20. család: Tarka bogarak (Cleridae)

A tarka bogarak (Cleridae) nevüket csinos, mustrázatuk és tarka színek összetételét mutató külsejük révén kapták. Csápjuk háromízes gombalakú bunkóval végződik vagy fűrészes. A lábfejízek az utolsó íz kivételével szívformák. A hangyaalakú tarka bogár (Clerus formicarius L.) a család egyik legismertebb alakja. Kiszáradó, más rovaroktól összerágott fenyőtörzseken vagy ölfán szaladgál hangya módjára gyorsan ide-oda és szúbogarakra vadászik. Ha elfogott egy szúbogarat, azt lábával tartja szorosan, amíg el nem fogyasztja. A különben fekete bogár előtora, szárnyfedőjének töve és teste alul piros, szárnyfedőjét még két fehér harántcsík is teszi díszessé. Rózsaszínű lárvája pusztuló fák laza kérge alatt található, innen hatol be a szúbogarak menetébe, ahol a szúbogarak lárvái, bábjai és még ki nem színeződött bogaraiban végez nagy pusztítást. Ha a hangyaalakú tarka bogár és lárvája felette hasznosak is, az erdők megvédését mégsem szabad egyedül reájuk hagyni, működésük eredményét nem szabad túlbecsülnünk.

Hangyaalakú tarkabogár (Clerus formicarius L.).

Kissé erősebb testalkatúak a méhészbogarak (Trichodes), szőrös, sötétkék vagy zöldeskék bogarak, vörös keresztszalagos, kék vagy kék keresztszalagos vörös szárnyfedőkkel. Előtoruk hengeres, hátrafelé keskenyedő, egyébként a hangyaalakú tarka bogarakhoz hasonlók. A méhészbogarak hazája a palearktikus táj, itt virágokon, különösen ernyős virágokon tanyáznak, kisebb rovarokra vadászva, de közben a növényi táplálékot sem vetik meg.

A közönséges méhészbogár (Trichodes apiarius L.) átlag 12 mm hosszú, fénylő acélkék, sűrűn pontozott és szőrös, szárnyfedői a csúcs és két harántcsík kivételével élénkpirosak. Májustól kezdve egész nyár folyamán virágokon találjuk ezt a nem ritka bogarat. Kissé zömökebb testű lárvája különféle vadméhek fészkében, de a mézelő méh elhanyagolt és kevésbbé népes kaptárában is megtalálható, ahol a lárvák, bábok s elgyengült méhek képezik táplálékát. Erről a következőképpen nyilatkozik Aszmus: „Oroszországban a lárvákat júliustól a következő év májusáig a tönkkaptárak fenekén találjuk, ahol a fülbemászók és a viaszmoly hernyói módjára résekben húzódnak meg, melyekből alkalomadtán előjönnek, hogy a dolgozók által ledobott elpusztuló vagy már elpusztult méheket, méhlárvákat és méhbábokat megegyék. A méheket és bábokat többnyire csak kizsigerelik, a méhlárvákat azonban teljesen megeszik. A méhkasba való felhatolásukat, hogy ott esetleg a méhfiasítás után menjenek, nem tapasztaltam, de legkevésbbé sem kétkedem abban, hogy ez megtörténhetik. Ha a méhfarkas lárvája azonban már bekerült a fiasítás közé, akkor a méhek nehezen tudják onnan kiszedni. Mert amint a lárva a betokolt fiasító sejten magát átrágta, a fiasítás alatt hátramászik és minden irányban valóságos meneteket rágva egyetlen méhbábhoz sem nyúl, hanem a központban kezdi meg munkáját.”

Közönséges méhészbogár (Trichodes apiarius L.).