3. rend: Likacsosházúak (Foraminifera) | TARTALOM | 5. rend: Sugárállatkák (Radiolaria) |
Ezek rendszerint édesvízben élő és tengerben csak ritkán (ilyen a Camptonema) található állatkák nevüket onnan kapták, mert testük gömbölyded, alakjukat alig változtatják és állábaik sugárszerűleg terjednek szét a többé-kevésbbé merev testből.
Burkot vagy házat a napállatocskák kivételesen szintén képeznek. Némelyek kocsonyaburokkal veszik körül magukat, melybe finom homokszemek vagy kovamoszatok vázai is bekerülnek. Ezenkívül belső származású: autogen vázrészek is képződnek, amelyek vagy számos lazán álló tűből vannak összetéve, mint az Acanthocystisekben, vagy pediglen szilárdan függnek össze. A laza váz kovából képződik s alkatrészei tűk, lapocskák, korongocskák vagy gömbök, néha pediglen tengelyében üres tüskék. A tűk vagy tüskék az állábak között rendszerint sugárirányban rendezkednek és így emelik az állatoknak sugárzó naphoz való hasonlatosságát. A többi vázképződmények a fölülettel párhuzamos övet alkotnak. Az összefüggő vázat alkotó napállatocskák egyik legismertebb képviselője a rácsállatka, Clathrulina elegans Cienk.
A fajok túlnyomó része szabadon mozog, vagy gazdag, hosszú nyujtványzata segítségével éppenséggel a vízben lebeg. A szabadon élő legközönségesebb képviselője az Actinosphaerium eichhorni.
Ez az állat 1 mm nagyra is megnő s így szabad szemmel is egészen könnyű szerrel észrevehető. Egyik változata a kéregállományában zöld algákkal telik meg, melyekkel synbiontikus viszonyban él. Néhány nemzetség azonban nyélen ül, mások viszont az alzathoz tapadva kúsznak. Penard a napállatkák igen érdekes táncszerű mozgását írja le: „Az állat néhány finom fonalat bocsát ki; ezek pillanatra elvesztik merevségüket, hogy nemsokára ismét megkeményedve, a testet maguk után vonják, miközben keveset fordítanak is rajta. A következő pillanatban a szomszéd fonalak ernyednek el s húznak közben egyet az állaton; ennek az a következménye, hogy az állat a síma alzaton elkezd gurulni s néha úgy látszik, mintha pók módjára megfutamodna. A haladás gyorsaságában fajról-fajra nagy a változatosság: a Ciliophrys például amoeba módjára halad s az Actinophrys is nagyon lassan halad, az Akanthocysták, így az Acanthocystis turfacea Cart. azonban percenként testhosszának tizenkétszeresére rugó utat is megtesz. Leggyorsabban mozog az Actodiscus saltans; ez a kis napállatka örökösen táncol hol előre, hol hátra, hol jobbra, hol balra és pedig olyan gyorsan, hogy a nagyító alatt alig lehet követni ugrándozásait.”
Jaj annak a kicsiny rajzónak vagy ostoros állatkának, mely a napállatkák axopodiumait megérinti! Azonnal ott ragad s a ráfolyó plasmába bezáródik, hogy aztán lassan a napállatka teste felé síkuljon, miközben az állábak megrövidülnek. A Camptonema szomszédos lábai is odahajlanak az elfogott áldozatra. Mihelyt az áldozat az állat kéregállományát elérte, némely faj amoeboid-állományt bocsát ki, mely azt teljesen körülfolyja és a testbe bevonja. A tulajdonképpeni napállatka, vagy Actinophrys minden további nélkül elnyeli a széttérő lábai közt a testhez ért zsákmányt. Ha az Actinophrys sol állába a testtől távol bénítja meg az áldozatot, akkor az állábban végig haladt inger hatására a test szomszéd részéből tengelynélküli láb nő ki, mely az áldozatot körülfolyja és a testbe szállítja.
Némely faj arról nevezetes, hogy telepet alkot. Így a napállatkán figyelték meg azt, hogy többedmagával ül a nyélen. A napállatka pedig, az Actinophrys sol Ehrb. néha tized-, huszadmagával együtt alaktalan tömeggé olvad össze. Bizonyos idő múlva az egyesült állatok szétoszlanak anélkül, hogy magukon a legcsekélyebb változás következett volna be.
Két Actinophrys úgy is egyesül, hogy a nagyobb, maggal ellátott egyén a kisebb magnélküli darabot elnyeli anélkül, hogy annak testét fölemésztené, hanem ahelyett saját testének vagy protoplazmájának élő részévé iktatja. Ilyesmi kevés véglénnyel történhet meg, mert más állatok a saját fajtáik felvett darabjait is megemésztik.
A napállatkák oszlással szaporodnak, és pediglen vagy kettéoszlással vagy bimbózással. A fönnebb ismertetett rácsállatka esetében azt tapasztalták, hogy a protoplazmatest a rácsgömbön belül kettéoszlik, az egyik darab a házban marad, a másik pedig a rács egyik ablakán kikúszik s egy óra leforgása alatt új héjat és nyelet termelvén, rendes alkatú állattá alakul át. Más esetben viszont a rácson belül 810 kis állatka képződik, melyek mindenike külön betokozza magát s midőn később a tokból megint kibújnak, a régi házat valamennyien elhagyják. A kibújt rajzók két ostorral vannak ellátva, ami ékes bizonyíték arra, hogy a napállatkák is az ostorosokból származnak. Ezt a leszármazást különösen az teszi bizonyossá, hogy egyes primitívebb alkatú családok az axopodiumokon kívül még egy vagy két ostorral is el vannak látva.
A napállatkák ősszel bevonják állábaikat, magukat kocsonyával vagy kovavázzal veszik körül s egyúttal gyakorta sokszoros oszláson esvén át, a részek egy-egy magot örökölnek és külön-külön betokozódnak. Tavasszal a tok felpattan, a rajzók kibújnak s különben a nehezen mozgó fajt messzibb tájakra terjesztik el.
3. rend: Likacsosházúak (Foraminifera) | TARTALOM | 5. rend: Sugárállatkák (Radiolaria) |