I. ALOSZTÁLY: Notostigmophora

A Notostigmophora-alosztály nevét a légzőnyílások elhelyezésétől kapta. Ezek ugyanis a hát középvonalában, a hátpajzsok hátulsó szegélye mellett találhatók. Számuk hét és belőlük sugarasan a test belsejébe el nem ágazó tracheák indulnak ki. A magasan domború fejükön két hosszú, fonalszerű csáp van, míg testüket, amelyen csak nyolc hátlemez látható jól, 15 lábpár hordja. A lábak vékonyak és különös sajátságuk, hogy lábfejük igen hosszú, ostorszerű, két sokízű szakaszból áll és az állat mint lasszót használja őket. Ugyanis vadászatkor hosszú lábfejét ügyesen a zsákmány köré dobja és ezt gyorsan magához húzza. Az utolsó láb olyan, mint egy hosszú, vékony csáp. A fejlődés anamorphozissal kapcsolatos.

A Scutigeridae-család fajai gyengéd, hosszúlábú állatok, amelyek a melegebb vidékeken honosak. Nem könnyen láthatók, mert nappal kövek, fadarabok alatt, földrepedésekben tartózkodnak és ha rejtekhelyüket felfedjük, mint futó árnyék, rendkívül gyorsan suhannak tova. Hosszú, vékony lábaik olyan lazán vannak törzsükhöz erősítve, hogy közel alapjukhoz, az úgynevezett combgyűrű alatt eltörnek, ha valaki egy ilyen állatot kézzel megragad, vagy valami módon nem óvatosan érint meg. Néhány lábnak az elvesztése nem jelent sokat állatunknak, mert egy párral több vagy kevesebb nem számít nála, annál is inkább, mert az elveszett lábak rendesen már a legközelebbi vedlésnél régi hosszúságukban és alakjukban pótoltatnak.

Az amerikai Scutigera forceps Raf.-nél ismertebb a Földközi-tenger vidékén honos Scutigera coleoptrata L., amely 2.5 cm hosszúságot elérő, hátán három feketés hosszanti sávval díszített állat. Déli hazájából egyes helyeken északabbra is felnyomul, úgy Franciaországban, délnyugati Németországban és Magyarországon is megtalálható. Különösen szereti a szőlőhegyeket. Nem ritkán előfordul, hogy ezek az állatok a kertekből a pincékbe, vagy a ház egyéb helyiségeibe is behatolnak, mint például Budapesten, Esztergomban, Szegeden és Tihanyban. Itt általában nem fogadják őket ellenszenvvel, mert éjjel szorgalmasan vadásznak legyekre és más kártokozó rovarokra. Hogy az állatok hogyan működnek ebben a tekintetben, Haacke Dél-Ausztráliában figyelte meg. Hálószobájának a falán egy este egy Scutigeridát pillantott meg, amely éppen egy legyet fogyasztott. Amint egy másik légy mitsem sejtve közeledett, lábaival villámgyorsan megragadta és egy marással kissé elbódítva a hasa alá tolta. Egy második és harmadik légy ugyanerre a sorsra jutottak. A Scutigerida élve és alig megsértve a hasa alá rejtette őket, ahol mintegy kalitkában fogva voltak. A kalitka teteje az állat teste volt, míg az oldalait, a rácsozatát, a sok vékony láb alkotta. A különös fogdából egyetlen vergődő légy sem menekült ki. A Scutigerida fokozatosan valóságos készletet gyüjtött magának, amelyből azután egyik legyet a másik után kényelmesen elfogyasztotta.