Lanthalak (Callionymus L.)

A lanthalak, Callionymus L., feje felülről nézve többé-kevésbbé háromszögletes; szájuk kicsi, vagy közepes nagyságú; felső állkapcsuk előre tolható, fogaik aprók; kopoltyúnyílásuk igen kicsi. Testük csupasz. Két hátúszójuk van. A lanthalak hímjei nagyobbak, mint az ikrások, holott a legtöbb csontoshalnál megfordítva van. A vízen kívül is igen szívósak, amit valószínűen szűk kopoltyúrésüknek köszönhetnek. Apró rákokkal és csigákkal táplálkoznak. 360 m mélységig élnek. A kopoltyúfedelükön levő tövisükkel és első hátúszójuk tüskéivel fájdalmas és lassan gyógyuló sebet ejtenek. A halászok ezért nem szívelik őket, különben sem veszik semmi hasznukat.

A lanthalak állítólag páros életet folytatnak. Nászjátékukat Saville-Kent akváriumban figyelte meg. A tejes kifeszített úszókkal lebegi körül a fenéken heverő ikrást és pompás színezetével úgy kellemezteti magát, mint a fácán. Egy idő mulva egymás mellett a felszínre emelkednek és ívnak, majd lesüllyednek. A jelenet rövid időközökben megismétlődik. Petéik és álcáik pelagikusak. Az ivadékok akkor térnek át a fenéklakó életmódra, amikor a 10 mm-es hosszúságot elérik.

A lanthal (Callionymus lyra L.)

Lanthal (Callionymus lyra L.).

A lanthal karcsú teste kb. 30 cm-es hosszúságot ér el. Első hátúszójában 4, a másodikban 9, az alsóban szintén 9, az egymástól távolálló hasúszókban 1 és 5, a mellúszóban pedig 20 sugár olvasható meg. A szaporodási időszakban a nemeken szembeötlő különbségek mutatkoznak. A fiatalok színe a fenékéhez alkalmazkodó vörösesbarna, szabálytalan világosabb és sötétebb foltokkal és sávokkal. Hasuk fehéres. Az ikrásokon ez a színezet egész életükön át megmarad, a hímeké ellenben tarkává válik. A fej és a törzs oldalának és az úszók alapszíne szép világossárgára változik át. A felső ajakon és az arctájékon világos-, az oldalán, továbbá a mell- és hasúszó tövén sötétkék csíkok és foltsorok jelennek meg, amelyek oldalt két hosszanti sávot alkotnak. A második hátúszon négy világoskék harántcsík keletkezik és a farokúszó egy része is világoskék színűvé lesz. Az első hátúszó, de különösen az első sugara, továbbá a második hátúszó és az alsó úszó utolsó sugarai jelentékenyen megnagyobbodnak. Még az orr is megnyúlik, sőt maga a hal is nagyobbá válik, ami a csontoshalak között páratlan jelenség.

A lanthal az év első hónapjaiban ívik. Az angol természetvizsgálók szerint 300 m-es, sőt ezen aluli mélységekben él és mindig a fenék közelében tartózkodik, ahol apró állatokra vadászik. Helyét ritkán változtatja, de ha ez bekövetkezik, villámgyorsan surran tovább. Messzire azonban nem távozik s mihelyt teheti, megint visszatér eredeti vadászterületére. Áldozatára úgy leselkedik, mint a macska s ugyanúgy rohanja meg. A lanthal csak véletlenül kerül hálóba, horogra csak ritkán akad. A Földközi-tengerben és Európa atlanti partjain él. Az Adriában Faber szerint igen ritka.