Kazuár (Casuarius Briss.)

A kazuár-nemzetségbe tartozó fajokat egyik legjobb ismerőjük, Rothschild Walther 7 fajra és 12 alfajra osztotta. Csőrük meglehetős hosszú, oldalt lapított; a felső csőrkáva hegye az alsónál hosszabb. A felső csőrkáva vége a felnőtt állaton sisakká erősödik; ez a sisak lazán szivacsos, szaruval bevont orr-, homlok- és rostcsontokból áll. A fej s a nyak felső fele csupasz; a nyakat élénkszínű, szemölcsös bőr borítja. Szárnyai csökevényesek, az evezők közül csak öt erős, zászlónélküli cséve marad meg; kormánytolluk nincs. A többi laza tollon a főtoll és fiókszárny hossza egyforma. Magas, erős lábukat elől nagy, hatszögletű pajzsok fedik, ezek az ujjak közelében hosszúkás, négyszögű, harántpajzsoknak adnak helyet. A 3 ujj közül a középső a leghosszabb, a belső erős, csaknem egyenes, hosszú körmöt visel. Heinroth a berlini állatkertben megfigyelte, hogy egyes fajok nőstényei nagyobbak és szebbek. Tojásuk zöld; a hím költi ki. Valamennyi kazuár erdőlakó. Rothschild, aki tringi múzeumában gazdag gyüjteményt hozott belőlük össze, 3 csoportba osztja a nemet: 1. sisak oldalt lapított, a nyakon két fityegő húslebeny; 2. sisak hátul lapos, egy fityegő; 3. sisak ugyanilyen, a nyakon nincs fityegő húslebeny.

A sisakos kazuár (Casuarius casuarius L.)

[Régi neve: C. galeatus.]

A kétfityegősök csoportjába tartozik. Tolla fekete, arca zöldeskék, a fej hátulsó része zöld, a nyak elől ibolyás, hátul lakkvörös, az irisz vörösbarna, csőre rövid, lába szürkéssárga. A fiatal kazuárok színe barnás. A cerami törzsfaj mellett Rothschild 6 alfajt különböztet meg; ezek Wokam-on és az Aru-szigeteken, de főleg Új-Guineán élnek.

A narancsnyakú kazuár (Casuarius uniappendiculatus Blyth.)

A második csoporthoz tartozó faj, mely újabban gyakrabban látható állatkerteinkben. A fej oldalai és a torok kékszínűek; a nyak alsó fele és a tarkó olivzöld, a nyak mellső része narancsszínű.

A muruk (Casuarius bennetti Gould)

A harmadik, vagyis fityegő nélkül való csoporthoz tartozik. Nyaka kék, oldalán apró, sötétvörös folttal. Új-Britanniában honos.

A kazuárok valamennyi utazó egybehangzó megfigyelései szerint a legsűrűbb erdőket lakják; gyéren lakott szigeteken nagyon gyakoriak. Sisakjuknak különösen a járatlan sűrűsökön át való gyors futás közben látják hasznát.

Járásuk lényegesen eltér a többi lapos szegycsontú madárétól. Nem futnak, hanem függőleges testtartásban ügetnek. Ha menekülniök kell, roppant sebesen futnak és ügyesen kanyarognak; merőlegesen nagyokat ugranak is. Heinroth megfigyelte, amint egy fiatal kazuár nekifutás nélkül átugrott egy másfélméteres léckerítést. Powell murukokat 3, 4, hetesével látott libasorban vonulni, az élen egy hím volt; a magas fűből csak fejük látszott ki. A bennszülöttek szerint hozzáférhetetlen sűrűsben alusznak; a nőstények esti alvásuk közben fejüket kurta szárnyuk alá rejtik, a hímek kinyujtott nyakkal alusznak. Ramsay fogságban tartott murukjain figyelte meg, hogyan úsznak, Powell pedig, hogyan halásznak. A muruk lejött a folyópartra, percekig gondosan szemlélte a vizet, azután egy egyméter mély ponton behatolt, leguggolt, apró szárnyait a víz alatt kiterjesztette és tollazatát berzengette. Csukott szemmel negyedóráig állt így mozdulatlanul, azután kisimította tollait, fölállt és gyorsan kisietett a partra. Közben néhányszor megrázkódott; ezalatt szárnyai alól és törzsének tollai közül egy sereg apró hal hullott ki, amelyeket mohón fölkapott és lenyelt. A vízben ugyanis egy nagyon sötétszínű növény nő s ez nagyon hasonlít a felborzolttollú murukhoz, úgyhogy a nagyobb ragadozó halak elől a növénybe rejtőző apró halak gyakran a vízben ácsorgó muruk tollai közé menekülnek. A halászó kazuárok gyakran a krokodílusoknak esnek prédául.

A kazuár általában véve okosabb, de határozottan mérgesebb a többi laposmellcsontú madárnál. Minden szokatlan jelenség, ha nem riasztja is meg, de izgalomba és dühbe hozza. Ilyenkor csőrével és karmaival mérgesen nekitámad az őt ingerlő embernek vagy állatnak.

Új-Guinea erdeiben főleg nedvdús terméseket fogyaszt, amelyeknek magvait Haacke megemésztetlenül találta meg ürülékükben. Különösen az egyik pálma skarlátpiros savanyú termését kedvelik. Halon kívül gyíkot, békát és diót is esznek. Foglyokon megfigyelték, hogy egész almákat vagy narancsokat is lenyelnek, de ezeket emésztetlenül adják ki. Állatkertekben kenyér, mag és almaszeletek keverékén jól elélnek, de a ketrecükbe tévedő csirkét és kacsát is bekapják.