1. Boasiklók (Homalopsis Kuhl.)

A jávai boasikló (Homalopsis buccata L.)

A nemzetség egyetlen faja a Maláji-félszigeten, Hátsó-Indiában és a Nagy Szunda-szigeteken, de különösen Jáva szigetén gyakori boasiklók, amelynek külseje a boákéra emlékeztet. Ez az 1 m hosszú kígyó könnyen felismerhető ormós pikkelyeiről, továbbá orrpajzsairól, amelyek az arcorron egy hosszú varrat mentén érintkeznek egymással. Tarkópajzsai erőteljesen fejlettek. Felső állkapcsain elől 12 egyszerű, hátul 2 barázdás fog ül. Vaskos testét 37–47 pikkelysor födi. Hátát széles, sötétbarna, feketén beszegett vagy egészen fekete harántszalagok tarkítják, amelyeket egymástól keskeny világosbarna közök választanak el. A fejtetőt az arcorrpajzs hátsó szélén egy csúcsával hátrafelé irányuló fekete szögfolt s a tarkót is egy hasonló, de ellenkező helyzetben álló folt díszíti, oldalt pedig egy sötétbarna hosszanti szalag jelentkezik. A fehéres törzset mindkét oldalt egy barna foltokból álló hosszanti foltsor szegélyezi; a farok alsó része szintén barnafoltos.

Cantor megfigyelései szerint ez a kisebb folyókban, tavak nyugodt vizében és elöntött rizsföldeken előforduló faj nagyon szelíden viselkedik, mozgása lassú és a szárazon nagyon ügyetlen. Flower szerint fogságban eleinte nagyon vad, de 2–3 nap alatt megszelídül. Értelmesebb a többi kígyóknál, mert szereti, ha foglalkoznak vele. Ha gondozója közeledik feléje, magától kijön a vízből, felmászik a karjára vagy elhelyezkedik valamelyik kabátzsebében és huzamosabb ideig ott marad, viszont ismeretlenektől nem engedi magát megfogatni. Fogságban megeszi a békát.

A többi idetartozó nemzetségek fajai közül meg kell emlékeznünk a Cerberus rhynchops Schn. fajról, mely India, Új-Guinea és Ausztrália nagyobb folyóinak deltájában, a homokban él. Nagyon szelíd állat és halakkal táplálkozik. Áldozatát minden bizonnyal megmérgezi, mert nem nyeli le addig, amíg ki nem szenvedett. De Grijs fogságban tartott példánya nappal többnyire fakéreg alatt húzódott meg és csak éjjel mozgott. Nem mondható szelídnek a Hypsirhina plumbea Boie, amely, Flower szerint, ijedségében ide-oda kapkod és a közelben lévő tárgyakat erősen harapdálja; már fiatal példányai is erősen harapnak, ha ingerlik őket. Ez a faj, Cantor szerint, a folyókban, rizsföldeken és lagúnákban rendszerint csoportosan él. Harapása az emberre nézve nem veszedelmes, de a kisebb halakat megbénítja s azok lesüllyednek az akvárium fenekére. A legkülönösebb faj a vízi álsiklók közül a tapogatós kígyó (Herpeton tentaculatum Lacép.), a nemzetség egyedüli faja. Ez a Hátsó-Indiára szorítkozó kígyó ugyanis arról nevezetes, hogy arcorra végén egymás mellett két pikkelyektől fedett, mozgatható, tapogatószerű nyujtványa van. Ezekről az érdekes nyúlványokról Flower a következőket írja: „Az arcorr tapogatói puhák, ki- és behúzhatók s nyilván nagyon érzékenyek is. A kígyó mozgatja őket, akár a rovar a csápjait. Spirituszban behúzódnak és nem láthatók olyan jól, mint az élő állaton. Egy Bangkokban fogott példányban egy röviddel azelőtt lenyelt halat találtam.”

C) sorozat: Méregfogú siklók (Proteroglypha)

A siklók nagy családjának harmadik és utolsó csoportját alkotják a méregfogúak. Jellemzi őket, hogy barázdás fogaik felső állkapcsuknak elülső részén, az orrlyuk és a szem hátsó pereme között ülnek s egyes nemzetségeknek ezek az egyedüli fogaik, míg másokban mögöttük kisebb barázdás vagy síma fogak is megjelennek. Az idetartozó fajok kivétel nélkül mérgesek. A csoport két alcsaládja közül a mérges siklók a földön vagy fákon élnek és szárazföldi életmódot folytatnak, míg a másik alcsalád tagjait tengeri kígyók néven szokták összefoglalni, azon az alapon, hogy a tengeri életmódhoz alkalmazkodtak.