7. család: Ugartyúk-félék (Oedicnemidae)

Az ugartyúk-félék az Óvilág forró és mérsékelt égövi, valamint az Újvilág forróégövi vidékein laknak. Jókora madarak. Nyakuk középhosszú és vékony. Vaskos fejük és nagy szemük van. Csőrük olyan hosszú, mint a fejük, egyenes, a homlok alatt magas, hegye bunkós, töve puha, elől kemény. Orrlyukaik egymásba nyilnak. Csűdjük hosszú, a sarokizületen kiszélesedő és három ujj van rajta. Középhosszú szárnyukon a második evező a leghosszabb. 12–14 tollból álló farkuk mérsékelten hosszú, majdnem ékalakú. Tollazatuk meglehetősen testhezálló, színe többé-kevésbbé a pacsirtáéhoz hasonlít. Az ugartyúk-félék családjának 13 faja van, legtöbbjük az Oedicnemus Temm. nembe tartozik. Egyetlen hazai és európai képviselőjük van és ez

Az ugartyúk (Oedicnemus oedicnemus Linn.)

Régi neve: Oedicnemus crepitans, Oe. scolapax. Felül egész pacsirtaszínű, az egyes tollak rozsdaszürkék, közepükön fekete sáv van. Szeme fölött, szeme alatt és felső szárnyfedőtollain egy-egy fehér sáv, szeme előtt fehér folt van, homloka szintén fehér. Alsóteste sárgásfehér, evezőtollai feketék; farktollainak hegye fekete, oldala fehér. Szeme aranysárga, csőre sárga, csak a hegye fekete. Lába szalmasárga, szemhéja szintén sárga.

Az ugartyúk igazi hazája Dél-Európának, Észak-Afrikának és Közép-Ázsiának azok az országai, amelyekben igazi pusztaságok, sivatagok, vagy legalább is steppeszerű tájak vannak. A Kanári-szigeteken, a Földközi-tengert övező országokban, Szíriában, Perzsiában, Arábiában, Indiában stb. nagy számban él. Elterjedési körének északi részeiről késő ősszel Dél-Európába vagy más, hasonló szélességi kör alatt elterülő vidékre húzódik, tavasszal visszatér hazájába. Egyiptomban még a városokba is bemegy és a házakon üti fel tanyáját, pedig egyébként aggodalmasan kerüli az embereket.

Az ugartyúk férgekkel, mindenféle fejlődési állapotban lévő rovarokkal, csigával, békával, gyíkkal és egérrel táplálkozik. Naumann szerint a mezei egerekre macska módjára leselkedik és futásközben igen ügyesen megfogja őket. Mindenekelőtt derekasan rájuk vág a csőrével, azután addig csapkodja a földhöz, amíg minden csontjuk összetörik, végül formálisan feldarabolja és lenyeli őket. A bogarakat is megöli, mielőtt lenyelné. Az emésztés megkönnyítésére durva kavicsszemeket szedeget.

A vén ugartyúkot nagyon bajos annyira megtéveszteni, hogy lövésre lehessen kapni. Indiában és a Szaharán sólyommal vadásszák. Biztos fogásmódot nem ismerünk, ezért ezt az érdekes legényt ritkán látjuk az állatkertekben, madárkereskedőknél, vagy a madárkedvelők kalitkáiban. Húsa egész izletes. St. Domingóban – mint Christy írja – az ott honos Oedicnemus dominicensis Cory nevű ugartyúkfajt háziállatként tartják, úgy, mint nálunk a sündisznót, a lakásokban igen elszaporodott és kellemetlen csótányok pusztítása céljából.

Az ugartyúk – ugarszalonka, homoksneff, pallagi sneff, túzoksneff, bagolyfejű lile, rezneklile, bagolyszemű sneff – Magyarország alkalmas tájékain elég gyakori, de állománya általában véve kicsi, mert igen válogatós a talaj minőségében. Csakis a kopár ugarakon, homokos területeken települ meg, különösen akkor, ha azokat bokros, csalitos erdőrészletek borítják. Legkedveltebb területei a duna-tisza közi homokos területek, a délibláti homoksivatag.

Mint átvonuló előfordul a hegyvidéken is, így Erdélyben és a Felvidéken, de elég gyéren. Nagyobb számban vonul át a Dunántúlon és a Magyar-Horvát Tengerparton. Átvonulása közben egyes területeket évről-évre fölkeres, így pl. a Nagykanizsa közelében fekvő Gyóta pusztának egyik fennsíkszerű tábláján Barthos Gyula megfigyelése szerint évről-évre megjelennek az ugartyúk 10–50 darabból álló átvonuló csapatai okt. 10. és nov. 3. között. Tavasszal áprilisban érkezik hozzánk. Fészkelési ideje május és június.

Gazdasági jelentősége nem számottevő, mert olyan helyeken él, amelyek az emberi termelés szempontjából kevésbbé fontosak, de ezeken is inkább hasznos, mert főleg rovarokkal táplálkozik s ezek után a mívelt földekre is kijárogat. Ennek dacára sincs a védendő madarak közé fölvéve, csak a vadászati törvény kereteiben van megvédve. Mint a puszta és kopár területek, futóhomokos vidékek egyik jellegzetes megélénkítője megérdemli, hogy kíméljük ezt az érdekes pusztuló madárfajt.

Chernel talált néhány olyan példányt, amelynek a harmadik evezőjén is volt még apró fehér foltja s ezt a formát a délkeleti ugartyúk (Oedicnemus scolopax indicus Salvad.) alfajhoz sorolta. Hartert szerint ez az alfaj jelentékenyen kisebb termetű, mint a nálunk honos ugartyúk (ennek szárnymérete 240–255 mm., a másiké 205–220 mm.). A M. K. Madártani Intézetnek a harmadik evező fehér foltja alapján az indicus-hoz sorolható példányai azonban az ugartyúk méreteivel bírnak, így ezeket csak egyéni változatoknak tekinthetjük s az indicus alfajt a magyar madarak sorából törölni kell.