5. család: Csillagvizsgálóhal-félék (Uranoscopidae)

A csillagvizsgáló halak külsejükben nagyon hasonlítanak a sárkányfejűekhez, de bonctani különbségek vannak közöttük. A csillagvizsgálók 15 faja túlnyomóan melegvízű tengerekben él. Vaskos bunkófejük és tölcséralakú, hengeres testük van. Fejük épp akkora széles, mint amekkora hosszú. A fej bőre kemény és érdes, mintha páncélozva volna. Szájnyílásuk függélyes, vállukról nagy és többnyire rovátkás tövis mered előre. Az olyan fajokon, amelyeknek két hátúszójuk van, az első igen kicsi, a legtöbb fajon azonban a kettő egyesül. A mellúszó igen nagy. Az Uranoscopus L.-nemzetség földközitengeri képviselője:

Az érdes csillagvizsgálóhal (Uranoscopus scaber L.)

Csillagvizsgáló hal (Uranoscopus scaber L.). Mérges pókhal (Trachinus draco L.).

Hossza 30 cm. Két hátúszója közül az első három, a második egy és 13, a mellúszó 17, az alsó 13–14 sugárból áll. Alapszíne szürkésbarna, fehérrel behintve; oldalán szabálytalan, fehér foltokból álló foltsor van; hasa fehér, az első hátúszó mélyfekete, fehér pettyel, a másodikon szürkésbarna foltok vannak; a hasúszó szürkéssárga. A csillagvizsgálóhal mellúszójával ássa be magát a homokba. Csak a szeme, a szája s legfeljebb a fejeteteje látszik ki. Tökéletesen mozdulatlanul fekszik rejtekében, csak közelebbről lehet észrevenni kopoltyúfedőinek gyenge mozgását.

A csillagvizsgáló életmódját és szokásait Schmidtlein évekkel ezelőtt a nápolyi akváriumban figyelte meg, s erről az itt következő igen szemléltető leírásban számolt be. „Az Uranoscopus scaber sajátságos életmódját, amelyet folytat, már külsejével elárulja. Az esetlen, elől bunkószerűen megvastagodó törzs, az erősen fejlett mellúszók, az ívalakú széles és felfelé irányuló szájnyílás, továbbá a fejtetőre tolódott apró szemek leleplezik előttünk leselkedő természetét. A frissen kifogott csillagvizsgáló halnak, amikor a medencébe belehelyezik, valóban az a legelső teendője, hogy mellúszójának néhány erőteljes csapásával annyira beássa magát a homokba, hogy csak a szeme és a szája marad kint. Az így elrejtőzött hal teljesen mozdulatlan marad és csak a rendkívül gyakorlott szem tudja felfedezni, de jó időbe telik, amíg közvetetlen közelről észre tudjuk venni az állkapocs gyenge mozgásait, amelyek lélekzés közben jönnek létre. Szemei hébe-korba, mint a kaméleoné, hirtelen körbe forognak, s óvatosan és figyelmesen tekintenek körül. Most megbolygatjuk őt rejtekében. Elősiklik és jobbra-balra ingadozva gyámoltalanul úszkál ide-oda, e közben hosszú, féregalakú nyelvét szorgalmasan kiöltögeti. Nyelve alsóállkapcsának belső szögletéről széles tőből ered és 2–2.5 cm hosszú. Olyan, mint valami nyálkás féreg. Az úszó állat nyelvét a víznyomás a homlokára, a két szeme köré szorítja és igen gyorsan mozog. A nyelvnyujtogatás másodperc alatt játszódik le.”

„Az állat rövid idő mulva megint a fenékre süllyed le, rögtön befurakodik a talajba, néhányszor még kiölti a nyelvét, majd megint élettelen rög gyanánt lapul meg búvóhelyén. Módunkban volt az egyik csillagvizsgáló halon több ízben megfigyelni ezt a műveletet, amelyet különben a halászok jól ösmernek. Ez a csúnya, alattomos hal teljesen elrejtőzött homokágyában, ormótlan fejének csak a teteje maradt szabadon a szemével és szájával együtt. Mozdulatlanságában a megtévesztésig hasonlított valami barnásszürke kavicshoz. A szájából lassan előcsúszott csalogató nyelve, amely nagyságában, színében és mozgásában meglepően utánozza az iszapban lakó gyűrűsférgeket. Meghajlott, ide-oda kígyózott, nyujtózkodott, előbb a fenéken kúszott, majd függélyesen fölmeredt, szóval olyan tökéletesen játszotta a féreg szerepét, hogy egy pillanatig sem kételkedhettünk feladatában, amely abban áll, hogy csali gyanánt szolgáljon az éhes halivadékok számára. Amit láttunk, mindenben megerősítette halászunknak a csillagvizsgáló hal horgászati módszerére vonatkozó állítását. A szabadban azokban a mélységekben, ahol az Uranoscopus lakik, az állandó félhomályban bizonyára könnyebben sikerül a csel, mint a jól megvilágított akváriumban, ahol a táplálékszerzésnek ezt a módját sokféle akadály nehezíti meg. Sokszor láttam azt is, hogy a homokból előrontva a szabad vízben halászott halakra (Gobius, Blennius). Telhetetlen falánksága nem kíméli meg saját fajtáját sem. Egy felboncolt példány gyomrában négy kis csillagvizsgáló halat találtunk.”