Marabu (Leptoptilus Less.)

Valamennyi gólya közül a marabu nemzetségébe tartozók a legcsunyábbak. Alsó nyakukról begyszerű zsák csüng le, amelynek fala Peters szerint vékony, izmos bőrből áll és belső tere sem a szájüreggel és nyelőcsővel, sem a légcsővel nem függ össze, hanem baloldalon a koponya alapján egy nagy, a szem alatt fekvő és távolabb az orrüreggel összekötött légürrel. Ennek a szerepére nézve ismeretlen zsáknak a belsejét középső hártyás válaszfal jobb és bal félre osztja. A marabukat egyébként erőteljes, szinte esetlen testük,vastag, csupasz nyakuk, csupasz vagy legfeljebb kevés pehelyszerű tollal fedett, ráncos fejük, roppant nagy, a tövén igen vastag, négyoldalú, elől ékalakban kihegyesedő, könnyű csőrük jellemzik, amelynek külső burkolatán az egyenlőtlenség és érdesség tűnik föl; jellemzik továbbá a hosszú láb, hatalmas, lekerekített szárny, amelynek negyedik evezője a leghosszabb és középhosszú farka, amelynek alsó fedőtollai rendkívül hosszúak, tövüktől kezdve finoman foszlottak és pompás dísztollakat szolgáltatnak.

A marabu (Leptoptilus crumeniferus Less.)

Afrikai marabú (Leptoptilus crumeniferus Loss.).

Afrikában való tartózkodásom idején ismerkedtem meg ezzel a fajjal, melyet az arabok abu szein-nek, vagyis a „tömlő atyjá”-nak, „tömlőviselő”-nek neveznek. Feje vöröses hússzínű, és csak ritkás, szőrszerű rövid tollakkal fedett; bőre rendesen ráncos, a nyak csupasz. Köpenyének tollazata fémesfényű sötétzöld, egész alsó fele és tarkója fehér, evező- és kormánytollai feketék és fénytelenek, a szárny nagy fedőtollainak külső zászlója fehérszélű. A szem barna, (Neumann szerint sárgásbarna), a csőr piszkos fehérsárga, a láb fekete, de rendesen az ürüléktől fehéres. Hossza 160, kiterjesztett szárnymérete 300, szárnyhossza 73, farkhossza 24 cm.

Afrikában a marabuval először körülbelül az északi szélesség 15. foka alatt találkoztam, de onnan kezdve nem ritka a két főfolyam mentén és rendszeresen előfordul minden nagyobb helység közelében, amelyekben piac van és legalább is a hét bizonyos napjain állatokat vágnak le. Fészkét sohasem találtam. Livingstone az egyetlen utazó, aki látta a fészkét, de ő is annyit mond róla, hogy egy majomkenyérfa oldalágán épült, nagy halom száraz ágból állott és fiatalok voltak benne, amelyek kellemetlen „csuk-csuk” hangot hallottak, amikor az öregek elrepültek tőlük és ismét visszatértek. Az ovális, fehér tojások hossza 77–80 és szélességük 53–57 mm.

A marabut Szudánban igen gyakran, Kartum mellett pedig naponként megfigyeltem. A marabu minden mozdulatából megingathatatlan nyugodtság sugárzik ki. Röpülése valóban pompás, méltóságteljes, jobban hasonlít a keselyűkéhez, mint a mi gólyánkéhoz.

Valószínűleg nincs még olyan madár, amely falánkságban a marabuval versenyre kelhetne. Rendes tápláléka minden elképzelhető gerincesből áll, a patkány vagy fiatal krokodil nagyságától kezdve le a legkisebb egérig; de kagylót, pókot, rovart és különösen dögöt is eszik. Nyelőcsövéből egész marhafüleket és marhalábakat patástól együtt húzgáltunk ki és olyan nagy csontokat is, amilyeneket más madár egyáltalában nem tudna elnyelni, megfigyeltük, hogy a vérrel átitatott földet vagy vérfoltos rongyokat is lenyelte és ismételten észrevettük, hogy a megszárnyazott marabuk futás közben még egy-egy jó falatot fölvettek.

Vadászata mindig körülményes, mert rendkívüli óvatosságuk és vadságuk azt nagyon megnehezíti. Még a hálóhelyeken sem lehet biztosan számítani rá, hogy ezeket az okos madarakat elcsíphessük. Amikor néhány példányt fölzavartunk, akkor azok egész éjjel ide-oda röpködtek a hálóhelyül szolgált fák fölött anélkül, hogy ismét leültek volna és a vágóhidaknál egyszer megriasztott madarak valósággal kétségbe ejtettek az óvatosságukkal. Fogásuk könnyebben sikerül, noha csupán a bennszülötteknek, akikhez a marabuk hozzá vannak szokva. Birkának a lábát vékony, de erős, hosszú fonalra kötik és a többi hulladék közé vetik. A marabu lenyeli és így mintegy horgon megfogódzik, még mielőtt ideje volna a csontot ismét kiökrendezni.

Ilyen módon több marabu jutott birtokunkba és roppant falánkságuk dacára is mindig szerettem őket, mert hamarosan szerfelett megszelídültek s bizalmasokká váltak. Ha madarat nyúztunk, komolyan szemlélődve odaállottak és lesték a nekik vetett falatot, amelyet igen ügyesen s csaknem elhibázhatatlanul a levegőből elkaptak és ápolójukkal szemben nagyon hálásak voltak.

Az indiai marabu (Leptoptilus dubius Gmel.)

Az indiai marabu vagy argala Kalkuttában az utcai tisztogatók főnöke és mint ilyen, törvényesen védett madár. A forró évszakban nem látható és megjelenését biztos jelnek tartják arra nézve, hogy az esős időszak csakhamar beáll. A szárazság idején India északnyugati tartományainak mocsaraiba vonul vissza, úgylátszik, költés végett. Fészkét állítólag a sás közt, fűből építi. A tojások a többi gólyatojás jellegét mutatják, de nagyságban nagyon ingadozók. Méreteik: hosszúságuk 70–82.6 mm, szélességük 50.8–64.8 mm.