1. Dikdik antilopok (Madoqua Ogilb.)

A dikdik antilopok orra megnyúlt, ormányszerű, hegye teljesen szőrös, kivéve az orrsövény alsó részét. Fejük tetején bóbitát viselnek. Farkuk alig fejlett, és fattyúkörmeik is nagyon aprók. Nőstényeik nagyobbak a hímeiknél.

A dikdik antilopok az afrikai steppevidék lakói, Abesszíniától Kelet-Afrikán keresztül a Fokföldig és Angoláig; Szudánban és Nyugat-Afrikában ismeretlenek. Fajaikat két alnembe csoportosítjuk.

a) Ormányos dikdik-antilopok (Rhynchotragus O. Neumn.)

Ormányuk jól fejlett, utolsó alsó zápfoguk, mint az összes kérődzőké, három részből áll. Az idetartozó fajok közül a legnagyobb a damarai dikdik (Madoqua damarensis Gthr.), amely a Damara-föld és Dél-Angola hegyes részeiben, valamint Német-Délnyugat-Afrikában fordul elő. Fejeteteje és hátának középvonala szürkés, füleinek hátulsó oldala, törzsének oldalai és végtagjai vörösesek, bóbitája feketével kevert. Másik, keletafrikai faj a M. kirki Gthr.

Kirk dikdik-antilopja (Madoqua kirki Gthr.).

b) Igazi dikdik-antilopok (Madoqua)

Ormányuk kevésbbé fejlett, utolsó zápfoguk, eltérően az összes többi kérődzőktől, csak két részből áll.

A kontyos madoka (Madoqua saltiana Blainv.)

[Más neve: hemprichi.]

A kontyos madoka vagy beni izrael, ahogy a masszauabeliek nevezik, egyike a legcsinosabb kérődzőknek. Csak mintegy 60 cm hosszú és 35–40 cm magas. A baknak kicsiny, alsó fele külső oldalán 10–12 félgyűrűvel díszített és előregörbült hegyű szarva van, a szarvakat az erősen fejlett szőrbóbita majdnem elfedi, a nagyon hosszú fülek pedig teljesen beárnyékolják. Törzse zömök, farka rövidszőrű csonk; lábszárai közepes hosszúságúak, de rendkívül gyengék, csülkei hosszúak, keskenyek, hegyesek, fattyúkörmei alig észrevehetők. Szőre finom és meglehetősen hosszú. Szőrruhája rókaszínű és szürkéskékes, mert a tövükön szürkés barnaszínű szőrök sötét, de alig látható hegyük előtt világos vagy vöröses gyűrűsek. A színezet hátán vörösbarnába, orra hátán és homlokán rókavörösbe megy át; alsó oldala és lábainak belső fele fehér. Egy, a szem fölött és alatt húzódó széles sáv fehér; fülei feketéssel szegélyezettek.

A beni izraelt Abessziniában a tengerparttól 2000 m magasságig alkalmas helyen majdnem mindenütt megtaláljuk. Mint a kontyos antilopok, melyekkel életmód tekintetében megegyezik, szigorúan párosával s legföljebb még egyetlen fejletlen fiatallal a legsűrűbb bozótokban él. A vadász a kicsiny jószágot kezdetben nehezen fedezi föl. Ha azonban az ember a bozótot kellő gondossággal átkutatja és különösen a lombok közt lévő sötét, szabad helyeket veszi szemügyre, az erdő e gyermekeit is bizton felfedi. Ha egyszer felriasztják őket éppen az ilyen kis tisztásokon állanak meg. Végtelenül finom érzékeik, különösen pedig nagy füleikkel összhangban lévő éles hallásuk elárulja nekik az ember közeledtét, sokkal előbb, mintsem az megsejthetné közellétüket. A bak legkisebb gyanus zajra felugrik és feszülten figyel az illető irány felé. De ezzel a vizsgálódással nem elégszik meg: látnia is kell és ez okból lassan valamelyik nyilt pont felé megy, ott szoborszerűen megáll s szembenéz az ellenséggel. A nőstény kis távolságban követi a hímet, de amíg csak lehet erre bízza a biztosságukról való gondoskodást. Ott áll a bak kiegyenesedve, fejét fölemelve: fülein kívül egyetlen tagja sem moccan. Csak a szőrbóbita mered föl a fején annyira, hogy teljesen elfedi a gyenge és rövid szarvakat. Így hallgatja és lesi a bak a veszéllyel fenyegető tárgyat. A rettegett valaminek újabb mozdulata megmerevíti: felemelt lába úgy marad, füle nem mozdul, de szemei arra az egyetlen pontra irányulnak. Amint úgy látszik neki, hogy a veszély elvonulóban van, lebukik és visszaoson a sűrűbe, lábát oly halkan és egyenletesen emelve, mintha az ember módjára lábujjhegyen járna, azután az ellenkező oldalon elhagyja azt, átsiet a ritkásabb bozótosba, azután nagy ívet írva le az ellenség körül visszatér zöld rejtekébe. Ha már egyszer tapasztalatokat szerzett az üldöztetés tekintetében, legszívesebben hátrafelé fordul; azonban űzve ívben megy előrefelé, újból és újból érintve az erdő zöld szegélyét és abban ismét elrejtőzve. A nőstény kis távolságban lépésről-lépésre hűségesen követi. Ameddig nem lőttek vagy a kutyák nem mutatkoznak, a fölriasztott párocska ismét kényelmesen baktat tovább. Közvetlenül mielőtt futásnak eredne, a bak nagyot horkant, amit hatszor, sőt nyolcszor is ismétel, ha rálőttek és nem találták, vagy nem lőtték mindjárt agyon. A párocska ritkán menekül messzire, már néhány ugrás után csak üget ismét; a bak megáll, figyel, tovább megy, újból figyel és végül minden 10–20 lépésre megszakítja útját. Ha azonban rálőttek az állatra, akár találtak, akár nem, az első 400–600 lépést rendkívül gyorsan teszi meg. Akkor mutatja csak meg fürgeségét igazán. Hosszú íves ugrásokban siet tova, elülső lábait ugrás közben szorosan testéhez szorítja, a hátulsókat, mint fejét is, messzire kinyujtja. Az ilyen teljes erőből tovairamló törpeantilopot nagyon nehéz meglátni. Mozdulatai oly gyorsak és az állat rendes alakja oly tökéletesen megváltozik, hogy a szem azt hiszi, valami egészen más lényt lát. Az ember nem ritkán hajlandó nyúlnak nézni a csinos kérődzőt és csak bizonyos gyakorlat után tanulja meg, hogy az állatot teljes futásában is megismerje.

Úgy látszik, hogy az egyszer kiválasztott tanyájához a kontyos antilop hűségesen ragaszkodik mindaddig, amíg el nem űzik onnan vagy közelben még jobb búvóhely nem kínálkozik a számára. A vadász már messziről megmondhatja, hogy melyik bokorban, vagy a csalitnak melyik részében lehet kontyos antilop: a legsűrűbb, a legszövevényesebb és 25 négyzetméternél nem nagyobb terület az, ahol biztosan megtalálható. Különösen szereti azoknak a cserjéknek a lombjait, amelyekben felüti tanyáját. Táplálékának jórészét alkalmasint a mimóza alkotja. A gyengén szárnyalt levelek mellett, amelyekről az ember azt hihetné, hogy nyilván elégségesek az apró inyencek részére, nem veti meg a zöld hajtásokat és rügyeket sem. A beni izrael a gazellához hasonlatosan sekély gödröket ás és azokban helyezi el ürülékét. Ez alakja, nagysága és színezete tekintetében a nyúléhoz hasonlít; ez adja meg a vadásznak a biztos útmutatást arra nézve, hogy a párocska, amelytől származik, még föltalálható-e, vagy már megölték, avagy legalább tova űzték. A tiszta állatok ilyen illemhelye rendesen két sűrűbb bokor között van, nem messze attól a lombsátortól, amely legkedvesebb tanyáját alkotja.

Ehrenberg szerint a beni izrael ellési ideje május hónapban van; én azonban láttam fiatalokat a párokkal már márciusban és gyakrabban májusban is. Az általam március második felében elejtett majdnem valamennyi nőstényt legnagyobb sajnálatomra erősen hasasnak találtam; áprilisban borjakat láttam az öregekkel és ekkor egypár napja ellett fiatalt is találtam. Állatunk húsa meglehetősen kemény és szívós, de azért még mindig tűrhető táplálék. Inkább alkalmas levesnek, mint sültnek. Mája azonban valódi csemege.

A madoka, mint általában valamennyi törpe antilop fogságban való életéről azt mondhatjuk, hogy a fiatalon elfogottak csakhamar meleg ragaszkodást tanusítanak ápolójuk iránt, hívását követik, tűrik, hogy simogassák, vakargassák, ölbe vegyék őket, azért dícsérik nagyon jó természetüket és szeretetreméltóságukat. Kenyér, sárgarépa, burgonya és zöldségféle elégséges a fogságban lévők táplálására, a gyümölcsöt és virágokat sem vetik meg, a sót, mint a legtöbb kérődző, nagy kedvteléssel nyalogatják, a víz életszükségletük. Olyan tiszták, hogy az ember nyugodtan szobatársaiul fogadhatja őket, csak vizeletük kellemetlen szagú. Ha ápolójuk után vágyódnak, halkan bégetnek; félelmüket horkantással tudatják. Ezt különösen zivatar alkalmával észlelhetjük, mert minden egyes dörrenésre horkantanak. Szemgödöralatti mirigyeikből gyakran olajos, ragadós anyagot sajtolnak ki. Ez az anyag mosuszillatú és az állatoknak, mint látszik, határozottan jólesik ez az illat. Egyébként fogságban is megőrzik szokásaikat. így sohasem vetkezik le ijedősségüket, gyorsan futásnak erednek, ha valaki, különösen idegen, hirtelen mozdulatot tesz, rögtön lelapulnak és iparkodnak elrejtőzni; azonban az ismerősökkel szemben csakhamar ismét olyan bizalmasak, mint előbb.