipróbálja erejét és romboló természetét. Ha az ilyen rontópált hozzá még a szobában hagyjuk szabadon, akkor minden berendezési tárgy hamarosan és menthetetlenül áldozatul esik hatalmas csőrének. A bennszülöttek, akiknek ebben a tekintetben nincsen félteni valójuk, sokkal többre becsülik szoba- és házimadár gyanánt, mint bármely más madarat. Jól fejlett utánozóképességénél fogva a maori nyelvnek nemcsak egyes szavait, hanem mondatait is megtanulja; azonkívül könnyen szelidíthető s társai fogásánál kitünő csalogató madár.