4. család: Muréna-félék (Muraenidae)

A muréna-félék (Muraenidae) családját a felső és a köztiállkapocs, s általában az állkapcsok messzemenő visszafejlődése és átalakulása, továbbá többnyire a mellúszó hiánya különbözteti meg az angolnafélék többi családjától. Testük teljesen csupasz és többnyire élénken színezett, szabálytalan foltokkal és sávokkal díszítve. A legtöbb fajnak erős kampós fogai vannak. A murénák ügyes és erős ragadozóhalak, amelyek 3 m-re is megnőnek. Leginkább a melegvízű tengerekben élnek, különösen a korallzátonyokat szemelik ki szívesen tanyájuknak. Jelenleg körülbelül 120 fajuk ismeretes.

A halak közt egyedül a murénáknál fordulnak elő valódi méregfogak. A többieknek mérges tüskéik, vagy szerveik vannak. A murénák méregkészüléke négy nagy, kúpalakú fogból és a szájpadláson levő nyálkahártyatáskából áll. A fogak kissé hajlottak, előre állanak és a szájpadlás nyálkahártyája hüvelyt alkot körülöttük. Ez a berendezés tehát nagyon hasonlít a mérges kígyókéhoz, csakhogy a murénák fogai sem nem csövesek, sem pedig méregbarázda nem megy végig rajtuk. A nyálkahártyatáska hámsejtjei mirigyek gyanánt működnek és mérges váladékot termelnek. A váladék mennyisége, Taschenber szerint, 1 m hosszú állatban kb. 0.5 köbcm. A fogaktól okozott sebbe a méreg a szájpadlás táskájából jut bele. A murénák sokszor megharapják a halászokat, ha nem eléggé óvatosak. Azt mondják, hogy a melegégalji fajok, amelyek 2 m-esre is megnőnek, nemcsak védekeznek, hanem meg is támadják az embert. Följegyezték, hogy egy tüzér, akit muréna harapott meg, órákig tartó ájulásba esett.

A közönséges muréna (Muraena helena L.)

A közönséges muréna (Muraena helena L.), nevezetes hal, mivel húsát már a régi római ínyencek is rendkívül sokra becsülték. A hajdani Róma elkapatott milliomosai egész tengeröblöket rekesztettek el, hogy a muréna számára halastavuk legyen és ez az ínyes falat asztaluk számára mindig rendelkezésre állhasson. Plinius adatai szerint Hirtius volt az első, aki ilyen halastavat rendeztetett be és úgy telezsúfoltatta, hogy Cézár diadalmas bevonulása alkalmából barátait 6000 darab murénával vendégelte meg, „Crassusról jegyzik föl, hogy egy igen szép és termetes murénát nevelt fel, amelyet nagyon szeretett és arany ékszerekkel díszített fel. Ez a muréna megismerte gazdája hangját, oda úszott hozzá a parthoz és a kezéből evett. Amikor a hal kimúlt, Crassus meggyászolta, eltemettette és keservesen megsiratta.” Vidius Pollio a murénák hízlalására legalkalmasabbnak az emberhúst találta, s erre a célra több rabszolgáját áldozta fel, akiket valami elkövetett hibájukért a halastóba való fojtásra ítélt.

A muréna termetes hal. Megnő 1.5 m-re és 6 kg-os példányai is vannak. Színezetében a barnás és sárgás márványozottság az uralkodó. Testét a páratlan úszók egészen a farok hegyéig szegélyezik. A kopoltyúfedő kifelé keskeny réssel nyílik. A fej a vége felé kihegyesedik. Orrlyukai csőszerű nyújtványban folytatódnak. A murénára jellemző, hogy rendkívül szeret sziklahasadékokba, s más egyéb rejtett helyre behúzódni. A nápolyi akvárium medencéibe cementcsövek töredékeit teszik be a murénák számára. A csődarabokba olykor egyszerre több muréna is belebúvik. Csak a ragadozókra jellemző formájú fejük és gonoszul villogó szemük látszik ki. A murénák, bár szép mustrázatuk és kecsesen kígyózó mozgásuk van, mégis feltűnően ellenszenves hatást keltenek a szemlélőben. Az ellenszenvet annyiban megérdemlik, mivel a valóban mérges halak kis csoportjába tartoznak. A murénának nemcsak a vére mérges, mint az angolnáknak, hanem éles, kampós foguk harapása is. Garatnyálkahártyájában táskaszerű betüremlés van, amelyben mirigysejtek foglalnak helyet. A táska fölött néhány nagy fog van, s a mérges váladék a harapás nyomán támadt sebbe nyomódik. A harapás az emberre nézve nem jár komolyabb következményekkel, – legalábbis ilyen esetekről nem tudunk – mindamellett a halászok félnek tőle. Húsát ma is nagyon kedvelik.

A muréna horogra kerülve hihetetlen erővel ráncigálja a zsineget, s nem ritkán megesik, hogy a horgász segítséghez kénytelen folyamodni. A sziklákba úgy bele tud csimpaszkodni a farkával, hogy órákig eltart, amíg kicibálják. Az igazi nehézség azonban csak akkor kezdődik, amikor nagy keservesen már a szárazra húzták. Valósággal eszeveszetten tombol és embermagasságnyira veti fel magát. Hozzáérni nem mer senki, mert jól ismerik a harapását. Garády egyízben a muréna erejére jellemző epizódnak volt tanuja. „Évekkel ezelőtt egy érdekes és csaknem végzetessé válható murénafogásnak voltam a szemtanúja a liguriai riviera Oneglia nevű kis városában – írja („A Természet”, 1927, 133. l.). – A kikötő zárómólóján sétálgattam egy szép tavaszi alkonyaton s a hatalmas tüzijátékban gyönyörködtem, amit a lemenő nap rögtönzött a nyugati ég alján. A hullámtörőgát egyik sziklatömbjén egy fiatalember álldogált. Halászgatott. De alig hogy megpillantottam, hangosan felsikoltott s a következő percben már a tengerbe fordult. Persze csakhamar kimentették. Kiderült, hogy valami nagy hal került a horgára, amely ijedtében akkorát rántott a zsinegen, hogy a fiatalember megtántorodott és a tengerbe zuhant. Kis idő mulva a hal is látható volt. Ott feküdt a móló kövezetén. Alig volt már benne élet.” Muréna volt.