Kölönték (Cottus Art.)

A mi vizeinkben is otthonos kölönte-nemzetség tagjait széles és lapos fejükről, zömök és pikkelyes testükről, mellúszójuk alatt ízesülő hasúszójukról, továbbá állkapcsaik és ekecsontjuk bársonyos fogazatáról lehet felösmerni.

A botos kölönte (Cottus gobio L.)

Botos kölönte (Cottus gobio L.).

Sokféle népies neve van, úgymint: békahal, boti, botos, butikóhal, ebhal, kölönte, kolty, kophal, kopza, kutyahal, ördöghal. Szürkés alapszínét barna pontokból álló, továbbá felhős foltok tarkítják, amelyek gyakran harántsávokká folynak össze, s olykor a fehéres hasoldalra is átterjednek. Hasúszóján rendesen nincsenek foltok, hát-, mell- és farokúszóján a sugarakat barna csíkok szegélyezik. A színezet különben vidékek, továbbá a fenék színe és az állat hangulata szerint változik. Első hátúszóját 6–9, a másodikat 15–18, a mellúszót 13–14, a hasúszót 1 és 4, az alsót 12–13 sugár alkotja.

A botos kölönte Közép- és Észak-Európának csaknem minden édesvízében otthon van. Hegységekben 1000 m-nyire is fölhatol, sőt 2000 m-re a tengerszíne fölötti tavakban is előfordul. Így voralbergi Lüni-tónak halfaunája kizáróan botos kölöntékből áll. Délen és délkeleten fajváltozatai, vagy pedig rokonfajok helyettesítik. Heckel a Szebenből, Petényi a Besztercéből, a Garamból és a Poprádból, Herman Ottó a Vargyas-, a Füle-, a Kormos- és a Lucsivna-patakokból gyüjtötte. A Dunában Margó és Herman is megtalálta. Unger szerint a Dunában igen ritkán fordul elő, s a halászok nem is ösmerik. A botoskölönte a homokos vagy kövesfenekű, tiszta vizet kedveli és a kövek alatt szeret megbújni. Ilyen rejtekhelyek kedvéért a legsekélyebb ereket is fölkeresi. Nagyon gyorsan úszik. Falánkság tekintetében versenyez a többi ragadozóhallal. Főképpen rovarokkal, elsősorban szitakötőlárvákkal táplálkozik ugyan, de nem kíméli a kisebb halakat, sőt a saját ivadékát sem. A pisztrángtenyésztők a nemes halivadékok ellenségének tekintik.

A kölönte márciusban és áprilisban ívik. Ilyenkor a hím kikeres a kövek közt valami lyukat és elszántan védelmezi a tolakodók ellen. Heves viadalokat folytat s inkább életét áldozza fel, de nem tágít. Ívás idején már többször fogtak olyan kölöntét, amelyik bekapta ellenfele fejét, de lenyelni nem tudta. Az ikrással nagyon figyelmesen bánik. Beengedi a búvóhelyre, s az ikrák lerakása után 4–5 hétig éppen csak annyi időre mozdul el helyéről, amennyi az eledel megszerzéséhez szükséges. Bottal sem lehet elkergetni.

Húsát többnyire csaléteknek használják, csak a szegényebb nép eszi. Herman Ottó szerint: „A hegyi lakóknál a szegény ember hala, melyet botba ütött közönséges evővillával szigonyoznak; talán innen származik székely neve is: botoskölönte.”

A cifra kölönte (Cottus poecilopus Heck.)

Nagyságára, színezetére és életmódjára nézve a botoskölöntéhez hasonlít, de hasúszója jóval hosszabb, s a farka karcsúbb. A hasúszó, különösen pedig a sugarai, harántsávosak, a többi úszó is tarka. Petényi olyan példányokat is talált, amelyeknek narancssárga, vagy zöldessárga, illetve barnássárga hasúszóik voltak. Heckel szerint ezek a példányok a környezet színéhez alkalmazkodtak. Petényi, akit a cifrakölönte felfedezőjének tekinthetünk, a Poprádból és Körmöcbánya mellől említi, de megjegyzi, hogy a Kárpátalja valamennyi patakjában megtalálható, s a pisztránggal együtt magasra felhatol. Heckel, valószínűen Petényi nyomán, a Késmárk mellől, a Bisztrica-patakból. továbbá Túróc és Gömör vármegyékből sorolja fel. Benecke szerint Stockholm környékén is él.

A tengeri skorpióhal (Cottus scorpius L.)

Tengeri skorpióhal (Cottus scorpius L.).

1. Tengeri nyúl (Cyclopterus lumpus L.).
2. Tengeri skorpió (Cottus scorpius L.).
3. Csipegető hal (Agonus cataphractus L.).
4. Villásorrú morgóhal (Peristedion cataphractum C. V.).

A tengeri skorpióhal feje rendesen magasabb, mint széles; fején két pár csontos kinövés, vagy tüske van, amelyekhez az arctájékon és a kopoltyúfedőn levő tövisek is csatlakoznak. Szája jóval szélesebb, mint édesvízi rokonaié. Testhossza 15–25 cm. Színe vörösesbarna, hasoldala sötétebb foltokkal tarkított világosabb színű. Hazája a Keleti- és az Északi-tenger, de a Biskayai-öböltől kezdve a Lapp-földig, úgy az Atlanti-óceánban, mint a Jeges-tengerben előfordul. Sziklás fenéken él és lesből vadászik. Nagyon falánk s nemcsak mindenféle állatot nyel el, hanem a hajókról ledobott hulladékokat is. Az ivadékgondozást a hím végzi.