10. Ostorkígyók (Dryophis Dalm.)

Az ostorkígyók Ázsia tropikus vidékein élnek és rendkívül hosszú és nyúlánk alkatukkal tűnnek ki. Fejük hosszú és keskeny, elől erősen kihegyezett és mert egyik-másik faj arcorrpajzsa előrenyúlt, csőszerűen meghosszabbodott. Szájuk széles, szemük nagy, szembogaruk függélyes rés, kis orrlyukaik oldalt fekszenek. Pikkelyeik 15 sorban helyezkednek el, símák, nagyon keskenyek és zsindelyszerűen borulnak egymásra; haspajzsaik lekerekítettek, farkalatti pajzsaik, mint rendesen, két sorban rendeződtek el. Felső állkapcsuk fogai közül 1–2 középső fog erősen megnagyobbodott és ragadozó fogakhoz lett hasonló, aztán egy hézag után két nagy és erőteljes barázdás fog következik. Az alsó állkapocs fogai közül a harmadik és a negyedik nagyobb a többieknél, szintén fogásra alkalmas, a többi pedig kisebb. Hét vagy nyolc fajuk ismeretes. Nevüket nem viselik jogtalanul, mert rendkívül megnyúlt testük valóban zsinórhoz vagy ostorhoz hasonlítható s ez az alkat rendkívüli mértékben alkalmassá teszi őket arra, hogy fánlakó életmódot folytassanak. Madarakra, gyíkokra, falakó békákra s fiatal korukban rovarokra vadásznak.

A zöld ostorkígyó (Dryophis mycterizans L.)

Felső oldala gyönyörű kékes, vagy sárgászöldszínű és bársonyos benyomást kelt, fejének alsó része porcellánfehér, a nyakától egy élesen határolt hosszvonal indul ki, mely sárgásfehér hosszsáv alakjában a has két oldalperemén húzódik végig és a felső oldal nedvzöld színét az alsó oldal halvány sárgászöld színétől elkülönítve csak a farok csúcsán végződik. Törzse alsó oldalát két párhuzamos, a toroktól a végbélnyílásig haladó, zöldessárga vonal díszíti. A fát, amelyen tartózkodni szokott, sohasem hagyja el. Noha nagyon harapós, mégis teljesen ártalmatlannak kell mondanunk. Arcorrán rövid, mozgékony csőre van. Testhossza meghaladja a másfél métert. Ceylon szigetén és az indiai szárazulaton honos. De Grijs szerint résalakú szembogara dacára is teljesen nappali állat és ha különös oka nincs rá, akkor éjjel egyáltalában nem is mozog. Mérgéről azt kell mondanunk, hogy az inkább bénítólag, mint halálosan hat.

„Nagyon lebilincselő látvány – írja De Grijs – ahogyan az ostorkígyó a zsákmányát fogja. Mint a legtöbb kígyónak, neki is csaknem hirtelen szokott megjönni az étvágya. Röviddel azelőtt még mitsem törődött a ketrecben ide-oda szaladgáló gyíkokkal, egyszerre azonban szemügyre veszi az egyiket s fejével hirtelen éles mozdulatot tesz. Rendszerint egyik, a ketrec alján sütkérező gyíkocska vonja magára a gallyak között tartózkodó kígyó figyelmét s a szemét rászegezve, lassan ereszkedik alá. Teste lecsüngő részét ingához hasonlóan mozgatja. Fejével mindjobban megközelíti áldozatát, míg tenyérszélességre nem ér hosszá; ekkor ingását beszűnteti és egy hirtelen mozdulattal megkapja a gyíkot. Mindez 20–30 percig tartott.”

Az ostorkígyó fogazata is sajátszerű. Felső állkapcsában mindkét oldalon 7–8 erős foga van, amelyek közül a hátulsók feltűnően hosszúak, majd egy hézag után 4–6 kisebb fog következik s legvégül a két barázdás fog a szem hátsó pereme alatt helyezkedik el. Mérge lassan, csak 10–15 perc mulva hat.

A meleg iránt nem nagyon érzékeny s többnyire reggel szokott táplálkozni, amikor a hőmérséklet alacsonyabb. Ritán csavarodik fel, teste szoros gyűrűket és csomókat sohasem alkot. Életföltétele a sűrű zöld lomb s rendszerint szabálytalan kanyarulatokkal öleli körül az ágakat. Alkonyatkor és éjjel fejét valamire ráfektetve alszik.

Nyaka rendkívül tágulékony, úgyhogy egészen nagy zöldgyíkokat is el tud nyelni. A falat lenyelésekor láthatóvá válik zöld pikkelyei között fekete és ezüstfehér foltos bőre, amiből hibásan arra szoktak következtetni, hogy teste színjátszó. Kedvező körülmények között nagyon sokat eszik és étvágya vedlés után valósággal kielégíthetetlen. Hat óra leforgása alatt a legnagyobb falatot is megemészti és 24–36 óra mulva már ki is üríti béltartalmát, amit az óriáskígyók a falat lenyelése után csak 5–9 nap mulva szoktak megcselekedni. Ürülékét, mely hasonlít a ragadozó madarakéhoz, rendszerint a levelekre rakja le. Vedlése, Berg szerint, kedvező körülmények között 2–20 percet vesz igénybe s nem szükséges neki hozzá fürödni, hanem az ehhez szükséges nedvességet saját teste választja el. A levedlett bőr friss állapotában homályos fehér, áttetsző, nagyon nedves és könnyen szakad, 10–15 perc mulva azonban pergamentszerűvé válik, száraz és az ágról könnyen lefejthető.