1. Mozgómellű teknősök (Cinosternum Spix)

Így nevezik az Észak-, Közép- és Dél-Amerikában élő ama mocsári teknősöket, melyeknek kicsiny, keresztalakú, vagy nagy, tojásalakú hasi teknőjük van; ennek elülső, vagy elülső és hátulsó vége mozgathatóan van megerősítve a hátpáncéllal mozgathatatlanul összekötött középrészen. A lábujjakat úszóhártyák kötik össze. A mellső lábaknak öt, a hátulsóknak 4 karmuk van, mivel ez utóbbiak külső ujjain hiányzanak a karmok. Farkuk rövid s némelyik faj farkának végén árszerű függelék van. A fejet egyetlen vékony pajzs födi, míg a mellső lábak külső részét és a lábtövek hátulsó felét egész sor nagyobb és félhold alakú pikkely borítja. A lábszárak és a nyak többi része csupasz, vagy pedig parányi szemölcsök takarják be.

A haspáncél nagysága – amint Siebenrock kimutatta – úgy ezeknél, mint az előbb leírt teknősfajoknál az életmóddal van összefüggésben. A kicsiny, keresztalakú haspáncéllal bíró fajok pocsolyákban és mocsarakban élnek, ahol a víz zavarossá tétele által menekülhetnek el az üldöző ellenség elől s ezért nincsen különösebb védelemre szükségük. Ellenben a nagy haspáncéllal rendelkező fajok, melyeknek haspáncélja a mellső és hátulsó rész fölcsapódásával a teknőket tökéletesen bezárhatja, tiszta vizekben élnek, ahol sokkal jobban ki vannak téve az üldözéseknek.

Az amerikai mocsári teknős (Cinosternum pensilvanicum Gm.)

Amerikai mocsári teknős (Cinosternum pensilvanicum Spix).

Az amerikai mocsári teknős kicsiny állat; teljes hosszúsága 15 cm, páncéljának hossza pedig 11 cm. Nemének többi fajaitól főleg abban különbözik, hogy haspáncélja mérsékelten nagy s ennek mellső lemeze jóval keskenyebb, mint a hátpáncél nyílása; mell-lemezei háromszögűek, vagy a has közepén csak egészen rövid közös varratot alkotnak. A hátpajzs olajbarna, a haspajzs pedig sárga vagy narancsszínű. A páncél egyes lemezeinek összes varratai sötétbarnák vagy fekete színűek. A barna fejet és a nyak egy részét szabálytalan, sárga színezetű vonalkák, csíkok és foltok tarkítják. A lábak és a fark színe sötétbarna, alul pedig világosabbak. A szem szivárványhártyája sötétbarna.

Az amerikai mocsári teknős az Egyesült-Államok keleti felének déli részein nagyon gyakori, az északi részeken ritkább. Életmódja csaknem teljesen megegyezik a vízi teknősökével, de – Müller C. szerint – inkább a mocsarakban tartózkodik, mint a vízben. Tápláléka apró halakból, rovarokból és férgekből áll. Mozdulatai a vízben nagyon meggondoltak. Óvatosan a kiszemelt zsákmány mellé úszik, majd alája bújik s azután erőteljesen beléje harap. Az amerikai horgászok gyűlölik, mert beleharap a csalétekbe s ha a horgot érzi, olyan hevesen vergődik, hogy nagy halat sejtenek a horgon. A tél beálltával a moha alá bújik és csak májusban jelenik meg újra.

Ha ingerlik, gyakrabban kitátja a száját, mint a mi vízi teknőseink s úgy tesz, mintha harapni akarna. Dühös, erős vérzést okozó harapásokat is tud osztogatni, de könnyen és hamar megszelídül, az ápoló kezéből is elveszi a táplálékot és talán csak abban különbözik a többi édesvízi teknőstől, hogy mohóbban fal, mint emezek. Az a példány, melyet Müller ápolt, végre olyan kövér lett, hogy páncélját nem is tudta bezárni, mert a teste mindenütt kidagadt belőle. Fischer J. falánksága miatt úgy ezt, mint rokonait malacoknak mondja a teknősök között. A Cinosternum hímjén Siebenrock által felfedezett cirpelőszerveket ezen a fajon könnyen meg lehet figyelni, ha sikerül a hátulsó lábát elkapni és kinyujtani. Ezek a szervek a lábszár és comb hajlatánál lévő egy-egy tojásdad foltból állanak, melyet szarududorok alkotnak; dörzsölésükkel cirpelő hang adható.

A pézsmateknős (Cinosternum odoratum Daud.)

A pézsmateknős hátpáncélja fiatalabb korában fedélalakú; haspáncélja kicsiny, keresztalakú és a hátsó lemezek nem mozgathatók. Nagy feje van, hosszú, hegyes orral, villásan elágazó orrpajzzsal. Még jobban kedveli a sötétséget, mint az előbbi faj; Hanau és Werner szerint úgy látszik, hogy jószántából sohasem hagyja el a vizet. A hátpáncél sötétbarna színű, feketén vonalkázott vagy foltozott; feje felül sárgásan pettyezett vagy márványozott, oldalt sárga hosszanti sávokkal díszített. E faj hím egyedeinek is vannak jól fejlett cirpelőszerveik. A fogságban nem olyan szívós, mint az előbbi faj.

Tojásait nagyon szereti a tavak mellékén található korhadt fatuskókba rakni s egy tó partján kis területen egyízben 362 tojást találtak egyszerre, melyek legalább 60 teknőstől származhattak, minthogy egyszerre 4–7 tojást raknak. Húsa, mint neve is utal rá, pézsmaszagú.

A floridai mocsári teknős (Cinosternum bauri Grmn.)

A Cinosternum-ok többi fajai, melyeket eddig elevenen hoztak át Európába, általában hasonlóan viselkednek, mint az előbb leírt fajok. A floridai mocsári teknős abban különbözik az amerikai mocsári teknőstől, hogy hátpáncélja keskeny és ezt három világos hosszanti csík díszíti. Első leírója szerint Florida nyugati részein a félig sós vizekben gyakran előfordul.

A braziliai mozgómellű teknős (Cinosternum scorpioides integrum Lec.)

Az egyetlen mozgómellű teknős, amely Brazíliában előfordul. Göldi szerint növényi és állati táplálékkal él. Jellemző, hogy a hímnek nincsenek cirpelőszervei s háromszögű hátpáncéljának pajzsai feketén szegélyezettek. Hazájában „musszuam” néven általánosan ismerik és a hátteknője végén átfúrt lyukon keresztül húzott szíj vagy zsinór segítségével összefűzve féltucatjával vagy tucatjával kötegekbe fűzik össze s százával szállítják a parái piacra, mert csemegeként vásárolják. Tojásai hosszúkásak, 34 mm hosszúak, 18.5 mm harántátmérővel, keményhéjúak, símák s enyhén világossárga színűek.