Búbostyúk (Opisthocomus III.)

Az ivarok nem elütő színezetűek. Farkuk 10 tollú; a két középső toll mindig hosszabb, mint a két szélső. Az első evező a leghosszabb.

A búbostyúk (Opisthocomus hoazin Müll.)

Termete nyúlánk, feje kicsiny, csőre a hokkóéra emlékeztet, a kávák élei finoman rovátkásak. Szárnya hosszú, összecsukva a fark közepéig ér. Tarkója, háta, szárnyai, a másodrendű evezők hátulsó fele és a fark barnák, utóbbi sárgás és fehéres foltokkal. A hátulsó kar nagy evezői érczölden csillogók; a farktollak barnásak, a válltollak fehérsárga-szegélyűek. A kis szárnyfedők külső zászlaja fehéres. Torka, nyaka eleje és melle fehéres. Hasa, alsó combjai, kézi evezői és a másodrendű evezők elülső fele világos rozsdavörösek. Bóbitája fehéressárga, csak a hátulsó tollak feketeszegélyűek. Szeme világosbarna; csupasz arca hússzínű vörös. Csőre barnásszürke, hegye világosabb. Lábai barnás hússzínűek.

Madarunk Dél-Amerika szárazföldjét Surinamtól Columbiáig s délre Boliviáig lakja; s ahol előfordul, nagy tömegekben él, mert társaságkedvelő állat. Britt-Guayanában – senkisem tudja, mily alapon – a nép „Anna”, vagy „Hanna” néven ismeri.

A nap legforróbb óráiban az erdő sűrűségébe húzódik; alvóhelyeit késő este keresi föl. Goeldi szerint a búbostyúk éjjel is nagyon éber és eleven, s holdvilágos éjjeleken gyakran röpköd és rikácsol. Szavát nehéz jellemezni: a gyöngytyúkok rikácsolásához hasonló. Röpülése lassú, nehézkes és csak rövid utakat tesz meg. Ez azért föltűnő, mert szárnyai aránylag nagyok. Amikor az ágak közt ugrándoznak, félig széttárt szárnyaikkal és farkukkal iparkodnak az egyensúlyt fönntartani. E közben bóbitájukat is fölborzolják, s ilyenkor egyszerű színezetük ellenére is pompás látványt nyujtanak. Lábaik jóval gyöngébbek, mint aminőknek látszanak. Ez pihenésük módjából is kitűnik. Úgy ülnek ugyanis a fán, hogy mellük közvetlenül érintkezik az ággal. Mellükön, a mellcsonttarajnak egy kiszélesedett helye fölött a bőrön tojásalakú csupasz duzzanat van, amely egészen megkeményedett.

A búbostyúk életmódja hozza magával, hogy repülőképességének nem kell kiválónak lennie. Tartózkodási helyén minden közel van egymáshoz: biztos rejtek és a szükséges élelem egyaránt. S ha hozzávesszük, hogy hús rosszszagú és rosszízű, – megértjük, hogy alig lehet ellensége. A rossz szagot tápláléka okozza, amely főként az Aracea-khoz tartozó növények fiatal hajtásaiból áll. Ezeken kívül a földön, s az iszapban apróbb rovarokat is szedeget.

Az ivarok külsőleg nem különböznek, s ez valószínűtlenné teszi Goeldinek azt az állítását, hogy a kakas többnejűségben él. Mert abból, hogy lelőtt példányai szerint 3–4 tojó esett egy kakasra, még nem következtethetünk többnejűségre.

A búbostyúk költési ideje nem időponthoz kötött, valószínűen egész évben vannak kotló tojók. Az egyszerű fészek fák vagy bokrok alsó ágain épül. A fészekalj 2–3 tojás; ezek nagysága különböző. Általában tyúktojás nagyságúak. A kikelő fiókák inkább fészekhagyók, mint fészeklakók. Nyitott szemmel és ritkás piheruhával kelnek ki; hamarosan ki is másznak a fészekből. Az ágakon való kúszás közben nemcsak lábaikkal és csőrükkel, hanem szárnyaikkal is kapaszkodnak, amire más példát hiába keresnénk. Erre a mellső végtagok következő két sajátossága képesíti őket. Elsősorban a belső és utána következő ujjukat egészen szabadon mozgathatják, hajlíthatják, sőt a belsőt hüvelykünk módjára, másodsorban pedig ezek az ujjak jól fejlett, görbe karmokkal is el vannak látva. Karmos ujjaikkal tehát jól meg tudnak a fiókák kapaszkodni s ezeknek, valamint csőrüknek segítségével bámulatos ügyességgel és gyorsasággal tudnak az ágakon, tözseken föl, le és oldalvást is mozogni. Ezenkívül még úszni és bukni is igen jól tudnak, amire azért is szükségük van, mert hiszen a fészek sokszor van vízparton. Ha a vizen úszó fióka után nyúlunk, azonnal alábukik, s ott nemcsak lábbal, hanem szárnyát is evezőként használva úszik, s csak mintegy 1 m-nyi távolságban bukik föl újra.

Az öregek már mindezt nem tehetik meg, s kúszniok is máskép kell, mert kézujjaik már nem mozgathatók, sőt ezek karmait is elhullatták. Az ujjak helyén csak kicsiny, szemölcsalakú nyúlványok láthatók.

Vedlésük nincs bizonyos időszakhoz kötve; lassan, de szakadatlanul váltják tollazatukat.