Vastag arccsontúak (Sciaena Cuv.)

Nyúlánktestű halak. Bajuszszáluk nincs. Kopoltyúfedőjük fűrészes. Állkapcsukon elől egy sor kúpos fog van, e mögött többnyire még egy sor következik kisebb fogakból. Melegebb tengerekben élnek. Ragadozók.

A sashal (Sciaena aquila Lacép.)

Sashal (Sciaena aquila Risso).

A sashal a Quarneróban, ahol „szürke varjú” néven ismerik, ritkább, mivel rendszerint a nagyobb folyók torkolatához közel szeret tartózkodni. Ezüstös teste fémeskékesen és aranyos színben csillog. Háta sötétebb, többnyire barnás, úszói vörösesbarnák. Az első hátúszónak 10, a másodiknak 1 és 26, az alsóúszónak pedig 2 és 7 sugara van. A sashal hossza 2 m, súlya pedig 100 font is lehet, sőt Couch 400 fontos példányról is említést tesz. Rendesen csapatosan, s a halászok állítása szerint, 30–36 m-nyi mélységből is jól hallható zajjal jár.

Hangja állítólag a tehénbőgéshez hasonlít, s még nem tudjuk, hogyan idézi elő. Létrejövetelében valószínűen a bonyolult szerkezetű úszóhólyagnak van szerepe.

A sashal ragadozó ugyan, de mégis csak ritkán kerül horogra. Többnyire nagyszemű hálóval fogják. Húsát már az ókorban nagyrabecsülték. Nagy statolithjeit (a helyzetérző szerv alkotórészei) amulettnek használják, de ha porrátörik és beveszik, – legalább is a tengermelléki nép meggyőződése szerint, – elmúlik tőle a kólika. Azt tartják, hogy csodálatos hatása nyomban megszűnik, mihelyt pénzért adják el. A sashal kitünően úszik.

A Földközi-tengerben nagyszámban él. Az olasz vizekben eléggé gyakori. Liguriában „figan”, Velencében „bocca d’oro” és „ombra” a neve. Az Atlanti-óceánban délre a Jóreménység-fokáig terjedt el. Fogták már Ausztrália déli partján is. A Biscayai-öbölben ritka, az Északi- és a Balti-tengerben sem gyakori. Day a Firth of Forth-öbölből, s az Orkney-szigetek mellől említi. Popta szerint a holland partok mentén 51–140 cm-es példányokat halásztak ki.

A hollóhal (Sciaena nigra Bl.)

Hollóhal (Corvina nigra Bl.). Díszes varjúhal (Umbrina cirrhosa L.).

A hollóhalat arról lehet könnyen felismerni, hogy alsóúszójának második sugara vaskos. Nevét károgásra emlékeztető hangjáról kapta. Pikkelyein apró sötét pettyek vannak, s ezek adják a hollóhal sötétbarna alapszínét. Hasa világosabb, úszói barnák, vagy feketék. A fenék fölött csapatosan kóborol és az iszapból túrja ki a férgeket és a kagylókat.

A pásztás lovaghal (Eques lanceolatus L.)

Pásztás lovaghal (Eques lanceolatus L.).

A nyugatindiai Korall-tengerben otthonos, de életmódjáról semmit sem tudunk. Hossza 50 cm körül van. Alapszíne világossárga. Nevét három, fehérrel szegett barna sávjáról kapta.