5. család: Pajzsosfarkú kígyó-félék (Uropeltidae)

FEJEZETEK

1. Pajzsosfarkú kígyók (Uropeltis Müll.)

Karcsú és mindenütt egyforma vastag testű kígyók, fejük sem különül el a törzsüktől; farkuk rövid és tompán végződik s néha olyan, mintha késsel volna lemetszve, végét egy nagy pajzs vagy bordás pikkelyek borítják. Mindkét állkapcsuk fogakat visel, amelyek azonban kicsinyek és számuk sem nagy. Az állkapocscsontok erősek, de kevéssé tágíthatók. Az ínycsontok sohasem viselnek fogakat. A fejet nagy pajzsok, a törzset zsindelyszerű, síma pikkelyek borítják. A szemeik kicsinyek vagy nagyon kicsinyek, pupillájuk kerek. Hengeres testük kevéssé hajlítható, az összes idetartozó fajoké kicsiny. A medencének és a hátsó végtagoknak még a nyomai is hiányoznak. A hímek és a nőstények a farkpajzsok alkotásában többnyire jelentékenyen különböznek egymástól, amiért már külsőleg is könnyen megkülönböztethetők.

Boulenger G. A. szerint ennek a családnak 42 ismert faja mintegy 7 nemzetség között oszlik meg. Valamennyi faj Ceylon és Elő-India hegyeiben él és 2600 méterig megy fel, vagy közvetlenül a hegyek lábánál elterülő nedves erdőségekben tanyázik.

A pajzsosfarkúak ásó életmódot folytatnak s ezért őket Ceylonban és India déli részén „földi kígyóknak” nevezik; leginkább találják őket a kávé- és teaültetvények megmunkálása közben. Beddome a legtöbb fajt a hegyvidéki erdőségekben találta, korhadó fadarabok és nagyobb kövek alatt, de némelyiket füves területen is nagyobb magasságokban, mások ismét nagyobb esők után az erdei utakon mutatkoztak. A legtöbbjük csodaszép színekben, feketében, vörösben és sárgában pompázik. Különösen a feketeszínűek említendők fel a szivárvány színeiben pompázó, de különösen kék és zöld fényükkel s e tekintetben csak a jávai Xenopeltis kígyó és néhány símapikkelyű ásógyík múlja őket felűl. Fogságban úgy viselkednek, mint a vakkígyók és sohasem kísérlik meg a harapást, de szaporodásukat itt még nem figyelték meg.

Az egyes fajok elterjedési köre meglehetősen szűk s még ezen kívül is ritkáknak mondhatók. A féregalakú kígyók módjára élnek, de sokkal tekintélyesebb mélységben, rendszerint 1 m mélyen vagy még mélyebben a föld felszíne alatt, minek következtében életmódjuk részleteiben nem figyelhető meg. Testalkatuk életmódjukkal kapcsolatosan alakult ki; fejük kúpos s ehhez járul még, hogy egyik-másik faj arcorrpajzsa függőlegesen álló éllel bír; nyakuk erős, testük merev, pajzsokkal jól felfegyverzett rövid és erős farkuk támaszkodásra szolgál. Azt azonban, hogy ezt a fölszerelést miképen használják, nem tudjuk. Kizárólag férgekből táplálkoznak. Tojásaikat egész azok kikeléséig hordják testükben és utódaikat elevenen hozzák a világra. Baumeister egyik fajnak, a Rhinophis trevelyanus Kel. nőstényének mindig csak a bal petevezetékében talált embriókat, és pedig számszerint kettőt. Mi itt egy másik faj leírását adjuk.