2. alcsalád: Babirussza formák (Barbirussinae) | TARTALOM | 3. alcsalád: Pekari formák (Tayassuinae) |
Celebesen és a tőle keletre fekvő szomszédos szigeteken Sullán, Mangolán és Burun él. A szemölcsös disznó elterjedési területén ma már magánosan élő Babirussa nemzetség a miocénbeli Merycopotamus révén valószínűleg a szemölcsös disznó valamelyik ősének közeli rokona.
A közönséges babirussza (Babirussa babyrussa L.)
Először a Burun élő erősen szőrös és ráncosbőrű fajt fedezték fel, amelyet 1658-ban már Piso is részletesen leír. Deninger egy frissen elejtett öreg kanról azt írja, hogy bőre fenn sárgásbarna, alul halványbarna. Egész teste rövid, sörteszerű, világosszürke szőrrel volt fedve; szőre különösen a fején sárgás árnyalatú volt, volt azonban a szőre között fekete színű is. Fiatal korában és a kocák, eltekintve a háton lévő világosabb csíktól, meg a has és a lábak belső felének világosabb szürke színétől, fekete szőrrel vannak fedve.
A celebesi babirussza (Babirussa alfurus Less.)
Ezt a fajt csak jóval később, a 19: században fedezték fel. A kinőtt állat testhossza átlag 1.1 m, farkának hossza 25 cm, magassága a vállnál és a keresztcsontnál 80 cm. Teste nyúlánk, kerek és telt, oldalt kissé összenyomott; háta mérsékelten hajlott, nyaka rövid és erős, feje aránylag kicsiny, hosszúkás, homloka enyhén boltozott. Orra hegyes, erős és mozgékony, az alsó ajkat eltakarja a végén, éppen úgy, mint a többi sertéseké csapott; orrkorongja csupasz, porcos, vastag bőrperemmel bír. Orrlyukai az orrkorongon vannak elhelyezve. Lábai erősek, de nyúlánkak, farka lelógó. Felső szemfogai, amelyek a kannál igen hosszúak, vékonyak és hegyesek, átfúrják az orrhátat és félköralakban, vagy még erősebben hátrafelé görbülnek. Jellemző még felső szemfogaikra, hogy elől domborúak, oldalt nyomottak, hátul tompa élben végződnek, fel- és hátrafelé irányulnak, úgyhogy az állat idősebb korában az is megesik, hogy saját szemfogai homloka bőrébe hatolnak. A rövidebb és erősebb alsó agyarak felfelé irányulnak és egyenesebbek mint a felsők. A nőstény szemfogai igen rövidek; a felsők, amelyek éppen úgy mint a hímé az orrhátat átfúrják, alig egy ujjnyira állanak ki. A nősténynek a lágyék táján vannak az emlői és pedig csak két csecsbimbóval. Bőre vastag, kemény, durva és ráncos a pofán, a fülek körül és a nyakon barázdált. Gyér szőr fedi. Az állat színe piszkos hamuszürke.
Mocsaras erdők, nádasok, vágások, tavak, amelyekben sok vízinövény van, a kedvenc tartózkodási helyei a babirusszáknak. Deninger szerint a babirussza Burun, úgy látszik egyedül él, néha azonban falkákba verődik össze. Annyiban különbözik a többi sertésfélétől, hogy nem túrja a földet a gyökerek után, hanem többnyire a fák gyümölcsével és korhadó fákban található rovarlávákkal él. Táplálékát éjjel szedi össze. Járása gyors ügetés; futása könnyebb, mint a vaddisznóé. A babirussza, mint kitünő úszó, nem csupán csak az édes vizekben szedi össze eleségét, hanem ha a szükség úgy hozza magával, a tengerszorosokat is átússza, hogy az egyik szigetről a másikra juthasson.
Érzékszervei közül a szaglása és a hallása a legkitünőbb. Hangja nyujtott halk röfögés. Az ember elől, amíg csak lehet, kitér, ha azonban megszorítják, éppen úgy, mint az összes többi vadkan, vad bátorsággal védekezik és ilyenkor tűnik ki azután, hogy alsó agyara micsoda veszedelmes fegyver. A bennszülöttek állítólag lándzsával vadásszák, azonkívül hajtóvadászatot is szoktak reá tartani, amikor is a babirussza gyors meneküléssel igyekszik életét megmenteni.
A koca körülbelül februárban egy, esetleg két malacot ellik. A malacok 1520 cm hosszú, kicsiny, helyes állatok, amiket anyjuk bátran védelmez. Ha ilyen fiatal malacot sikerül elfogni, akkor az lassan, lassan megszelídül, hozzászokik az emberhez, esetleg követi is az embert; háláját és ragaszkodását fülének és farkának mozgatásával fejezi ki. Néha a bennszülött főnököknél lehet élő babirusszát látni. A bennszülöttek is egészen különös állatnak tartják és mint látványosságot tartják fogságban. Még így is ritkán látható és ahol talál is az ember ilyen állatot, gazdája igen magas árat kér érte.
Az állatkertekben ma már nem tartoznak a legnagyobb ritkaságok közé, de nem is mindennapi közönséges állatok. A közönséges sertéstakarmánnyal igen jól lehet őket élelmezni, annyira, hogy a fogságban még szaporodnak is. Mint az Heinrotha berlini állatkertben megállapította, vemhessége 5 hónapig és néhány napig tart. Amint azt Heck írja egy, vagy két malaca van, és ha kettő van, akkor a malacok mindig kocák. A malacok egyszínűek, minden rajz nélkül: szőrözetük ritka, rövid, sötétbarna sörte, amit azonban a malacok hamarosan elveszítenek.
2. alcsalád: Babirussza formák (Barbirussinae) | TARTALOM | 3. alcsalád: Pekari formák (Tayassuinae) |