Vágócsíkok (Cobitis Art.)

A vágócsíkok, Cobitis Art., nemzetségét nyulánk és oldalról többé-kevésbbé lapos testükön kívül a szemük alatt lévő, kettéosztott, fölmereszthető tövis és a 6 bajuszszál jellemzi, amelyek mind a felső állkapocsról erednek. Hasúszójuk a hátúszóval átellenes. A nemzetségnek 5 faja van, amelyek Európa és Ázsia édesvízi állattársadalmához tartoznak.

A vágócsík (Cobitis taenia L.)

Kövi csík (Nemachilus barbatulus L.). Réti csík (Misgurnus fossilis L.).
Vágó csík (Cobitis taenia L.).

A vágócsík, Cobitis taenia L., egyéb népies nevei a következők: fövényvágó, halbába, jégfúróhal, kőfúró, kőharapó, sibrikhal, vágóhal és még néhány, nyomdafesték alá nem való elnevezés. Hossza legfeljebb 10 cm. Mustrázata igen díszes. Alapszíne narancssárga, amelyen sorokba rendeződő kerek fekete foltok vannak. A test félmagasságában nagy pettyektől alkotott sor vonul végig, e közt és a hátél között pedig másik, kisebb foltokból összetett sor húzódik. Ezenkívül az oldalát és a farkát szabálytalan pettyek és pontok is díszítik. A torkán, a mellén és a hasán nincsenek foltok. Szeme fölött a felső ajkáig barnásfekete sáv húzódik, amely hátrafelé a kopoltyúfedő csúcsáig hatol, egy másik sáv pedig az előbbivel kb. párhuzamosan az arcon megy végig. A farokúszó tövének felső részén a legtöbb példányon éleshatárú fekete folt látható. A hátúszón hosszanti, a farokúszón pedig harántsorokba elrendezett sötét pontok vannak. A mell-, a has- és az alsóúszó fakósárga.

A vágócsík elterjedésének északon a tenger szab határt. Keleten Szibériáig és Japánig fordul elő, délen pedig Dalmáciáig és Olaszország déli részéig található meg. Német- és Angolországban ritkább, mint a kövi csík. Hazai termőhelyei: a Zala, az Ördögárok, a Zala-Tapolca körüli ingoványok, Mehádia, a Mura (Heckel), a Szamos, a Maros, a tiszamenti állóvizek, a Velencei- és a Fertő-tó, a Balaton, a Duna (Petényi), továbbá a Berettyó, a Bódva, a Dráva, az Ipoly, a Latorca, az Olt, a Sajó, a Szernye és a Zagyva (Herman Ottó), végül a Béga (Bodrossi).

Életmódja kevéssé különbözik a kövi csíkétól. Folyókban, patakokban, vizesárkokban, tavakban kövek alatt, vagy üregekben él és rovarlárvákkal, férgekkel stb. táplálkozik. Béllélekzése igen jelentéktelen. Oxigénhiány következtében épp olyan hamar tönkremegy, mint a kövi csík. Ívása áprilistól júniusig tart; szaporasága csekély. Húsa szívós és sovány, s e miatt semmire sem becsülik, de azért itt-ott mégis fogyasztják, főkép az ívási időszak előtt. Rendszeresen azonban sehol sem halásszák. Az akváriumokban kedvelt helyzetében figyelhető meg: egész teste elrejtőzik a homokba, úgyhogy csak a feje látszik ki az örökké mozgó ajkakkal és bajuszokkal. A vágócsík élénken és ügyesen úszkál, táplálék után feltúrkálja a talajt, férgeket és más apró állatokat keres, azonban éppúgy, mint rokonai, időnként növényi anyagokkal is beéri.

A hegyi csík (Cobitis montana Vladykov)

A hegyi csík nevű fajt Vladykov az Északkeleti-Kárpátokban, a Ruténföldön, 1923-ban találta meg. A felnőtt hegyi csík tejeseinek és ikrásainak hossza 70–90 mm közt van. A legnagyobb ikrások 102 mm-es teljes hosszúságot érnek el. Vadim Vladykov példányai a Tiszának öt mellékfolyójából, továbbá magából a Tiszából valók. Az utóbbiakat Akna-Szlatina és Bustino közt gyüjtötte. Valamennyi termőhelyén a vágócsíkkal együtt találta meg. A hegyi csík Vladykov szerint („Zoologisches Jahrbuch”, 1925.; 321. lap) a sebessodrú vizeket és a kavicsos vagy a kemény, homokos medret kedveli, míg a vágócsík az öblök és a morotvák iszapos fenekét szereti. A hegyi csík kb. 400 m magasra hatol fel a tenger színe fölé. Nem ássa be magát a talajba, mint a vágócsík, hanem csak szorosan hozzásímul, vagy pedig a kövek közé rejtőzik el. Egyes helyeken nagy társaságokban él együtt, de az ivadékhalak a felserdültektől mindig elkülönülnek. A fiatalok rendesen a part közelében az iszapos fenéken turkálnak. A hegyi csík gyomrában vízi rovarok, főkép jámborszúnyogok lárvái találhatók. Valószínűen áprilisban, vagy pedig május elején ívik.

A hegyi csík ismertetőbélyegeit Vladykov a következőkben foglalja egybe. Teste oldalról lapos; feje nagy, hosszúsága egyenlő a farokéval. A fej körvonala sokkal lekerekítettebb, mint a vágócsíké (C. taenia). Orra rendkívül puha. Szájnyílása igen tágas és 3 pár hosszú bajuszszál köríti. Ezek közül a 3-ik pár a leghosszabb, amely a szájzugból ered és a testhez símítva, a szem hátulsó szegélyéig vagy még azon is túlér. Húsos alsóajkát a közepén mély befűződés osztja két részre. Ez a rész osztatlan, holott a vágócsíkén mindegyiken még 1–1 befűződés van. Felsőajkának alsórészén nagyobb bőrredők vannak, mint a vágócsíkén. Elülső orrlyukainak csöve is vastagabb a vágócsíkénál. Szeme nem nagy. Szemöldökfeletti tüskéje a vágócsíkéhoz képest aránylag erősen fejlett. A hegyi csík magashátú. A hát- és farokúszót bőrredő köti össze.

Úszósugarainak száma a hátúszóban 2–3 és 7, a mellúszóban 1 és 7–8, a hasúszóban 1 és 5–6, az alsóúszóban 2–3 és 5, a farokúszóban pedig 14. A mellúszó hosszabb a hasúszónál. A hátúszó a hasúszóval átellenesen kezdődik. Az úszók közt a farokúszó a leghosszabb. A hegyi csík garatcsontján sarkantyúalakú nyujtvány van. A garatfogak száma kétoldalt nem egyenlő s 8–11 közt ingadozik. A hegyi csík testén 3, nagy foltokból álló sor tűnik szembe. Ezek közül egy a hátán, kettő pedig az oldalán foglal helyet. A háti sorban 4–12, az oldalsorokban pedig 8–13 folt csatlakozik egymáshoz. Vannak apróbb foltok is, amelyek, ha a nagyobbak hiányoznak, márványozottságot adnak a bőrnek. Az alapszín mindig sárgás. A fejen apró foltok vannak. A mell- és a hasúszó tövén szürkésbe játszó, sötétbarna foltok láthatók. A farok tövén mind a két oldalon 2–2 petty van, amelyek egymással összefolyhatnak. A hegyi csík tejesei és ikrásai Vladykov szerint, egymástól az általános testalak és a mellúszók alakja tekintetében különböznek egymástól. A további vizsgálatok fogják eldönteni, hogy az itt felsorolt különbségek elegendő alapot nyujtanak-e új faj felállítására?

A balkáni csík (Cobitis balcanica Karaman)

Macedóniából St. Karaman 1922-ben Cobitis balcanica néven új csíkfajt írt le. A balkáni csík úszósugarainak száma a következő: a hátúszóban 3 és 7, az alsóban 3 és 5–6, a mellúszóban 1 és 8–9, a hasúszóban 2 és 6, a farokúszóban pedig 14. Hát- és farokúszóját bőrredő köti össze. Testét igen apró, szabadszemmel láthatatlan pikkelyek borítják. Szemöldökfeletti tüskéi erősen fejlettek. Úszóhólyagjának csontos burka kisebb, mint a vágócsíké. Szájnyílása szélesebb a vágócsíkénál, bajuszszálai is hosszabbak amazénál. Fejének hosszúsága kisebb, mint a faroké. Oldalán kb. 10, a hátán pedig szintén ugyanannyi nagyobb folt sorakozik egymás mellé, farka tövét pedig sötét harántsávok díszítik. A balkáni csík a Szávában és a Vardárban, a Balkán-félszigeten él. Fajjogosultságának kérdése még eldöntésre vár.