5. család: Nandu-félék (Rheidae)

Az amerikai lapos mellcsontú madarak egyetlen családot alkotnak, amelyhez mint egyetlen nemzetség, a nandu (Rhea) tartozik. Szárnyuk még eléggé fejlett és hosszú, lágy tollakkal borított. Lapos, széles, hegye felé hajlott csőrük ugyanolyan hosszú, mint a fejük. Felső csőrkávájuk kissé boltozatos szarududora az alsó káván túl ér. Orrnyílásuk nagy, tojásdad alakú és a csőr közepén tátongó, bőrrel bevont gödörben nyílik. Lábuk háromujjú, a saroktól kezdve csupasz, sarkukon dudoros, csűdjük nagyon hosszú, elől széles harántpajzsok borítják, az ujjaik hossza alig közepes, tövüket rövid hártya köti össze, körmük egyenes, erős, oldalt lapított, elől tompán lekerekített, hátán éles; valamennyi toll egyszerű, fiókszárnynélküli; erős csévéjű. Tulajdonképpeni evezőik és kormánytollaik hiányoznak; a szárnyak hegyén tövisszerű köröm. Szemük körül s a sörtés tollakkal fedett fülnyílás körül csupaszok; itt a bőr érdes felületű; a fejtető, torok, nyak, törzs és comb tollas, a fej tollai aprók, keskenyek és hegyesek, a törzséi nagyok, kerekítettek, de lágyak, úgyhogy összefüggő zászló nem alakul ki; a szemhéjak nagy, merev sörtepillákat viselnek. Táplálékuk túlnyomólag növényi. A nemek nagysága eltérő, de tolluk színezete nem. Egyetlen családjuk: a Rheidae, egyetlen nemzetsége a Rhea Briss.

A nandu (Rhea americana L.)

Nandu.

A nemzetséghez tartozó három faj közül a legismertebb és legelterjedtebb. Fejetetejének, nyakának és melle elejének tollai feketék, a nyakközépen sárgák, a torkon, felső nyakon ólomszürkék, a háton, a mell oldalán és szárnyakon barnás hamuszürkék, a test alsó felének egyéb tollai piszkosfehérek. Irisze gyöngyszürke, az arc csupasz része hússzínű, a csőr hamuszürkésbarna, a láb szürke. A nőstény nyakának és melle elején tollai világosabbak. A hím hossza másfél, szélessége harmadfél m. Egy vén nőstényen Wied herceg 1.38 m hosszat és 2.2 m szélességet mért. Hazája Dél-Amerika steppevidéke, főleg az Atlanti-óceán és a Kordillerák közti pampasok, Bolívia, Gran Chaco, Paraguay és Brazília őserdeitől Patagóniáig. Mint vérbeli steppemadár, kerüli a hegyvidéket és őserdőket; dombvidéken azonban éppoly gyakori, mint az Alföldön.

A kis nandu (Rhea darwini Gould)

Ez a kisebb faj az Andoktól Észak-Chiléig van elterjedve, ahol Lane szerint 2–6 darabból álló csoportokban elég gyakori.

A réti nandu (Rhea macrorhyncha Sclat.)

Valószínűleg csak alfaja a kis nandunak; Brazília északkeleti tájain honos.

Az egy hímből és 5–7 nőstényből álló családok 60 főnyi csoportokba verődve élnek. Különösebb ok nélkül 2 angol mérföldnél messzebbre alig távolodnak el szülőhelyükről. Ősszel a bozótos folyampartokat, vagy lapályokat keresik fel a mirtusz és egyéb cserjék bogyóiért. A telet marhacsordák járta területeken töltik, ahol a fű rövidebb s ennek folytán gyengébb is, mint más pontokon.

A nandu is kitünő futó, amely üldözőit azzal hozza zavarba, hogy nemcsak sebesen rohan, de kanyarog is; ilyenkor egyik szárnyát magasra emeli, s másikat pedig leszorítja. Jártában lépése 50–60 cm, ügetve 1 m; ha üldözik, másfél méteres lépéseket tesz, s eközben oly gyorsan mozog, hogy egyes lépéseit meg sem lehet különböztetni. Alpin Uruguayban megfigyelt egy tucat nandut, amint széles lagunát úsztak át. Párzás idején nagyon élénk és éjjel-nappal mozog; szárazság idején mint minden vad és marha, délben 3–4 órát pihen, de ezt az időt azután, noha jellegzetes nappali állat, az üdítő éjszakákon hozza be.

Indián neve: „nandu”; a hímnek a párzás idején messze elhallatszó szavát utánozza. A párzás után mindkét nem fütyülő hangot ad, amely valószínűleg gyülekezésre szólítja a csapatot.

Hallása éles. Békés telepesek lakásai közelében úgy megszelidül, hogy a lovak és marhák közé vegyül, s az embernek és kutyának éppen csak hogy kitér az útjából. A guachokat félve elkerüli. Az esős időszakban főleg lóheréből és rovarokból él, később a marhák által megtrágyázott helyeket keresik fel. Az európaiak által behurcolt haszonnövényeket nagyon szereti s jaj annak a veteménynek, amelyre rákap. Azáltal, hogy az állattenyésztők rémeit: a bojtorjánszerűen tapadó magvakat zöld korukban eszik, hasznot hajtanak. Ritkán iszik: a harmat és eső, úgy látszik, hosszú időre kielégíti. Fogságban rendszeresen keresi fel az itatót.

Fészküket ármentes pontra rakják és lehetőleg elrejtik magas fű közé. A fészekrakásra rendszerint elvadult bikák által feltúrt lyukakat használnak fel; ezek a lyukak úgy jönnek létre, hogy a légylárvák gyötörte állat a vállára fekszik és hátulsó lábaival addig forog, míg az élősdieket ledörzsöli bőréről. Ha a nandu hímje nem talál ilyen gödröt, a megfelelő hely növényzetét félrekaparja, a mélyedést néhány fűszállal kibéleli; ebbe rakja a nőstény 7–23 tojását. Darwin 40–50, Azara 70–80 tojást is talált egy fészekben; a fészekalj azonban átlag 13–17 tojásból áll.

Elliptikus tojásuk színe sárgás, néha kimondottan sárga, fényes és sok pórus járja át. Hosszuk 120–136, szélességük 39–94 mm között ingadozik. Ha a fészekalj megtelt, egyedül a hím kotlik, mégpedig éjjel, mindaddig, míg a harmat felszáradt.

Dél-Amerika pampasain az első nandu-fiókák február elején, északon korábban, délen valamivel, Chile Andeseiben jóval később bújnak ki. Meglepő gyorsan nőnek; kéthetes korukban már 50 cm magasak. 3–4 napos korukban már oly fürgék, hogy nincs az az ember, aki utólérné őket; kisebb korukban könnyen kézrekerülnek, mert laposan a talajhoz simulnak. Öt hétig csak apjukat követik; ezen túl lassacskán a nőstények is visszatérnek a családhoz. Ősszel, azaz a mi éghajlatunk szerint áprilisban vagy májusban a nandu-fióka pehelyruháját már felváltotta az első, piszkos sárgásszürke tollruha.

Böcking a nandu élettartamát 14–15 évre teszi. Állati ellensége kevés van. Itt-ott a kaguár, fiókáit a róka, vagy sas elragadja, ez azonban éppoly ritkán esik meg, mint az, hogy a fészkét feldúlják. Clawaz szerint a nandu hű kísérője a pampas-szarvasnak, a Rhea darwini pedig a guanacokhoz csatlakozik. A két fajnak, mint az említett emlősöknek is, elterjedési határát a Rio Negro szabja meg.

Az indiánok és a gauchok lóháton üldözik és bolával ejtik el vagy kutyával hajszolják, nem annyira a prédáért, mint inkább azért, hogy lovaik sebességét és a bola kezelésében való jártasságukat kipróbálják.