TIZENNEGYEDIK REND: Struccszerű madarak (Struthioniformes)

FEJEZETEK

A repülni tudás olyan jellemző vonása a madárnak, hogy a repülni nem tudó, szárnyaszegett madár idegenszerű látvány a szemünkben. A műveletlen ember csodaállatot lát az ilyen madárban és fantasztikus magyarázatát keresi a csodának. Egy öreg kordofáni sejktől pompás mondát hallottam, amely szerint Afrika óriásmadara azért vesztette el repülőképességét, mivel ostoba nagyravágyásában – mint egykor Ikaros – arra mert gondolni, hogy röptében eléri a napot. A nap sugarai azonban megpörkölték szárnyait s az óriás lezuhant a földre, ma sem tud még repülni és zuhanásának emlékét a mellén ma is viseli. Régebb, de kevésbbé költői az a felfogás, amely a struccot – hiszen erről van szó – a teve és a sivatag egy mesebeli madara korcsának tekinti. Ez a felfogás él sok ősi mondában és ezt őrzi az afrikai strucc tudományos neve: Struthio camelus is; még Gesner is azt tanítja a struccról, hogy – mint a denevér – részben madárhoz, részben négylábú állathoz hasonlít. Másfelől azonban elhangzott olyan állítás is, mintha a strucc s a többi lapos mellcsontú madarak volnának a legfejlettebb madarak, amelyek osztályuk fejlődésének legmagasabb lépcsőfokára jutottak el.

Afrikai strucc

A lapos mellcsontú madarak négy élő és két, a történeti idők során kihalt alosztálya, amelyeket – noha nem közeli rokonok – együtt veszünk szemügyre, a legnagyobb élő madarakat foglalja magában. Fejük inkább kicsinynek mondható, testük óriási méretű, nyakuk rendszerint hosszú; csőrük rövid, széles, tompa; orrnyílásaik előre irányulnak; hátulsó végtagjuk nagyon erősen fejlett, a comb izmos, vastag, a láb hosszú és erős, 2–3 ujjú; szárnyuk elsorvadt és lágy, repülésre nem használható tollak borítják. A testhez szorosan nem símuló tollak lazák, mert a tollzászló horgocskái nem függenek egymással össze, nincsenek síkban elrendezve és inkább hajnemű rostcsomókhoz hasonlítanak. Ilyenformán, minthogy e madaraknak nem kell tollazatukat a nedvesség elleni védekezésért beolajozniok, farmirígyük sincs. Nevezetes, hogy felnőtt korukban tollazatuk – a nyak, fej, a mellközép s a struccoknál a törzs oldalainak csupasz foltjaitól eltekintve – egyenletesen borítja testüket és nem különül mesgyékre. Ez a mesgyés tollelosztás a tojásból még ki nem bujt struccokon és kiviken van meg. Csontvázuk legfigyelemreméltóbb sajátsága a mellcsont tarajának hiánya, a szárnycsontok aránytalanul rövid és apró volta, és a hosszú, keskeny, sőt egy fajnál zárt medence, amely sok csigolyából tevődik össze. A koponyacsontok sokáig nem csontosodnak össze, a nyakbordák mozgékonyak. A csigolyák száma a koponya és keresztcsont között 24–26; 16–20 csigolya keresztcsonttá forrad össze és egyesül a medencével; a farkcsigolyák száma 7–9; a lapos, széles mellcsonttal 5–6 borda ízesül. A kulcscsontok a lapocka és hollócsőrcsontból egybeolvadó csont kicsiny nyúlványává sorvadnak és csak az emun maradnak külön meg; az alsó kar mindig rövidebb a felső karcsontnál. A hátulsó végtag csontja mindig igen erősek.

Érzékszerveik közül különösen az arc jól fejlett, hallásukon kívül szaglásuk is fejlettebb a többi madárénál. Tapintóérzékük gyenge, ízlésük nagyon tompa, egész nyelvcsontkészülékük nagyon elkorcsosult, nyelvük kicsiny.

Átlagos testhőmérsékletük, Sutherland szerint, [...] C, szemben az átlag [...] C hőfokú tarajos mellcsontú madarakkal.

Valamennyi fajuk kitünő futó, egyesek úszni is tudnak; egyéb helyváltoztatást nem ismernek. Táplálékuk növényi anyagokból és apró állatokból áll; a fiókáik csak az utóbbiakból élnek. Nem mondatók falánk állatoknak, egyikük-másikuk azonban mindent, ami befér a torkukba, lenyel és gyomrát emészthetetlen anyagokkal tömi meg.

Vadon – a délamerikai nandu kivételével – monogáman élnek. A kiviknél kizárólag a tojó költ, a többinél részben mindkét nem, részben a hímek, amelyek a fiókák nevelését is átveszik, gyakran az anya minden kötelességével együtt, sőt olykor a tojót a tojás közelébe sem engedik. Fiókáik fészekhagyók. Nagyon félénkek, menekülnek az ember elől, de veszély esetén nem viselkednek értelmesen; mint minden korlátolt szellemi képességű állat, haragosak és nem tanulékonyak. Egymásközt békében élnek, míg féltékenyekké nem lesznek; más állatok társaságát is eltűrik, de sem egymáshoz, sem más állatokhoz nem mutatnak különösebb vonzalmat. A fogságban ápolójukat megszokják, de alig tudják másoktól megkülönböztetni.

A jelenkor lapos mellcsontú madarait Afrika és Nyugat-Ázsia földjén 3, esetleg 4, Dél-Amerikában 3, Ausztráliában és a Pápua-szigeteken 13, Új-Zélandon 6 faj képviseli; a két utóbbi területen több alfaj és helyi rassz is él. A modern rendszertan 6 alrendjüket különbözteti meg; ezek: 1. kivik (Apteryges), 2. madagaszkári struccok (Aepyornithes), 3. moák (Dinornithes), 4. kazuárok (Casuarii), 5. nanduk (Rheae), 6. struccok (Struthiones). A 2. és 3. alrend tagjai a történeti idők során – nyilván az ember kezétől – kihaltak.

Az ember valamennyi lapos mellcsontú madarat üldözi, részben tolláért, részben húsáért; fogságban is tartja, sőt újabban a legfontosabbakat háziállatokká szelidítette.