2. rend: Kisspórások (Microsporidia)

Ezek az előbbiektől abban különböznek, hogy a spóraképző egyedben az ú. n. pansporoblastában nemcsak két spóra képződik, hanem négy, vagy annál is több, amelyek éppen ezért igen picinyek és csak egyetlen sarkitokkal vannak ellátva. A spóra tokja is csak egyes fajokban kettőshéjú. A Microsporidiák mohaállatocskákban, halakban, kétéltűekben, különösen pediglen izeltlábúakban élnek s az embernek különféle halnak, a selyemhernyónak és a méhnek pusztításával kiszámíthatatlan gazdasági veszteségeket okoznak. Legközönségesebben, mint halbetegséget okozó ismert az édesvizi Piko-félék húsában élősködő és nagy tokokat létrehozó Glugea anomala Monz.

Sokkal nagyobb jelentősége van gazdasági okokból az emberre a Nosema bombycis Naegeli nevű Microsporidiának, amely a „pébrine” néven ismeretes selyemhernyóvészt okozza. 1857-ben ismerték fel ezt a parazitát, amely a selyemhernyó mindenféle szervében él, és így például a bélhámban is valamennyi fejlődési stádiumot könnyen végigtanulmányozhatunk. A hernyó halála után a spórák szabaddá lesznek és azokat az egészséges hernyó a táplálékul szolgáló levelekkel együtt megeszi, amikor is a spórából kiszabaduló amoeboid-csira a bélfalon áttör és az egész testet elfertőzi. Ugyanez a betegség más lepkék hernyóit is megtámadja s éppen ezért nehezen lehet ellene küzdeni. Veszedelmesek különösen azok a hernyók, amelyek a betegségokozó csirától kevéssé támadtatnak meg s így nem pusztulnak el, hanem begubózván magukat, lepkévé fejlődnek. Ezeknek ugyanis fertőzött ivarszervei a lerakott tojást megfertőzik és így a betegséget örökletessé teszik. „Franciaországban – miként Doflein írja – a ragály 1845-ben Vaucluse tartományban tört ki s a következő évre már 3 további megyére terjedt el. S már 1851-re a selyemhernyótenyésztés legfontosabb vidékein a tenyészet tönkre volt téve, úgyhogy 11 évre a betegség behurcolása után a régi tenyészet negyedére csökkent. Olaszországba 1859-ben ragadt át a betegség és hamarosan a hosszában kinyuló ország egyik végéről a másikra terjedt át. A francia selyemgazdaság 1867-ig több mint 1 milliárd frank veszteséget szenvedett a Nosema-infectio következtében.” Halhatatlan érdemeket szerzett a betegség kiderítésével Pasteur. Ma már nagyító segítségével meg lehet különböztetni az egészséges hernyókat a betegektől, így emezeket a tenyészetből el lehet különíteni s a betegség terjedését ilyenképpen akadályozni lehet.

A Nosema apis Zander a méhek hasmenését idézi elő s így szintén nagy veszteségeket okoz a méhgazdálkodásban.