8. család: Fülescsápú bogarak (Paussidae)

Sokkal inkább érdemelnek említést a fülescsápú bogarak (Paussidae), amelyek nagy, kanalas csápjukkal tűnnek fel. A legegyszerűbb alakok kivételével (Protopaussus), amelyek még 11 csápízzel rendelkeznek, ezeknél a bogaraknál csak két csápíz fejlődött ki, egy rövid tőíz és egy óriásilag megnagyobbodott végíz, amely a legtökéletesebb alakoknál az egyik oldalon fülkagylóhoz hasonlóan kivájt.

A szárnyfedők a legszélső potrohvéget fedetlenül hagyják, amely e helyett hathatósabb védőeszközül pufogókészülékkel rendelkezik. Ha a fülescsápú bogarakat ingereljük vagy bajba kerülnek, bőven használják pufogókészüléküket, amelynek berendezése hasonló a pufogó futrinkákéhoz. Az alfelnyílás két oldalán ugyanis egy-egy mirigytömlő foglal helyet, mely gázzal vagy folyékony váladékkal telt és amelyet a bogár robbanásszerűen tud kiengedni. Loman megállapította, hogy a Cerapterus Horsfieldi Westw. mirigyváladékában szabad jód van jelen, míg a Pentaplathartus-fajok mirigyváladéka az emberi bőrt több napra vérvörösre festi. A fülescsápú bogarak testén előforduló különleges szőrcsomók arra engednek következtetni, hogy életjelenségeik sok érdekességet takarhatnak.

A borostyánkő növényvilága idejében, amikor a mi szélességünkben valószínűleg még enyhébb éghajlat uralkodott, a Paussus-bogarak nálunk is előfordultak; ma főleg a trópusokra szorítkoznak, ahol részben tekintélyes fajok élnek. Ott éjjel rajzanak és gyakran repülnek a lámpafényhez, nappal azonban főleg hangyák fészkében rejtőzködnek, ahol a két európai fajt is találni, a Dél-Franciaországban, Spanyolországban és Észak-Afrikában honos Paussus Favieri Fairm.-t és a Törökországban és Kis-Ázsiában honos P. turcicus Friv.-t. Utóbbi fajt, egy kb. 6 mm hosszú, barnássárga bogarat Escherich egy fölötte apró hangya, a Pheidole pallidula Nyl. kolóniáiban találta. Ott, a fészekjáratok egyikében ült közönyösen és hidegvérűen a bogár, számos hangyától körülvéve, amelyek szorgalmasan igyekeztek a hozzájuk képest óriási idegent minden oldalról alaposan lenyalogatni, amit a hangyák bizonyosan élvezettel végeztek, mert, mint más hangyavendégek, a Paussusok is szőrcsomóikban a hangyáknak nagyon kedves, illanó váladékot választanak ki. De nem mindig folyik ez az ártatlan nyalakodás, Escherich ugyanis több ízben azt is látta, amint a hangyák a bogarat hirtelen megfogták nagy csápján és mint egy kutyát, a fülénél fogva ráncigálták tovább, a nélkül, hogy a bogár ezt a cudar bánásmódot megtorlandó, apró kínzóit lerázta volna. Utóbbinak különben a bogár tovaráncigálásával, úgylátszik, szintén nem akartak valami rosszat elkövetni, hanem úgy, amint saját ivadékukat szokták, védencüket is csak a fészek egyik helyéről a másikra akarták cipelni.

Török fülescsápú bogár (Paussus turcicus Friv.).

A fülescsápú bogarak és a hangyák közötti viszony mindenesetre más külsőt is mutathat. Amint egykor Escherich egy arábiai Paussust helyezett gazdahangyája, ugyancsak egy Pheidole-faj fészkébe, a hangyák minden oldalról a legelkeseredettebben támadtak a jövevényre és igyekeztek az óriást minden elképzelhető fáradozással, harapással és csípéssel elzavarni. A bogár ez alkalommal sem engedett közönyéből, lassan folytatta útját a fészekben, míg a hangyák lecsillapodtak és jelenlétét megszokták. Csak itt-ott, írja Escherich, bizalmatlankodik még a hangyák egy-egy munkása, meg-megfogja a bogarat, de hamarosan el is ereszti és nem bántja, dacára annak, hogy a bogár mindjobban közeledik a fészek belsejében a hangyaivadék elhelyezésére szolgáló részhez. Nemsokára ott látjuk az ivadék között ülni és a hangyák tojásait és lárváit megtapogatni. Egyszerre megáll, megtalálta a valódit – egy középnagyságú munkáslárvát! Azonnal beleszúrja hegyes felső állkapcsát a nedvdús testbe és tíz másodperc mulva már csak a lárva üres bőre van meg, az egész tartalmát felszürcsölte. Nemsokára sor kerül egy második, majd egy harmadik és több középnagyságú lárvára és mintegy 2 perc lefolyása alatt 5 lárvát fogyasztott el. Miután 5 munkás lárváját elfogyasztotta, étvágyat kapott egy mellette heverő nagy nőstény árvára. Öt kisebb és egy nagy lárva három perc alatt, mindenesetre szép teljesítmény! Ez meg is látszott a falánk bogáron, potroha erősen megnagyobbodott és jóval túlterjedt a szárnyfedők csúcsán.

A fülescsápú bogarak tehát a leggonoszabb ivadékrablók, amelyek a hangyákat utódjaik elpusztításával a legsúlyosabban károsítják, mindamellett a más állatokkal szemben olyan ellenségesen viselkedő hangyák nem bántják őket komolyan, hanem aggódás nélkül tűrik ezeket a rémségeket maguk között. Ennek oka nem abban rejlik, mintha a hangyák félnének a bogarak pufogtatásától, mert velük szemben nem látta még senki, hogy ezt a képességüket alkalmaznák, hanem egyesegyedül abban, hogy a hangyák bolondulnak a bogarak illanó váladékáért.