1. Kardfogúmacskák (Neofelis Griffith)

A nemzetségnek három élő faját ismerjük. Ezek közül legismertebb az ázsiai kontinens délkeleti részén élő ködfoltos párduc.

A ködfoltos párduc (Neofelis nebulosa Griffith)

[Régi neve: macrocelis.]

Ködfoltos párduc (Neofelis nebulosa Griffith).

A ködfoltos párduc, vagy harimaudahan, ahogy a malájok nevezik, egyike a legérdekesebb macskáknak. Feltűnően rövid lábai első pillantásra elárulják, hogy fákon él. Koponyája igen hosszú és keskeny, rendkívül erősen fejlett felső szemfogakkal. A berlini múzeum birtokában levő mindkét koponyán hiányzik az elülső előzápfog; az előzápfog hiánya a fajra jellemző. A hosszúszőrű, puha bunda alapszíne a hamuszürkébe, vagy barnásszürkébe, esetleg sárgásba vagy vörhenyesbe hajló fehéresszürke, alul cserszínűbe játszó. A fejet, lábakat és test alsó részét kerek, vagy hajlott fekete, telt foltok és csíkok tarkítják. A nyak két oldalán három szabálytalan hosszanti csík fut végig, a háton pedig kettő; keskenyebb csík azonkívül a fejen is van néhány. A vállakat, test oldalait és csípőket nagy, szabálytalan, rendesen sokszögű feketével szegélyezett szürke foltok borítják, ugyanígy a farkat is. A szájszegély pereme fekete, fülek kívül feketék szürke foltokkal. A törzs hossza körülbelül 1 m, illetve 95 és 107 cm közt ingadozik, a farké pedig 74–92 közt változik. Az egyik vén 170 cm hosszú hím 20.2 kg-ot nyomott.

A ködfoltos párduc elterjedési köre elég nagy és egész délkeleti Ázsiára és a nagy Szunda-szigetekre terjed ki, nevezetesen Asszám, Birma, Sziám, a Malakka-félsziget, továbbá Szumátra, Jáva és Borneó hegyvidéki erdőségeiben. A Himalája délkeleti lejtőjén, Szikkimben, Bhrasánban, Jerdon szerint 3000 m fölé is felnyomul, Blanford szerint ugyan alig valamivel 2000 m fölé. Dardsilling környékén (2000 m) Hodgson szerint gyakori, sőt állítólag már Tibetben is rábukkantak. Ezzel szemben biztos az előfordulása Dél-Kínában. Borneó szigetén Hose szerint úgy az alföldön, mint a hegységben előfordul 1700 m magasságig. Formoza szigeten él egy másik, vele igen közel-rokon faj, a N. brachyura Swinhoe, ezt legfőképpen rövidebb farka jellemzi.

Rövid idővel ezelőtt még a ködfoltos párduc úgy a gyűjteményekben, mint állatkertekben a ritkaságok közé tartozott. Csak újabb időben válik gyakoribbá a nagy állatkertekben, de még ma is csak szórványosan. A szabadban folytatott életéről igen keveset tudunk. Szumátrai bennszülöttek azt állítják, hogy egyáltalában nem vad és csak apró emlősökkel és madarakkal táplálkozik. Utóbbiak közé természetesen a házi szárnyast is bele kell értenünk, ezek közt nem egyszer tetemes károkat okoz. A ködfoltos párduc állítólag élete legnagyobb részét fán tölti, ott alszik, ott les a prédára, és mint ügyes kúszó, leginkább a fák ágai közt üldözi is a vadat. A Himalájában állítólag még juhot, kecskét, disznót és kutyát is rabol.

Minden jel arra vall, hogy a ködfoltos párduc olyan jókedélyű, vidám állat, amilyen csak egy macska egyáltalában lehet. Két állat, melyeket Raffles nevelt, igen jókedélyűnek mutatkozott és állandóan játékos kedvükben voltak. Hosszú, érzelemviláguk minden rezdülését híven tolmácsoló farkuk volt kölcsönösen mulatságuk főtárgya. De nemcsak ez, hanem minden tárgy, ami gurult, vagy gyorsan mozgott, kiérdemelte legfokozottabb érdeklődésüket. Az ember nyugodtan megsímogathatta és becézhette őket, a nélkül, hogy valami bántódástól kellett volna félnie; sőt ellenkezőleg, barátságosan viszonozták is a kedveskedést. Más állatokkal is megbarátkoztak; egyikük a hajó fedélzetén bensőséges barátságot kötött egy kis kutya útitársával. Kis barátjával a legelővigyázóbb óvatossággal játszott, nehogy jóval nagyobb erejével valami kárt találjon benne tenni. Míg a hajón tartózkodott, főtáplálékát tyúkok képezték és mindig nagy készséggel ugrott fel, ha egy tyúkot tartottak eléje. Mielőtt elfogyasztotta volna, macskamódra egy hirtelen ugrással rávetette magát a tyúkra, mintha az élt volna, beleharapott a nyakába és igyekezett a vérét kiszívni. Néha órákhosszat játszott a tyúkkal, éppen úgy, mint ahogy a macska játszik az egérrel és csak akkor látott hozzá a lakmározáshoz, ha már kedvére kimulatta magát vele.

Mint Bock említi, Borneo-szigetén a szerinte ártalmatlan és gyakorinak semmiképpen sem mondható ködfoltos párduc szép bőrét a dajákok nagyra becsülik és hadijelvénynek használják. Rendesen lyukat vágnak a nyaka mögött, ezen átdugják a fejüket és a hátukon lógatják le a bőrt. Néha viszont szétvagdalják és takarókká, vagy kerek csuklyákká dolgozzák fel, amit a daják, ha nem csatározik, hátul lelógat, úgyhogy ülőpárnának is használhatja. A fogakat és karmokat talizmánként hordják, vagy fülbevalónak használják”.