2. család: Madagaszkári strucc-félék (Aepyornithidae)

Milne-Edwards és Grandidier az alrend egyetlen családján belül két nemzetséget és legalább 12 fajt különböztetnek meg; legújabb francia monográfusuk, Monnier a 12 fajt 4 fajra vonta össze. Az Aepyornis Is. Geoff.-nemzetség alakjai 1.58–5 m magasak, igen nagy lábszárcsontokkal; a Müllerornis Milne-Edw.-nem alakjai kisebbek, túzoktól kivinagyságig. Egy a Fayum-pusztában legújabban napvilágra került fosszilis csűd alapján kiderült, hogy az Aepyornis-ok Afrika felől vándoroltak át Madagaszkár földjére, amikor a két földség a geológiai újkor elején még nem szakadt el egymástól.

Flacourt István Madagaszkár kormányzója 1658-ban írott és a roppant szigetről szóló francia könyvében megemlékezik a „Vouron-Patra”-ról, „arról a nagy madárról, mely akkora tojást tojik, mint a strucc; maga is struccféle, amely a legsívárabb helyeket kedveli”. Ezek a határozatlan és sovány adatok rég feledésbe merültek már, amikor 1831-ben Madagaszkárról Sganzin, francia tengerész-tüzértisztnek egy óriási tojást küldtek Fokvárosba azzal a jelentéssel, hogy ilyen tojások a sziget egyes részein meglehetős gyakoriak. Feltűnést azonban csak 1848-ban keltettek, amikor Dumaree francia kereskedő hírül adta, hogy a Madagaszkár északnyugati részén fekvő Port Leven mellett a bennszülöttek kezén egy óriás madártojáshéját látta; a héj olyan vastag, mint egy spanyol tallér, az ép tojásokat edényül használják; ürtartalmuk megfelel – úgymond 13 borosüvegének. Dumarele meg akarta vásárolni a tojást, a bennszülöttek azonban megtagadták, mert a tojás a törzsfőnökük tulajdona volt és nagyon ritka. Dumarele a sziget egyéb vidékein is tudakozódott a tojások után, ahol hallottak róluk, de nem hitték, hogy a madáróriás még élne. Régi hagyományokban szerepel egy óriástermetű madár, amely egyet tapsolva megöli az ökröt és fölfalja. Amikor Európában híre ment az óriási tojásnak és a kihalt madagaszkári madárnak, nyomban az Ezeregyéjszaka rock-madarára gondoltak, amelynek „szárnyai elsötétítették a napot”. Lydekker angol őséletbúvár és e sorok magyar átdolgozója azonban kimutatták, hogy az Ezeregyéjszaka legendás madáróriása három elemből tevődött össze: hatalmas tojásai csakugyan a madagaszkári Aepyornis tojásait jelenthetik. Mivel azonban ez a madáróriás repülni nem tudott, szárnyai nem is sötétíthették el a napot; a nagy szárnyas nyilván a Földközi-tenger vidékén a jégkorszakban kihalt máltai keselyű (Gyps melitensis), az elefánt pedig, amelyet a mese szerint játszva fölkapott, a máltai keselyűvel egykorú törpe elefánt lehetett.

A madagaszkári struccok tojásai nem is oly nagyon ritkák; 1902-ben már 36 ép példányuk volt ismeretes; Londonban 1849-ben egy tojásért 840 márkát fizettek. Öntvényeik sok múzeumban láthatók; a Magyar Nemzeti Múzeum őslénytani osztályában egy eredeti példány van kiállítva. Az első három tojást néhány csontmaradvánnyal egyetemben Abadie francia tengerészkapitány 1850-ben vitte magával Párizsba, ahol Geoffroy Saint-Hilaire Isidore tanulmányozta elsőül. A két ép tojáson 32, illetve 34 cm hosszúság mellett 22, illetve 23 szélességet mértek; ürtartalmuk 8 liter volt, ami 6 strucc, illetve 12 nandu, 16½ kazuár, 17 emu, 148 átlagos tyúktojásnak, vagyis 50.000 kolibritojásnak felel meg. A héj vastagsága átlag 3 mm, szerkezete leginkább az emutojásénak felel meg. Újabb vizsgálatok szerint a héjat átjáró póruscsatornák elágaznak. Geoffroy Saint-Hilaire Isidore és Milne-Edwards Alphonse legott felismerték, hogy lapos mellcsontú madárral van dolguk; Valenciennes pinguinnek, Bianconi olasz búvár keselyűnek nézték.

Grandidier francia természettudós 1868-ban Madagaszkár nyugati partján, Ambulitsate mellett mocsaras ponton csak csontjukat ásta ki s ezeket Milne-Edwardsal együtt írta le. Andrews angol őséletbúvár 1843-ban a Murderer Bai közelében, az Ytampulu-Wé melletti (Betsileo tartomány) 1200–1600 m magas fennsíkon gyüjtött sok csontot az iszapban, egy hőforrás körül.

A madagaszkári struccok négyujjúak; a Burckhardt által leírt Aepyornis hildebrandti Burkh. alakon a szárny teljesen elsorvadt. Az alsó kar két csontja (síp- és orsócsont) a szárnyközépcsonttal és ujjpercekkel nemcsak nagyon eltörpültek, de egybe is olvadtak; az egész kézváz egyetlen lapos csont. Bordáin hiányoznak a horgok (proc. uncinnatus); a tarajtalan mellcsont vékony, rövid, de nagyon széles; hasonló a kiviéhez, ha nem is szoros, de még mindig közeli rokonságban állnak a struccokkal.