1. család: Kigyófejű halak (Ophiocephalidae)

A kígyófejű halak (Ophiocephalidae) családjába 2 nemzetség s ezekbe 25 faj tartozik. Aránylag hosszú és hátul kissé lapos testük van, fejük pedig széles, lapos és felül pajzsok fedik. Szemük előretolódott, orrlyukaik csőben folytatódnak, szájuk széles, állkapcsaikban és a garaton néhány nagyobb fogon kívül sörteszerű fogak vannak, kopoltyúfedőjük pikkelyes, a kopoltyúkosarat 5 sugár feszíti ki. Az alrend többi tagjaitól abban különböznek, hogy tüskés sugaraik nincsenek. A hátúszó csaknem az egész testet beszegi, az alsóúszó is igen hosszú, a hasúszó aránylag hátra tolódott el. Elterjedési területük Kínát, Elő- és Hátsó-Indiát és a Szunda-szigeteket foglalja magában. Néhány faj Afrikában is él. Álló- és folyóvízben laknak, s az utóbbiakban a felső szakasztól kezdve a torkolatig mindenütt halászhatók. Egyrészük tetemes nagyságúra növekedik meg. Húsukat ízletesnek mondják.

A sávos kígyófejű hal (Ophiocephalus striatus Bl.)

Sávos kígyófejű hal (Ophiocephalus striatus Bl.).

A nagyobb és az ismertebb fajok közé tartozik. Hossza az 1 m-t is eléri. Színe piszkos szürkészöld, felül sötétebb, a hasa világosabb. A testét szabálytalan, szögben megtört fekete harántsávok és foltok tarkítják, amelyek az úszókra, különösen a hátúszóra is átterjednek. Az utóbbiban 37–45, az alsóban 23–26, a lándzsaalakú farokúszóban 13, a hasúszóban 6, a mellúszóban pedig 17 sugár van.

A sávos kígyófejű hal az indiai alföld meleg vizeiben honos. Leginkább a sűrűn benőtt tavakat és mocsarakat kedveli. Az iszapos, sőt a bűzös vizet is többre becsüli a kristálytisztánál. Day a sávos kígyófejű hal fogásáról Boake ceyloni megfigyelései alapján a következőket írja: „Csendes időben a bennszülött éjjel megy be a mocsárba és megfigyeli, honnan hallatszik a zaj, amely a kígyófejű halak lélegzetvételét kíséri. Ahonnan a legtöbb zaj hallatszik, a növényekből álló szövedéket eltisztítja az útból. A szövedékben maga a hal is készít lékeket, amelyeken át levegőhöz jut. Másnap ehhez a lyukhoz mentünk. A hal megjelenését a felszálló levegőbuborékok előre jelzik. Ezután a hal valóban fel is bukkan és fejével átfúrja az iszaptakarót. Nem nagy mesterség foglyul ejteni, mert a nádszövedékben nehezen tud visszamenekülni. Egy óra hosszáig néztem a halászatot és ezalatt 11 halat fogtak. A halászok biztosítottak, hogy a zsákmány a nap folyamán még növekedni fog, s hogy az öregebbje még csak ezután jön. A halászatnak ez a módja azon alapszik, hogy a kígyófejű hal a vízben nem tud lélegzeni, hanem ebből a célból meghatározott időközökben kénytelen a felszínre jönni.” Ennek a nézetnek a helytállóságát Day később kísérletekkel igazolta. A pettyes kígyófejű hal (O. punctatus Bl.) egészséges példányait friss vízzel telt medencébe tette, de a felszíntől hálóval rekesztette el őket. Másfél óra mulva az utolsó példány is elpusztult. Halak, amelyek a vízbe fúlnak!

A kígyófejű halak oxigénszükségletüknek túlnyomó részét a körlégből szerzik be. A gázcsere a kopoltyúüreg fölötti kamra redőin megy végbe. Ezt a tulajdonságukat hazájukban vándorlásra is felhasználják. A szárazon mellúszóik váltakozó előretolásával kúsznak tovább, de segítségükre van farkuk is. Mozgásukat hajlékony, hengeres testük is rendkívül elősegíti, úgyhogy valósággal kígyóhoz hasonlítanak. A kígyófejűek, más trópusi halakhoz hasonlóan, a száraz időszakot az iszapba beásva is át tudják húzni. Megbízható leírások szerint teljesen megkeményedett talajból is ásták ki már őket s iszapbörtönükből kiszabadulva, teljesen frissek és elevenek voltak. Rendkívül szívósak; borzalmas sérüléseket hosszú ideig elbírnak. Hamilton Buchanan látta, hogy kizsigerelve is ide-oda kúsztak.

Európába a múlt század 90-es éveiben kerültek az első kígyófejű halak. Nagy testük miatt csak tágas medencékben tarthatók; ilyenekben jól is érzik magukat, ha a vizük elég meleg. A medencét be kell fedni, mert különben – különösen éjjel – kimásznak belőle. Ragadozók, de a zsákmányban nem válogatnak. Más halakkal együtt nem tarthatók. Legjobban érzik magukat alacsony, állott vízben, iszapos vagy homokos talajon, főkép pedig növények közt. Az akváriumokban szaporodnak is, de fészket nem építenek. Az ivadék 2–3 nap mulva kel ki. A szülők őrzik őket és mindaddig gondoskodnak róluk, amíg önállóan nem táplálkoznak. Amikor a fiatalok felcseperedtek, a szülők gyakran kannibálokká válnak és felfalják őket.