MÁSODIK REND: Vértes csukák (Lepidosteoidei)

Egészen más halakból áll a vértes csukák (Lepidosteoidei) rendje, ahova az egyetlen Lepidosteidae-család tartozik. Egész testüket szorosan egymás mellé záródó, rombikus ganoidpikkelyek fedik és jellegzetes külsőt adnak a család tagjainak. E sajátossághoz járul, hogy szájuk hosszú és hegyes, erős, kúpos fogakkal felszerelt krokodílusszájjá alakult, amelynek hegyén helyezkednek el az orrnyílások. Felső állkapcsuk, amely erősen megnyúlt, több csontból áll. Fecskendőrésük nincsen, de megvan a kopoltyúfedő kopoltyú; kopoltyútámasztósugár csak három van. A garatban négy kopoltyúrés nyílik, a gyomron nincs vakbél, de alsó végén számos nyomóbéli függelék fejlődött ki; a bél csavaros billentyűje csökevényes. A sziven hosszú, osztóeres kúp van, számos billentyűvel, úszóhólyagjuk tüdőszerű s járata a bél baloldalába nyílik. Az ikrás petefészke a petevezetékben folytatódik. Gerincoszlopuk egymással ízesülő csigolyákból áll, minden csigolya elülső része domború, hátulsó része homorú. Ilyen csigolyákat egyetlen más halon sem találunk. E halak első képviselőit a harmadkor kezdetéről, az eocénből ismerjük.

A kajmánhal (Lepidosteus osseus L.)

Kajmánhal (Lepidosteus osseus L.).

A ma élő egyetlen Lepidosteus Lacép.-nemzetségnek fajai az amerikai Egyesült-Államok déli részeit lakják. Legrégebben ismert a kajmánhal, Lepidosteus osseus L., amely eléri az 1–1.5 m hosszúságot és megnyúlt, csukaszerű testalakja van. Színe felül olajzöld, hasán ezüstös, páratlan úszóin és hátulsó testén sötét, elmosódott szélű, kerekded foltok vannak. Hátúszója keskeny, 8–9 sugártól támasztott és hátul van elhelyezve; alatta foglal helyet az ugyancsak 8–9 sugaras alsóúszó. Farokúszója lekerekített, csontszerkezete részaránytalan.

Észrevétlenül közeledik kiszemelt zsákmányához s szörnyű állkapcsainak biztos harapásával hirtelen ragadja meg. A forró időszakban gyakran feljön a víz színére levegőért; kidugja száját a vízből és levegőt nyelve, messze hallható csattanással zárja be. Télen mozdulatlanul hever a víz fenekén, tavasszal ívás céljából felkeresi a lapos vizeket s különösen kedveli a vízi növényzettel benőtt részeket. Nász idején minden ikrást több tejes követi. Az ivartermékeket több, szünetek által megszakított részletben bocsátják ki, miközben farkukkal erősen csapkodnak. Fészket nem épít; ragadós ikrája a fenéken tapad meg. Apró lárvái kikelésük után homlokukon lévő tapadószervük segítségével kövekre és vízinövények szárára szívják rá magukat s mindaddig nem mozdulnak, amíg szíkzacskójuk tartalmát föl nem élik. Kikelésük után mintegy két héttel megkezdik rabló életmódjukat, kezdetben rákokat és rovarálcákat fogyasztanak, de már négy centiméternyi nagyságuktól kezdve apróbb halakból élnek.

A kajmánhal nagysága és rettenetes falánksága miatt nagy ellensége a halászatnak, gyűlölik is a halászok szörnyen, annál is inkább, mert karcsú testalkata és ügyessége miatt rendesen kiszökik a hálókból. Néha annyira elszaporodik, hogy lehetetlenné teszi a halászatot. Dean említi, hogy Dél-Karolinában a halászok hálóit egészen megtöltötték és a halászatot teljesen lehetetlenné tették. A halászok minden módon irtják is. Húsuk teljesen értéktelen. Páncéllemezeiből csiszolt dísztárgyakat készítenek.

A kajmánhalnak és közeli rokonának, a nagyszájú kajmánhalnak (L. platystomus) lélekzőszerveit és lélekzését George E. Potter tanulmányozta („Journ. of exp. zool.” 1927). A kajmánhal úszóhólyagjának, mint a kísérletek tanusították, nagy szerepe van a lélekzésben. A hólyag falában gazdag érhálózat van, a garattal pedig nyitott cső köti össze. A kajmánhal minden órában nyolcszor jön a felszínre levegőt szippantani. Oxigénben szegény, poshadó vízben 20 napig is minden baj nélkül megél, ha a felszínre juthat, ha azonban elzárják tőle, hat órán belül elpusztul. Potter a kísérleti példányok közül néhánynak parafinnal dugaszolta el az úszóhólyagját, s ezek is elhulltak. Az úszóhólyagban lévő gázok elemzése is amellett bizonyít, hogy ez a szerv élénken résztvesz a lélekzésben. Az úszóhólyag közvetlenül a levegőszippantás után sokkal több oxigént és jóval kevesebb széndioxidot tartalmaz, mint belélekzés előtt. A felszíntől elrekesztett kajmánhalak úszóhólyagjában a kísérlet alatt az oxigén mennyisége fokozatosan fogyott, a széndioxidé ellenben növekedett.

A kajmánhal rokona az alligátorhal, L. tristoechus Bl. Schn., 5–6 m-esre is megnő, de ekkorát csak elvétve fognak.