Sólyomkeselyű (Polyborus Vieill.)

A sólyomkeselyű-nemzetség 2 faja az Újvilágban él, hol Floridától és Kaliforniától Patagóniáig és a Tűzföldig, valamint a nyugatindiai szigetek közül Kubán és Trinidadon fordul elő. Törzsük karcsú; csőrük nagy és karcsú, a tövénél egyenes és magas, kampója gyenge; hosszú és erős szárnyukban a 3-ik evező a leghosszabb; az összecsukott szárnyak majdnem elérik a fark végét; meglehetős hosszú farkuk csapott végű; merev tollazatuk fénytelen.

A karakara (Polyborus tharus Mol.)

[Régi neve: P. brasiliensis.]

Fejtetejének és tarkójának bóbitaszerűen fölmereszthető tollai sötét barnásfeketék; háta barnásfekete, fehér harántcsíkokkal; szárnya sötétbarna; kormánytollai fehérek, igen keskeny halványbarna keresztsávokkal és egy széles feketésbarna végszegéllyel. Szeme szürke vagy vörhenyesbarna, csőre világoskékes, lába narancssárga, viaszhártyája, kantárja és csupasz szemkörnyéke barnássárga.

A karakara Dél-Amerika sík vidékein, kivált a pusztákon és a ritkás, gyérállományú erdőkben párosával él.

Táplálékuk állati eredetű anyagból áll. A sivatagban ölyvek módjára vadászgatnak egerekre, apró madarakra, kétéltűekre, csigákra és rovarokra, míg a tengerparton az ár által partra vetett állatokat szedegetik fel. Azara megfigyelte, hogy a nandukat, bárányokat és szarvasborjakat is üldözi.

A bennszülöttek igen gyűlölik, mert a szárításra szánt és napra kitett húst a legnagyobb arcátlansággal lopja el, de változatosság szempontjából szívesen elrabolja a fiatal tyúkokat is, s az egyébfajú gyengébb, sőt erősebb háziállatokat is üldözi.

Hogy a karakara alkalomadtán az emberi holttestet is fölfalja, az kétségtelen, és erre viselkedésükből is következtethetünk olyankor, mikor valahol a sík pusztaságon álomra hajtjuk fejünket. „Fölébredve, – mondja Darwin – minden szomszédos halmon vagy dombon láthatunk egy vagy több karakarát, amint nyugalmas türelemmel, de sanda szemmel leskelődnek reánk.”

Repülve követik a ragadozómadarakat is, hogy zsákmányukat elragadják tőlük. A nagyobb gólyákat is üldözik, ha észrevették, hogy valami nagyobb húsdarabot nyeltek el és addig gyötrik őket, míg a már lenyelt falatot újra ki nem adják és nekik át nem engedik. Viszont őket is mindenféle madár bosszantja és ingerli.

A karakara, – amint azt Warga Kálmán a budapesti állatkertben megfigyelte, nemcsak a külső, hanem a belső ujját is képes előre-hátra vetélni.