Gőtehalak (Protopterus Owen)

Az Afrikában élő nemzetség, Protopterus Owen, tagjait gőtehalaknak nevezik. E halak Szenegália nagy folyamaitól és a Fehér-Nílustól északra, a Kongótól és a Zambézitől délre élnek és sok helyütt igen gyakoriak. Életmódjukat tekintve, a gőtehalak igen hasonlítanak az ausztráliai tüdőshalhoz; a fenék közelében tartózkodnak, rendesen igen lomhák, de farkuk segítségével gyors és erőteljes mozgásra is képesek. Nagyon szeretnek az esős évszak idején füves és sáros mocsaras árterületeken tartózkodni, ahol békákból, rákokból és más apróbb víziállatokból táplálkoznak. Fogságban megtámadják fajtestvérüket és farkukat, úszóikat leharapdálják egymásnak. A leharapott részek újból kinőnek, éppúgy, mint a békalárvákon.

A gőtehalak jellemző sajátossága a nyári, vagy szárazsági álom. Ha a mocsarak vize kiszárad, a gőtehalak ½ m mélyre beássák magukat az iszapba s ott üreget készítenek maguknak, amelyben összegömbölyödve feküsznek, úgyhogy farkuk fejüket éri. Testüket nyálkaburok tartja nedvesen. E nyálkaburok szélei a hal szájába hajlanak vissza, úgyhogy a friss levegő a szájához férhet. Ebben a az állapotban a gőtehal tehát kizáróan a körlégből lélekzik. Mint a téli álmot alvó emlősállatok, úgy halunk is azokból a tartalékzsírraktárakból él, amelyeket a kedvező évszak ideje alatt testére felhalmozott; sőt szükség esetén izomzatának egy részét is felhasználja, olyan módon, mint vándorlása alatt a lazac, amikor nem táplálkozik. Ez a nyári álom az egész száraz évszak alatt tart, tehát mintegy hat hónapig. A négerek a megkeményedett iszaptokokat e hallal együtt kiássák, mivel a gőtehal húsát igen kedvelik. Ezeket az iszaptokokat a bennük levő hallal együtt sikeresen szállították át európai állatkertekbe is.

Ha az ilyen iszaptokot a benne levő hallal együtt az afrikai viszonyoknak megfelelő melegségű vízbe tesszük, a megelevenedő hal, amelynek iszaptokja gyorsan megpuhul és szétázik, egyideig még igen lomha és álmos, de egy óra mulva már teljesen visszanyeri mozgékonyságát, bár még egyideig a medence legsötétebb helyét keresi fel és a fenéken tartózkodik. Egy-két nap mulva azonban feltámad éhsége s ettől kezdve élénken figyeli a víz felszínének mozgását, mert zsákmányt sejt benne. Ügyes és kecses mozdulatokkal, úszóit és hátsörényét egyaránt használva, feljön a víz felszínére s keresi zsákmányát. Azonnal bekapja az eléje tartott állatot vagy húst, lenyeli és visszatér előbbi helyére. A londoni kristálypalotában évekig éltek fogságban gőtehalak s viselkedésüket ott jól megfigyelhették. E halak közül az egyik három évig élt s biztosan elélt volna tovább is, ha medencéjében meghagyhatták volna. Kezdetben húsdarabokkal táplálták, amelyeket elébe dobtak, miután a vízszín megcsobogtatása által figyelmét előbb felköltötték, később halakat és békákat kapott eledelül. A húsdarabokat erős és éles fogával megragadta, majd szájának minden részét élénken mozgatta, mintha a hús levét akarná kiszívni, de közben erőteljesen rágta is, majd hirtelen kiköpte a falatot és újból bekapta. Ezt a játékot többször is megismételte, míg végre lenyelte a falatot. Mikor egy olyan medencébe helyezték át, amelyben aranyhalak éltek, azonnal vadászni kezdett rájuk, mégpedig nemcsak az aprókra, hanem akkorákra is, amelyek nagyobbak voltak nálánál. Lassú mozgásának ellenére is, minden halat, amelyet kiszemelt magának, el is tudott fogni. Figyelmesen szemlélte a fölötte úszó állatot, alulról felkígyózott egészen a hal hasáig, majd mellúszói alatt hirtelen mozdulattal megragadta és erős harapással kitépett belőle jókora darabot. E falattal újból lesüllyedt a fenékre, míg a halálosan megsérült hal néhány másodperc mulva holtan lebegett a víz színén. Éppígy ejtette hatalmába a békákat is s rövid idő alatt egyedül maradt népes medencéjében. Minthogy vérszomját mindig kielégítették és bőségesen ellátták táplálékkal, igen gyorsan megnőtt. Mint 25 cm hosszú hal került a medencébe s három év mulva 1 m hosszú és 3 kg súlyú lett.

Abban a hiedelemben, hogy talán szükség van arra, hogy az év egyrészét átaludja, bőségesen ellátták megfelelő iszappal és anyaggal, a gőtehal azonban nem is gondolt arra, hogy elhagyja a vizet, amelyben jól érezte magát és három évig egyfolytában friss és virgonc maradt. Máskép viselkedtek azonban azok a gőtehalak, melyeket Duméril ápolt. Ezek egy bizonyos időben, szeptember hó vége felé nyugtalankodni kezdtek, igen hevesen mozogtak, feltűnően sok nyálkát választottak el s azon iparkodtak, hogy az iszapba befurakodjanak. Ápolójuk segítségükre sietett s lassanként leeresztette a medence vizét, hogy ilyen módon az otthoni vizek lassú kiszáradását pótolja. Három héttel később a medence fenekét borító agyag felszíne száraz, repedezett volt és az állatokból már régebben semmi sem látszott. Hatvankét nap mulva megvizsgálták a száraz feneket s minden halat burokjában leltek meg. A halak, midőn a tokot kinyitották, csak gyenge életjeleket adtak s néhány nap mulva elpusztultak.

Budgett adatai szerint a Gambia-folyó gőtehalai, amelyeket a bennszülöttek cambona névvel jelölnek meg, nem töltik a nyarat mindig mély álomban, hanem csak tökéletlenül ássák be magukat a mélyebb részek nedves iszapjába s ha a víz ismét árad, azonnal vigan úszkálni kezdenek és szükség esetén újabb üreget készítenek. A fiatalabb állatok azonban szabályszerű iszaptokot készítenek maguknak. Ez a viselkedés megegyezik Heuling adataival, amelyeket a Fehér-Nílus gőtehalairól közölt. „A száraz időszak alatt valószínűen maga által ásott, egy méternél mélyebb függélyes, vagy vízszintes lyukakban tartózkodik a vízben lévő mélyedések falában vagy fenekén, esetleg a nedves lomb alatt és lakását csak éjjel hagyja el, hogy békákat, lágytestűeket és tarisznyarákokat fogdosson össze, amelyek legfőbb táplálékát alkotják. Ritkán lehet több példányt együtt látni, mert marakodó, összeférhetetlen természetűek s ha véletlenül találkoznak, nekimennek egymásnak és csúnyán összemarakodnak, úgyhogy alig lehet olyat találni, amelynek farkáról ne hiányoznék egy darab. Az emberrel szemben is védekezik a doko (ahogyan a bennszülöttek hívják), harap és úgy sziszeg, mint a kígyó, melyhez ügyes csúszásával is hasonlít.” Az iszapból kiszedett gőtehalról Budgett még ezt mondja: „Frissen kivett állatok, ha megnyomjuk, váratlanul odakapnak az ember kezéhez. Kezdetben sokáig alig mozognak, mert úszóik a testhez ragadtak. Függélyesen függnek a vízben szájukkal a víz színén. Egyszerre egynél több cambonát nem tarthatok medencémben, mert megtámadják egymást, de ha olyan helyre tesszük őket, ahol bőségesen van iszap, úgy ez esetleg sikerülhet.”

Budgett szép megfigyelései óta ismerjük a Protopterus ívásának és fejlődésének lefolyását is. „Egyik napon nagy izgalommal beállított hozzám Lory nevű főhalászmesterem és jelentette, hogy megtalálta a cambona ivadékait.

„Rettentő hőség volt az esős évszak közepén, délben, a hőmérő árnyékban 35 C°-ot mutatott. Miután egy mély mocsáron átgázoltunk egy második mocsár szélén, mintegy 10 m-nyi távolságban a víztől, száraz talajon, tojásdadalakú, vízzel telt gödröt láttunk, amelynek vize élénk mozgásban volt. A vizet egy cambona farka folytonosan ide-oda csapkodta. A hal maga fejjel lefelé állott a gödörben. Mikor megzavartuk, eltűnt, a halász pedig belenyúlt a gödörbe, s egy marék Protopterus-lárvát emelt ki.

„Miután így megtudtam, hogy hol keressem őket, még számos hasonló fészket találtam, de egy sem volt olyan távol a nyilt víztől, mint az első. Nemsokára találtam egy fészket, amelyben éppen letojt ikra volt. Az ikrák száma sok ezer lehetett, mert annak ellenére, hogy 20 napig, míg a lárvák a fészket elhagyták, naponta 50 darabot kivettem belőle, számukon az apadás nem volt észrevehető.

„Míg az ivadék a fészekben van, az apa gondosan őrzi őket, s minden betolakodót erősen megmar. Egyszer megfigyeltem, hogy hogyan hagyja el a hím a fészket egy igen szűk kijáraton át. A fészek alakja szabálytalan, szélei nincsenek külön keretezve, mélysége kb. 1 láb s az ikra a puszta iszapon fekszik.

„Az ikra átmérője 3½–4 mm. A lárvák a tizedik napon kelnek ki belőle. Mint a békalárvák, úgy tapad oda az ivadék feje alsó oldalán levő ragasztómirigye segítségével a gödör szélén lévő nádszálakra.”

Mindkét oldalon négy-négy, jól fejlett külső kopoltyúja van, amelyek, ha a lárva függőlegesen csüng lefelé, derékszögben elállanak a fejtől. Lassanként átalakulnak a kopoltyúk, a bőrkopoltyúk visszafejlődnek és a belső kopoltyúk pótolják őket. A páros végtagok elől is, hátul is egyszerre fejlődnek. Amikor a fiatal gőtehal elhagyja fészkét, testalakját tekintve, hasonló a kifejlett állathoz s megkezdi a körlégből való lélekzést is. Fel-felszáll a víz színére és mindenféle állati eledellel táplálkozik. Budgett egész csomó lárvát vitt magával haza Angliába, azonban csak egyetleneggyel érkezett meg, mert ez útközben fölfalta összes testvéreit. Az ivadék egyenletesen sötétbarna színű, a szemek közt elhelyeződő sárga csíkkal; éjjel, ha vízben úszkálnak, összehúzzák festéksejtjeiket, úgyhogy színtelenekké és alig láthatókká lesznek. Nappal megbujnak a vízi növényzet között.

Az afrikai gőtehal (Protopterus annectens Owen)

Afrikai gőtehal (Protopterus annectens Owen.).

A gőtehalak legismertebb képviselője, az afrikai gőtehal (Protopterus annectens Owen), 1–2 m nagyra nő meg. Hátoldala sötétbarna, alul világosabb; alapszínén számos, kerekded, elmosódott szélű, szürke foltja van. Szeme gesztenyebarna színű.