| 1. Lóantilopok (Hippotragus Sund.) | TARTALOM | 3. Mendesz antilopok (Addax Raf.) |
2. Nyársasantilopok (Oryx Blainv.)
A nyársasantilopok már ősidők óta ismert híres állatok, melyek két fajának képe gyakran található egyiptomi és nubiai emlékeken is. Ezek az állatot a legkülönbözőbb állásokban örökítik meg, rendesen kötéllel a nyakában. Párzási és ellési aktusa is meg van örökítve. Kétségtelen, hogy a régi egyiptomiak a nyársas-antilopot nemcsak hogy fogságban tartották, hanem mint sok más antilopot, tenyésztették is. Sőt, mint nagyszarvú szarvasmarháikéit, szarvait mesterségesen görbítették is. A nyársos antilopok kissé nehézkés alkatuk ellenére is fönséges benyomást tesznek a szemlélőre. Fejük megnyúlt, de jóvágású, arcvonaluk majdnem egyenes, vagy csak kevéssé hajlott, nyakuk közepes hosszúságú, mérsékelt hosszúságú, erős lábakon nyugvó törzsük nagyon erős, farkuk meglehetősen hosszú és erős bojtban végződik; szemeik nagyok és kifejezőek, füleik aránylag rövidek, szélesek és lekerekítettek, hímnek, nősténynek egyaránt van szarva, a szarvak nagyon hosszúak és vékonyak, tövüktől kezdve gyűrűzöttek és vagy egyenesek, vagy lapos ívben hátra görbültek és kissé széjjeltartók. Szemgödöralatti mirigyeik és könnygödreik nincsenek. Afrikának a Szaharától délre eső részében a nyílt területeken, valamint Arábia déli részein élnek.
A nem legjellemzőbb tagjának rendesen a passzánt, a búrok zergebakját, vagy más néven délafrikai bejzát szokták tekinteni. A büszke állat testének hossza 2.1 m, farka 40 cm hosszú, vállmagassága 1.2 m. Bundája tömött és sima, s rövid, merev szőrökből áll; szőrözete mindenütt meglehetősen egyforma hosszú, kivéve a nyaka felső élén és a hát elülső részén ülő felálló, sörényszerű sörtetarajt, valamint a nyak alsó oldalán lévő hosszú, serteszerű szőrök alkotta pamatot. Nyaka, háta és oldalai halovány vörösesszürkék, feje, fülei, a hátulsó combok felső része, szügye, hasa és lábszárai a bokától kezdve vakító fehérek; egy sáv a homlokán, egy széles folt az orra elülső részén, egy, a szarvaitól a szemein keresztül az alsó állkapocs felé húzódó, és egy második, ez utóbbi mentén futó és a fej fehérjét a nyak vöröses szürkéjétől elválasztó szalag, valamint a fülek széle fekete; e rajzolat következtében a fej olyan, mintha kötőfék volna rajta; ugyanilyen színű egy, a háton kezdődő, a kereszttájékon kiszélesedő és négyszögletes alakot felvevő hosszanti sáv, azután az elülső és hátulsó alszárak felső kétharmada, egy, a lábak elülső oldalán lévő sáv, továbbá egy, a szügy közepén kezdődő s elülről és felülről a lágyéktájék felé haladó sáv, valamint a farok erős végbojtja, míg a tarkósörény és a nyakpamat inkább feketésbarnába játszó. Szarva csak jelentéktelenül görbült, gyakran éppen egészen egyenes, alsó fele különböző erősen gyűrűzött, ellenben felső fele sima és éles hegyben végződik. Bár a hím szarvai erősebbek, de, mint a jávorantilop esetében is láttuk, rövidebbek a nőstényéinél; ez utóbbiéi elérik a 120 cm hosszúságot is, az előbbiéi ellenben csak 105 cm-re nőnek meg.
A passzán Dél-Afrika száraz sivatagjait lakja Becsuána-földtől Mosszamedeszig. Mostanában azonban száma is megapadt és elterjedési területe is megszűkült.
A megelőzővel közel rokon fajok előfordulnak egész Afrikában fel Egyiptomig. A legismertebb közülük a már a régi egyiptomiak által ábrázolt valódi bejza; ez volt valószínűleg az ókoriak oryxa. Nagyságra nézve nem marad el a passzán mögött – Roosewelt egy bikát 400 font súlyúnak talált – szarva szintén többé-kevésbbé egyenes, méternyi hosszúságú, színezete és rajzolata tekintetében is azéhoz hasonlít. Alapszíne világosabb, mint a passzané: izabella-fakószürke; fehérszínű szája és orra hegye, elülső és hátulsó szemszöglete, a fülei töve, a hasa közepe és elülső lábszárai, ellenben fekete, egy, a homlokán lévő háromszögletű folt, mely a szarvak tövén kezdődik és keskeny sáv közvetítésével összekapcsolódik egy, a pofák elülső részén lévő hosszúkás, harangalakú folttal, fekete, továbbá egy rézsutosan lefelé, a szemeken át a pofákon végig futó és a szájzug tája felé haladó sáv, azután egy, a fül tövétől a torok felé forduló, felül kihegyeződő, alul az alsó állkapocs közepe mentén kettős sávot formáló nyakszalag, egy, a nyak elülső részének közepe mentén a szügyig lehúzódó sáv, mely itt ketté hasad és mint keskeny szalag a szügy és a has széle mentén a lágyéktájig halad; ugyancsak fekete, egy széles, ferdén álló szalag az elülső lábszárak körül, s végül egy folt elül a csüdön, a farokbojt és a szarvak; a nyaksörény, valamint a hát elülső részén lévő szőrtaraj rozsdavörös színű; farka fakószürke, ugyanilyen fülének külső oldala is, de ennek széle a hegye felé feketével szegélyezett.
A bejza Afrika északkeleti részét lakja, körülbelül az északi szélesség 20 fokáig, továbbá Szomáli-földet és Brit-Kelet-Afrikát.
A bojtosfülű bejzát (O. beisa callotis Thos.) főként az különbözteti meg tőle, hogy színe sötétebb, inkább vöröses, fülei hosszabbak, hegyesek s csúcsukon gyakran gyengén fejlett fekete szőrbojt ül, továbbá az, hogy elülső lábszára elülső oldaláról hiányzik a fekete sáv. Hazája Német-Kelet-Afrika és Brit-Kelet-Afrika a Tana-folyóig.
Az arab bejza (Oryx leucoryx Pall.)
A föntebbi fajtól eltérő rajzolatú. Az annál kisebb termetű állat javarészt fehérszínű, csak a farkbojtja, elülső lábszárai, azután hátulsó lábszárai az alszár közepétől kezdve a fehér csülöktájig, valamint egy folt a szarvak töve közt és előtt, egy ugyanilyen az orr tövénél, egy a kettőt összekötő keskeny sáv és egy, a szemek alatt lévő folt mély barnásfekete színű. Szarvai egyenesek.
A kardszarvú antilop (Oryx algazel Pall.)
Valamivel esetlenebb, mint a többi rokona; szarvai szintén hosszúak és gyűrűzöttek, azonban gyengén hajlottak, ki- és hátrafelé irányulók, hegyük lefelé fordult. Rövid, durva, csak a hátgerinc és a nyakszirt mentén meghosszabbodott, egyébként azonban a testhez símuló szőrözete meglehetősen egyenletes színezetű. Alapszíne többé-kevésbbé tiszta sárgásfehér; ez a szín a lábszárak alsó és belső felén világosabb, a nyakon ellenben rozsdabarna helyettesíti; hat fénytelen barna folt van a fején, és pedig egy a szarvai közt, kettő a fülei közt, másik kettő a szarvak és a szemek közt s végre hatodik csíkalakú az orr gerincén; egy-egy a test oldalai mentén futó fénytelen barna sáv és az alsó szárak felső részének ugyanolyan színe megfelel a többi fajok rajzolatmintájának. Vén bikák bőségesen elérik a 2 m-nyi hosszúságot, vállmagasságuk pedig magasabb lehet 1 m-nél. Az újszülött borjú egyszínű vöröses fehér.
A kardszarvú antilop hazája Észak-Afrika belső része, Dongolától Szenegálig. A régi egyiptomiak, akik gyakran ábrázolták, époly jól ismerték, mint a bejzát.
Életmódjuk tekintetében az oryx-antilopok nagyjából mind egyformák. A legsívárabb steppéket népesítik be, ahol a sáska is alig találja meg táplálékát; a víztől majdnem függetleneknek látszanak, jóllehet egyáltalában nem valamennyien megvetői a víznek, mint azt a passzánról állítják. A jól megtermett, nagyságuk következtében már messziről szembeötlő állatok, igaz, déli Nubia és Kordofán forró, víztelen steppéin élnek a nélkül, hogy megfoghatnók, hol tudják szomjukat csillapítani, ámde ugyanazokon a tájakon egész sereg más vízivó állat is él. A száraz időszakban legföljebb az egyes mimózabokrok nyujtanak nekik friss táplálékot, amelyekre legelés közben elülső lábaik segítségével fel is kapaszkodnak.
Az oryx-antilopokat rendesen párjával vagy kis csapatokban lehet látni, gyakran csak az anyát borjával. 30–40 főből álló csordák csak ritkán verődnek össze. A remek állatok a néptelen tájakon seholsem ritkák, de viszont nem is gyakoriak és a mellett mindig olyan félénkek és ijedősek, hogy csak a legkevesebb kerül szem elé azok közül, melyek valamely vidéken élnek. Elmenekülnek, mielőtt a lovas megközelíthette volna őket. A bojtosfülű bejza, Schillings szerint, kizárólag a síkság állata, amely gyakran hétszámra távol él a víztől, mivel abból csak igen kevésre van szüksége.
Az oryx-antilopok gyorslábú állatok. Járásuk könnyed, ügetésük nehézkes, azonban kitartó és egyenletes sebességű. Mindamellett a lovas vadász, mint Selous írja, legalább bizonyos körülmények közt a passzánt agyonhajszolhatja a nélkül, hogy egyetlen lövést tenne, mert az üldözött állat végre is állva marad a kimerültség következtében. A bojtosfülű bejza, Schillings szerint, különösen szereti a zebrák társaságát, a passzánt meg gyakran látják teljes egyetértésben együtt legelni a jávorantilopokkal. A kardszarvú antilop, mint magam is megfigyeltem, a legnagyobb mértékben összeférhetetlen teremtés lehet, amely más állatokkal rossz kedvében ugyancsak csúnyául elbánik. A nyársas antilopokat általában véve dicséret illeti meg azért, hogy bármily félénkek legyenek is, semmiesetre sem olyan gyávák, mint a többi antilopok, hanem van bennük valami a bika természetéből. Ingerelve vad dühvel támadnak támadójukra és iparkodnak kegyetlenül megsebesíteni. A támadó kutyák ellen sikeresen tudnak védekezni, amennyiben fejüket előre szegezve jobbra-balra olyan gyors és erős döféseket adnak, hogy szarvuk átszalad a kutya egész testén, ha azok nem elég ügyesek kikerülni az öklelést. Valószínű, hogy a leopárd, sőt alkalmasint még az oroszlán ellen is hasonló sikerrel tudnak védekezni. Magával az emberrel is szembe szállanak. Fogságban bármily szelídek legyenek is fiatal korukban, megvénülve rendesen eléggé rosszindulatúakká és veszélyesekké lesznek.
A szabadban való szaporodásukról még nem vagyunk kellőképpen tájékoztatva. Fogságban, mint Heinrothtól tudjuk, a kardszarvú antilop 8–8 1/2, a bejza pedig 8 1/2–10 hónapig vemhes. A bejza Brit-Kelet-Afrika északi részében (a Guazo Njirónál), mint Roosewelt megállapította, szeptemberben elli meg borját. Schillings a Masszai steppén decemberben találta a bojtosfülű bejza frissen ellett borját. Az anyák meglehetősen ügyesen hárították el azt, hogy a csapat többi tagjai ne juthassanak túlságosan közel hozzájuk és a borjakhoz.
Schillings megfigyelte harcjátékukat is, melynek során az ellenfél ökleléseit ügyesen elhárították.
Az oryx-antilopokat lóhátról szeretik vadászni. Gordon Cumming egy ilyen vadászatot igen élénk színekkel ecsetel és ennek során elbeszéli, hogy egyszer egész nap üldözött egy már megsebzett passzánt, míg végül az állat már nem tudott tovább menekülni. Mondják, hogy egyetlen más antilop sem nyujt olyan pompás látványt, mint a menekülő oryx-antilop.
Húsukat és bőrüket a szokásos módon használják fel. A passzán és a bejza egyenes szarvát lándzsahegynek alkalmazzák. Az európaiak e szarvakat csiszoltatni is szokták és végükre ezüstgombot alkalmazva sétabotnak használják.
| 1. Lóantilopok (Hippotragus Sund.) | TARTALOM | 3. Mendesz antilopok (Addax Raf.) |