9. család: Makracsuka-félék (Scomberesocidae) | TARTALOM | Félcsőrű halak (Hemirhamphus Cuv.) |
Ebbe a családba tartozik az árcsőrű csukák Belone Cuv., nemzetsége, amelynek körülbelül 50 faja van. Ezek közül a legismertebb és az összes európai tengerekben előfordul:
A csőröscsuka (Belone belone L.)
A csőrös csuka, Belone belone L., amelynek legfőbb bélyege az erősen megnyúlt állkapocs. Megnő 1 m hosszúra is, súlya ellenben ritkán több 1 kg-nál. Háta kékeszöld, hasa ezüstfehér. Hátúszójában 1719, mellúszójában 12, a hasúszóban 6, az alsóban 21, a farokúszóban pedig 15 sugár olvasható meg. A csőrös csuka az európai partokon rendszerint a makrahallal jelenik meg, egyes helyeken nagyobb, máshol kisebb számban. A Földközi-tengerben, így az Adriában is közönséges, a brit vizekben sem ritka, sőt Cornwall partjain igen gyakori, az Északi- és a Balti-tengerben is gyakran megjelenik. Couch szerint rendesen nagy csapatokban közelíti meg a partot, kígyózó mozgással úszik a felszín alatt, s olykor gyakran ki-kiugrik a vízből. Ugrás közben függélyesen bukkan fel a vízből és farkával esik vissza.
Ha a csőrös csuka horogra kerül, erőlködése közben rendszerint béltartalmukat is kiadják, s így megállapították, hogy leginkább apró halakat, például pikókat nyel el. Szaporodására vonatkozóan, amely az utolsó tavaszi hónapra esik, a közelebbi adatok hiányzanak. Clarke júniusban három kis, 2 cm-es, Yarrel pedig decemberben 16 cm-es fiatal példányt fogott.
Jóllehet a vízből kifogott csőrös csuka igen kellemetlen szagot terjeszt, húsa is szívós és sovány, úgyhogy leginkább horogra való csalinak használják, mégis sokat fognak belőle. A londoni halpiacon időnként tetemes mennyiséget szállítanak ebből a halból és vevőkre is talál, mivel sokan szeretnek gyönyörködni a csőrös csukának az elkészítése közben megzöldülő csontjaiban. Fogására vagy heringhálót, vagy horgot, vagy pedig sokhegyű szigonyt használnak. Ez utóbbit csak éjjeli halászaton alkalmazzák, amikor fénnyel csalogatják oda a halat.
A nápolyi öböl halászai az árcsőrű csukát acetilénfény mellett halásszák. A fogási időszak januárra esik. Az eszközük szárnyas vontatóháló, amely 8090 m hosszú zsákból és két, egyenként 450 m hosszú zsákból áll. A háló egyik végét 10 m-es mélységben vetik ki és bekerítik vele az acetilénlámpával felszerelt bárkát, amelynek fénye a felszínen úszkáló árcsőrű csukákat magához csalogatja. Mikor a körülkerítés megtörtént, a lámpásos csónak lassan a hálózsák felé közeledik és beléje vezeti a fényt vakon követő halakat. A „lampatore”-való halászás kb. egy óra hosszáig tart.
Az indiai csőröscsuka (Belone cancilla Ham. Buch.)
Akváriumokban nálunk is látható a csőrös csukának egyik indiai rokona, a Belone cancilla Ham. Buch., amely India és a Maláji-félsziget folyóiban él. A szabadban 30 cm-nyire nő meg, az akváriumokban azonban csak 10 cm-es marad. Háta zöldesszürke, oldala és a hasa ezüstfehér és vöröses sáv húzódik rajta végig. Csőre aránylag rövid. Igen jellemzők rá a farok közvetlen közelébe tolódott, hátrafelé irányuló és egyforma szerkezetű, páratlan úszók. Legjobban nagy, növényzettel sűrűn benőtt akváriummedencékben tenyészthető. Élénken, de nem túlságosan ügyesen és kígyózó mozgással úszik. A víz felszíne alatt tartózkodik és szeret kiugrálni. Apró viziállatokkal lehet táplálni. Származási helyére való tekintettel 2025° C meleg vízben kell tartani. Szaporodására vonatkozóan még nem áll rendelkezésünkre megbízható megfigyelés.
9. család: Makracsuka-félék (Scomberesocidae) | TARTALOM | Félcsőrű halak (Hemirhamphus Cuv.) |