Laposkarmú viharfecske (Oceanites Keys. et Blas.)

Jellemzik a rövid, aránylag erős csőr, hosszú ujjakkal bíró lábak és alig kivágott farok.

A laposkarmú viharfecske (Oceanites oceanicus Kuhl)

[Régi neve: Oceanites wilsoni.]

Tollazata szürkésen futtatott kormosszínű. Szeme fehér, csőre és lába fekete. Hossza 19, kiterjesztett szárnymérete 40, szárnya 15, farka 8 cm.

Valamennyi viharfecske világpolgára a világtengereknek. A legészakibb tájak kivételével az egész Atlanti- és Csendes-óceánt lakják, Európa partjain mindhárom említett fajuk előfordul. Az Északi-tengeren ritkák, a Keleti-tengeren még ritkábbak, a Jeges-tengeren gyakoribbak, de csak bizonyos időkben jelennek meg. Rendszerint a nyilt tengeren tartózkodnak, a szárazföldekhez ritkán közelednek; tartós viharok idején azonban éppoly gyakoriak itt is, mint költésük idején. Megesik, hogy csapatostul sodródnak a szárazföld fölé, ahova a tengert keresve, gyakran mélyen be is hatolnak. Ilyen eltévedt viharfecskét Közép-Németországban, sőt Svájcban is megfigyeltek már ismételten.

A viharfecskék főleg éjjel tevékenykednek. Naphosszat lebegnek a hullámok fölött, a nélkül, hogy hozzáérnének a vízhez. Táplálékuk puhatestűek, apró rákok, kisebb halak; a tengeren úszó olajat, zsíros anyagokat is eszik. A sirályokon kívül egyetlen más madár sem támad rájuk. Az ember sem üldözi, mert húsa oly átható halzsírszagú, hogy még az észak igénytelen fiát is elriasztja. Az 1830-as időkben a Färöerö-kön az elejtett példányokat mécsesnek használták: testükön belet húztak keresztül és meggyujtották.