2. ALREND: Vérlakóspórások (Haemosporidia)

Valamennyi spórás között legnagyobb hírre és jelentőségre tett szert a vérlakóspórásoknak, az ú. N. Haemosporoidia-csoportjába tartozó malária-paraziták: a Plasmodium vivax Grassi et Feletti, továbbá a Plasmodium malariae Laveran és a Plasmodium praecox. Ennek a spórás véglénynek ivartalanul szaporodó nemzedéke az ember vörösvérsejtjében élősködik. A kezdő alak, melyet a szúnyog juttat be az ember vérébe és amely orsódad lény, a vérsejtbe behatolván, amoeboid alakká változik át s nagyra nővén, többszörös oszlás, ú. n. schizogonia útján apró részállatkákra, ú. n. merozoitokra esik szét, melyek a vérfolyadékba jutnak ki s ugyanazon időpontban lázt okoznak az embernek. Még aznap újra visszafurakodnak a vörös vérsejtekbe, mire a láz elmulik s a piciny lények a vörös vérsejtekben megint schizontokká növik ki magukat. Ezt az ivartalan szaporodást végül is ivarzás követi, mely azonban az Anopheles nevű szúnyog belében következik be, ha a szúnyog a beteg vérét kiszívja s vele együtt a parazitákat is felveszi. Ezt az ivarzást már az ember vérében megelőzi az ivaros nemzedéknek kikülönödése olyképpen, hogy a vérsejtekben a schizontok helyett részben makrogametocyták és részben microgametocyták keletkeznek; amazok a szúnyog gyomrában női szaporító-egyedekké, ú. n. macrogametákká nőnek, emezek pedig oszlás után hímszaporító-egyedekké, microgametákká lesznek. A kétféle szaporító alakok páros egybeolvadásából jönnek létre a kezdetben sarlószerű és mozgékony zygoták, amelyeket oockinetáknak nevezünk. Ezek átfúrják a szúnyog bélfalát és belső oszlás útján a bélfal külső felületén kis daganatkákat képezvén, egyenként mintegy 10.000 sporozoitot hoznak létre. Ezek mozgásra képes lények s a bélfalból átvándorolnak a szúnyog nyálkamirígyébe, melyet feszesre telítenek. A szúnyog tudvalevőleg, midőn megszúrja az embert és vérét szívja, előbb mindig nyálat fecskendez a sebbe, amely megakadályozza a szívott vér megalvadását. Ezzel az előzetesen befecskendezett nyállal kerül a sporozoit az ember vérébe, mely ott a vérsejtekbe furakodván be, újra kezdi ivartalan, schizogamiás szaporodását, hogy az ember vérét telefertőzze.

Ettől a maláriaparazitától okozott ú. n. váltóláz, vagy mocsárláz (febris intermittens), amely harmad-, vagy negyednaponként, midőn a merozoitok a vérsejteket elhagyják, lázat okoz a sarkok és a pusztai vidékek kivételével eredendőleg az egész földön mindenütt el volt terjedve. Ma azonban már Közép-Európa kultúrországaiban nagymértékben megszűnt ez a betegség. Mindaddig azonban, amíg mocsarak vannak, melyek a szúnyogokat milliárd számban tenyésztik, a betegséget teljesen kiirtani nem lehet. A mocsárláz elnevezés sokakat arra a téves gondolatra vezet, hogy a betegség is eredendőleg a mocsárból származnék. Ez azonban téves, mert miként a fentiekben világosan láttuk, a szúnyog csak emberről-emberre viszi át a fertőzést és nem a mocsárból szedi. A mocsaraknak a betegséghez mindössze annyi közük van, hogy a láz terjesztőit, a szúnyogokat ezek ontják az emberiség nagy veszedelmére. A betegségre rendkívül jellemző a szabályos időközökben bekövetkező láz, honnan a váltóláz elnevezés származik. A harmadnapos láz, vagy febris tertiana esetén egy nap láztalan, a febris quartana esetében pedig két láztalan napra következik egy lázas nap. Megtörténik azonban az is, hogy a láz mindennapos (febris quotidiana), ami attól származik, hogy a beteg egymásután két fertőzésen ment át és így kettős tertianában (febris tertin duplex) szenved. Bekövetkezhetik olyan kombináció is, hogy kettős vagy hármas quartanafertőzés következtébe szintén mindennapos láz tör ki. A harmadnapos láz okozója a Plasmodium vivax, a negyednaposé pediglen a Plasmodium malariae. Van még egy rosszindulatúbb betegségokozó is, a Laverania malariae Grassi et Feletti, mely a trópusok alatt pusztít és súlyos esetekben az ú. n. sárgaláz okozója.

A mocsárlázat átvivőként szereplő Anopheles szúnyogoknak több mint száz faja ismeretes, közülük azonban némelyeknek igen csekély a jelentőségük. Európában az A. maculipennis Claviger a legveszedelmesebb szúnyog.

Indiában évente 5 millió ember szenved ebben a betegségben s Itáliának minden 1 milliónyi lakosságára 7000 váltólázas beteg esik. A betegség okozóját 1880-ban Laveran A. francia katonaorvos fedezte fel, viszont abban, hogy az emberben fellépő egyes stádiumai ismeretesekké váltak, különösen olasz búvároknak, köztük is Grassinak van nagy érdeme. A betegség átvivőjére először Manson és Koch Róbert gondoltak, ők azonban a mosquitókat gyanusították a betegség terjesztésével. Ross R. angol katonaorvos végül 1898-ban Indiában felfedezte az igazi átvivőket, az Anopheles-szúnyogokban, de megint olasz búvárok, s köztük elsősorban is Grassi volt az, aki kísérletileg igazolta a betegség terjedésének módját. A betegség ellen való védekezés Koch Róbert munkássága óta itt is a szúnyog elleni harcban merül ki. Fátylak alkalmazásával, melyet trópusi vidékeken az ablakok és ajtók elé építenek, továbbá füstöléssel tartja távol magától az ember a szúnyogot. Texasban a betegségterjesztőket újabban denevérek nagyarányú tenyésztésével próbálják korlátozni. Madagaszkárban pediglen nagyarányú pontytenyészeteket állítanak be, hogy a rizstermesztéssel kapcsolatosan elszaporodó álcákat pusztítsák. Ma már azonban az ember vérében élősködő spórásokat is el tudjuk pusztítani a chininnel. A maláriából azonban, amennyiben új infekciótól meg tudja magát óvni, magától is kigyógyul az ember, az élősködők ugyanis, mivel ivaros szaporodás csak a szúnyogban következhet be, lassanként maguktól kipusztulnak. Ezzel ellentétben van az, hogy némely ember időszakosan mégis visszaesik a betegségbe. Ennek oka, útja, módja azonban nincs még kiderítve. Egyes tropikus vidékeken a népesség annyira hozzászokott a betegséghez, hogy csak a gyerekek betegszenek meg a fertőzéstől és az egyszeri fertőzéssel, illetőleg annak immár nem veszedelmes, de gyakori megismétlődésével mentességet kapnak a plasmodiumnak a méreghatása ellen. Ha azonban közben a fertőzések kimaradnak, akkor felnőtt korban újra súlyos beteg lehet az újrafertőzött egyén.

A magyar maláriakutatásnak is van nagy mestere Jancsó Miklós kolozsvári, később szegedi orvosprofesszor személyében. 1905-ben megjelent nagy művében 10 évre terjedő vizsgálatait közölte Kolozsvár-nak és környékének maláriaviszonyairól. Jancsó kiderítette, hogy Kolozsvárt mindhárom maláriaokozó előfordul, mely Dél-Európában közönséges; megtalálta ugyanis a Pl. vivax-, a Pl. malariae- és a Pl. praecox fajokat. A fertőzésekre vonatkozó tanulmányát abban foglalja össze: „hogy Kolozsvárt a tavaszon, egészen július közepéig majdnem kizárólagosan a plasmodium vivax-fertőzés fordul elő májusra eső akmeval, az új megbetegedések mind plasmod.vivax-fertőzések; ősz felé már fogy a számuk, a minimum télen észlelhető. Július közepén, amikor már a plasmodium vivax-fertőzések száma fogyni kezd, lép fel a plasmodium praecox, amely ekkor hirtelen olyan nagyon felszaporodik, hogy a plasmodium vivax-fertőzések számát felül is múlhatja; recidivái elnyúlnak tavaszig, minimuma a tavaszi hónapokban van. Végül a plasmodium malariae-fertőzés, mely itt nálunk aránylag a leggyérebben fordul elő, ősszel keletkezik és késő ősszel: novemberben éri el a maximumát, recidivái azonban majdnem a következő őszig elnyúlnak.”

Jancsó vizsgálataiból „az tűnik ki, hogy az egyes parazitafajok itt nálunk évente ismétlődő, egészen szabályos évszakos megjelenéssel bírnak, úgyhogy akár külön plasmodium vivax, plasmodium praecox és malariae endemiáról beszélhetünk”.

„Az egyes parazitafajoknak ez a szabályos megjelenési módja nemcsak a véletlen játéka és nemcsak itt Kolozsvárt van így. Ha összehasonlítjuk különböző helyek malária-endemiájának havi elosztását, amelyeknél egyszersmind a parazitalelet is ismerve van, akkor azt látjuk, hogy Európa azon helyein, ahol kizárólag a plasmodium vivax-faj fordul elő (így a Grawitz által közölt táblázatok) és a praecox teljesen hiányzik, a malária-endemia a tavaszi és nyárelejei hónapokban uralkodik, akmeja május vagy június hónapokra esik és télen van a minimuma.”

„Ellenben azokon a helyeken, ahol főként a plasmodium praecox-faj az uralkodó, mint pl. Dél-Olaszországban, az endemia a nyár végén, illetőleg ősszel uralkodik, akmeja szeptember, október, sőt november hónapokra esik és a minimuma a tavaszi hónapokban van.”

„Közbül vannak azok a helyek, hol, mint pl. Kolozsvárt, a plasmodium vivax-faj a domináló de előfordul elég nagy számban némelyik évben a plasmodium praecox is. Itt a két faj endemiás megjelenése két hullámheggyel különíti el magát, megfelelően a tavaszi plasmodium vivax- és az őszi plasmodium praecox-fertőzéseknek, s a minimum télen észleltetik.”

Jancsó a három fajnak az évadok szerint való felvirágzását nem külső tényezőkkel, így nem a hőmérséklettel, vagy a természet egyéb évszaki jelenségeivel magyarázza, hanem magukban a betegségokozókban, tehát belső, faji jelenségekben leli magyarázatát. Idevonatkozólag művét a következő szavakkal fejezi be: „Mindent egybevetve azt kell mondanunk, hogy bármennyire szemmelláthatólag nagy befolyása van a hőmérséknek a malária-endemia évi és évszaki jelentkezésére, úgy ennek, mint a csapadék mennyiségének, a szociális viszonyoknak (Celli) csak az endemia intenzívebb vagy kevésbbé intenzív jelentkezésére van befolyása, de az egyes parazitafajok évi eloszlását már nem a hő kormányozza, legfeljebb mind a háromnak őszi megszüntét. Vizsgálataink arra mutatnak, hogy az egyes parazitafajok: a plasmodium malariae, a vivax, a praecox annyira elkülönült fajok, hogy még epidemiás évük is más és más időre esik, csak úgy, mint ahogy a Crocus vernus tavasszal virágzik, míg édestestvére, a Crocus iridiflorus ősszel; vagy a Colchicum autumnale ősszel virágzik s testvére, a Bulbucodium tavasszal.”