1. ALREND: Felemáscsillósak (Heterotricha)

Ezek igen nagy mértékben hasonlítanak az Egészencsillósok: Holotricha-csoport valamennyi tagjához. Nevezetesen testük ezeknek is teljesen be van hintve csillóval s így sajátlagos bélyegűl csak az örvényszerv marad, mely a mellső testvégen, messzi a szájnyílás előtt kezdődve, a hasoldalon hosszában végigfut s legalább a száj körül, elül jobbra, hátul balra kanyaruló fordulatát az óramutató irányában megteszi. A csigamenetszerű membranella-koszorút hol a helyváltoztatásban, hol pediglen a tápláléknak odaörvénylítésében használják. Ha különösen a tölcsérállatkákat figyeljük meg, egészen a kerekesférgek kerékszervére emlékeztető mozgást tapasztalhatunk, sőt az egész örvényszerv is nagyon hasonlít alkatában az említett férgek kerékszervéhez. Midőn két különböző állatcsoportnak teljesen egymástól függetlenül kialakuló szervi azonosságára, sőt a szervek azonos használatára ismerünk rá, a konvergentia jelenségéről beszélünk. Ha valahol a közös származás következtében hasonlók a szerveknek alkata, sőt használata is, akkor homologiáról s homolog szervekről beszélünk. Így példának okáért az összes Spirotricha-csoportbeli állatok örvényszerve homologszerv. Ha a rokonság távoli s a szervek mégis megegyeznek, akkor homoiologiáról beszélünk. Így a Spirostomum és a Stylonychia örvényszerve homoiolog-szerv. Ha azonban valamely szerv különböző származása dacára is a hasonló használat és a hasonló működés következtében azonos, mint példának okáért ahogy ezek a membranellák a halak uszonyaival a használat szempontjából hasonló szervek, akkor analógiáról beszélünk.

A felemáscsillósok közé hatalmas méretű élőlények tartoznak. Így példának okáért a magyar kiszáradó vizekben az Alföld, vagy a Dunántúl rövidéletű pocsolyáiban igen gyakori a táskaállatka, Bursaria truncatella Müll. másfél mm-re is megnő s így szabad szemmel künn a szabad természetben is feltalálható; a csigaszájú, vagy Spirostomum ambiguum Ehrbg., ez a közönséges állat pedig néha 5 mm hosszúra is megnő. A Bursarianak örvényszerve hatalmas táskába, a testnek csaknem egész hosszára betüremkedett szájkörüli: peristomális mezőben van elhelyezkedve. A csigaszájú viszont nevét onnan kapta, mert mellső testvégén hosszúra megnyúló örvényszerve közvetlenűl a száj közelében, rövid csigamenetes kanyarulatot árul el. Ennek az állatnak az a nagy nevezetessége van, hogy kéregplazmájában csavarmenetben összehúzékony szálacskák, u. n. myonemák futnak végig, melyeknek a segítségével a hirtelen érintett, vagy vizével együtt megrázott állat villámgyorsan 1/5 hossznyira húzódik össze. Összehúzódásával megriasztja meglepett ellenfelét és így életét menti meg. Még arról is nevezetesek ezek a Spirostomumok, hogy testükből nyálkaszálat tudnak bocsátani, melynek segítségével a vízben függélyesen helyezkednek el.

Sok gyönyörűsége telik a természetkedvelő embernek, ha szerencséje van hozzá, hogy akár kis kézinagyítójával a kürtállatkákat figyelje meg. Ezek a kinyúlt állapotukban pásztorkürthöz hasonló és meglehetősen nagy, néha 5 mm hosszúságú véglények édesvizeinkben nagyon gyakoriak. Csak a Tiszában s a vele kapcsolatos áradási területeken 7 különféle fajt találta. A kürt szájadékának az állat ú. n. homlokmezeje felel meg. A kürt peremén körben szalad az örvényszerv és a peremnek horpadt, hasoldali felén a tölcsérszerű szájgödörbe süllyed alá. Az állat hegyesedő hátsó végével rendszerint valami alzatba kapaszkodik meg, vagy a víz színére kifekvő levelek alsó felére telepszik meg s onnan csüng alá a vízbe. A megtapadásra erre alkalmas csillói és esetleg nyálkaterméke is képesíti. Ha bármi is háborgatja, hirtelen rándulással összehúzódik, amire a test hosszában futó izomszálacskái képesítik.

Ugyanezen myonemái segítségével képes erre vagy arra hajladozni. Azonban semmisem köti a szilárd alzathoz, azt tetszés szerint elhagyhatja s akkor, mint bármikor könnyen látható, a vízben szabadon úszik körül. Legnagyobb az idetartozó fajok között a Stentor polymorphus Ehrbg., melyben symbiontikusan zöldalgák, zooclorellák lépnek fel. Némely tóban alkalmas, késő tavaszi időben oly nagy számban fejlődnek ezek az állatok, hogy a víz zöld virágzását okozzák. A tiszai kék kürtállatkák, Stentor coerulens Ehrbg. szintén megnőnek az előbbi nagyságára. Ezeknek az állatoknak gyönyörű égkék színe s szintúgy más fajoknak barna-piros-fekete, vagy sárgás színeződése a bőrke alatt elhelyezkedő finom festékszemcséktől származik. Kék kürtállatka arról nevezetes, hogy meglehetősen nagy táplálékrészeket, néha hosszú algafonalakat nyel el. Gelei az állat természethistóriájával behatóan foglalkozott s egyik tenyészetében az állatoknak kannibál természetével ismerkedett meg. A tenyészetében az egymásnak felfalása annyira elharapózott, hogy megtörtént az is, hogy az oszlás befejezése után az egyik fél nekiesett saját testvérének s azt is mindjárt elnyelte. A szürke kürtállatka, Stentor roeseli Ehrbg., mely könnyen tenyészthető, arról nevezetes, hogy szára körül kocsonyás tölcsért termel, melybe háborgatása alkalmával mindig visszahúzódik, Magyarországon ritkán találjuk a vörös kürtállatkát, Stentor igneus Ehrbg., mely chlorellákkal szintén symbiozisban él; helyette Gelei Szeged környékéről s a Tiszából is egy rózsaszínű, de igen piciny kürtállatkát, a Stentor rosaceust és a királyhalmi erős környékéről pedig a Stentor violaceust derítette ki, Szeged környékén pedig még a fekete kürtállatkát, a Stentor niger Ehrbg. is gyűjtötte.

A kürtállatocskákat Verworn, a híres német fiziológus a legegyszerűbb alkatú izomsejthez hasonlította. Igaz, hogy a Stentor, mint izomsejt, valóban egyszerű, azonban mégis más oldalról, ha benne keresnők az izomsejt alkatának bonyolódottságát, nagyon magasrendű, összetett szervezettségre kellene rájönnünk. A kürtállatka ugyanis nemcsak olyan izomsejt, amely hirtelen összehúzódásra képes s rajta az izomrángások jól figyelhetők meg, hanem olyan izomsejt is, melynek saját tapogatónyujtványai vannak.

A csillósorokban ugyanis különösen közel a kürt pereméhez, piciny fésűszerű képződményeket formálva, számos, hosszú érzősörte csomót találunk, amelynek különösen mechanikai ingerekkel szemben érzékenyek s amelyek által felvett ingereknek éppen az összerándulás a következménye. Ez az állat, különösen pedig éppen a Stentor roeseli, nemcsak az összehúzódásra, nemcsak az ide-oda hajladozásra s nemcsak a sodródó úszásra képes, hanem tárgyakon sajátságos legelő, kúszó mozgást is végez. „Ilyenkor – írja Jennings – kibontott korongját a tárgy síkos felületére illeszti s hasoldalával is a tárgyhoz simúlva, feltűnő gyorsan siklik a tárgyon végig. Felmászik szétesett anyagokból képződött csomókra, miközben a felületnek minden egyenetlenségét gyorsan, ügyesen követi s így a szagot keltő felületet alaposan végigszimatolja. Közben kiválaszt valami alkalmas helyet, ahol magakörül kocsonyás búvócsövet készíthet. Ha ebben a munkájában figyelhetjük meg, észrevehetjük, hogy az ide-odamozgás következtében testfelületéről miként válik le a szívós nyálka. Ezen a vízből mindenféle részecskék, szemcsék hogyan tapadnak meg s így az úszó állat mögött miként válik láthatóvá a visszanyúló szennyes, szemcsés, nyálkás farok. Végül is az állat valahol megtelepszik és összehúzódott állapotában ingadozva, tengelye irányában kissé hol előre, hol hátra mozog, miközben a nyálka a test felületéről szemmel láthatólag folyik kifelé. Közben a nyálka rövid csővé, vagy hüvellyé keményedik meg, amelyben a mi kürtállatkánk mindaddig tovább él, amig valami kellemetlen tapasztalata arra nem készteti, hogy új lakóhelyet keressen fel.” Csőképzésre nem minden kürtállatka képes, így példának okáért a Stentor coeruleus sohsem épít házat.

Hasonlóan érdekes jelenség végigszemlélni a Stentor oszlását is. A befűződés harántul következik be s az első egyed az anyaállat szervezetéből csaknem mindent örököl. Így neki jut az örvényszerv, a szájkörüli korong, a szájgödri tölcsér s a lüktetőhólyag is; ennek csak kapaszkodó talpirészt kell újraképeznie. A hátsó azonban mindenféle fontos szervet újra teremt magának. Az oszlás azzal vezetődik be, hogy az anyaszervezet hasoldalán az állat külbőrkéjével kapcsolatban az örvényszerv eleve kialakul. Ez az előreképződött rész azután a befűződés alkalmával lassanként befordul és a hátsó állat homlokmezejévé képződik. A csigamenetű örvényszerv jobb hurkában a nagyító alatt jól követhetőleg betüremkedéssel alakul ki a szájgödri tölcsér. Az oszló állatok végül, mint két tölcsér, úgy függenek össze, mintha a hátsó s esetleg kannibál természetű állat a mellsőt el akarná nyelni.

Itt emlékeztetjük az olvasót arra, hogy éppen a mi kürtállatkáinkon nevezetes kísérleteket végeztek a helyrepótlás: regeneratió terén. Ezekről a kísérletekről s azok jelentőségéről megemlékeztünk részletesebben, itt csak a képre utalunk.

A felemáscsillósok közé még igen nevezetes s a magyar vizekben nagyon gyakori állatok tartoznak, melyekkel azonban itt helyszűke miatt nem foglalkozhatunk. Két parazitikus élőlényt röviden mégis megemlítünk, az egyik a Balantidium coli Malmst., amely a disznó belében élősködik s ott nem okoz betegséget. Ha azonban nagynéha az ember belébe is kerül, ott hasmenést, illetőleg más bélbetegségeket idéz elő. Meglehetősen nagy, tojásalakú állat, melynek örvényszervét igen könnyen felismerhetjük. Az emberek belének másik élősködője a Balantidium minutum Schaud. és a Nyctotherus faba Schaud. Ha ezeket az élősködőket tanulmányozni akarjuk, akkor ilyenszerű lényeket a svábbogárnak a beléből és a béka vastagbeléből is keríthetünk elő.

Balantidium coli Malmstr. fölfalt keményítőszemekkel