Durbincsok (Acerina Cuv.)

A durbincsok nemzetségéhez tartozó fajok két hátúszója egyesült, a kopoltyúfedő tüskés, a koponyacsontok gödrösen bemélyednek, az állkapcsokat és az ekecsontot bársonyhoz hasonló finom fogazat fedi, a mell és a has többé-kevésbbé csupasz. Igen közönséges közülük:

A vágó durbincs (Acerina cernua L.)

Háta és oldala olajzöld, szabálytalanul eloszló sötétebb foltokkal és pontokkal, a hát- és a farokúszót pontsorok díszítik. Hátúszójában 12–14, kemény, tüskés és 11–14 puha, a mellúszóban 13, a hasúszóban 1 és 5, az alsóban 2 és 5–6, a farokúszóban 17 sugár csatlakozik egymáshoz. Hossza 20–25, nálunk 10–15 cm, súlya 120–150 gr. Egész Közép-, Nyugat- és Észak-Európában elterjedt hal, de gyakori Szibériában is. A féligsós vízben is megél. Nálunk a Duna mentén dürgencs, a Balaton-partján vaskó, más vidékeken borholy, disznóhal, dörgecs, dörgécse, dörgicse, durbincs, durda, görgécse, lecserlecs, lezsér, maca, paptetű, tövishal, tüskéshal, vargahal, vasénta, vízidarázs, stb. néven ösmerik a halászok. A Fertő-tóban is közönséges (Breuer-Mika). Nálunk nem becsülik meg, pedig ízletes húsa van, amely különösen halászlébe alkalmas. Igen falánk és könnyen akad horogra.

A bécsi élettudományi intézetben Kammerernek úgy a vágó-, mint a selymesdurbincs tenyésztése sikerült. Ívásuk alkalmával, mint Kammerer megállapította, a folyami sügérhez hasonlóan viselkednek, de a vágódurbincs reggel rakja le ikráit, s így még könnyebben megfigyelhető. Az ikrákat egyenként bocsátja ki, s ezek súlyuknál fogva legott a fenékre süllyednek, ahol sűrűn egymásmellett hevernek, de össze nem ragadnak. A vágódurbincs ikrái kisebbek, mint a folyami sügéré. Átmérőjük mindössze 0.5–0.75 mm, átlátszatlanok és sárgásfehérek. A selymesdurbincs ikrái negyed mm-rel nagyobbak a vágódurbincsénál. Kammerer az ívó durbincsok színezetét ragyogónak írja le: „Rendes citrom-, narancs- vagy okkersárga színük fényesebbé lett és arany-, vagy topázsárgává vált, az egyébként tompa szürkéssárga hosszanti sávok pedig mély bársonyfeketévé változtak át, ezenfelül a kopoltyúfedő és az úszók csodálatos szépen fluoreszkáltak. Miután az ivartermékek kiürítése megkezdődött, az ikrás színezete valamivel tompábbá és sötétebbé lett, a tejesé ellenben egy időre még ragyogóbbá vált.

Kammerer érdeme, hogy a folyami sügérnek és a vágódurbincsnak a szabadban való kereszteződését kimutatta és ilyen korcsokat akváriumában is tenyésztett. Kísérleteiből kitűnt, hogy úgy a sügérhímeknek a vágódurbincs ikrásaival való keresztezése, mint megfordítva, életképes és termékeny korcsokat eredményezett. Külső bélyegeik: testalak, mustrázat és az úszósugarak száma tekintetében mindkét szülő sajátságainak keverékét viselték magukon, de a vágódurbincsok jellemző tulajdonságai mind a két esetben átütöttek. Folyami sügérrel párosított korcsoknak a sügérhez igen hasonló utódaik lettek, ha pedig vágódurbincsokkal keresztezték őket, az ivadékokat az utóbbiaktól gyakran egyáltalán nem lehetett megkülönböztetni. Kammerer a sügérfélék családjainak tagjai között egyéb keresztezéseket is hajtott végre, de ezekben az esetekben az ikra némelykor fejlődésnek indult ugyan, életképes utódok azonban nem jöttek létre. Labonté, nem sokkal Kammerer kísérletsorozatának befejezése után, három halat ösmertetett, amelyeket az Isar-folyónak a Dunába való beömlésénél fogtak, s amelyek színezetükből és méreteikből ítélve, a vágó- és a selymesdurbics korcsai voltak.

A selymesdurbics (Acerina schraetzer L.)

A selymesdurbincs, amelynek életmódja megegyezik a vágódurbincséval, kizáróan a Duna vízrendszerét népesíti be. Nálunk a Dunában, a Tiszában, a Rábában, a Bégában (Bodrossi), a Zagyvában, a Fertőben (Breuer-Mika) és a Balatonban, a tihanyi szoros körül él. Egyéb neve barsóka, ilonahal, ilonakeszeg, serinc, srác, sráchal, srécer, varsinta, vaskó. Teste nyulánkabb és feje hosszabb, mint az előbbi fajé. Hátúszója csaknem az egész hátoldalt szegélyezi. Háta világos olajzöld, oldala citromsárga és 3–4 fekete vonal tarkítja. Nálunk 20–22, kivételesen 30 cm-nyire nő meg. Az átlagpéldányok súlya körülbelül 250 gr. Sugarainak száma: a hátúszóban 18–19 kemény, 12–13 puha, a mellúszóban 13–14, a hasúszóban 1 és 5, az alsóban 2 és 6–7, a farokúszóban 17. Sehol sem közönséges és így a halászat szempontjából nincs jelentősége.