Óriáspingvin (Aptenodytes Forst.)

Kétségtelen, hogy a legszebb, legdélcegebb pingvinek tartoznak ebbe a nemzetségbe. Nagyságuk 90–100 cm, de ettől eltekintve is hosszú, karcsú csőrükkel is különböznek a többi pingvinektől.

A királypingvin (Aptenodytes patachonica Forst.)

Fekete fejének mind a két oldalán a fültájékon ovális, élénksárga foltja van, amely lefelé és előre keskeny, hátul feketeszegélyű szalagban folytatódik.

Nevük szerint nem a pinguis=zsíros, hanem a kelta pen gwyn=fehérfejű szavakból van összetéve; ez eredetileg az óriás alkát (Aca impennis, franciául pingouin) jelentette, utóbb azonban a Spheniscus-félékre ment át.

A családhoz összesen 6 nemzetség tartozik 17 fajjal. Ezek közül az alábbiakban 4 nemzetség egyes fajait ismertetjük.

A császárpingvin (Aptenodytes forsteri Gray)

Sárga nyakdísze szélesebb és nem olyan élesen határolt, mint a királypingviné; a nyak és mell oldalait fekete szalag övezi. Nagyobb termetű, mint az előbbi.

A pingvinek a tengerben – szerint – kétféleképpen mozognak. Többnyire a víz alatt úsznak mintegy 30 méternyire, azután, nyilván, hogy lélekzetet vehessenek, apró delfinek módjára gyakran 30 cm magasra ugranak a víz tükre fölé, majd 60–80 cm-nyi úszás után újra a víz alá merülnek. A középtermetű Pygoscelis-fajok 80 cm magasra is ugornak (Brown-Murdock). E mozgásuk közben csak szárnyukat használják; valósággal repülnek a vízben; ezért van szükségük – noha nem tudnak a levegőbe emelkedni – fejlett mellizmokra és magas mellcsonti tarajra (Crista sterni). A hullámok között oly gyorsan mozognak, hogy szerint, a gőzhajót könnyűszerrel utolérik. Ha nem sietnek, lábukkal lassan evezgetnek a víz színén. megfigyelte, hogy partraszállásukhoz ügyesen igénybeveszik a hullámtörést: a partnak verődő hullámokról gyors ugrással a partra dobják magukat. Olykor csőrükkel is meg kell kapaszkodniok a talajon s ilyenkor apró szárnyuk emeli, lábuk tolja testüket. A [...]-expedíció során megfigyelték, hogy az óriáspingvinek magányosan, a Catarrhactes chrysolophus mindig csapatosan száll partra. Ha azután partra jutottak, nehezen térnek vissza a vízbe. Ezrével látott a jég szélén álló pingvineket; hosszasan haboztak, vonakodtak, míg újra vízbe vetették magukat. Mihelyt egyikük beugrott, a többi gyors egymásutánban követte.

A szárazföldön meglehetősen ügyetlenek. Lábuk állása egyenes testtartásra és rövid lépésekre készteti őket; minden lépésnél jobbra is balra is negyedfordulatot végez testük. Az óriáspingvinek járása nyugodtabb és délcegebb, meglehetős gyors is. azt állítja, hogy a pingvinek korántsem „talponjárók”, azaz nem lépnek ujjaikra és csűdjükre, amint a közhit tartja, hanem kizárólag ujjaikra. A Pygoscelis adeliae, szerint, ha nem sietős az útja, két lábán lépked, ha azonban siet, hasra dobja magát és lábaival és csőrével tolja magát előre. Messziről kicsiny, nagy teljesítőképességű automobiloknak tetszenek ilyenkor, amelyek sietve gördülnek tova. szerint az újzélandi Catarrhactes pachyrhynchus a földön nagyon gyorsan mozog és egyszerűen átugrik alacsony bokrokon és más apró akadályokon. A legtöbb kistermetű faj sietve nem lépked váltott lábbal, hanem – különösen lejtős területeken – egyszerre ugrik mindkét lábára, mint a zsákugrók; angol tengerészek ezért nevezték el „sziklaugró”-nak (rockhoppers). szerint jégtáblákon és sziklafalakon kitünően kúsznak föl; fejük ilyenkor előrekonyul s hogy egyensúlyukat fenntarthassák, szárnyukat is előrehúzzák. Kúszni is jól tudnak; a Kap Adarea-csúcsán 1000 m magasságban is megtalálta nyomukat.

Állva rendszerint, de korántsem mindig, talpon pihennek, azaz ujjaikon kívül széles, rövid csűdjük alsó lapján is, sőt farksörtéikre is támaszkodnak, úgyhogy háromláb módjára állnak.

Mint a legtöbb madár és különösen a tengeri madarak, rendkívül falánkok; éjjel-nappal keresi táplálékát, amelyben, mint tipikus sarkvidéki állat, nem tesz különbséget, de nem is igen lehetne a hazájuk túlnyomó részében uralkodó klíma következtében. Állítólag nem bírja el sokáig az édesvízi halakból álló kosztot, noha szerint az újzélandi vastagcsőrű pingvin olykor 12 kilométernyire felhatol a folyókba. Különösen száraz években hagyja el ennyire a tengert, amikor a folyókban kevés a víz, de annál több a hal, puhatestű és rák. Vedlésük idején – jegyzi meg az Adelie-pingvinről – 14 napig, ameddig a vedlés tart, nem mehetnek a vízbe s ezalatt koplalniok kell. szerint ezt a súlyos két hetet magukvájta jégbarlangokban töltik. A koplalást egyébként könnyen elbírják, mert annyi a zsírjuk és faggyújuk, hogy bőséges években szerint le sem lehet a bőrüket tisztán nyúzni. A királypingvin szerint három szóval jellemezhető: „nyugalom, jólét és zsír”; nem repül, nem fut gyorsan, felnőtt korában az olykor megjelenő emberen kívül nincs is ellensége.

Erős hangjuk nem szép; messziről figyelve olyan a pingvincsapatok hangja, mint nagy embertömegeké. Társasabb madarat nem is ismerünk a pingvineknél. Olyan tömegekbe verődnek, amilyenekkel a gerincesek sorában csak a halak között találkozunk. 1907-ben a Dél-Orkney-szigeten tanyázó délsarki pingvinek számát 50.000-re becsülte. A Paulet-szigeten több százezer Adelie-pingvin él. szerint a Mount Terror tövében (Victoria-föld) 1897-ben, amikor arra járt, milliószám éltek, sőt „miriádnyi” pingvinről beszél, amelyek a Crozet-szigetcsoportban fekvő Possession-szigetet teljesen beborították. Ott ültek egymás hegyén-hátán a szakadékok lejtőin, sőt az 1500 méteres hegyek csúcsán is. Olykor nagyarányú pusztulás szakad az ilyen telepekre. a Kap Adare strandján ezernyi, főleg fiatal pingvin csontvázát látta fehérleni; nyilván az időjárás szeszélyeinek estek áldozatul. a Steward-sziget strandján talált rengeteg pingvinhullát egy ragálynak tulajdonítja. E sorok átdolgozása közben, 1929 szeptemberében Dél-Afrikában pusztult el tömérdek pápaszemes pingvin., a délafrikai partok mentén fekvő Guano-szigetek gondnokához érkezett jelentések szerint a Fokvárostól 130 angol mérföldnyire fekvő Lambert-öbölben ezernyi pingvinhullát vetettek partra a hullámok. Ennek a tömeges pusztulásnak, amelyet a Fokváros közelében fekvő False-öbölben is észleltek, szintén járvány lehetett az oka.

Az év nagy részét a költéssel és fiókáik gondozásával töltik. Rég megszokott fészkelőhelyükre az év bizonyos idejében, a Falkland-szigeteken pl. szeptember végén, gyűlnek össze, ahol azután eleven az élet. Szép napok alkonyi óráiban elviselhetetlen lármát csapnak. A költés idejére a vízből a földön át vezető egyenes utakat taposnak ki; eltakarítják a köveket és növényeket, úgyhogy emberi alkotásnak gondolnánk. A Falkland-szigeteken mérföldekre vezetnek ilyen szépen kitaposott ösvények a szárazföld belsejébe. Többízben megfigyelték, hogy a pingvinek a szárazföldön szívesen tartózkodnak édesvízi patakok mentén, sőt szívesen meg is fürödnek bennük.

Fészkük és költőhelyük a talajhoz igazodik. Egyes fajok néhol mély üregeket ásnak tojásaik számára. Erre a célra sík területet keresnek ki, amelyet utaik vonala alatt aláaknáznak. Az utak rendszerint derékszög alatt metszik egymást s az így képződött négyszögeket kivájják és fészeknek használják. A fészek 60–90 cm mély, sütőkemencealakú építmény; bejárata széles, de alacsony, a szomszédos barlangok belsejét földalatti járatok kötik össze, úgyhogy a madarak meglátogathatják egymást. A költőhely körül külön, a mi mellékutcáinkkal egybevethető, sík utak vezetnek. A hím a kotló nőstény mellé ül s ha ez elhagyja a fészkét, nyomban elfoglalja a helyét, úgyhogy a tojás egy percre sem marad szülői felügyelet nélkül. Sziklás, mocsaras talajon nem a föld alatt, hanem a föld színén költenek, de ebben az esetben is egymást derékszög alatt keresztező utak közötti tömbökben. szerint a délsarki pingvin minden fészkét kicsiny, szabad tér veszi körül, ami végeszakadatlan torzsalkodások forrása a szomszédok közt.

A föld fölött épített fészkek kövekből, kavicsokból, vagy mészkőtörmelékből készülnek, mégpedig nagy gonddal. Az újabb idők délsarki utazói mulatságosan ecsetelik a Pygoscelis-fajok magatartását fészeképítés és ivadékgondozás közben. Kifejezéseiket azonban nem szabad mindig szószerint értelmeznünk; inkább a furcsa madarak keltette humoros hangulatot fejezik ki. szerint a szigorú monogámiában élő szülők közösen építik meg fészküket: a puha vagy guanóval borított talajba sekély mélyedést kaparnak és körülrakják a csőrükben hozott apró kövekkel. Egyesek nagyon szorgalmasak és százszámra hordják össze a köveket, mások lusták és azzal is nagyra vannak, ha féltucatot szednek össze. Legtöbbjük szemtelen tolvaj: egymástól lopják el a fészeképítéshez szükséges anyagot. A tolvaj ilyenkor ártatlan képpel közeledik áldozatához. Ha ez a melléje tolakodót bizalmatlanul méri végig, a tolvaj ártatlan képpel néz körül, mintha csak a tájat szemlélné. Mihelyt azonban áldozata nem ügyel és félrenéz, a tolvaj lehajlik, csőrébe kap egy követ és sietve eltotyog. Ha a meglopott észrevette a tolvajlást, utánaveti magát és hebehurgyán elhagyja fészkét, mire összes hűséges szomszédai fosztogatni kezdik a magára maradt fészket. Egymás tojásait is ellopják, nagyobb fajok az apróbbakéit, hogy maguk költhessék ki.

Egyes fajok sohasem hagyják el tojásaikat, hanem magukkal cipelik. Amikor a [...]-expedició természetvizsgálói meglátogatták Marion szigetét, mintegy 100 királypingvint találtak ott; valamennyi sajátságosan görnyedten járt és altestükön hosszanti redőt figyeltek meg. Amint a közelükbe mentek és bottal megkergették az állatokat, nehézkesen félreugrottak, miközben lábukat összeszorították. Tudósaink valószínűnek tartották, hogy a madarak magukkal hurcolják tojásaikat. Egy pingvinnek, amelyet különösen nyugtalanítottak, a lábai közti hasredőjéből csakugyan ki is hullott egy tojás, erre azután már könnyebben és gyorsabban tudott futni. Ez a redő tehát táskának tekinthető, amelyben összeszorított lábakkal a tojásukat tartják. Normális körülmények közt nyilván csak akkor hullatják el a tojást, amikor a fióka már repesztgetni kezdi. Mások adatai szerint a szülők felváltva hordják tojásukat és csak az átadás perceire teszik le a földre. azt hiszi, hogy a messzi délen lakó császárpingvin, amelynek a jégre kellene különben letennie tojását, a hideg elleni védelmül jár el ugyanúgy; ez volna tehát a különös tojáshordozás élettani magyarázata.

Azok a pingvin-fajok, amelyek hasredőjükben magukkal cipelik tojásukat, csak egy tojást raknak; a kisebb fajok fészekalja két tojásból áll; ezeket háromnapos időközben tojják le. A tojások alakja egyénileg nagyon változó: csaknem gömbalakúak mellett megnyúlt ovális alakok is akadnak; héjukat fehér mész borítja, amely a költés alatt megbarnul; sok fehérje mellett kevés sárgából állnak és nagyon ízletesek.

Ellenségük hazájukban kevés van. Brown-Murdock legveszélyesebb üldözőjüknek a nagyobb delfineket tartja, amelyektől a pinguinek félnek is. Hazájuk sok fókájával békésen megférnek. Veszedelmes ellensége egy nagy ragadozósirály, a Stercorarius antarcicus, amely fiókáit és tojásait a szülők alól is elrabolja. Az ember is gyakran veszedelmessé válhat a pingvinek világára, különösen a cet- és fókavadászhajók legénysége valósággal sportnak tekinti irtásukat.

Lesson és Garot leírásából tudjuk, hogy mi megy végbe a pingvintelepen, ha ember téved közéjük. Hajójuk, az „Uránia” a Maluinok mellett (Falkland-szigetek) megakadt s az éhező legénységet a partra küldték, nézne élelem után. Partra is léptek éjjel a pingvinek szigetén, mire a madarak riadtan kiáltoztak; reggel azután ezrével látták a parton ácsorgó pingvineket. Valamennyi tele torokból kiabált, s ha meggondoljuk, hogy egyetlen pingvin hangja körülbelül olyan erős, mint a szamáré, elképzelhetjük az ezernyi madár okozta lármát. Amikor a hajósok partraszálltak, a pingvinek gyorsan elbujtak, részben a fű közé, részben lakásaikba. A legénység hamarosan észrevette, hogy a pingvinek csak a maguk ösvényén járnak; egyszerűen útjukat állták és könnyűszerrel elfogták. Botokkal vadásztak rájuk mindaddig, míg elegendő élelmiszert nem gyüjtöttek. Hogy újra talpra ne álljanak és el ne szökjenek, össze kellett zúzni a fejüket. A meglepett madarak szívettépően jajgattak és csőrük heves ütéseivel is védekeztek. Minden madár átlag 5–6 kg súlyú volt, ebből azonban jó rész a zsigerekre jut; úgyhogy egy madárból alig maradt 2 kg, ízletesnek éppenséggel nem mondható hús.

Húsukat az expediciók kutyái szívesen eszik; bőrükkel és zsírjukkal fűtenek, ami az expediciók fűtőanyagában jelent megtakarítást.

Minden szelídségük mellett is bátor madarak, amelyek gondoskodnak bőrük védelméről. Darwin a következőket írja a Falkland-szigetek egyik pápaszemes pingvinjéről: „Bátor madár volt; harcba szállt velem és minden talpalatnyi teret megvédett velem szemben.” A nagy Aptenodytes-fajok békésebb természetűek. „A hosszúcsőrű pingvin – írja Buller – nagysága és izomereje dacára a legszelídebb madarak egyike és noha hatalmas csőrrel van felvértezve, sohasem használja fegyverül. Eltűri, hogy a fejét és hátát cirógassák, ha feléje nyúlnak, lelógó szárnyával tolja nyugodtan félre a kezet.”

Hasznuk nem nagy, noha néhány cet- és fókavadászt megmentettek már az éhhaláltól. A császárpingvin bőréből vagy csak sárga nyakrészéből takarót és ágyszőnyeget készítenek és árusítanak Fokvárosban. Ugyanott a malájok és más színes népek a pápaszemes pingvin nagy zöld tojását tucatjával két márkáért mérik. Ezek a Fokvárostól észak-északnyugatra 40 km-nyire elterülő szigetről valók; ez a telepük hatósági védelem alatt áll; tojásukat csak február 15. és július 15. között szabad szedni. Évente átlag 300.000 tojás kerül piacra, kb. 14.000 márka értékben.

Európai állatkertekben ritkaságszámba megy a pingvin, mert élelmezésük nehézségekbe ütközik.