Trombitáshalak (Centriscus Cuv., v. Macrorhamphosus Lacép.)

A trombitáshalak, Centriscus Cuv. = Macrorhamphosus Lacép., a szalonka csőréhez hasonló orrukról kapták nevüket. Testüket érdes, ormos fésüspikkelyek takarják. Szájuk fogatlan. úszóhólyagjuknak nincsen levegőjárata. Az idetartozó 5 faj közül az európai tengerekben csak egy faj él.

A tengeri szalonkahal (Centriscus scolopax L.)

Tengeri szalonka (Centriscus scolopax L.).

A tengeri szalonkahal, Centriscus scolopax L. = Macrorhamphosus scolopax L., 15 cm-es hosszúságot érhet el. Orra hosszúra nyúlt és alig emelkedő vonalban megy át a hátba, amelynek a végén hosszú, erős és fűrészes tüske mered hátrafelé. Ez az első hátúszó második tövise. Valamennyi úszósugara tagolatlan. Első hátúszóját 5–7 tüske, a másodikat 11–12, az alsóúszót 19–20, a mellúszót 16, a hasúszót 5, a kikerekített farokúszót pedig 9 sugár feszíti ki. Hasúszóját a mögötte levő gödörbe hajthatja be. Hasélét egy sor tövis teszi érdessé. A földközi-tengeri példányok színe a hátukon halványpiros, oldalukon és hasukon pedig ezüstös; az atlanti-óceáni példányok felül olajzöldek, oldaluk és hasuk ezüstszínű, pirossal futtatva. A partok közelében, vagy kisebb mélységekben él, ámbátor aránytalanul nagy szeme, Leidenfrost szerint arra vall, hogy tetemesebb mélységben is tanyázik. Az iszapos feneket kedveli. Hazája a Földközi-tenger és az Atlanti-óceán szomszédos része. Olykor egy-egy példány az angol partokon, sőt a Skagerrakban is hálóba kerül. Fogták már Tazmánia mellett is. Tavasszal ívik. Griffini azt írja, hogy az olasz tengerekben mindenütt előfordul, de nem közönséges. Faber az Adriában ritkának jelzi.